,,Vegyék észre azt a picike virágot az út mellett!" - Interjú Szabó- Fige Tímeával

Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8., fsz.4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik)

A hónap babái: Zsófia és Áron

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

A mindennapokat túlélni. Mindent, ami nap, mint nap történik. Minden apró dolog, hogy kibújik egy fog, hogy önállóan eszik a gyerek, vagy, ha végigalussza az éjszakát, vagy, ha megfogják egymás kezét és játszanak, minden. Mivel tényleg először vagyunk család, és először van minden nap, és minden nap más. Ez a legnagyobb siker, hogy vagyunk, mint család.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként, illetve anyaként szembe kellett nézned?

Felnőni a feladathoz, és belezsúfolni ezt a sok mindent 24 órába, legalábbis megpróbálni. Nehéz, hogy mind a két gyereknek az igényei ki legyenek elégítve, és apáé is, illetve a sajátomat is bele tudjam passzírozni egy napba, vagy másfélbe. Zsófi volt az első gyerek, és vele sok mindent meg kellett tanulni. Konkrétan az, hogy anya lettem, borzasztó természetesen jött. Figyelembe venni az ő igényeit, figyelembe venni a mi igényeinket. Mi vittük mindenhova, a mai napig visszük mind a két gyereket mindenhova. Nem kezeljük őket úgy, mint valami kis idegen lényeket, akik mindent felforgatnak, hanem, mint egy új tagjai a családnak, akik beépültek. Meg is kérdezzük mindig, hogy mihez van kedvük, vagy mit szeretnének, mindig részt vehetnek az őket érintő döntésekben, persze egy bizonyos határig. Minden napunkat így éljük velük.

Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a mai gyerekeknek jobb legyen?

Mindenképpen fontos lenne az anyagi biztonság. Rengeteg családnak van a hitellel problémája, és borzasztóan rányomja a családnak a mindennapjaira azt a feszültséget, amire abszolút nincs szükség. Azon kívül pedig az is nagyon rossz, hogy a nagyszülők úgymond még mindig aktívak. Amikor megszületnek az unokák, akkor nincs már az, hogy mama vagy papa tud az embernek száz százalékig segíteni, hanem tényleg sokszor egyedül kell megoldania dolgokat. Mert van az a pont, amikor nem lehet megoldani, hogy ott legyenek, hiszen dolgoznak, vagy mint az én édesanyám, másik városban laknak. Már egy gyermekkel is olyan jó volna, ha az anyuka elmegy gyedre, akkor még a nagymama is hadd jöjjön el, ha dolgozik, vagy kapjon valami munkahelyi kedvezményt. Megreformálnám ezt a részt, hogy heti egy napot unokanapnak ki lehessen venni, az nagyon jó lenne!  Ez a régi, paraszti, többgenerációs család hiányzik sajnos.

Van- e nő, vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

Konkrétan nincs, de mindig csodálom a túlélőket. Nekem nagyon sok barátnőm van, most már három gyerekkel, és borzasztóan felnézek arra, aki három gyereket el tud úgy rendezni, hogy ne essen közben szét, mint nő, vagy mint ember. Bárkit ki tudnék a környezetemből emelni, olyan vagyok, aki csíp mindenhonnan, és ami jó, vagy ami működik, azt megpróbálom ellesni, és zokszó nélkül ellopom, mert egy jó anya pozitív példa, és követni kell.

Mit tudsz a nők, illetve az anyák jogairól?

Mindennek utánanéztem mindig, pontosan azért, mert olyan vagyok, aki nem szereti bent hagyni a lehetőségeket. Szerintem nagyjából tisztában vagyok vele, sőt, most már a GYED extrát is kihasználtam, úgyhogy visszamentem másfél hónapra dolgozni. Biztos, hogy tudnának újat mondani, mert sajnos volt, hogy olyan dolgokat tudtam kérdezni, amikre nem tudtak a hivatalban sem válaszolni. Sőt, volt olyan, hogy egy barátnőm bérszámfejtő egy cégnél, és őt kérdeztem, hogy mondd már el, hogy lehet-e ez vagy az. Ő azt mondta, hogy nem lehet, és nincs ilyen, hogy vissza tudsz menni dolgozni vagy bármi, mert nekik így mondták a továbbképzésen. Aztán a végén, telefonálgatás után kiderült, hogy nekem lett igazam. Nagyon sokszor kihozzák úgy a törvényeket, hogy az oktatást nem tartják meg hozzá. Én utána olvastam, hogy miket vehetek igénybe, felhívom a központot, addig csörgetem a pesti irodákat, amíg fel nem veszik, és akkor így előbb-utóbb kiderül az igazság.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a hordozással?

Amikor még Zsófit vártam, sőt, már előtte is eldöntöttem, hogyha lesz babám, hordozni fogom. Még itt volt a Mókus Játszóház, és ide volt kiírva, hogy hordozási tanácsadó: Rákhel-Szöllősy Ramóna, és hozzájuk kopogtattam be, hogy mégis hogy működik ez, hogy lehet órát venni. Közben Tőzsér Tünde, a férjemnek volt kollégája, és tőle is hallottam, hogy ők járnak ebbe a klubba, és itt hordozási oktatás van. Így kerültem tehát kapcsolatba ezzel az egésszel, hogy hordozni akartam. Azt nem tudtam, hogy kendővel vagy anélkül, vagy mivel, csak magamra akartam kötni a gyereket. Én mindig is mászkálós voltam, és nem otthonülős, tehát igazából a babakocsi nekem nem annyira volt jó. Van a mai napig, de nem igazán használjuk.

Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?

Mindenképpen azt, hogy önálló a gyerek, nagyon. Bízik a környezetében, illetve bízik abban, akiben én bízok. Ezt nagyon észrevettem, hogy eleve olyanok a gyerekek, mint a szivacsok, hogy rajtad keresztül látják a világot, vagy a te emócióid által fogják fel. Ha tudják, hogy én valakihez mosolygósan viszonyulok, és úgy megyek oda, akkor a gyerekemet tizenöt perc után ott hagyhatom vele, akár egy órára is, és nem lesz belőle balhé. Jó, Áronnal egy kicsit igen, mert fiú, és nagyon szoknyapárti, de Zsófinál nincs ez a probléma. Őt bármikor, bárhol ott hagyhatom, ha tudja azt, hogy én abban a személyben megbízok. Ez biztos, hogy a kötődő nevelés miatt van, mert annyira közel voltunk fizikálisan és lelkileg is. Megérzi a rossz embereket is, vagy a rossz kisugárzást is. Zsófinál vesszük ezt inkább észre, mert ő már beszél, és elmondja. Ő tisztában van ezekkel a dolgokkal, borzasztó jó békebíró. Ha mi mondjuk összekapunk a férjemmel, akkor odamegy hozzá, és mondja neki, hogy: ,,Apa, adjál puszit anyának.”. Tehát ő lerendezi ezeket a problémákat. Áronka pedig odabújik hozzánk. Ez biztos, hogy emiatt van. Annak örülök, hogy a férjem nem szólt ebbe bele a hordozni akarásomba, pedig elég konzervatív.

Milyen személyiséggel rendelkeznek a gyermekeid?

Tűz és víz. Szó szerint. Áron a tűz, ő berobban mindenhova. Ő mindent megmászik, mindent szétszed, neki minden kell, ő mindent ledob, megeszik. Ő ez a berobbanós típus. Zsófi pedig az igazi víz, aki jön és nagyon csendesen mindent kiváj, nyomot hagy maga után. Amikor kész, akkor kinyílik és szép kis tó lesz. Zsófi még bölcsődébe jár, három éves. Már nagyon várja az ovit, mikor megtudta, hogy ott órákat és foglalkozást tartanak, akkor kijelentette, hogy melyik hátizsákot viszi, és várja, hogy bepakoljunk. Nagyon szeret tanulni, nagyon fogékony ezekre a dolgokra, nagyon okos. Áronnál majd meglátjuk, ő nagyon jó motorikus képességekkel rendelkezik, borzasztóan fejlett mozgású. 18 hónapos nagyfiú. Mindent felforgat maga körül. Nagyon csodálatosak mindketten. Kihívás mind a kettő, de annyi pluszt és annyi újat adnak az embernek! Még azt is elnézzük, hogy nem alszanak.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek, hogyan készíted fel őket az életre?

Fontos, hogy mindenre legyenek nyitottak, és mindenre figyeljenek. Vegyék észre azt a picike virágot az út mellett, és nézzék meg, hogy milyen szép. Nézzék meg a hangyákat, hogy vonulnak, ha ledobunk egy kekszet, mit csinálnak. Szeretném, ha észrevennék a világot, és nem futna el mellettük. Ne csak monitor fejűek legyenek. Ezt sajnos úgysem tudjuk kikerülni. Mindkét gyerek simán simogatja már a tévét is, mint a telefont, de mindemellett tudják azt is, hogyan főzzünk egy lekvárt, hogyan sütünk egy kenyeret, hogyan kell sütit csinálni, vagy hogyan kell bármit, hogy kell buborékot fújni. Amiket mi megkaptunk, ők is megkapják. Fontos, hogy a szépet lássák.

Ha össze kellene hasonlítanod a saját gyerekkorodat és a gyermekeid gyermekkorát, milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál mondani?

Szerintem mindenki a saját gyerekkorát akarja visszaadni a gyermekének valamilyen szinten, mert ha boldog gyerekkora volt, akkor ugyanarra törekszik. Az én anyukám vitt minket mindenhova, bábelőadásra, vagy ha szabadtéri program volt, akkor odamentünk. Az összes ilyen lehetőséget kihasználta, és én ugyanígy, hogyha hallok valamit, akkor menjünk, használjuk ki, vagy nézzünk szét a világban. Menjünk el nyaralni minden évben, és legyünk együtt. Ezek fontosak, és ezeket szerintem a régmúltból hoztuk. Tiszteljük a nagymamáinkat, járjunk hozzájuk, ezeket a régi dolgokat tudniuk kell. Nem kell félni a bölcsitől sem, nem kell félni az ovitól. Emlékszek arra, hogy engem rajzolni az óvónénim tanított meg. Királylányt rajzoltunk először, és tudom, hogy milyen kékre színeztük, és emlékszem, hogy milyen fodrokat rajzolt. Édesanyámnak nincs kézügyessége, édesapámnak szintén. A családban vannak festők, meg hasonló affinitásúak, de közvetlen anyuék nem voltak azok. Az óvónő volt az, aki felfedezte, hogy van ennek a gyereknek keze. A mai napig, ha a tanáraimmal, vagy az óvónénimmel találkozok, megismernek és beszélgetünk.  A mai világban különbség az, hogy apa sokszor kimarad az életünkből, és ez nagyon sok családnál így van. Aki dolgozik, az éjt nappallá téve dolgozik, és szerintem ez is jellemző a mai világra, hogy az anyák, akik akarják, hogy a családjuk működjön, kezdik az alternatív munkalehetőségeket felfedezni és ezeket preferálni. Fontos, hogy ne az legyen, hogy egy multitól eljöttem, és vissza kell mennem egy multihoz, mert nincs nagymama és nagypapa otthon, ezért a gyerekek ezt megsínylenék. Nagyon sok olyan ismerősöm van, aki alternatív lehetőségeket keres, és működni is fog ez előbb-utóbb. Szerintem pár éven belül ez egy követhető út lesz. Tényleg olyan komoly cégektől eljött emberektől is látom azt, hogy képes változtatni azért, hogy a család az család maradjon. Sajnos ma már az apa kevesebbet van otthon, és legalább az egyik szülő legyen a gyerekkel többet.