2022. augusztus 18., csütörtök

A viharoktól való félelem

Gyönyörű napsütéses nyári délután és a szokásos tikkasztó hőség, ami a levegőben terjeng. Átlagos nyári nap is lehetne, de a fülledt légkör gyanakvásra adhat okot. Az egyik pillanatban még kékben pompáznak a felhők, majd a következőben már sötétszürke és fekete fellegek borítják el a tájat.

A közelben már fel-felsejlik egy-egy dörrenés, akár el is illanhat ez a vihar, akár ki is merülhet ennyiben – gondolod. De ezúttal nem. Másodperceken belül minden elsötétül, csupán a hatalmas villámok törik meg a vihar által bolondított nappali éjszakát. Az eső szakadni kezd, az ég pedig akkorákat zeng, hogy beleremeg az ablaküveg.

Anya! Apa! Sikít fel rémülten a szobájában a gyermek, érthető okokból. Sokszor egy felnőtt ember is halálra rémül ilyen helyzetben, nemhogy egy gyermek, aki sokszor azt sem tudja, mi történik, miért van ez, mikor fog elmúlni vagy egyáltalán hogyan keletkezett. Derült égből a villámcsapás – mondják, na de mi is áll valójában a háttérben? Vizsgáljuk meg együtt a viharok természetét.

Én személy szerint a legnagyobb viharban alszom a legjobban, senki sem tudja, miért nyugtat meg olyannyira az égszakadás-földindulás jellegű jelenség. Talán abban rejlik a titok nyitja, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez a természet műve és úgysem tehetünk ellene semmit, ha jönni akar: jönni fog.

Ámde nem minden ember szereti, amikor zeng az ég és mérges villámokat is szór magából. Szeretjük, vagy sem, az teljesen biztos, hogy ilyenkor odabent a lakásban a biztonságos, semmiképpen nem a szabad ég alatt. Azonban a lakás biztonságában is kialakulhat egyfajta félelemérzet az emberben. Íme, három gondolat és javallott lépés, ami segíthet eloszlatni az aggodalmakat:

Értsd meg, hogy miért történik ez!

Tanuld meg, hogyan lehetsz a legnagyobb biztonságban!

Találd meg a belső békédet!

A gyermekek hamarabb meg fogják találni a nyugalmukat, ha tudják, hogy miként vészeljenek át egy vihart és tudatosítsák magukban, hogy ez egy múló állapot. Ez gyakran hosszas gyakorlást, viszonylag sok időt és érthető okoknál fogva sokszor felnőtt segítséget igényel.

Első lépés: megérteni, hogyan keletkezik a vihart!

A viharok az egyik legcsodálatosabb és legmeghökkentőbb módját találták meg annak, hogy bebizonyítsák, a természet erőteljes, hangos, vizes, szeles és haragosnak tűnő is lehet. Viszont bármilyen elképesztő, bármilyen ijedelmet okozó jelenség; a vihar nem varázslat. Mindössze az időjárás és a tudomány egy zseniális egyvelege.

A víz (eső) és a felhőkön átmenő villamos energiának a kombinációja a villám. Ez az elektromos kisülés felmelegíti a légkört – hiszen nagyon nagy adag energiát szabadít fel – ez okozza a mennydörgést.

Ha ennél is többet szeretnél tudni te magad vagy a gyermeked érdemes lehet az iskolában valamelyik oktatóval beszélni vagy kikölcsönözni a könyvtárból hasonló témájú könyveket. Jó önálló munka lehet kideríteni, hogy a ti lakóhelyetekre mennyire jellemzőek a viharos övezetek, milyen az időjárás a környéketeken?

Második lépés: tanuld meg, hogyan lehetsz biztonságban a vihar alatt?

Ha a biztonságot nézzük, nem számít, hogy mennyit tudsz a viharról és arról, ami mögötte áll. Természetesen megérteni meg kell, hogy mitől lesz vihar a vihar, de biztonságunk érdekében mindenképpen bent kell tartózkodni. Gondolj bele! Az állatok, madarak, nyuszik, mókusok, mind-mind elbújnak a vihar elől biztonságos helyekre. Nekünk, embereknek is a lakás nyugalmát kell választanunk ilyen esetben, amennyiben megtehetjük.

Habár nagyon-nagyon ritka, hogy a villám emberbe csapjon vagy valaki megsérülne egy villámcsapás által, de azért jobb félni, mint megijedni. A jó hír az, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket, ha megteszünk, még inkább csökkenthetjük annak az esélyét, hogy villámcsapás érjen minket.

Ne tartózkodjunk vízben! Tehát ha épp strandolunk, horgászunk, tengerparton vagyunk, hagyjuk el a vízpartot és ne legyünk víz közelében, mert vonzza a villámokat. A víz vezeti az áramot.

Ha nem tudunk bemenni házba, akkor amennyiben megtehetjük, maradjunk az autóban, amíg a vihar elvonul.

Ha van a közelben épület, lakás ahová elvonulhatunk, tegyünk így.

Ne álljunk magas dolgok alá, például ne húzódjunk egy magas fa tövébe, mert az is odavonzhatja a villámot.

Mindig járjunk utána az előrejelzett időjárásnak, mielőtt nagyobb túrára mennénk, hogy tudjuk, mire számíthatunk és készüljünk a váratlan viharra akkor is, ha az előrejelzés nem mutatja.

Mindig tervezzük el előre, hogy mit teszünk, ha megérkezik a vihar, mint derült égből a villámcsapás.

Harmadik lépés: találjuk meg a nyugalmunkat.

Figyeljünk oda arra, hogy annak ellenére, hogy a gyermek biztonságban van és tudja, hogy mitől jön létre egy vihar; még mindig félhet tőle. Beszélgessünk sokat róla, kérjük meg a kicsiket, hogy mondják el aggodalmaikat. Kérdezzük meg, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy jobban érezzék magukat? Próbáljunk más tevékenységek után nézni, hogy minél inkább elüljön a félelem érzése.

Ilyen esetben egy szituációs játék is segíthet. Mondjuk a gyermeknek, hogy képzeljék azt, hogy a háziállatuk fél a vihartól. Legyen ebben az esetben a háziállat egy cica, akit Bolyhosnak hívnak. Kérjük meg a gyermeket, hogy mondja el, mivel vigasztalná a cicáját, ha látja, hogy fél. Amikor a gyermek megtapasztalhatja a „másik oldalt”, hogy onnan is lehet ám nézni a helyzetet, lehetséges, hogy csökken a félelemérzete.

Amennyiben nagyon rémisztően hatnak a hatalmas dörgések érdemes lehet bevetni egy fejhallgatót némi szuper zenével, ami nemcsak gondolat terelő, de kizárja a külvilág rémisztő zajait. Esti meséket is olvashattok egymásnak, ez szintén okot ad majd a kikapcsolódásra.

Egy vihar sem tart örökké. El fog múlni, úgy ahogy jött. Az ég ismét kiderül majd, a Nap kibújik a felhői mögül és újra ránk mosolyog. Ne feledjük ezt is elmondani a gyermekeknek. Ne feledjük el emlékeztetni őket, hogy egy rémisztő dolog sem tart örökké és amint elül a vihar a dicséret se maradjon el, amiért átvészelték. Mondjátok el nekik, hogy semmi baj nincs azzal, ha félnek.  A félelem természetes emberi érzés és mondjátok el, hogy bizony még mi felnőttek és félünk néha.

Forrás: www.babafalva.hu

2022. augusztus 17., szerda

Honnan tudják a babák, hogyan kell táncolni?

Imádnivaló, ahogy a kisbabák táncolnak, minden szülőnek szívet melengető látvány. De ösztönös vagy tanult dolog a tánc a babáknál?

Gina Posner, gyermekorvos elmondta a Romper-nek, hogy még mindig készülnek tanulmányok arra vonatkozóan, miért táncolnak az emberek. Nicole Arzt, házassági- és családterapeuta szerint néhány kutatás már kimutatta, hogy a zenére adott válasz valójában biológiai, tehát a ritmus és a tánc természetesen jön. Daniel Ganjian, gyermekorvos pedig hozzátette, hogy a gyerekek már születésük után meg tudják különböztetni a zenét a véletlenszerű zajoktól, de 6 hónapos korukig még nem "táncolnak" igazából.

Robin Neuhaus, korai gyermekkorral foglakozó doktori hallgató ugyanazt mondta, mint Ganjian, és hozzátette, hogy az újszülöttek érzékenyek a zenére, de sok időbe telik gyakorolniuk, hogy a testük mozgását összehangolják a dalok ritmusával. - Egy tanulmány megállapította, hogy a 6 hónapos gyerekek "táncolnak" a babanyelvre (csecsemők által irányított beszéd). Ebben a korban a babáknak tetszik a magasabb hangmagasságú és hosszúkás hangokat használó beszéd, amely dallamos. Ez nem azt jelenti, hogy ezt zenének vélik, de érthető, hogy táncolnak rá. Az idősebb babák pedig inkább a zenére táncolnak, mint a beszédre - mondta Neuhaus.

Tehát nyilvánvalóan biológiai dolog, hogy a csecsemők mozogjanak a zenére. Ganjian szerint azonban a szülők is hatással vannak a babák táncolására. - A valódi táncot általában a szülőktől tanulják a babák, akik a zene ütemére, dallamára mozgatják a fejüket, kezeiket. A babák látják, hogy a szülők tapsolnak, és ők is megpróbálják, vagy a testüket hasonlóan próbálják mozgatni a zenére - mondta.

Amellett, hogy nagyon aranyos, ahogy a kicsi táncol, a zenehallgatás további előnye, hogy ösztönzi a beszédfejlődést is, és Posner szerint megnyugtató is lehet számára - attól függően, milyen a zene. Neuhaus hozzátette, hogy a szülők által énekelt élő zenének további előnyei vannak, így az altatódal, amit a babának énekelnek, még jobban ellazítja a babát, csökkenti a stresszt és erősíti a kötődést. 

Forrás: www.babaszoba.hu

A testvér érkezése csodálatos - de kinek?

A testvérféltékenység természetes jelenség, nem is feltétlenül negatív, hiszen például a rivalizáció helyzet kezelését itt kezdjük elsajátítani, ezzel együtt az első kistestvér érkezése komoly kihívást jelenthet "a legjobb családban is". A továbbiakban adunk néhány tippet, mi könnyítheti meg a kezdeti időket.

Manapság a szülők a legtöbb esetben már tudatosan készülnek arra, hogy segítsenek elsőszülöttüknek a változás feldolgozásában, elfogadásában. A minap szembejött velem Lackfi János rövid írása, az Első testvér. Így hangzik:

„ELSŐ TESTVÉR - MINDEN NAPRA EGY SZTORI

Amikor először láttam a kórházban, kicsi csomag volt, aranyos, mondták a többiek, szerintem inkább furcsa, nem olyan aranyos, minek szereztek ilyet anyuék, nem tud még semmit, én pedig már annyi mindent, odatették aztán a karácsonyfa alá, mondták, ő a mi Kisjézusunk, ezért belebújtam a hálózsákomba, szájamba vettem egy dugót cuminak, és odafeküdtem a fa alá én is, be is kakáltam, mint Kisbubi, de nem örültek neki, és amikor mondtam, hogy cuki ez a Tesó, de ennyi elég volt, vissza kéne vinni vagy kidobni a kukába, akkor is csúnyán néztek, ezért inkább próbáltam kicsit okosítani, megetetni sóskával, tiszta maszat lett és bömbölt, anya sírt, hogy az a gyerek meg is fulladhatott volna, hát most mit csináljak vele, ha ennyire béna.”

(Lackfi János)

Azt gondolom, a humoros írás nagyon jól ragadja meg a „trónfosztott” első gyermek élmény- és érzésvilágát akkor, amikor a család tovább gyarapodik. Egy kisgyermek számára (legyen akár kettő, akár nyolc éves) kevéssé lenyűgöző egy csecsemő – az élet csodája, az apró kis napi szintű fejlődés monitorozása, a tudat ébredezésének megfigyelése. Gyerekszemmel egy csecsemő igencsak unalmas, ráadásul hirtelen mindenki a babára fókuszál az utcán, a játszótéren, rosszabb esetben a családi rendezvényeken is. A családba csöppent kis csomag ráadásul mintegy „rávarródik” Anyára – marha jó úgy társasozni, hogy mindig dobni és lépni kell Anya helyett… Cserébe egy újszülött igencsak hangos, büdöseket kakil hihetetlen gyakorisággal, böfög, és valamiért ezeknek a dolgoknak a felnőttek úgy örülnek, mintha szülinapjuk lenne… Egy szóval: a jövevény nem hoz túl sok mindent így első körben magával, ami jutalomértékű egy gyereknek, viszont elvisz rengeteg figyelmet, amiben eddig a trónörökös egymaga fürdőzhetett.

Miket tehetünk azért, hogy az idősebb testvér minél könnyebben viselje a veszteségeit, illetve hogy lassan a nyereségeket is elkezdje felfedezni?

  1. Hozzon a baba ajándékot. Egyszerű „trükk”, amit egyre többen alkalmaznak is, hogy a kórházból az újszülött „hoz” a bátyjának vagy nővérének valami csodálatos ajándékot. Ennek előnye, hogy legalább egy kis időre ez köti le a nagy figyelmét, nem az, ahogy a kistestvér birtokba veszi a saját helyét a családban.
  2. A nagytestvér fejezhesse ki az érzéseit! Ha a nagyobb csemete közli, hogy vissza kéne vinni a babát a kórházba, ő utálja a kistestvérét, vagy akár azt, hogy a baba haljon meg, ne szidjuk meg érte, hogy ilyeneket mondott! Ezek egészen normális, átlagos, általános megnyilvánulások. Fejezzük ki megértésünket, hogy ez most neki tényleg nehéz lehet, fel is sorolhatjuk, miért (mert sokat sír, mert folyton anya vagy apa ölében van, mert anya a baba miatt folyton fáradt, stb.). Utaljunk arra, hogy lesz ez még jobb: mondjunk konkrét példákat, hogy mi fog változni, és várhatóan kb. mikorra. Például mikor fog már mosolyogni a baba, ha a nagytesó valami vicceset csinál, mikor fog hosszabban aludni éjszaka, stb.
  3. Ne engedjük, hogy bántsa a babát! Míg az érzések kifejezése legalizálandó, megértéssel reagálhatunk rá, a csecsemő felé irányuló verbális, még inkább a fizikai agressziót tiltsuk le! Buzdítsuk a gyermeket ehelyett az érzések kifejezésére.
  4. Vonjuk be a gondozásba! Amennyiben nyitott rá nagyobb gyermekünk, kérjük meg, hogy segítsen odaadni a dolgokat a pelenkázásnál, fürdetésnél, kérjük meg, hogy énekeljen, ha sír a baba, hátha attól abbahagyja! Dicsérjük meg nagyon, ha ügyesen segített nekünk!
  5. Erősítsük meg a Nagyot nagyságában! Dicsérjük sokat, hogy mennyire ügyes, milyen jó, hogy ő már ennyi mindent tud, ilyen okos, önálló, stb.
  6. Teremtsünk külön időt a nagytestvérnek is! Ez komoly kihívást jelenthet, de meg kell oldani, hogy mindkét szülővel a kezdetektől tudjon kistestvér-mentes időket tölteni, még ha ez rövid is, főleg az első időkben.
  7. Szóljunk a vendégeknek, hogy a nagynak hozzanak ajándékot, ne a babának, és a lakásba érkezve először a naggyal foglalkozzanak, neki köszönjenek és örüljenek, és őt kérjék majd meg, hogy mutassa meg a kistestvérét!

A testvérhelyzet, testvérkonfliktusok kezelése természetesen nem ér véget az újszülött családba érkezésénél, voltaképp a gyerekek kirepüléséig adódhat vele dolga a szülőknek (vagy tovább…), de az biztos, hogy az első időszak jó kezelése fontos, jó kiindulópontot jelent a további szakaszokhoz, mert a testvérek egyrészt a világon a legjobban ki tudnak hozni minket a sodrunkból, másrészt a jó testvérkapcsolat a leghosszabban kísér el minket életünk során és a közös gyermekkori élmények mentén az egyik legközelebbi érzelmi kapcsolatunk lehet, ahol őszintén megértjük és támogatjuk egymást.

Nyitókép: Omar Medina Films képe a Pixabay -en.

Forrás:https://www.csaladinet.hu-Rákóczi Emese

2022. augusztus 16., kedd

Nyelvtanulás gyerekkorban: Mikor érdemes elkezdeni?

Arról, hogy mikor is érdemes elkezdeni nyelvet tanulni, már nagyon sokan és nagyon sokat írtak. Ellentmondásos és meglehetősen sokat vitatott kérdés ez.

Sokan érvelnek amellett, hogy minél hamarabb kezd el egy gyerek nyelvet tanulni, annál jobb, sőt már a megszületése előtt érdemes idegen nyelvi ingereknek kitenni. A másik oldal viszont azt mondja, hogy nem érdemes túl korán elkezdeni a nyelvtanulást, tanulja meg először a gyerek az anyanyelvét, ráér idegen nyelvvel akkor foglalkozni, amikor már iskolás, és megtanult készségszinten írni és olvasni, nem késik le semmiről. Melyik oldalon van az igazság? Nézzünk meg néhány érvet és ellenérvet ezzel kapcsolatban.

A tradicionális szemlélet szerint az idegen nyelvek tanulását az iskolában kell elkezdeni, általában harmadik-negyedik osztályos korban. Először úgy, hogy csak hallja a gyerek a nyelvet, dalokat, mondókákat tanul, és csak később kezd el idegen nyelven írni és olvasni. Régebben, amikor az orosz nyelv volt kötelező Magyarországon, a nyelvtanulást még később, csak ötödik osztályban kezdték el a gyerekek.

Manapság viszont egyre elterjedtebb az a szemlélet, amely a fentiekkel ellentétben úgy látja, hogy ha csak az iskolában kezdenek el a gyerekek nyelvet tanulni, az már túl késő, ezért már az óvodában, sőt előtte, egészen kicsi kortól igyekeznek megadni a gyermeknek az idegen nyelv elsajátításának lehetőségét. Nyelvtanulás és nyelvelsajátítás között azonban jelentős a különbség. Míg egy kisgyerek ösztönösen sajátítja el és használja a nyelvet, az iskolai nyelvoktatás a nyelv tanítására összpontosít, vagyis élő beszéd és kommunikáció helyett szavakat tanít, sokszor kontextus nélkül, és a nyelvet nem kommunikációs eszközként, hanem elsajátítandó tantárgyként kezeli. A kicsi gyerekek nem bebiflázzák, bemagolják a szavakat, hanem elsajátítják őket, ha egy bizonyos kommunikációs helyzetben többször is találkoznak velük, és hasonló helyzetben mindjárt alkalmazni is tudják ezeket a szavakat.

A kicsi gyerekek agya a felnőttekétől egészen eltérő módon működik. A gyerekek nagyjából három és fél éves koráig a jobb agyféltekéjük dominál az agyműködésben, míg innentől kezdve a bal agyfélteke veszi át a domináns szerepet. A jobb agyfélteke kreatív és fantáziadús, jó a térlátása, felismeri a színeket, arcokat, alakokat. A bal agyfélteke racionális és logikus, kritikus és tárgyilagos. Elemzi a beérkező információkat, eltervezi és végrehajtja a problémamegoldás egyes lépéseit. A bal agyféltekében található a beszédközpont, amely feldolgozza a nyelvi jeleket, vagyis értelmezi a szavakat, és a tanult szabályok szerint mondatokat alkot.

Mit jelent ez a nyelvtanulás szempontjából? A bal agyféltekével való tanulás erőfeszítést igényel, míg a jobb agyféltekés tanulás tudat alatt, könnyedén történik. A kisgyerekekben a jobb agyfélteke az aktív, ami azt jelenti, hogy a gyerekek úgy szívják magukba az információkat, a nyelveket is beleértve, mint a szivacs. Számukra természetes, hogy a világ különböző ingerekből, különböző nyelvekből, beszédhangzókból, intonációkból áll. Egészen kicsi korban ezeket a hangokat, az intonációt nehézség nélkül képesek utánozni, elsajátítani. Ahány nyelvvel csak találkoznak, azt mind képesek szivacsként magukba szívni. Nem egyetlen nyelv elsajátítására képes az agyuk, hanem párhuzamosan több nyelvére. Jól látszik ez olyan gyerekek példáján, akik több nyelvet használó környezetben, például határvidékeken nőnek fel. Családi és szociális helyzettől, iskolázottságtól függetlenül minden kisgyerek képes minden olyan nyelven kommunikálni, ami körülveszi. Három, négy, sőt akár öt nyelven is. Gördülékenyen, szép, anyanyelvi kiejtéssel, úgy, hogy nem kell elgondolkodniuk azon, hogy egy bizonyos szerkezetet hogyan és mikor is kell használni. Egyszerűen csak használják azt, amit elsajátítottak.

A gyerekek agyának ezt a szinte végtelen kapacitását, szivacsként való mindent felszívó képességét igyekeznek kihasználni a kisgyerekkori nyelvtanulást szorgalmazók. A legegyszerűbb dolga azoknak van, akik maguk is beszélnek egy vagy több idegen nyelvet. Ők már az édesanyjuk hasában elkezdhetik megmutatni a nyelveket a babájuknak, hiszen már a magzat is hall. Nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolnunk, amikor egy babát akarunk egy idegen nyelvvel megismertetni. Egyszerűen csak beszélni kell hozzá, énekelni, mesét mondani, mondókázni, nem csupán az anyanyelvén, hanem a beszélt idegen nyelven is. Később lehet a kisgyerekkel az életkorának megfelelő idegen nyelvű mesét, filmet, rajzfilmet nézni az interneten vagy a tévében, DVD-n, könyveket, lapozókat nézegetni, olvasni. Vannak olyan nyelviskolák, amelyek kifejezetten a picik nyelvoktatására szakosodtak. Képzett tanárokkal, speciális módszerekkel, sok énekkel, sok játékkal, sok kommunikációval segítik a minél természetesebb nyelvelsajátítást.

A kisgyerekkori nyelvtanulást ellenzők fel szokták tenni azt a kérdést, hogy nem keverik-e a gyerekek a nyelveket. A babák és a kisgyerekek agya ebben az életkorban annyira rugalmas és képlékeny, hogy képes az idegen nyelveket a maga dobozába, azokba az agyközpontokba elraktározni, ahová valók, és nem keverednek össze a nyelvek. Hároméves koruk előtt gyakorlatilag nem is tudatosul bennük, hogy milyen nyelven szólnak hozzájuk, teljesítik például az adott utasítást, szóljon az bármelyik tanult nyelven. Három- három és féléves korban, amikor a bal agyfélteke kezd el dominálni, ez valamennyire tudatosul, ekkor kezd tudni a gyerek ilyen mondatokat mondani például, hogy „Ne angolul!”. Egészen addig annyira ösztönös természetességgel használta a nyelvet, hogy fel sem tűnt neki, hogy angolul beszél, angolul beszélnek hozzá.

Az éppen megszületett baba agya, beszédszervei még bármilyen beszédhang képzésére, elsajátítására alkalmasak. Nincs olyan nehéz beszédhang, amelyik túl nehéz lenne neki. Ez a képesség egy bizonyos idő után eltűnik, felnőttkorban már sokkal nehezebb akcentus nélkül teljesen tisztán képzett hangokkal megtanulni egy nyelvet. Gondoljunk csak a „th” kiejtésére például az angolban!

Iskolába kerülve már egyértelműen a bal agyfélteke dominál, vagyis a gyerek úgy már nem képes elsajátítani a nyelvet, mint egy sokkal fiatalabb kisgyerek. Az agya analizál, rendszerez, szabályokat keres, és az utánzás, kiejtés is sokkal nehezebb. Ugyanakkor ebben az életkorban a nyelv már kevesebb ismétléssel, gyorsabban is tanulható, és elsajátítható az írás és az olvasás is. Az idegen nyelven való írás és olvasás általában nem szokta megzavarni az anyanyelven való írás és olvasás elsajátítását. Az általános gyakorlat azonban mégis az szokott lenni, hogy először csak szóbeli idegennyelv tanítás történik, az írásbeliség csak egy-két évnyi nyelvtanítás után szokott következni. Az iskolai nyelvoktatás hátránya sokszor éppen az, hogy túlzottan „iskolás”: tanít, de nem használja a nyelvet, tanítja, de kommunikációra nem használja a szavakat. A szituáció nem természetes, a cél nem világos, a tanulás magáért a tanulásért történik. A gyerekek sokszor nem értik, hogy miért is van szükségük egy idegen nyelvvel való bajlódásra, nincs motivációjuk, és sokat kell dolgozniuk addig, amíg az idegen nyelvet valamennyire képesek lesznek használni.

Míg az a gyerek, aki pici kora óta foglalkozik a nyelvvel, benne él, benne van a mindennapjaiban, érti és használja azt, természetesnek érzi a nyelvi közeget, addig egy nagyobb, a nyelvtanulást később kezdő gyereknek időbe telhet, mire eljut egy olyan szintre a nyelvben, hogy az már sikerélményt, örömet nyújtson, és ne csak teljesítendő munkát, megtanulandó tantárgyat jelentsen.

Mikor érdemes hát elkezdeni egy nyelvet? A lehető legkorábban. Ugyanakkor a nyelvvel foglalkozni sohasem késő. Jobb akár rosszul is beszélni egy nyelvet, mint sehogy, vagyis felnőttek is elkezdhetik. Még akkor is, ha olyan természetességgel soha nem fogják tudni használni azt, mint azok, akik már kiskorukban megismerkedtek vele, vagy akár „az anyatejjel együtt szívták magukba”. 

Forrás: www.5percangol.hu

2022. augusztus 15., hétfő

10 ötlet, hogyan sportolhatsz a baba mellett

Ha fogyni szeretnél, elsősorban a helyes étrendre és a mennyiségekre kell ügyelned. Ha meg is akarod őrizni a szép alakodat, sőt, még formásabb szeretnél lenni, mint most, akkor sportolj napi rendszerességgel!

Az elhízásnak, a rengeteg krónikus betegségnek és mindennapos nyavalyának az egyik fő oka az, hogy az életmódunk jelentősen különbözik attól, amire a biológiai adottságaink révén fel vagyunk készülve. Rengeteget eszünk, ráadásul közel sem egészséges ételeket, főként ülünk, fekszünk, kevés az aktív, megerőltető izommunkával töltött idő, alig vagyunk friss levegőn.

Kisbabával, kisgyerekekkel a családban sincs ez másként. Igaz, egész nap talpon vagyunk, megállás nélkül sorjáznak a feladatok, a hatás mégis sokszor elmarad: a főzés, a takarítás, a rámolás és a cipekedés valahogy nem fejleszti eléggé sokoldalúan az állóképességet és az izmainkat. Változtatni viszont egyáltalán nem lehetetlen, sőt! Kezdjük most a sporttal.

A legeslegfontosabb alapszabály, hogy fokozatosan kezdd, és fokozatosan emeled a terhelést és a sportolásra fordított időt. Sport pedig, amint azt látni fogod, nagyon sok minden lehet!

1. Kezdetnek legjobb megoldás a séta a babával, babakocsival vagy hordozókendővel. Kezdd napi minimum kétszer egy órával, először csak békés, lassú tempóval. A legjobb étkezés után. Aztán növeld a tempót, legyen benne emelkedő, lejtő. Ha belefér, akár kétszer két óra is lehet a séta. Ahova csak lehet, ne autóval menj, hanem például kerékpárral.

2. Kapcsold be a kedvenc zenéidet, kösd fel hordozókendőbe a babát (négy-öt hónapos korig előre vagy csípőre, ezután a hátadra), majd táncolj kedved szerint! Ezt a legnyűgösebb babák is elismeréssel fogadják, és remek módszer arra, hogy előkészítsd a komolyabb mozgásokat.

3. Tornázzatok otthon a babával a babaszoba mozgássorai alapján! Egyszerű, kímélős gyakorlatokkal kezdhetsz, majd ahogy belejössz, növelheted az ismétlésszámot! 

4. Nagyon jó DVD-k kaphatók, amiket otthon bármikor bekapcsolhatsz és végigcsinálhatsz. Ha nincs rá egyben egy óra, akkor csináld két részletben! A baba is szórakoztatónak fogja találni!

5. Menj el egy fitneszklubba tornázni, legjobbak a délelőtti órák, amikor nincsenek sokan! Nyugodtan magaddal viheted a babát, aki gyerekülésben vagy egy leterített takarón nézelődhet, amíg te tornázol. Ez általában hat hónapos korig kivitelezhető (minél kisebb, annál egyszerűbb), utána már nemigen marad meg egy helyben. Olyan órát válassz, ahol nem olyan hangos a zene, az zavarhatja egyedül. Először beszéld meg azt, hogy csak tíz-tizenöt percre mész, mert így magadat és a babát is fokozatosan szoktathatod hozzá.

6. Jelölj ki egy szoptatást vagy etetést, ami után legtöbbször van egy kis nyugalmas időszak. Akkor végezz mindennap 15 percig hasizom gyakorlatokat.

7. Egy-másfél éves kortól kezdheted a kismotoros edzéseket. Kell hozzá egy nem borulós, stabil műanyag kismotor a gyereknek, egy erős, vastag kötél, amit a motorra tudsz hurkolni, valamint egy autók által csak ritkán járt, körülbelül 50-100 méteres útszakasz, amely enyhe emelkedő, illetve lejtő.

Az edzés lényege, hogy gyors tempóban futsz a lefelé guruló motor mellett, majd húzod vissza az emelkedőn olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak bírod, majd ismételd ezt legalább tízszer. Ugyanezt szánkóval is eljátszhatjátok, feltéve, ha esik még annyi hó, hogy húzni tudd rajta. A gyerekek mindkettőt imádják, te pedig kellemesen el fogsz fáradni, és jól előkészíted a következő lehetőséget, a futást.

8. Fuss babakocsival! Jó, ha már vásárláskor gondoltál erre a szempontra, de ha nem túl hepehupás az út, akkor a kevésbé profi kialakítású kocsikkal is nekivághatsz. Próbáld ki, mit szól hozzá a gyereked! A legtöbben élvezik a száguldást, el is alusznak közben.

9. Gondold végig, melyik napszakban tudna valaki egy óra hosszat vigyázni a gyerekekre! Használd ki azt az időt futásra. Először persze ezt is kis távolsággal, öt-tíz perccel kezdd, vagy sétálgass-fuss felváltva, ahogy jólesik. A cél az lehet, hogy egy óra alatt 8-10 kilométert fuss, és mindezt lehetőség szerint hetente legalább háromszor.

10. Ha már kicsit nagyobb, legalább négyéves a gyereked, őt is elviheted magaddal tornázni, vagy otthon tornázhattok együtt DVD, vagy leírás, képek alapján. Így egyrészt a kicsi is megtanulja, hogy a mozgás fontos része az életünknek, másrészt sokat fejlődik az ő mozgása is, a közös élmény pedig összekapcsol.

Forrás: www.babaszoba.hu

A te babád hogy alszik? Tudod, hogy melyik póz a legbiztonságosabb?

Sok újdonsült anyukában felmerül a kérdés, hogy vajon melyik a legbiztonságosabb alvási pozíció kisbabája számára. Sok tévhit van ezzel kapcsolatban. Lássuk, hogy mi is az igazság. 

Az American Academy of Pediatrics ajánlása szerint minden kisbabának 1 éves koráig háton kellene aludnia, mert ez a legbiztonságosabb pozíció. Nem csupán az időre született babák esetében javasolják ezt, hanem ugyanezt tanácsolják a koraszülöttek számára is. Ezt a kijelentést arra alapozzák, hogy a vizsgálatok alapján így sokkal kisebb az esélye a hirtelen csecsemőhalálnak.

A javaslat 1992-ben került megfogalmazásra. A tapasztalatok és a vizsgálatok azt mutatják, hogy a bevezetése óta lényegesen csökkent a bölcsőhalál (SIDS).
A szakértők szerint az ilyen típusú csecsemőhalálozás általában az első hat hónapban fordul elő, ezen belül is az 1-4 hónapos csecsemők a legveszélyeztetettebbek ebből a szempontból. Emiatt úgy látják, hogy a babáknak sokkal biztonságosabb életük első évében a háton alvás. Kivételek természetesen lehetnek, mint például a légúti megbetegedéssel született kisbabák esetében, de ilyenkor mindig orvosi felügyelet szükséges.

A Medical News Today internetes lapban megjelent cikk szerint nem csupán az alvási pozícióra kell nagy hangsúlyt fektetni a szülőknek, hanem a megfelelő környezet kialakítására is. Olyan dolgokat említenek elsősorban, hogy sajnos sok csecsemő hal meg fulladás következtében azért, mert olyan dolgok vannak körülötte, amikben belegabalyodhat vagy beszorulhat.

A szakértők ebben a cikkben ajánlásokat fogalmaztak meg az újdonsült szülők számára azzal kapcsolatban, hogy mire kell odafigyelniük, illetve mit kell kerülniük a baba biztonságos alvásával kapcsolatosan.
 
Fontos, hogy odafigyeljenek a következőkre:
 
  • a babát a hátára tegyék le aludni
  • győződjenek meg arról, hogy a felület, ahova letették aludni a gyermeket egyenes és kemény felületű (ne tudjon besüppedni például)
  • az alvófelület legyen valamilyen körülhatárolt terület, például kiságy, bölcső
  • ha aggódnak amiatt, hogy a sok háton alvás miatt eldeformálódik a baba feje, akkor ösztönözzék a kicsit arra, hogy sokat legyen hason, amikor ébren van (de csak felügyelet mellett)
  • alváshoz adhatnak neki cumit, de ha a baba nem fogadja el, akkor ne erőltessék (soha ne rögzítsék a cumit a baba szájához, ha ő nem akarja)
  • minden alvás előtt ellenőrizzék, hogy nincsenek a baba alvóhelye közelében zsinórok, belógó szalagok, tárgyak, amikbe belegabalyodhat
  • a matracot mindig terítsék le egy szoros lepedővel
  • részesítsék előnybe a hálózsákot a különböző takarók helyett (sokkal biztonságosabb és kényelmesebb a baba számára, mert nem csúszik le róla)
  • soha ne rögzítsék a takarót a matrachoz, hogy ne takarózhasson ki a baba (ha már mozgolódik, akkor beszorulhat alá)
  • csak olyan babaágyat vásároljanak, ami biztonságos és stabil
  • a szoba hőmérséklete legyen kellemes, kerüljék a túl hideg és a túl meleg levegőt

Fontos, hogy kerüljék el az olyan dolgokat, mint például:

  • túl sok takaró, párna, plüss állat a baba körül alvás közben
  • vízágy, puha matrac vagy korlát nélküli ágyon való alvás
  • a baba fejének betakarása
  • dohányzás a baba körül (sem alvás időben sem ébrenléti időben ne dohányozzanak a baba körül)
  • együtt alvás (ha mégis szeretnének a kicsi közelében lenni, akkor válasszanak olyan kiságyat, aminek egyik oldala nyitott és azt tegyék szorosan a szülők ágya mellé, de vigyázzanak, hogy véletlenül se lehessen arrébb lökni, mert leeshet a baba)
  • a légkondicionáló vagy a fűtőtest mellé helyezett kiságy
  • túl sok ruha a babán alvás közben

A bölcsőhalál elkerüléséért az anyuka is sokat. Kerülje a terhesség alatt a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a drogok használatát, illetve ha tud, akkor minimum 6 hónapos korig szoptasson.

Ha bármilyen kérdés, félelem vagy aggály felmerül a szülőkben, érdemes szakértői segítséget kérni. A védőnők és a gyermekorvosok szívesen tájékoztatják a szülőket a tudnivalókról, illetve ellátják őket további hasznos tanácsokkal.

Kép forrása: Burst fotója a Pexels oldaláról

Forrás: https://www.csaladinet.hu- Martincsevicsné Jenei Gizella

2022. augusztus 12., péntek

A plüssmacik eredete

A plüssmackó vagy játékmackó egy szövetből készült, kitömött játék, mely egy barátságos medvét testesít meg. A plüssmackó angol elnevezését, a Teddy bear-t (Teddy maci) Theodore Rooseveltről kapta, aki egy vadászat alkalmával nem volt hajlandó lelőni egy fához kötött medvebocsot.

A plüssmackók mára klasszikus gyermekjátékká váltak, néhány régebbi darabja azonban vagyonokat is érhet a komoly gyűjtők számára. Érdekes kettősség, hogy míg a plüssmaci egy aranyos és közkedvelt „teremtmény”, addig a mintájául szolgáló valódi medvék a vadonban igen veszélyesek lehetnek még az ember számára is.

A játék története, a korai évek

A plüssmackó világhódító útja a 20. század elején kezdődött. 1902-ben Margarete Steiff játékkészítő műhelyében megalkotta az első mackót, mely a nem túl hangzatos „55 PB” modellnevet kapta (55 cm magas, P: plüss, B: mozgatható). Richard Steiff nagynénje mackóját próbaként New Yorkban próbálta értékesíteni, kevés sikerrel.

Nagyjából ugyanebben az időben került a piacra az Amerikai Egyesült Államokban egy hasonló medve, melynek alapjául Clifford K. Berryman egyik karikatúrája szolgált. A The Washington Post 1902. november 16-i számában megjelent cikk Theodore Roosevelt (becenevén Teddy) egyik vadászatáról írt, melyen az elnök nem volt hajlandó lelőni egy fogságba ejtett fekete medve bocsot, csak azért, hogy sajtófotók készülhessenek az eseményről. Ennek hatására készítette el egy orosz bevándorló, Morris Michtom Teddy’s bear-t, vagyis Teddy mackóját, melyet dekorációnak szánt édesség és írószer boltjának kirakatába, Brooklynban. A maci olyan sikeres lett, hogy Michtom nemsokára felhagyott az édességek árusításával és megalapította az Ideal Novelty and Toy Company-t.

Steiff az 1903-as lipcsei játékkiállításon újból megpróbálta értékesíteni az 55 PB modellt. Nem sokkal a vásár vége előtt egy amerikai, Hermann Berg megvette az összes, mintegy 100 darab kiállított mackót és további 3 000 darabot rendelt. Egy évvel később az 1904-es St. Louis-i Világkiállításon mintegy 12 000 darab mackó talált gazdára.

Mackóőrület

1906-ra az Egyesült Államokban valóságos mackó-őrület tört ki. Még Roosevelt is mackót választott kabalaállatként, mikor újraválasztásáért kampányolt. Seymour Eaton több gyermekkönyvet is írt, mely Roosevelt medvéjének kalandjairól szólt. John Walter Bratton zeneszerző megírta a The Teddy Bear Two Step-et, amiből később a The Teddy Bear's Picnic című dal született.

A gyárak eközben ontották magukból a különféle színű és méretű mackókat. Az első plüssmackós hirdetés 1906 októberében jelent meg a Playthings magazinban. Steiff a Teddy név sikere miatt szintén átvette a nevet.

Angliában a The J. K. Farnell & Co. kezdte meg a mackók gyártását. A kis Christopher Robin Milne is egy Farnell macit kapott első születésnapjára 1921-ben. Öt év múlva megjelent édesapja, Alan Alexander Milne Micimackó kötete, melyben fia, Christopher kalandjait írta le plüssállataival.

Forrás: www.wikipedia.hu