2024. május 9., csütörtök

Minden gyermek művész – Hova tűnik a kreativitásunk?

“Minden gyerek művész, a probléma az, hogy hogyan maradjon az felnőtt korára is.” Picasso

Nos, azt hiszem, ha nem is lenne minden gyerekből felnőtt korára elismert művész, viszont megőrizné a kreativitását, akkor máris sikert érnénk el. A kreativitást pedig definiáljuk egyszerűen úgy, mint képességet arra, hogy valami újat és értékeset hozunk létre az élet bármely területén. Ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, hogy mire is van szükség ehhez, akkor azt láthatjuk, hogy diverzifikált gondolkodás és bátorság kell. Bátorság, hogy merjünk tévedni, elbukni, akár nyilvánosan is.

Ha halljuk, ahogy egy két-három éves gyerek magától értetődően megkérdezi, hogy éjszaka akkor a fekete Nap világít-e, elmosolyodunk, és másnap anekdotaként meséljük a munkahelyünkön. Nem vesszük igazán komolyan a dolgot, pedig ez a kicsi gyerek három csodálatos képességről tett tanúbizonyságot egyetlen rövid kérdésben:

Képes logikusan összekapcsolni dolgokat – a fény mennyisége a Naptól függ.

Képes diverzifikáltan gondolkodni, mert nem szűkíti le a gondolkodását arra, hogy csak egy megoldás létezik, mégpedig az, hogy a Nap éjszakára valahogyan eltűnik.

Kreatív – képes olyan megoldást elképzelni, ami tökéletesen magyarázhatja a jelenséget, de még senki sem gondolt rá eddig.

Most képzeljük el, ha egy felnőtt teszi fel ugyanezt a kérdést. Legjobb esetben azt gondoljuk, hogy bénán humorizál, rosszabb esetben azt, hogy hívnunk kéne a mentőket.

Bátorságra azért van szükség a kreativitáshoz, mert megtanultuk, hogy nem lehet hibázni. Az óvodás gyereknek nem kell bátorság, mert nem érdekli, ha hibázik…sőt, megtanulta, hogy ez a tanulás és a képességei fejlesztésének módja. Hiszen járni is így tanult meg. Megbotlott a szőnyegben, fenékre ült, amikor óvatlanul felnézett egy zümmögő légyre az ablaknál és megküzdött a lépcsővel is. És végül megtanult járni, sőt futni is!

A probléma akkor kezdődik igazán, amikor ezek a nagyon különböző gyerekek bekerülnek egy sztenderdizált rendszerbe, ahol csak egy megoldás létezik a problémákra és az a gyakorlófüzet hátulján található. Aki pedig nem a jó megoldásra jut, az nem kap piros pontot. Annak ellenére, hogy senki nem akar azzal vitatkozni, hogy kettő meg kettő az négy, azt fontos tudnunk, hogy a tantárgyak szokásos hierarchiája (reál tárgyak, nyelvek, humán tárgyak, művészetek, illetve a testnevelés) nem biztos, hogy minden gyereknek megfelelő. Sőt biztosan nem. A kérdés, hogy mennyi tehetség veszik el ebben a nagyon merev rendszerben. Szerintem, meglepődnénk, ha tudnánk.

Gilian, a szerencsés

Gilian Lynne egy tökéletes és szerencsés példa arra, hogy a sztenderdizált oktatás mekkora veszélyt jelenthet akár a legnagyobb tehetségekre is. Valószínűleg kevesen hallottak róla, pedig nagyon sikeres balerina és koreográfus. Ő koreografálta a Broadway két leghosszabban futó darabját, a Macskákat és az Opera fantomját. Amikor általános iskolás volt, az édesanyja pszichológushoz vitte a tanárai javaslatára, akik panaszkodtak rá, mert zavarta a többieket az órákon és rendszeresen késett a házi feladatával.

A pszichológus miután meghallgatta az anya beszámolóját a lánya problémáiról, azt mondta a kislánynak, hogy szeretne az édesanyjával négyszemközt beszélni, ezért kimentek a szobából. Mielőtt elhagyták volna a szobát, az orvos bekapcsolta az asztalán lévő rádiót. Kintről egy ablakon át figyelték, hogy mit csinál a gyerek, aki szinte azonnal elkezdett mozogni a zenére. Ekkor a pszichológus odafordult az anyukához és azt mondta: “Asszonyom a lányának semmi baja, ő egy táncos. Vigye el táncoktatásra.” Gilian szerencséjére az anyja megfogadta a tanácsot. Elmondása szerint, csodálatos volt végre olyan emberek között lenni, mint ő, akiknek a gondolkodáshoz is mozgásra volt szükségük. Ha nincs ez a nyitott orvos, Gilian valószínűleg sosem éri el azt, amit elért.

Látszik, milyen fontos lenne, hogy a gyerekeket sokkal nyitottabban, sokkal perszonalizáltabban kezeljük. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne veszítsék el azt az egyedi ízt, azokat a különleges képességeket, amelyek csak rájuk jellemzőek. És hogy megőrizzék a kreativitásukat.

Miért van ekkora szükség a kreativitásra?

Ha nem is tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni a 19. században kialakult, sztenderdizált közoktatási rendszer struktúráját, legalább a saját gyerekünkre figyeljünk oda és támogassuk, bátorítsuk, akkor is, ha nem teljesít jól az iskolai tárgyakban. Lehet, hogy másban viszont nagyon tehetséges. Csak fel kell fedeznünk miben.

Ne feledjük, a világ olyan hihetetlen ütemben változik, hogy arról sincs fogalmunk sem, mi lesz öt év múlva. Úgy néz ki, hogy pár év és olyan autókban ülünk majd, amelyek maguktól elvisznek minket oda, ahová szeretnénk, felfedezték az egyesített mezőt és olyan robotruhákat fejlesztenek már ma, amelyekkel az emberi test ereje hihetetlen módon megsokszorozható.

Ki tudta volna megjósolni ezt húsz-harminc éve?

Ki tudja most megmondani milyen problémákat vetnek majd fel az új dolgok, amikkel a jövőben szembetalálkozunk?

Hogyan gondolhatjuk, hogy meg tudjuk jósolni mi lesz, amikor a gyerekünk felnőtt lesz?

Amivel a legtöbbet segíthetünk neki abban, hogy sikeresen vegye majd az akadályokat, ha megtanítjuk gondolkodni és segítünk megőrizni a kreativitását. Ezek azok a képességek, amelyek egy ilyen gyorsan változó világban a legértékesebbek. Ne feledjük, hogy az evolúció során sem a legerősebb egyedek maradtak életben…hanem azok, amelyek a legjobban tudtak alkalmazkodni a változáshoz. Ehhez pedig a kreativitás elengedhetetlen.

Forrás: www.noiszem.hu

Mit muszáj megvenni a babaápoláshoz és mi az, ami várhat

A csecsemőápolás izgalmas és felejthetetlen időszak egy szülő életében, de felmerül a kérdés, hogy melyik eszközökre van szükség mindenképpen, és melyek azok, amelyeket ráér akkor beszerezni, ha szükség lesz rájuk. A legtöbb feladat egyszerűen megoldható a mindennapi háztartási eszközökkel, és nem feltétlenül szükséges speciális, kifejezetten babák számára tervezett termékeket vásárolni. 
 
Popsikrém, babafürdető, hintőpor

Az első hónapokban gyakran felmerül a kérdés, hogy szükség van-e különleges babaápolási termékekre, mint a popsikrém, babafürdető vagy hintőpor. Valójában a gyógyszertári termékek is kielégítően megfelelnek az ápolási igényeknek, amennyiben a gyermekorvos azt javasolja. Fontos azonban, hogy az anyuka figyeljen arra, melyik termék milyen hatással van a baba bőrére, és szükség esetén konzultálva a gyerekorvossal vagy a védőnővel váltson.

Babaolaj

A babaolaj hasznos lehet a babák bőrének ápolásában, például a fürdés előtti masszázshoz vagy a koszmó kezelésére. Bár nem feltétlenül kötelező a mindennapi használata, érdemes otthon tartani, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon. Érdemes a természetes növényi olajokat előnybe részesíteni. /napraforgó, olíva/

Kiskád

A fürdetés egy fontos rituálé a babaápolásban, és a megfelelő fürdetőkád kiválasztása is fontos lépés. Bár sokan a nagykádat részesítik előnyben, kisbabák esetében a kiskád praktikusabb lehet, amelyet könnyen fel lehet állítani egy állványra vagy mosógépre.

Fürdető fotel, fürdető karika

Amikor a baba már képes tartani a fejét, ideális lehet áttérni a fürdető fotelekre vagy fürdető karikákra. Ezek segítenek a babának kényelmesen ülni a fürdés alatt, miközben te is biztonságban tartod őt. Sok baba élvezi a fürdőjátékokkal való játékot ezen eszközök segítségével.

Mosdókesztyű

A baba áttörölgetése során hasznos lehet egy puha anyagból készült mosdókesztyű, amely segít a baba tisztán tartásában és kényelmében.

Kiskefe

Bár kezdetben a babáknak nem sok hajuk van, egy puha sörtés babakefe hasznos lehet a fejbőr és a haj finom ápolására. Emellett megelőzheti a koszmó kialakulását is.

Törülköző

A fürdetés után elengedhetetlen a megfelelő méretű és minőségű törülköző. Javasolt olyan törülközőt választani, amely 100% pamutból készült, és legalább két darabot szerezni be, hogy mindig legyen kéznél egy tiszta.

Pelenka

A pelenka fontos eleme a csecsemőápolásnak. Manapság az eldobható pelenkák a legelterjedtebbek, de a környezetvédelem vagy a pénztárcakímélés szempontjából érdemes lehet alternatív megoldásokat is fontolóra venni. A mosható nadrágpelenkák hosszú távon költséghatékony és környezetbarát lehetőséget kínálnak, és többféle típusban elérhetők. A babaápolás során fontos, hogy figyeljünk a babák igényeire és az egyéni preferenciákra.

Textipelenka

A büfiztetéshez, a baba feje alá, vagy melegben takaróként is használható legalább 20 darab textipelenkára szükség lesz.

Popsitörlő

A popsitörlő sosem elég, érdemes nagyobb mennyiséget beszerezni. A leggazdaságosabb megoldás a kartonos verzió, és akár saját mosható popsitörlőt is készíthetsz néhány textilpelenkából.

Vízhőmérő

A legegyszerűbb, hagyományos vízhőmérő is megteszi a babafürdetéshez. Nem szükséges a digitális változat.

Mosószer és mosószappan

A babamosószerek drágák lehetnek, de ha a család hajlamos az ekcémára, érdemes lehet beruházni rájuk. A mosószappan hatékonyan távolítja el a foltokat.

Sterilizáló készülék és folyadék

Ha cumisüvegből etetsz, érdemes beszerezni egy sterilizálót. A sterilizáló folyadék olyan dolgokhoz hasznos, amelyeket nem lehet gőzöléssel csírátlanítani.

Orrszívó és bébiőr

Az orrszívó hatékony eszköz a baba orrában lévő váladék eltávolítására. A bébiőr praktikus lehet, ha a lakás nagy vagy sok időt töltesz a kertben.

Kisolló

Bár kaphatóak speciális babakörömollók, az otthoni használatra szánt sima kisolló is tökéletesen megfelel. Fontos, hogy éles legyen, és könnyen kezelhető, hogy biztonságosan lehessen vele a babák körmeit vágni.

Légzésfigyelő és babafotel (pihenőszék)

A légzésfigyelő biztonságot nyújthat a bölcsőhalál elleni védekezésben, és megnyugtató lehet a szülőknek. Beszerzése előtt mindenképpen ajánlom, hogy a szülők elvégezzenek egy baba elsősegély tanfolyamot. A babafotel ideális a baba üléséhez és játékhoz, kényelmes környezetet biztosítva számára.

Párologtató

A párologtató hasznos lehet a száraz levegő elleni védekezésben, főleg a fűtési szezonban. Bár nem feltétlenül kell előre megvenni, ha a babának gyakran bedugul az orra, vagy hajlamos a megfázásra, érdemes fontolóra venni a beszerzését.

Járóka

A járóka számos szülő számára praktikus eszköznek bizonyul, mivel segít a baba mozgásfejlődésében és biztonságos környezetet biztosít számára. Fontos, hogy korán elkezdjük szoktatni hozzá, és figyeljünk arra, hogy ne legyen állandóan benne a baba.

Utazóágy

Az utazóágy kiváló választás, ha gyakran utaztok rokonokhoz vagy nyaralni. Emellett kerti tevékenységek során is praktikus lehet, hogy a baba biztonságban legyen és játszhasson.

Éjszakai fény

Bár az éjszakai fény hasznos lehet, hogy ne kelljen éjjel lámpát használni, sok gyerek figyelme inkább a fényre összpontosul, ezért néhányan inkább elkerülik annak használatát.

Lázmérő

A lázmérő fontos eszköz a baba egészségének monitorozásához. A digitális változat könnyen használható, és gyors eredményt ad, ami különösen hasznos lehet egy mozgékony baba esetében.

A csecsemőápoláshoz szükséges eszközök beszerzése és használata fontos része a szülői feladatoknak. Minden baba egyedi, különböző igényekkel. Fontos, hogy a megfelelő eszközöket válasszuk ki, amelyek megfelelnek a baba igényeinek és biztonságát szolgálják. Vigyázzunk arra, hogy a baba kényelmes és biztonságos környezetben fejlődhessen, miközben mi támogatjuk őt a mindennapi teendők ellátásában és a gondoskodásban.

Nyitókép: depositphotos

Forrás:  https://www.csaladinet.hu-Nagy Edit-védőnő, babamasszázs oktató és családi rendszerállító

2024. május 8., szerda

Így vásárolj gyerekkel – tudatosan

A mindennapos bevásárlás során napról napra példát mutatunk a gyerekeinknek. Mivel a szokások a gyakorlati mintákkal, és az ismétlések segítségével épülnek be a legjobban, nem mindegy, hogy a kicsik mit látnak tőlünk akkor, amikor csak beszaladunk a boltba, vagy éppen a heti nagy bevásárlást intézzük együtt.

A tudatos vásárlás megvalósításának apró lépéseit a gyerekek már azelőtt el tudják sajátítani, mielőtt megértenék ennek a szemléletnek a lényegét.

Mire figyelj, amikor gyerekekkel indulsz vásárolni?

1.) Készüljetek fel a feladatra egy bevásárlólistával

Kérdezd meg, szerinte mire van szükség, mi fogyott el, mit kell a boltban venni. Adj időt neki arra, hogy átgondolja, mire van valóban szüksége. Ha olyan dolgokat sorol fel, amit te most valamiért nem tennél a listára, akkor indokold meg ezt a döntést. Ha már tud írni, megkérheted, hogy ő készítse el a listát. Nagyobb gyerekeknél akár mobil applikációt is használhattok a közös lista elkészítésére.

2.) Szedjétek össze a szükséges szatyrokat, kosarakat és dobozokat

Fontos, hogy a gyerkőc lássa az előkészületnek ezt a lépését is. Ha van saját kosara, táskája, vigyétek azt is magatokkal.

3.) A boltban a lista szerint vásároljatok

Mindenkinek legyen feladata az üzletben. A listán vagy a mobil alkalmazáson pipálgassátok együtt a már beszerzett árukat. Így könnyebb elkerülni az impulzusvásárlást.

4.) Használjátok a saját tasakokat, dobozokat

Bátran vegyétek elő a magatokkal hozott tárolókat. Ha a gyermek látja, hogy nem csak a bolti zacskókban lehet megvásárolni a termékeket, és a pénztárnál sem néznek rossz szemmel a saját tasakokra, akkor nagyobb korában ő is bátran fogja használni azokat.

5.) Engedd, hogy a boltban ő is valóban vásároljon

Hagyd, hogy tolja a bevásárlókocsit, vagy húzza a kosarat. Kérd a segítségét a termékek keresésében, és engedd, hogy ő válasszon pl. zöldséget, gyümölcsöt. Közben beszéljétek meg, miért érdemes éppen azt az árut választani (érett, szép, hazai fajta stb.).

6.) Figyeljétek meg együtt az árcímkéket, elemezzétek azokat

A legjobban így, a gyakorlatban tudja mindenki megtanulni, hogy a sokféle termék közül melyik éri meg és miért. Vagy éppen hogyan érdemes dönteni a különböző kiszerelések között.

7.) Figyeljetek oda a termékek be- és kipakolásánál is

Mutasd meg, mit érdemes a kosárban alulra tenni, mire kell jobban vigyázni. Hogyan érdemes a futószalagra felpakolni, hogy az áruk ne sérüljenek, és a pénztárnál kényelmesen tudjatok lepakolni.

8.) Kérd a segítségét az otthoni elpakolásnál

A vásárlás lezárásaként fontos, hogy minden időben a helyére kerüljön. Így a gyerekek azt is megtanulják, hogy a minőség megőrzéséhez a megfelelő tárolás is hozzá tartozik.

Hidd el, csak az első pár alkalommal kíván a közös vásárlás és a feladatok megosztása kicsit több energiát. A gyerekek nagyon gyorsan tanulnak, és szívesen vállalnak feladatokat. Néhány hét múlva már azt veszed majd észre, hogy ő figyelmeztet a tudatos vásárlás egy-egy lépésére.

Forrás: www.zoldmatek.hu

Alma juice

Hozzávalók:

  • Néhány alma,
  • pici citromlé,
  • kevés méz.

Mi a télére eltett almáknak már az utolsó darabjait használjuk föl. Sok közülük már igen fonnyadt, hibás, foltos. Érthető, hiszen egész télen a szebbeket válogattuk. most összeszedtem egy fél kosárnyi kevésbé tetszőt, és nekiláttam alma juice-t gyártani. Igen nagy sikerem volt!

Az elkészítés menete:

Az almákat alaposan megmostam, és olyan cikkekre vágtam, hogy a gyümölcscentrifuga nyílásán éppen beférjen.

Semmi mást nem csináltam, csak az összesnek a levét kicentrifugáztam!

A végtermék kicsit sűrű, hiszen sok almarost van benne, de ez ettől finom. Ha valaki nem szereti az almarostot benne, akkor hagyja állni egy fél órát, és a rost följön a tetejére. Az alján pedig ott marad a finom, szűrt almaital.

2024. május 7., kedd

Veszélyes lehet balkezes gyereket átszoktatni - Szakértővel a balkezességről

A mai napig vannak, akik negatív dolognak tartják azt, ha valaki balkezes: az sem ritka még manapság sem, hogy megpróbálják a balkezes gyermekeket átszoktatni jobbkezességre, nem törődve azzal, hogy így akár maradandó, akár kimondottan súlyos károsodást is okozhatnak a számukra. Pedig a balkezesség már az ősembereknél is jelen volt, ugyanis náluk is megfigyelhető a kézdominancia, így az úgynevezett „legnagyobb kisebbség csoportja” már az ősidők óta jelen van a társadalmunkban.

A Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnökével beszélgettünk arról, hogy milyen volt régen a balkezesek megítélése, hogyan is alakulhatott ki a balkezesség, és milyen nehézségekkel kell megküzdene egy balkezesnek a modern, erősen jobbkezes társadalomban.

Kiss Erzsébettől, a Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnökétől megtudtuk, hogy több elmélet szerint akkor alakult ki a kétkezesség, amikor a beszédközpont is, mert ekkor aszimmetrikussá vált az agy, és kialakult a néma, jobb agyfélteke, és a beszédért, racionális gondolkodásért felelős bal.

– Hogy a balkezesség pontosan hogyan is alakulhatott ki, abban senki sem foglal biztos állást, csak elméletek léteznek erre: 2006-ban például találtak egy gént, amelyről azt állítják, hogy a balkéz dominanciájáért felelős – magyarázta az egyesület elnöke.

Annyi azonban bizonyos, hogy már az ősembereknél is voltak jobb és balkezesek is, melyeket barlangrajzok bizonyítanak, és leletek is: ezekből ugyanis megfigyelhető, melyik kéz csontozata volt erősebb.

A régi kultúrák megbecsült tagjai

A balkezességet a mai napig rossz dolognak tartják néhányan, és magának a bal szónak is negatív jelentése van a legtöbb nyelvben, így még a magyarban is. – A balkezesség aránya 16,5 % – a mi felmérésünk szerint,  3-8 éves gyerekeknél –, ezért mindig megvolt az a nézet, hogy ők valamilyen módon kilógnak a sorból a nagy többséghez képest. Pedig még a korai társadalmakba is be tudtak illeszkedni a balkezesek is, megvolt a maguk helye itt is, sőt, bizonyos kultúráknak nagyon megbecsült tagjai voltak, hiszen voltak olyan népek, ahol direkt balkezeseket is választottak a hadseregbe, a balkezes harc miatt, egyfajta hadászati technikaként – mondta el nekünk Kiss Erzsébet.

Az átszoktatási problémát nagyon komolyan kell venni, ugyanis ez az egyszerűbb beszédhibától kezdve akár súlyosabb agykárosodást is okozhat, hiszen ezzel gyakorlatilag a gyermek elméjét bolygatják meg.

Az egyesület elnöke szerint nem véletlen, hogy a balkezesekhez olyan tulajdonságokat szoktak társítani, mint a kreativitás vagy a művészi hajlam, hiszen egy alapvetően jobbkezes világhoz kell alkalmazkodniuk, és mivel a másik agyféltekéjük a domináns, a balkezeseknek máshogy kell gondolkodniuk. – A balkezeseknek szükségük van a kreativitásra, hogy boldoguljanak a jobbkezes társadalomban. Az sem furcsa, hogy régen összefüggésbe hozták őket a mágikus, varázslattal kapcsolatos képességekkel, pedig pusztán a kreativitásuk miatt sok balkezes ügyesebbek néhány dolgokban a jobbkezeseknél – vélekedett az egyesület elnöke.

Nehézséget okozó hétköznapi dolgok

A balkezeseknek néhány olyan hétköznapi dolog is nehézséget okoz, amelyre nem is feltétlenül gondolnánk, csupán azért, mert alapvetően a jobbkezes társadalomra lettek ezek a dolgok kialakítva.

– Az egyik ilyen természetesen az írás, amelyet jobbról balra (balról jobbra) végzünk, és amely során a balkezeseknek fordítva kell hurkolniuk, és egymással összekötniük a betűket, amely elég nehéz feladat. Természetesen van speciális balkezes írástechnika is, de ez sem működik feltétlenül minden balkezesnél. A másik hatalmas mindennapi probléma, hogy jobbkezes ollót használ a legtöbb balkezes, amellyel nehéz számukra a vágás, és ugyanez igaz minden forgatható használati eszközre, mint például a ceruzafaragó vagy a zöldséghámozó (inkább a konzervnyitó), hiszen ezeket egy bizonyos módon kell mozgatni ahhoz, hogy az élük vágjon, a balkezeseknek pedig ezt fordítva kell tenniük a jobbkezesekhez képest – hívta fel rá a figyelmet Kiss Erzsébet.

A mai napig próbálkoznak az átszoktatással

A Magyarországi Balkezesek Egyesülete megpróbál egyfajta, elsősorban érdekvédő szervezetként fellépni a balkezesek esetében, és tájékoztatást, háttérinformációkat adni, illetve segíteni, hogy milyen problémával milyen szakemberhez fordulhatnak, mint pszichológusok, logopédusok és hasonlók.

– Sajnos a mai napig előfordul, hogy a balkezes gyerekeket megpróbálják átszoktatni, első sorban az óvodában, iskolában. Havonta 2-3 ilyen esettel megkeresnek minket szülők, vagy esetleg nagyszülők, ha azt látják, hogy a szülő szeretné átszoktatni a gyermekét.  (Ezt át kellene fogalmazni: szülők, nagyszülők keresnek meg, pedagógus akar átszoktatni. Pedagógus keres meg, szülő akar átszoktatni. ) Az átszoktatási problémát nagyon komolyan kell venni, ugyanis ez az egyszerűbb beszédhibától kezdve akár súlyosabb agykárosodást is okozhat, hiszen ezzel gyakorlatilag a gyermek elméjét bolygatják meg. Ha egy gyermeket átszoktattak, még első osztályos koráig vissza lehet szoktatni, de ilyenkor is felmerülhetnek még olyan gondok, mint a viselkedészavar –figyelmeztet az egyesület elnöke.

Forrás: www.bien.hu

2024. május 6., hétfő

Eper turmix

Hozzávalók:

  • Néhány szem érett eper,
  • kevés méz,
  • 2-3 dl tej

Minden szezonban próbáljunk meg a lehető legtöbb idénygyümölcsöt fogyasztani. Most az eper ideje következett el, már a piacokon is nagyon olcsón lehet beszerezni. Vásárláskor azonban érdemes megkérdezni a gyümölcs származását. Tudni illik ugyanis, hogy az eper, mint minden aprómagvas erősen allergizáló hatású. Egy éves kor alatt egyáltalán nem is ajánlják a dietetikusok az aprómagvasok hozzátáplálását.

Viszont nem az eper húsa az, ami allergizáló hatású, hanem a magvak, illetve a  körülöttük felhalmozódó kosz, permetszer, méreganyag, amelyekkel a nagygazdaságokban, illetve a külföldi származás esetében a vámoláskor kötelező karanténban a gyümölcsöket kezelik. Az apró résekből ugyanis nagyon nehéz, vagy lehetetlen eltávolítani a méreganyagot, és ez az ami a kisgyermek szervezetéből allergiás reakciót vált ki.

Nálunk például sorozatban fordul elő, hogy a vidéki, nem permetezett gyümölcstől semmi baja nincs a gyereknek, de a nagyvárosi piacokon kaphatótól azonnal kiütéses lesz. Merem ajánlani a biopiacokat földieper beszerzésére.

Az elkészítés menete:

A földiepreket alaposan megmossuk, eltávolítjuk a szárait, majd egy hosszúkás, turmixolásra szánt edénybe helyezem. meglocsolom 1-2 teáskanálnyi mézzel.

(Ugyan a mézet nem adjuk egy éves kor alatt, mert botulizmust okozhat, de egy éves kor fölött inkább ezt válasszuk édesítésre, mint a finomított, fehérített cukrokat. Egy éves kor alatt adjunk a cukor helyett xilitolt, vagy steviát, ha mindenképp édesíteni szeretnénk, és válasszunk turmixolásra olyan gyümölcsöt, ami abban az életkorban már adható.)

A mézes epreket felöntöm 2-3 deciliter tejjel, majd botmixerrel összeturmixolom az egészet.

TIPP:

  • Tejérzékenyek tej helyett vizet használjanak, adjanak hozzá 1 teáskanálnyi citrom levét, esetleg almalével ízesíthetik.

 Egészségetekre! 

Forrás:  https://picibaba.hu

2024. április 30., kedd

Simogatók, csiklandozók

 Simogató, csiklandozó mondókák:

 Ciróka, maróka,
Mit ettél cicuska?
Kását, kenyeret,
Adok neked eleget.

Ciróka, maróka,
mit fõztél, babóka?
Kevertem babocskát,
sütöttem pampuskát.
Ide raktam, oda raktam,
utoljára mind bekaptam.
Hamm-hamm-hamm.

Kerekecske dombocska,
Itt szalad a nyulacska.
Erre szalad, itt megáll,
Itt egy körutat csinál.
Ide bújik, ide be,
Kicsi gyermek keblibe.

Kerekecske, dombocska,
itt szalad a nyulacska.
Itt a nyoma, itt a nyoma,
itt meg van a csiklandója!

A házat kiseperjük, a port letöröljük,
az ablakot becsukjuk,
a kulcson egyet csavarintunk.

Kicsi orr, kicsi száj,
keretezi kerek áll,
kupolája homlok.

Piros arc, piros nyár,
Áfonyakék szembogár,
a pillái lombok.

Hasítom, (a tenyerét)
vágom,
szeletelem,
szúrom,
könyökölöm,
pacsit adok,
megpuszilom.

Gyúrom, gyúrom (a derekát).
Dagasztom, dagasztom (a hasát).
Belisztezem (az arcát).

 Cukor, (homlokára)
tea, (állára)
kávé, (egyik arcra)
rum, (másik arcra)
bumm. (orrára)

Hej, Gyula, Gyula, Gyula,
(tenyérrel ütögetjük a combját)
szól a duda, duda, duda,
(paskoljuk a pocakját)
Pest, Buda, Buda, Buda,
(megérintjük a vállait)
Pattogatott kukorica.
(ujjbegyünkkel kocogtatunk a feje búbján)

Áspis, kerekes,
(tenyerébe karikát rajzolunk)
Útifüves, leveles,
(négylevelű lóherét rajzolunk)
Bíbola, bíbola,
(tenyerét megsimítjuk kézfejünkkel, majd a tenyerünkkel kétszer)
Pacs, pacs, pacs.
(belecsapunk ritmusra háromszor)

Kerek erdő, (buksi simítás körbe)
kopasz mező, (homloksimogatás)
pillogója, (szemecskék simítása)
szuszogója (orrára mutatunk)
tátogója, (szájára mutatunk)
hallgatója, (fülét megsimítjuk)
nagy korgója, (pocaksimi körbe)
pukkantója, (popsiját paskolunk ritmusra)
dobogója. (két lábával dobogunk ritmusosan)

Mit csinál a kis kezem? (a két kezet széttárjuk)
Simogat kedvesen, (arcot simogatjuk)
Ütöget mérgesen, (tenyerét finoman megütögetjük)
Csiklandoz viccesen, (csiklandozzuk)
Csípked hegyesen, (csipkedjük)
Táncol ügyesen. (két ujjunkkal táncolunk rajta)
Na, mit csinál a kis kezem? (a két kezet széttárjuk)
Te is tudod, mondd velem!

Borsót főztem, (tenyerébe karikát rajzolunk)
jól megsóztam, (tenyerébe ujjunkkal ütögetünk)
meg is paprikáztam, (gyorsabb ritmusra ugyanezt)
ábele-bábele, (megsimítjuk a tenyerét oda-vissza)
fuss. (összecsapjuk a tenyerünket az övéve)