Úgy gondolom, hogy a szoptatásnál nincs meghittebb kapocs
egy anya és a kisbabája között, hiszen nemcsak táplálékot jelent a gyermek
számára, hanem egy elmélyültebb kapcsolatot alakít ki az anya és a baba között.
Nagymamáink, sőt, még szüleink idejében is ritka volt, ha valaki igény szerint
szoptatott. Manapság is sokan annak a hívei, hogy a gyerek három óránként
kapjon enni, pedig a mai, modern világban már sokszor lehet hallani azt a
kifejezést, hogy ,,igény szerint”. Ahogyan a baba igényli az anyatejet, és
ahogyan az anyuka tudja azt nyújtani neki.
Az Ölelj át! című könyv ezen fejezetéből kiderül, hogy minél
többet szoptat az édesanya, annál több teje lesz. Ha nem szoptat elégszer,
akkor könnyebben elapad a teje, mintha gyakran szoptatna.
,,A tej akkor termelődik, ha szoptatsz. A mellbimbó
ingerlése és a tej kiáramlása a mellből további tejtermelésre készteti a
tejmirigyeket. Ez a mechanizmus teszi lehetővé, hogy a baba igényeinek
megfelelő mennyiségű tej álljon rendelkezésre. Ha éhes és sokat szopik, akkor
nem sok idő elteltével több tejhez fog jutni. Minél kevesebbet szoptatsz, annál
kevesebb lesz a képződő tej mennyisége.
A mell nem fog kiürülni, attól, hogy szoptatsz. Nagyon
röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a szoptatás elején egy hígabb, könnyebb
állagú tej jön a mellből, és ezután következik a valódi kalóriabomba, amitől
hízni is fog a gyermeked. Ennek az eléréséhez idő kell, ezért nem szabad
gyorsan mellet váltani, hagyni kell, hadd küzdjön a gyermek az egyik mellen. A
következő szoptatáskor pedig lehet váltani, és a másik mellből szoptatni.”
Jó ötletet meríthetnek azok az anyukák, akik nem szeretnek
nyilvános helyen szoptatni, hogy hogyan lehet megélni a szoptatást diszkrét
módon. Sokan idegenkednek és furcsán néznek egy édesanyára, ha mások előtt
eteti meg a gyermekét, holott a kicsinek is ugyanúgy joga van a táplálékhoz,
mint bármelyikünknek.
,,Jó megoldás a szoptatós ruha és a hordozókendő. Előbbi
alkalmazásával elkerülhető, hogy nagyon neki kelljen vetkőzni nyilvános helyen,
utóbbi pedig, amellett, hogy helyetted tartja a gyermeket, el is takarja a
cuppogó bébit. Az senkit sem zavar, ha a felnőttek, illetve nagyobb gyerekek
esznek a vonaton, utcán, játszótéren. Az igazán kicsiktől viszont sokan
elvárnák, hogy bírják ki, amíg hazaérnek. Nem túl gyermekbarát elmélet.”
A fejezet választ ad arra is, hogy meddig érdemes szoptatni
a gyerkőcöt, valamint megtudhatjuk, hogy mit jelent a tandemszoptatás.
,,Amíg jólesik, és amíg a gyermek igényt tart rá. A
következő terhesség a legtöbbször nem akadály, a fejlődő magzatnak nem lesz
semmi baja attól, hogy az idősebb testvért szoptatod. Előfordulhat, hogy a tej
mennyisége csökken, vagy az íze megváltozik a terhesség ideje alatt, ahogyan
különösen érzékennyé is válhat a mell. Ha van kedved, két különböző korú
gyermeket is szoptathatsz egyidejűleg, ez az úgynevezett tandemszoptatás.”
Sokan el vannak keseredve, amiért önhibájukon kívül nem
tudják szoptatni a gyermeküket, azonban ettől még nem lesz valaki rossz anya.
,,Nem vagy rossz anya, mert nem tudsz szoptatni. Ne is
lovald bele magad ilyen gondolatokba, mert csak magadnak ártasz velük. A
gyermeknek elsősorban arra van szüksége, hogy szeretetben és biztonságban nőjön
fel.”
A legtöbb anyukában felmerül a kérdés, hogy mikor kezdje el
a hozzátáplálást. Megtudhatjuk, hogy az igény szerint szoptatott gyermeknek fél
éves koráig kielégítő táplálék az anyatej.
,,Egy igény szerint szoptatott, egészséges babának élete
első hat hónapjában nincs szüksége az anyatejen kívül más eledelre.”
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az ,,Igény szerinti
szoptatás” című fejezetben alaposan körbejárta a szerző a szoptatás témakörét.
Bár a kötődő nevelés egyik eszköze az igény szerinti szoptatás, azonban attól,
ha valaki nem tudja szoptatni a babáját, még nevelhet kötődően. Ötleteket és
praktikákat kaphatunk a fejezetből arra, hogyan szoptassunk diszkréten,
valamint részletesen olvashatunk a tandemszoptatásról is. Ajánlom annak, aki
küzd a szoptatással, és annak is, aki csak megerősítésre vágyik, hogy jól csinálja.
(Forrás: Büki Andrea: Ölelj át! - A kötődő nevelésről mindenkinek. Aposztróf Kiadó, 2010. 77-86.o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése