A világ nagyon gyors ütemben változik - néha jólesik egy kicsit megállni
és visszatekinteni a múltba, és emlékezni, milyen volt gyereknek lenni
30-40 évvel ezelőtt. Azok az idők tele voltak egyszerű örömökkel,
élettel, kreatív játékokkal, amelyek ma is mosolyt csalnak az arcunkra.
Idézzük fel a régi idők gyermekkori pillanatait! Te milyen emlékeket
őrzöl erről az időszakról?
Ilyen telt régen a gyerekkor
Az udvaron töltött végtelen nyári napok
Emlékszel még, amikor reggeltől estig az udvaron játszottunk? Nem
volt szükségünk drága játékokra vagy elektronikai eszközökre. A
barátokkal együtt töltött idő, a bújócska, a fogócska és a házilag
készített kincskereső játékok tették különlegessé a napokat.
Egyik nyáron a szomszéd gyerekekkel építettünk egy „tábort” az udvar
végében. Mindenki hozott valamit otthonról: takarókat, párnákat, régi
edényeket. Egyszer, miközben főztünk „levest” fűből és kavicsokból, az
egyik barátunk véletlenül ráült egy hangyabolyra. Hogy nevettünk, mikor
ugrálva próbált megszabadulni a kis fekete hangyáktól...
A játszóterek nem voltak "kipárnázva", néha nagyot estünk és meg is sérültünk, de idővel megtanultunk vigyázni magunkra.
A környék felfedezése
A biciklizés volt a legnagyobb szabadságunk. Nem volt GPS vagy
mobiltelefon, csak a szülők intelmei, hogy ne menjünk túl messzire.
Mégis, a környék minden zegét-zugát ismertük.
Egy alkalommal a nagymamám elkísért a közeli erdőbe, ahol
gyerekkorában ő is játszott. Megmutatta a kedvenc fáját, ahol egyszer
eltévedt, és csak a madarak énekére talált vissza az ösvényre. Azóta
minden évben, amikor meglátogattam, újra elmentünk arra a helyre, és
együtt hallgattuk a madarakat.
Egyszerű játékok, nagy örömök
Nem voltak bonyolult játékok vagy videójátékok.
Egy labda, egy ugrókötél vagy egy marék kréta elég volt ahhoz, hogy
órákig lekössön minket. A közös játékok és versenyek erősítették a
barátságokat és a közösségi érzést.
Virágból fontunk egymásnak koszorút és királylányok voltunk.
Egyszer, amikor a barátaimmal „fociztunk” egy régi teniszlabdával, a
labda valahogy beesett a szomszéd idős nénike kertjébe. Persze,
előbb-utóbb mindig ez lett a vége. Félve kúsztunk át a kerítésen, hogy
visszaszerezzük. A néni észrevett minket, és azt mondta, hogy ha már ott
vagyunk, segítsünk neki a kertben. Így hát egy órán keresztül
gyomláltunk és locsoltunk, de cserébe finom házi süteményt kaptunk.
Családi esték és tanulságos történetek
A családi esték különlegesek voltak. A vacsorák után gyakran
összegyűltünk a nappaliban, és hallgattuk a szüleink és nagyszüleink
történeteit a saját gyerekkorukról. Ezek a történetek nemcsak
szórakoztattak, hanem tanítottak is minket.
Egy
hideg téli estén nagypapám a kandalló mellett mesélt arról, hogyan
küzdött meg a hideggel gyerekkorában, amikor még nem volt központi
fűtés. Mesélt a szüleiről, akik minden este együtt énekeltek a kályha
mellett. Az egyik dal annyira megérintett, hogy azóta is, ha hallom, az ő
emléke jut eszembe, és könny szökik a szemembe.
Iskola és a táborok
Az iskolai évek is mások voltak. Nem volt internet, így a házi
feladatokat könyvek és enciklopédiák segítségével oldottuk meg. Az
osztálytermekben a tanárok sokszor kreatív módszerekkel tanítottak, és
az iskolai kirándulások mindig nagy kalandnak számítottak.
Sosem felejtem az erdei iskolákat, az esti tábortüzet, a végtelen
hosszúnak tűnő kirándulásokat, ahol olyan nagynak éreztük magunkat,
amiért saját magunknak vehettünk fagyit a zsebpénzünkből.Takarodó környékén minden este izgatottan vártuk a tanárunk érkezését
a képeslapokkal, és reménykedtünk, hogy mi is kapunk egy levelet a
szüleinktől. Amikor tényleg kaptunk, hiába volt benne csak pár sor,
végtelen boldogságot éreztünk, hogy üzentek nekünk a szüleink.
Kommunikáció a mobiltelefonok nélkül
Manapság nehéz elképzelni az életet mobiltelefonok nélkül, de régen a
kommunikáció egészen másképp működött. Akkoriban nem voltunk mindig
elérhetők, és mégis, valahogy mindig megtaláltuk a módját, hogy
kapcsolatban maradjunk.
Ha nem voltunk otthon, a legközelebbi telefonfülke volt a
kapcsolatunk a világgal. Emlékszel, amikor aprópénzzel felszerelkezve
siettünk a fülkéhez, hogy hazatelefonáljunk? Néha hosszú sorok kígyóztak
a telefonfülkék előtt, különösen egy-egy fontos esemény után vagy vihar
idején, amikor mindenki egyszerre akart hírt adni magáról.
A baráti találkozókat előre megbeszéltük, és szinte soha nem késtünk
el. Ha azt mondtuk, hogy „találkozunk délután háromkor a játszótéren”,
akkor ott is voltunk. Nem volt lehetőségünk útközben módosítani a
terveket, így megtanultunk pontosnak lenni és bízni abban, hogy a
többiek is pontosak lesznek.
A levélírás varázsa
Nem szabad elfelejteni a levélírás jelentőségét sem. Sokunknak voltak
távol élő rokonai vagy barátai, akikkel levelezés útján tartottuk a
kapcsolatot. A kézzel írott levelek különlegesek voltak, mert időt és
figyelmet szenteltünk rájuk, és mindig izgatottan vártuk a választ.
Gyűjtöttük a különleges bélyegeket és levélpapírokat, és
természetesen minden levelet és képeslapot eltettünk a fiókunk mélyére,
amit kaptunk.
A telefonok és az azonnali kommunikáció hiánya ellenére azonban az emberek megtalálták a módját, hogy kapcsolatban maradjanak.
A találkozók, a beszélgetések és a levelezés mind-mind erősítették a
közösségi és családi kötelékeket, és ezek az emlékek ma is melegséggel
töltik el a szívünket.
A régi idők gyermekkorának emlékei mindig különleges helyet foglalnak
el a szívünkben. Az egyszerűség, a közösség és a család fontossága azok
az értékek, amelyeket magunkkal hoztunk, és amelyekre ma is szívesen
emlékezünk. Ezek az érzések mindig is mosolyt fognak csalni az arcunkra
és melegséget hoznak a szívünkbe, bármennyire is változik meg a világ
körülöttünk.
Indexkép: Fortepan / Szalay Béla
Forrás: https://www.csaladinet.hu