Anyu, félek!

Miért olyan gyakori gyermekkorban a félelem? Életének első éveiben, mikor a gyermek lelkivilága még kialakulófélben van, a félelem a lelki fejlődés hasznos eleme is lehet, hiszen tudatosít bizonyos veszélyeket, és védekezésre készteti a gyermeket.

Minden életkornak megvan a maga félelme. A születés pillanatától egészen 12 éves korig a gyermek - sajátos fejlődési szakaszainak megfelelően - különböző félelmeket él át. Az egyes életkorokra jellemző leggyakoribb félelmek a következők:

• A születése pillanatától: a baba rémülten felsír, ha éles vagy hirtelen zaj támad körülötte.

• 7 hónapos kortól: a kicsi tökéletesen felismeri azokat, akikkel naponta találkozik, de megijed, ha idegent lát.

• 1 éves korban: szülei távozását minden alkalommal úgy éli meg, mintha végleg magára hagynák.

• 2 évesen: a sötétség egyszerre nagyon félelmetessé válik. Ez az a kor, mikor a gyerekek sokszor úgy hajlandók csak elaludni, ha a szobában égve hagyunk egy lámpát, vagy az ajtónyíláson keresztül beszűrődik a fény.

• 3 éves kortól: retteg azoktól, akik álarcot vagy jelmezt viselnek.

• Az 5 éves: a legkisebb bibitől is megrémül, csakúgy, mint a vértől, a csípésektől vagy az oltástól és az injekciótól.

• 6 éves korban: sokat foglalkoztatják a boszorkányok, a kísértetek, a természetfeletti lények; este miattuk fél a lefekvéstől.

• 7-8 éves kor körül: a televízióban látott képek vagy első olvasmányai mély nyomot hagynak a lelkében. Ilyenkor gyakori, hogy erősen szorong, ha egyedül kell maradnia.

• 8-12 éves kor között: a gyermek tudatosabban szemléli a mindennapi valós világot. Ebben a korban a jövőtől fél, attól, ami bekövetkezhet: a haláltól, a természeti csapásoktól, a balesetektől.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit tegyen a szülő, ha fél a gyermek?

Hogy múló, mindennapi félelemről vagy szorongássá fajuló, komolyabb problémáról van-e szó, ez sok esetben éppen a szülőn múlik: azon, ahogy a gyermek félelmét kezeli:

• Vegyük komolyan a gyermek félelmeit, különben még inkább elbátortalanodik, és magában, csendben szenved.

• Igyekezzünk megérteni a félelem valódi okát. Néha egyetlen szó vagy mondat is a kezünkbe adhatja a probléma kulcsát.

• Ne kényszerítsük semmire. Ha előírjuk neki, hogy simogasson meg egy kutyát vagy hogy ugorjon be a vízbe, helyette döntünk. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyermek talán soha nem lesz képes a saját erejéből leküzdeni a félelmet.

• Idézzük fel saját gyermekkori félelmeinket. Ha megérti, hogy más is kerülhet hozzá hasonló helyzetbe, könnyebben megnyugszik és megbirkózik a problémával.

• Biztassuk. Ha azt látjuk, hogy igyekszik leküzdeni a félelmét, feltétlenül dicsérjük meg.

• Tanítsuk, magyarázzuk el, milyen a valós világ. Válaszoljunk a kérdéseire, olvassunk neki minél többet arról, amitől esetleg fél (kutya, bogarak…). Beszélgessünk vele minél gyakrabban, magyarázzuk el, hogy mi az, ami valóban létezik, és mi az, ami csak mese.

• Ne "óvjuk még a széltől is". A túlzott féltés nem segít abban, hogy több bátorságot öntsünk a gyermekbe. Azzal, hogy nem visszük le a játszótérre, mert fél a csúszdától, vagy hogy széles ívben elkerülünk minden kutyát, csak a szőnyeg alá söpörjük a problémát. Hasonlóképpen nem visz közelebb a célhoz az sem, ha helyette félünk. A gyakori szülői figyelmeztetés, mint például "Vigyázz, elesel!" vagy "Meg ne üsd magad!", sok esetben a gyermekkori félelmek legbiztosabb alapját képezi.

 

 Eredeti cikk: Patika Magazin

 Forrás: http://picibaba.hu