Az együttalvás, csak úgy, mint a hordozás és az igény
szerinti szoptatás, a kötődő nevelés eszköztárának egyik fontos eleme. Sokan,
sokféleképpen gondoskodnak éjszaka a kisbabájukról. Ebben a fejezetben
megtudhatjuk, hogy milyen lehetőségek állnak az édesanya rendelkezésére
éjszaka. Az éjszakai gondoskodásnak számtalan módja van: az egy ágyban alvás,
az oldalkocsis megoldás, a matracos módszer, az egy szobában alvás, amikor a
baba kiságyban alszik, valamint a külön szobában alvás. Az együttalvást nagyon
ajánlják azok, akik ezt a módszert alkalmazzák, hiszen számtalan előnye van.
Ezeket az előnyöket Büki Andrea is részletesen kifejti.
Az együttalvás előnyei:
- Az
együttalvás felfogható úgy, mint a hordozás éjjeli párja. Amilyen szinkronba
kerül a hordozó szülő és gyermeke napközben, hasonló ritmust vesznek fel éjjel.
Egymásra hangolódik a légzés, és az álombéli mozgás is.
- Az
újszülöttnek mindenképpen idegen helyzet a szüleitől elválasztva tölteni az
éjszakát. Az evolúciós magyarázat szerint növeli az újszülött túlélési esélyét,
ha gyakran felébred és megbizonyosodik róla, hogy a biztonságot jelentő szülő a
közelben tartózkodik. Nyugodtabban alszik, ha érzékeli a szülő testmelegét és
közelségét álmában is, kevesebbet fog éjjel sírni. Ha pedig felébredne, gyorsan
megbizonyosodik róla, hogy a szülő közel van, és gyorsan visszaalszik.
- Ha a
gyermek kevesebbet sír, te is jobban ki tudod pihenni magad.
- A
szoptató anyának nem kell kikelnie az ágyból, ha meg akarja szoptatni a
gyermekét, akik gyorsan gyarapodnak, mert az éjjeli tej kalóriadúsabb.
- Elősegíti
a dolgozó szülőhöz való kötődés kialakulását. Ha az egyik szülő napközben távol
van, és kevés időt tud tölteni a gyermekekkel, akkor különösen jó hatású, ha
este, éjjel a baba közelében lehet. (116-118.o.)
Bár akik alkalmazzák, kiállnak amellett, hogy az
együttalvásnál nincs jobb, mégis csak akkor szabad a gyerkőccel egy ágyban
aludni, ha az mind a szülőknek, mind a gyerkőcnek megfelelő. Vannak olyan
gyerekek, akik kiválóan elvannak a saját kiságyukban, és vannak olyan szülők,
akiknek frusztrációt okoz, ha a gyermek velük alszik. Ezekben az esetekben
alkalmazzunk más megoldást, hiszen egy olyan dolog, amely a család valamelyik
tagjának nem optimális és kényelmes, többet árt, mint használ. Ezt a tényt Büki
Andrea is megerősíti.
,,Az együttalvásra is igaz a szoptatásnál, hordozásnál
mondottak: csak ha jólesik.”
Az ,,Együttalvás” című fejezetből tehát megtudhatjuk, hogy
milyen módjai vannak az éjszakai gondoskodásnak. Egyértelművé válik mindenki
számára, hogy milyen érvek szólnak az együttalvás mellett, valamint az is,
hogyha a család valamelyik tagjának ellenérzése van a témával kapcsolatban,
akkor nem szabad erőltetni, hiszen azt, hogy kinek mi a legjobb módszer, minden
család döntse el maga.
Forrás: Dr. Büki Andrea: Ölel át! - A kötődő nevelésről mindenkinek. Aposztróf Kiadó, 2010, 116-124.o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése