Érett személyiség
Szinte lehetetlen saját családot teremteni úgy, hogy közben a környezetünk nem tekint minket felnőttnek.
Ez teljesen független az életkortól, hiszen egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, akivel törődni szeretne, gondoskodni róla, akiről egyúttal úgy érzi, hogy irányítania és ellenőriznie kell. Ezen az érzésen minden kiegyensúlyozott lelkiállapotú asszony felül tud kerekedni, és képes engedni, hogy az ifjú a maga útját járja. Nem ritka azonban, hogy anya és gyermeke között megcsontosodik a korai függőségi viszony. Ez sokszor a gyermek számára is megfelelő, hiszen - annak ellenére, hogy felnőtt - továbbra is kiszolgálják, és tetteiért továbbra sem kell felelősséget vállalnia. Még gondolkodnia sem kell túl sokat, mert eldöntik helyette, mi a jó neki, és mi a rossz.
A helyzet akkor kezd kényelmetlenné válni, amikor saját családot szeretne alapítani. A szülők kéretlen ellenőrzése, tanácsai, gondoskodása ilyenkor már terhére lesz az ifjú párnak. Ez a forrása az "anyós-konfliktusnak", de sokszor a fiatal szülők bizonytalanságának, tehetetlenségének is. Sajnos nem ritka, hogy emiatt romlik meg a pár kapcsolata, emiatt esik szét a még meg sem szilárdult kis család.
A stabilitás eléréséhez óhatatlanul át kell gondolnunk, mi végre jöttünk a világra. Milyen volt a saját gyermekkorunk? Milyen a viszonyunk az édesanyánkkal? Sokakban felmerül mindez, a legszerencsésebbek meg is ragadják a lehetőséget egy-egy nagy beszélgetésre szüleikkel, életük párjával, vagy mással, aki már átélte ugyanezt a páratlan élményt. Ez segíthet a gyermek elfogadásában és önmagunk megismerésében is.
Alapvető annak tisztázása is: milyen szülő szeretnék lenni? Követem-e azt az utat, ahogy engem neveltek? Nem szeretnék olyan hibákat elkövetni, mint a szüleim... Nem könnyű ezekre a kérdésekre megtalálni a választ. Régi megfigyelés, hogy a saját bőrünkön tapasztalt nevelési "eljárásokat" gyakran akaratlanul is alkalmazzuk, még ha elvben nem is értünk velük egyet. Van, aki beletörődik ebbe a "sorscsapásba", van, aki hadakozik ellene, van, aki homlokegyenest ellenkező nevelési módszereket követ, mint a szülei - így sokszor a fürdővízzel a gyereket is kiönti. Saját utunkra a legnehezebb rátalálni, ez már igazi művészet.
A húsz évvel ezelőtti gyermekgondozási, nevelési divat erősen különbözött attól, amit ma a legtöbben követendőnek tartanak. Szüleink számára még ismeretlen volt az igény szerinti szoptatás, a szobatisztaság, vagy a melltől való elválás türelmes kivárása. Ez a nagy változás akár a szülők-nagyszülők közötti viszály forrása is lehet. Némi türelemmel, nyitottsággal és sok-sok beszélgetéssel ez a probléma is megelőzhető.
Alapvető annak tisztázása is: milyen szülő szeretnék lenni? Követem-e azt az utat, ahogy engem neveltek? Nem szeretnék olyan hibákat elkövetni, mint a szüleim... Nem könnyű ezekre a kérdésekre megtalálni a választ. Régi megfigyelés, hogy a saját bőrünkön tapasztalt nevelési "eljárásokat" gyakran akaratlanul is alkalmazzuk, még ha elvben nem is értünk velük egyet. Van, aki beletörődik ebbe a "sorscsapásba", van, aki hadakozik ellene, van, aki homlokegyenest ellenkező nevelési módszereket követ, mint a szülei - így sokszor a fürdővízzel a gyereket is kiönti. Saját utunkra a legnehezebb rátalálni, ez már igazi művészet.
A húsz évvel ezelőtti gyermekgondozási, nevelési divat erősen különbözött attól, amit ma a legtöbben követendőnek tartanak. Szüleink számára még ismeretlen volt az igény szerinti szoptatás, a szobatisztaság, vagy a melltől való elválás türelmes kivárása. Ez a nagy változás akár a szülők-nagyszülők közötti viszály forrása is lehet. Némi türelemmel, nyitottsággal és sok-sok beszélgetéssel ez a probléma is megelőzhető.
Forrás: https://www.babaszoba.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése