2024. március 11., hétfő

Ismerjük meg a tavaszi virágokat!

Szülőként felelősek vagyunk azért is, hogy átadjuk a gyerekeknek azokat az alapvető ismereteket, amelyek segítenek számukra megismerni, megérteni a minket körülvevő világot.

A természet értékeinek megóvása nagyon fontos feladatunk, ehhez pedig a legelső lépések egyike, hogy megismertetjük, és megszerettetjük a gyerekekkel a környezetünkben lakó kis élőlényeket – növényeket, állatokat egyaránt.

Most ahhoz kapsz ötleteket, hogyan lehet jó szórakozás és közös élmény a virágokkal való ismerkedés!

Az alábbiakban pár ötletet találsz 5 napra elosztva, amelyek megfelelnek az óvodás gyerekek életkori sajátosságainak.

Válogassatok belőle kedvetekre és valósítsatok meg néhányat!

1. nap: Ismerjük meg a virágokat!

Erdei séták, kirándulások alkalmával sokféle virágot láthattok. Jó, ha ismeritek a leggyakrabban előforduló virágfajtákat, mert így a segítségetekkel a gyerekek is könnyedén megismerik őket.

Lehullott virágszirmok segítségével az érzékszervekkel való ismerkedést segítheted. 

Miért hasznos mindez?

A friss levegőn való mozgás az egész család egészségének jót tesz!

A közös élmény pedig egy újabb összetartó kapocs lesz köztetek.

Erdőn-mezőn a gyerekek sokféle mozgásformát kipróbálhatnak, amelyekre otthon, vagy a játszótéren nincs lehetőségük.

Sok-sok új ismerettel is gazdagodnak majd.

2. nap: Virágos alkotások

Sokféle módon alkothattok tavaszi virágokat. Festéssel, színes papírból, rajzzal, színezéssel stb.

Miért hasznos mindez?

A gyerekek felidézhetik az előzetes tapasztalatokat (virágok színe, részei), miközben alkotnak. Így az új ismeretek még jobban megszilárdulnak.

A tevékenységek során fejlődik a gyerekek finom motorikája, szem-kéz koordinációja, megtanulják használni az ollót, ragasztót, ceruzát, festéket stb.

3. nap: Versek virágokról

A legismertebb tavaszi virágokról szívesen mondogatnak a gyerekek rövid mondókákat, verseket. 

Miért hasznos mindez?

A versek ritmusa és ríme érdekes a gyerekek számára, a szavak játékossága örömet okoz a számukra.

A versekben fellelhető képek elvarázsolják a gyerekeket, és gazdagítják a belső képalkotásuk folyamatát.

4. nap: Virágboltos játék

Miután sok-sok virágot láttatok, megérintettetek, éreztétek az illatukat, megfigyeltétek a színeiket, megtudtátok, hogy mire van szükségük, és gondoztátok is őket, ezek az ismeretek elraktározódnak a gyerekekben.

A virágboltos játék során pedig lehetőségük van ezeket az előzetes ismereteket újra előhívni, megszilárdítani, mindez persze észrevétlenül, játék közben történik.

Miért hasznos mindez?

Feleleveníthetitek a virágok nevét, tulajdonságaikat

A játékhoz közösen is készíthettek virágokat, ami külön is egy jó program.

A szabad szerepjátékon kívül gyakorolhatjátok a számlálást, a színek felismerését és az udvariassági szokásokat is.

5. nap: Mesék virágokról

Meséljetek esténként a tavaszi virágokról!

Milyen virágokat felejtett otthon a tavasz?

Ki mentette meg a kis virágot az erdei állatok közül?

Ki volt az a virágos bolond?

Hogyan készített virágoskertet Mókus Péter?

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu

2024. március 7., csütörtök

Főzelékek, menük - 6 hónapos kortól

 Parajfőzelék csirkemájjal

Hozzávalók: spenót (mirelit vagy leveles), burgonya, olaj, fokhagyma, csirkemáj, (só)

A burgonyát (sóban-vízben) megfőzzük. Közben kiengedjük a spenótot, ha mirelit; vagy megfőzzük, ha leveles. Fontos, - akár mirelit, akár friss - hogy a levét kinyomkodjuk felhasználás előtt. Egy kis serpenyőben az apróra zúzott fokhagymát és a kis darabokra vágott májat pirítjuk, majd rászedjük a spenótot és együtt (esetleg egy kis vízzel) tovább pároljuk. A végén a májas parajt a burgonyával pürésítjük.

Karfiol felnőttesen

[egyet a babának - egyet a mamának]

Hozzávalók: 1 közepes karfiol, 2 szál sárgarépa, fél lilahagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 paradicsom, olaj, egy kis darab csirke- vagy pulykahús, ételízesítő vagy só ízlés szerint

A rózsákra szedett karfiolt, a sárgarépát és a hagymákat az olajon kezdjük párolni. Ezután felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a petrezselymet, a paradicsomot és a húst és ízlés szerint ízesítjük. Amikor elkészült a leves, minden alapanyagból szedünk a turmixba, hozzáadjuk a húst és egy kis leveslével pürésítjük.

A megmaradt levest szintén turmixoljuk, majd tojássárgájával kevert tejszínnel kikeverjük. Sajtos pirítóssal kitűnő ebéd lehet a mamának.

8 hónapos kortól natúr joghurttal vagy sajttal dúsíthatjuk.

Brokkoli felnőttesen

[egyet a babának - egyet a mamának]

Hozzávalók: 1 közepes brokkoli, 2 szál sárgarépa, fél lilahagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 paradicsom, olaj, egy kis darab csirke- vagy pulykahús, ételízesítő vagy só ízlés szerint

A rózsákra szedett brokkolit, a sárgarépát és a hagymákat az olajon elkezdjük párolni. Ezután felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a petrezselymet, a paradicsomot és a húst és ízlés szerint ízesítjük. Amikor elkészült a leves, minden alapanyagból szedünk a turmixba, hozzáadjuk a húst és egy kis leveslével pürésítjük.

A megmaradt levest szintén turmixoljuk, majd tojássárgájával kikevert tejszínnel krémesítjük. Sajtos pirítóssal kitűnő ebéd lehet a mamának.
A brokkoliból besamellel és sajttal felfújtat is készíthetünk.

Zöldborsófőzelék csirkehússal

[egyet a babának - egyet a mamának]

Hozzávalók: legalább 40 dkg friss vagy mirelit zsenge zöldborsó, burgonya, hagyma, olaj, csirkehús, friss petrezselyem, (só)

A borsót külön vízben a hagymával együtt puhára főzzük. Egy másik edényben megfőzzük a burgonyát és a húst. A végén a borsót sűrűszövésű szitán átpasszírozzuk és a többi alapanyaggal együtt, a borsó főzőlevével és friss petrezselyemmel pépesítjük. Nagyon finom!

Nagyobb adagból a mamának is maradhat ebből a finomságból. Ilyenkor a húst „natúr" kisüthetjük, vagy párolhatjuk. Ha leszeltük a húsból a babának szánt porciót, a mama a saját adagját tovább ízesítheti, és a zöldborsópürével fogyaszthatja.

8 hónapos kortól már nem kell passzírozni, illetve sajttal vagy joghurttal tovább finomítható.

Almás csirkemáj aszalt szilvával

[egyet a babának - egyet a mamának]

Hozzávalók: alma, aszalt szilva, burgonya, olaj, csirkemáj, (só)

A burgonyát puhára főzzük, sózzuk ízlés szerint. Az almát a szilvával és a májjal egy másik edényben szintén megfőzzük. A végén, a gyümölcsös főzőlével és egy kis olajjal pürésítjük. Friss ringlóval helyettesíthetjük, vagy keverhetjük az aszalt szilvát.

A mamának azonos alapanyagokból a következő egyszerű, de nagyszerű finomságot ajánlom: Csirkemájat megsózunk, és mustárral pácolunk, majd egy teflon tepsibe terítünk. Megszórjuk jól aszalt szilvával és annyi szeletelt almával, amennyi jól beborítja, majd kis olívaolajat is öntünk rá. Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben kis fokozaton puhára pároljuk. A mustártól és a gyümölcsöktől a máj nem szárad ki, sőt egy nagyon pikáns ízt kap.

Forrás: https://picibaba.hu-  Rita konyhája

2024. március 6., szerda

Baba masszázs a Nyíregyházi Babaklubban

Az érintés nagyon fontos kisgyermekünknek, mert nemcsak a figyelmünket, szeretetünket érzi általa, hanem kapcsolódásunkat, kommunikációnkat is hatékonyan segíti vele. A szeretetteljes masszázs csodálatos aktív együttlét a szülő és gyermeke között, mely által jobban megismerik egymás személyiségét, igényeit, temperamentumát, s amely mindkettőjüket meghitt pillanatokkal ajándékozza meg. A gyermek érzelmi fejlődését is pozitívan befolyásolja, ha rendszeres fizikai kontaktusba kerül szüleivel, ezáltal is érzi, hogy szeretik, óvják őt.

Vendégünk Nagy Józsefné nyugdíjas egyetemi oktató.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Nyíregyházi Babaklubba!

Helyszín: Nyíregyházi Babaklub, Sóstó Fürdő u. 29/5.

Időpont: 2024.03.08 péntek  / 10:30-12:30/

FIGYELEM! E héttől kezdődően útfelújítás kezdődik a Fürdő utcában. Nem tudtok ott parkolni. 

Kérjük a Krúdy Hotel előtti parkolóból sétáljatok be a Nyíregyházi babaklubba! Köszönjük!

Fiú vagy lány?

Régen nagy jelentősége volt ennek a kérdésnek, amikor gyermekáldás elé nézett egy család. Igazi gyereknek csak a fiút tartották, édesanyák szemlesütve szégyenkeztek, amiért lányt szültek, akár többedszerre. Vajon ez csak régen volt így?

A minap épp fültanúja voltam egy beszélgetésnek az oviöltözőben. A pocakos kismama mesélte, hogy másodszorra is kislánya lesz. Erre a másik anyuka szinte vigasztalni kezdte, ne bánja, hogy megint kislány, azok olyan édesek, kedvesek annyira "mások" mint a fiúk. Micsoda előny, hogy az alig használt gyönyörű kislány ruhákat újra lesz kire ráadni.

Sokszor hallok olyan jótanácsot, hogy mivel két fiam van, szüljek még egyet, hátha lány lesz. És? Akkor lesz teljes az életem? Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk még egy gyereket, akkor nem egy kislányt szeretnék, hanem még egy gyereket. És nem azért, hogy lány legyen. Ha fiú lenne megint, akkor már nem is volt érdemes?

Mikor lépünk már túl ezeken a maradi, közhelyes, földhözragadt elveken? Mért van ennek a kérdésnek akkora jelentősége? Kétfiús anyukaként én is észreveszem a sajnálatot, részvétet egyes kívülállók szemében, pedig érthetetlen mért vagyok sajnálatra méltó. Vagy mitől az, akinek két lánya van esetleg? Minden családban kéne születnie fiúnak is lánynak is, ahhoz, hogy boldogok legyenek? Néha persze én is irigylem a homokozó szélén nyugisan beszélgető lányos anyukákat, akiknek a kislányai csendesek, nyugodtak, nem kell a kezükből méteres botokat kicsavarni, nem kell őket leszedni a fáról, kikergetni a virágoskertből, szétválasztani verekedés közben, és (talán) nem néznek ki kismalacnak mire hazaindulnak. Ennél tovább azonban nem szabad mennünk és főleg nem érdemes általánosítanunk. Szoros ismeretségi körünkben is felfedezhetünk vadóc, hangos, akár fiúnak is beillő lányokat, illetve csendes, kis nyuszi-fiúkat.

Milyen következtetést lehet ebből levonni? Semmilyet. Éppen azt, hogy elsősorban nem fiúk és lányok, hanem gyerekek, emberek vagyunk. A szeretetünket a gyermekünk neme a legkisebb mértékben sem befolyásolja, illetve nem szabadna, hogy befolyásolja. A kötődésük a szülőkhöz nem ettől lesz erős vagy gyenge. Mi szülőként azt szeretnénk, ha tisztességes, boldog, sikeres emberek lennének. Nőjön már fel ez a társadalom és benne mi, a tagjai, és éljünk úgy, hogy a nemükön ne múljon a köztünk betölthető szerep!

Olvastam egyszer egy kutatás eredményét, ami arról számolt be, hogy ha a születésünk előtt tudnák a szüleink, hogy milyen betegséggel fogunk születni illetve azt, ha esetleg homoszexuális hajlamaink lennének, hogyan fogadnák ezt a leendő szülők. Az eredmény döbbenetes: a szülők nagyobb százalékban engednék megszületni beteg gyermeküket mintsem a homoszexuális hajlamú, de egészséges magzatot. Azt inkább ítélnék halálra. Pedig a hajlam még nem jelenti egyértelműen a kialakulást is.

Vajon mi hogyan fogadnánk a már köztünk, velünk élő imádott gyermekünk nemi identitás zavarait? Eltaszítanánk őket magunktól? Képtelenek lennénk azt elfogadni? Vagy a többi ember előtt felvállalni? Esetleg szeretetünk mit sem változna és erről minden pillanatban biztosítanánk őt is? Mit fogadnánk el könnyebben, ha rossz útra térne, bűnözővé válna, nevelésünk mondana csődöt, vagy ha bemutatná azonos nemű élete párját? Nem egyszerű gondolatok ezek! De talán inkább ezeken morfondírozzunk ahelyett, hogy azon rágódunk, hogy éppen fiút vagy lányt ad a sorsunk.

Talán az sem normális, hogy az ultrahang vizsgálatnak köszönhetően már jóval a megszületés előtt is megtudhatjuk a kisbaba nemét. Azelőtt az anyáknak a kilenc hónap alatt lehettek megérzéseik, a bizonytalanság mégis izgalmas volt, és függetlenül attól, hogy milyen nemű babát vártak megszerették őt nem nélkül. Nem képzelték el semmilyen ruhában, sem rózsaszín kiskalapban sem aranyos kockás ingben, sem babát ringatva, sem hintalovon ülve. Csak szerették tiszta szívből, mert az övék. És minden születendő kisbabának választottak fiú és lány nevet is, amit soha nem felejtettek el, és mi mindannyian tudjuk, hogy hogy hívtak volna minket, ha más neműnek születünk. Most azonban előfordul, hogy a kis magzatnak már néhány hónapos korában nincs titka a szülei előtt. Arra is van jónéhány példa, hogy az orvos rosszul látta, tévedett, nem kis lelki megpróbáltatásnak téve ki ezzel a leendő szülőket. Beleélték valamibe magukat, ami nem lesz, nem úgy lesz, berendezték a babaszobát fiúsra/lányosra, és most rendezhetik át az egész életüket, de leginkább a lelküket. Nem ritkán csalódottságot éreznek. Pedig egészséges, szép kisbabájuk lesz, a világon a legboldogabbnak kéne lenniük.

A csak lányos vagy fiús anyáknak is érdemes később az ellenkező nemre jellemző játékot is tartani otthon. Nem fiús szokás egy kislánytól, ha szereti a kisautókat, és semmi baj nincs a játék-babakocsit tologató, vagy kis babakonyhával játszó fiúcskákkal. Az életünk is ilyen, néha fel kell vállalnunk egymás szerepeit, feladatait, és meg kell állnunk a helyünket a férjünk vagy feleségünk helyett. Pont ezért nem szabad a gyerekeket sem aszerint megítélnünk, szétválasztanunk, befolyásolnunk, hogy milyen nemű. Nem vehetjük el a kedvüket, nem befolyásolhatjuk az érdeklődési körüket ha majd felnőnek, akár sportról akár művészetről akár hobbiról van szó. Ne tegyük ezt a kisbabánkkal, kicsi gyermekünkkel sem!

Emlékszem hatalmas pocakkal sétáltam le a Bazilika lépcsőjén, amikor egy nénike odajött hozzám és ennyit mondott: "Kedvesem! Kívánom, hogy történjen minden úgy, ahogyan szeretné!" Bizony ez valódi jókívánság, hiszen annyira mások vagyunk, talán ő hiába kívánná nekem azt, amire ő vágyott. Ezért én is ezt kívánom minden várandós kismamának!

Forrás: https://picibaba.hu

Írta: Nojka

2024. március 5., kedd

Ehet-e édességet a kutya?

Ősidőktől vonzza őt, akárcsak minket

Egyes teóriák szerint az emberek többsége azért szereti olyannyira az édes ízt, mert az anyatejre, életük első, létfontosságú táplálékára asszociálnak vele kapcsolatban. Vajon ez az elmélet a kutyákra is vonatkozik?

Bizonyára minden kutyatulajdonossal előfordult már, hogy kedvence kinézte a kezéből az édességet, és ő “Egye fene!” alapon adott neki egy kis kóstolót. Ugyan tény, hogy a kutya opportunista táplálékszerző, tehát bármilyen ízletes, magas energiatartalmú étket elfogyaszt, ha teheti, ezt az ősi ösztönös vágyat nem mindig előnyös kielégíteni.

Miért vonzódik az édes ízhez a kutyus?

Az ebek ugyanúgy képesek megkülönböztetni az alap ízeket, akárcsak az ember. Igaz, a négylábúak ízlelési folyamatában inkább a szaglás dominál, illetve nagyjából ötödannyi ízlelőbimbóval rendelkeznek, mint mi.

Mivel a vadon élő kutyafélék esetenként gyümölcsökkel is kiegészítik étrendjüket, nyelvükön az evolúció során kialakultak az édes ízre reagáló receptorok. Klinikai kísérletek alapján ezek reagálnak a furaneol nevű anyagra, mely többek között az eperben, a paradicsomban és az ananászban található meg. A macskák, akik alapvetően ragadozó életmódot folytatnak, és nem részben mindenevőt, mint az ebek, nem rendelkeznek ilyen ízlelőbimbókkal.

Miért nem javasolt a cukorfogyasztás a kutyák számára?

Akárcsak az embereknél, a túlzott cukorbevitel hosszútávon az ebeknél is olyan egészségügyi panaszokhoz vezethet, mint az elhízás, a hasnyálmirigy-elégtelenség, a diabétesz, illetve a fogproblémák. Emellett számos élelmiszer, mely cukrot tartalmaz, más módon is árthat a kutyának, ha ételérzékenysége vagy allergiája van. Panaszokat okozhatnak a sütemények, a pudingok, a krémjoghurtok, illetve a jégkrémek is. Sajnos a manapság oly divatos természetes édesítőszerek sem megfelelőek, ugyanis a cukoralkoholok (pl. a xilit vagy az eritrit) toxikusak az ebek számára.

Hogyan elégítheted ki kedvenced édességek iránti vágyát?

Mértékkel. A hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket igyekezz kerülni, ha jutalmazni akarod kutyusodat! Válaszd inkább a természetes édesítőket, mint pl. a mézet, illetve a datolya-, vagy a juharszirupot! Még jobb, ha olyan gyümölcsöket adsz kedvencednek, amelyek egészségesek számára. Ilyen az alma, a málna, az eper, a banán, az áfonya, a mangó, a barack, a körte, a görögdinnye és az ananász. Vigyázz azonban, a kemény magokat soha ne hagyd bennük, mert egyrészt mérgezőek lehetnek számára, másrészt a csonthéjasok sérüléseket is okozhatnak.

Hogy mennyit adagolj ezekből az ételekből, az a kutyád általános aktivitásától és preferenciáitól függ. Vannak ebek, akik élnek-halnak a friss gyümölcsökért, képesek lennének több marékkal megenni, míg mások inkább csak a húsételeket szeretik. Bár a fent felsorolt gyümölcsök mind biztonságosak kutyák számára még nagyobb adagokban is, ha tudatosan szeretnéd kialakítani kedvenced diétáját, konzultálj az állatorvossal vagy egy állat dietetikussal!

Forrás: www.azenkutyam.hu

2024. március 4., hétfő

RH-összeférhetetlenség

Összesen 4 különböző vércsoport létezik: A, B, AB, O, és kétféle RH faktor: pozitív és negatív. Ennek a kombinációja adja ki a személyre szabott vércsoportot. Az emberek különböző vércsoportba tartoznak, különböző RH faktorral. A vércsoport is és az RH faktor is örökletes.

A vérben található vörösvérsejtek molekulái határozzák meg egy-egy ember vércsoportját. Vérátömlesztésnél szigorúan figyelnie kell az orvosoknak, hogy a véradó és vérkapó azonos vércsoporttal rendelkezzen, különben ha eltérő vércsoportok vére találkozik, reakcióba lép egymással baktériumként, fertőzésként tekint rá és elpusztítják egymás vörösvérsejtjeit. Kivétel ez alól a 0-s vércsoport, hiszen ezzel a vércsoporttal rendelkezők, mindenkinek adhatnak vért. 

A másik sorsdöntő élethelyzet a vérátömlesztés mellett, a terhesség. RH pozitivitás esetén nincs probléma. Viszont a terhességnél, ha RH negatív az anya, és a baba (apától örökölt) RH pozitív, akkor már gondok lehetnek. A baba és a mama vére a terhesség alatt ugyan nem keveredik, de a szülésnél, illetve ha a méhlepény bevérzik magzati vér juthat az anyai vérkeringésbe. Ez a bevérzés a terhesség során spontán, vagy valamilyen orvosi beavatkozás során is megtörténhet. Ilyenkor a magzat vére bekerül az anya keringési rendszerébe. Ezt az eseményt pontosan ugyanúgy értékeli a szervezet, mintha hibás vérátömlesztés történt volna. Az anya szervezete ellenanyagot kezd el termelni a magzati vörösvérsejtek ellen, ezzel károsítja a magzatot. Ugyanez a vérkeveredés jön létre szüléskor is. Ezért az első terhesség alatt is fokozottan kell figyelni, nem csak a szülés alatt.

Szerencsére a terhesség alatt is időben lehet észlelni az ellenanyagok termelődését. Az anyai szervezetbe jutott magzati vér mennyiségétől függően, a vérkeveredés korai szakaszában már igen egyszerűen meg lehet előzni az ellenanyag-termelődést. Minden ilyen esetben az RH-negatív nőnek egy RH-ellenanyagot tartalmazó injekciót (AntiD gammaglobulin oltás) kell megkapnia. Érvényes ez a szülés utánra is, nem csak az esetleges orvosi beavatkozásokra, vagy spontán bevérzésekre. Az injekció hatására ugyanis egyszerűen csak közömbösítődnek az anyai vérbe jutott magzati vérsejtek, és az ellenanyag-termelés leáll.

Fontos, hogy ezekben az esetekben 72 órán belül az injekció rendelkezésünkre álljon, mert azt követően a folyamat már visszafordíthatatlan. Az anya immunrendszere hevesen reagál a szervezetébe jutó magzati vérre, és olyan mennyiségű ellenanyag termel, hogy az a babát megbetegítheti.

Forrás:  https://picibaba.hu-Adrienn

2024. február 29., csütörtök

Elébe megyünk! Készülődés Nőnapra!

Meglepetés süti ötlet mindazoknak, akik várakozással, nagy örömmel, szeretettel várják családjuk férfijait. 

Üzenetünk a fiúknak: "Ha virágot hozol, nem maradsz üres kézzel!"

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Nyíregyházi Babaklubban a Nőnapi készülődésre!

Helyszín: Nyíregyházi Babaklub, Sóstó Fürdő u. 29/5.

Időpont: 2024.03.01 péntek  / 10:30-12:30/ 