2023. december 4., hétfő

Hogyan védjük, óvjuk meg gyermekeinket?

Erre a kérdésre kerestük a választ Gurbán Csaba rendőrőrnagy segítségével múlt heti babaklubunkon. Számára egyáltalán nem idegen ez a terület, hiszen korábban "Ovizsaruként" illetve iskolai programok keretében oktatott kicsi és nagyobb gyerekeket többek között a biztonságos közlekedésre és bűnmegelőzésre. A folyamatosan változó világunkban egyáltalán nem könnyű ez a feladat, például mára teljesen megváltozott a közlekedési kultúra - hívta fel a figyelmet Gurbán Csaba. Sokan felelőtlenül, baleset veszélyesen közlekednek, nem figyelnek egymásra. Ráadásul megjelent egy "új" közlekedési eszköz, a roller, amit nem lehet bekategorizálni, nem vonatkoznak rá azok a szabályok, amik például a kerékpárokra. A szülő ebben az esetben sokat tehet, ha otthon elmagyarázza gyermekének hogyan közlekedjen megfelelően a rollerrel. A példamutatás is nagyon fontos a szülők részéről. Ha a szülő beköti a biztonsági övet az autóban, vezetés közben nem a kezében fogja a telefont, hanem kihangosítva beszél, ezzel jó példával jár elő, és a baleseteket is megelőzheti vele. 
Egy másik probléma az internet és az okostelefonok térhódítása. Ha a szülő például a játszótéren rápillant a telefonjára, még ha rövid időre is, de a gyermeke kikerül a látóteréből. Ez idő alatt bármi történhet, nem csupán balesetek, hanem akár idegenek is leszólíthatják a kicsiket. Erre nagyon kell vigyázni, hiszen a gyerekekben még ott van a bizalom, a hiszékenység - mondta el Gurbán Csaba. Szóba került a gyerekrablás is, melyről egyre többet hallani, s emiatt félnek tőle az emberek. Azonban alaptalan ez a félelem, ugyanis nagyon gyakran hamis információk, hírek terjednek, amikből kialakul egy történet, melynek a valóságban semmi alapja. 
A világháló elterjedésével megjelentek az internetes bűncselekmények is. Vírusok terjednek, amik önmagukat telepítik, s ezzel már meg is szerzik adatainkat. Ha ilyen linkre kattintunk, a legjobb, amit tehetünk, ha gyorsan bezárjuk, és kikapcsoljuk az eszközt - hangsúlyozta Gurbán Csaba. Online vásárláskor is lehetnek csalók, illetve egyre elterjedtebb, hogy gyanús üzenetekkel, hívásokkal keresnek meg bennünket. A csalók banki ügyintézőnek kiadva magukat hozzájuthatnak a bankszámlánkhoz. Olyan is előfordulhat, hogy sms-t kapunk, hogy csomagunk érkezett, vagy nyertünk valamit, esetleg számla tartozásunk van. Az ilyen jellegű megkeresésekkel óvatosnak kell lenni. 
A digitális világ veszélyeivel szemben gyermekeinket is meg kell védenünk. Ez szintén nehéz feladat, mert ha a gyerek elkezdni használni a telefont, nagyon sok tartalommal találkozik. A szülő felelőssége, hogy mit engedélyez gyermekének. Szűrőket érdemes a készülékre telepíteni, ilyen a Family link, melyet Gurbán Csaba előszeretettel ajánlott. Segítségével a szülő nyomon tudja követni, hogy a gyerek milyen tartalmakat néz a telefonon, mennyi időt tölt az interneten, sőt korlátozhatja is a gyermek internet hozzáférését, valamint tartózkodását is figyelemmel tudja kísérni. 
Köszönjük Gurbán Csabának a hasznos információkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése