Póda Erzsébet: A makrancos kisfiú
Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos kisfiú. Amikor például bevásárolni ment az édesanyjával vagy az édesapjával, mindig jelenetet rendezett, ha nem kapta meg az üzletben azt, amit kiszemelt magának. Ilyenkor visított, toporzékolt, míg csak köréjük nem gyűltek a bevásárlók, úgyhogy szülei végül is kénytelenek voltak megvenni az árut. A kisfiút az sem érdekelte, hogy a kiszemelt játékból vagy más tárgyból otthon már volt egy ugyanolyan. Amit a fejébe vett, abból nem engedett. Ezért aztán a szülei nagyon szomorúak voltak, de mivel egyszem kisfiukat nagyon szerették, soha nem mondtak neki nemet, mindig teljesítették valamennyi kívánságát.
Pedig a kisfiú talán nem is érdemelte meg ezt a nagy szeretetet, mert játékaival nagyon mostohán, sőt, néha gonoszul bánt. Amelyik maciját, kisautóját vagy más játékát megunta, azt egyszerűen kihajította a szemétbe és persze nyomban újat követelt helyette. Azt talán már mondanom sem kell, hogy rögvest teljesítették kívánságát.
A szegény, szerencsétlen játékok végső elkeseredésükben panaszleveleket írtak Meseországba, egyenesen az Igazságtévő Tündér címére. Amikor már tizenkét zsáknyi panasz gyűlt össze, Igazságtévő Tündér megelégelte a dolgot, leült az ötletadó sámlijára és gondolkodni kezdett. Vajon mit lehet csinálni egy ilyen végtelenül makrancos, sőt egyenesen rossz gyerekkel? Mi a teendő? Három nappalon és három éjjelen át egyfolytában töprengett, míg eszébe nem jutott a megoldás. Ekkor elővette varázspálcáját az almáriumból, az övébe dugta, füttyentett egyet a szélhajtotta papírsárkánynak, zsinórjára pattant és pillanatokon belül a kisfiú szobájában termett.
A kisfiú már ágyban feküdt, épp a legújabb meséskönyvét böngészte nagy unottan.
-
Hát te mit keresel itt? - kérdezte köszönés helyett a Tündért, amikor
észrevette, hogy az ágyánál áll. - Ki hívott és egyáltalán ki engedte
meg, hogy begyere a szobámba? - utálatoskodott.
Igazságtévő Tündért nagyon felbőszítette
ez a fogadtatás. "Bizony, a levélíró figurák nem túloztak
panaszleveleikben, sőt, a helyzet talán sokkal komolyabb, mint
gondoltam," tűnődött magában, majd dühösen így szólt:
- Először is: ha valaki látogatóba jön hozzád, akkor köszönéssel illik fogadnod…
De a kisfiú nem figyelt a Tündér szavaira.
- Nekem senki sem dirigálhat! Te sem! - kiabálta. - Tűnj el, nem vagyok rád kíváncsi!
Igazságtévő Tündér gondterhelten ráncolta össze homlokát és komolyan, nagyon szigorú hangon így szólt:
-
Nézd kisfiú! Három napot kapsz tőlem, hogy elgondolkozz azon, amit
mostanában művelsz, és ha nem változtatsz undok viselkedéseden, újra
visszajövök és büntetésed nem marad el.
Azzal felpattant a szélhajtotta papírsárkányra és hipp-hopp máris Meseországban termett.
Másnap reggel, amikor a kisfiú
felébredt, azon gondolkozott, milyen furcsa álmot látott az éjjel. De
nem töprengett sokáig, rohant a konyhába reggelizni.
- Jó reggelt kisfiam! Megmosakodtál? - kérdezte tőle az anyukája.
- Igen - hazudta a kisfiú.
- És fogat is mostál?
- Igen - füllentett újból a kisfiú, és nekilátott a reggelinek.
Reggeli
után visszament a szobájába és "játszani" kezdett, vagyis lerámolta a
polcokról a szegény mesefigurákat, ide-oda hajigálta játékait, majd
amikor megunta a dolgot, üres tekintettel kibámult az ablakon. Aztán
kitalálta, hogy neki egy új kisautó kell. Addig nyúzta anyukáját, míg el
nem indultak a játéküzletbe. Vettek is három kisautót. Hazaérkezve a
kisfiú első dolga volt, hogy a régi autócskáit a szemétkosárba dobta és
csak az újakkal foglalkozott, versenyzett velük a padlón.
Közben letelt a három nap, de a
kisfiúnak persze esze ágában sem volt megjavulni. Különben is - teljesen
megfeledkezett Igazságtévő Tündérről. A tündér pedig a betekintő
látcsövével a három nap alatt többször is bekukucskált a kisfiú
szobájába, de semmi változást nem észlelt. Megint leült az ötletadó
sámlijára és hosszasan gondolkodott. Amikor nagy sokára felállt a
sámliról, tekintete nagyon gondterhelt volt. Ismét felpattant a
papírsárkányra és máris ott termett a kisfiú ágya előtt.
- Jó estét! -
köszönt, még mielőtt a kisfiú szólásra nyitotta a száját. - Három
nappal ezelőtt figyelmeztettelek, ha nem javulsz meg, megbüntetlek.
Amint láttam, továbbra is csúnyán bánsz a játékaiddal, nem tudsz
rendesen viselkedni, ráadásul hazudozáson is rajtakaptalak. Hallgasd hát
a döntésemet! Ezentúl a játékok, a mesefigurák, a rajzfilmek és a
színek láthatatlanná válnak számodra, amíg csak meg nem tanulod, mi az
illem, hogyan kell bánni a játékokkal és hogyan kell viselkedned a
szüleiddel szemben. Most csak ennyit akartam mondani. Viszontlátásra,
amíg meg nem változol! - mondta el egy szuszra és azon nyomban el is
tűnt. És vele együtt a szobában található valamennyi játék. De mivel a
kisfiú nagyon álmos volt már, a változást nem is vette észre, mély
álomba merült.
Másnap reggel, miután felébredt,
megrökönyödve látta, hogy szobája teljesen üres. Eltűntek a játékok, a
mesefigurák, a meséskönyvek lapjairól a mesék, a falakról a színes képek
helyett üres keretek lógtak. Többször is körbejáratta tekintetét a
szobáján, de mindhiába - a színek, a játékok bizony hiányoztak. Eszébe
jutott a Tündér…
- Hát, az Igazságtévő Tündér tényleg nem tréfált! - gondolta.- De odakint biztos minden a helyén van.
Azzal
kifutott a konyhába reggelizni. Lódítva, hogy megmosakodott már,
nekilátott az evésnek. Ámde rögtön észrevette: valami nincs rendjén.
Tányérkájáról hiányzott a három kismalac, bögréjéről az elefánt, az
abroszról pedig a piros szívecskék. Megint eszébe jutott a Tündér…
Körülnézett a konyhában és ámulva vette észre, hogy körülötte minden
teljesen megváltozott. A megszokott, színes berendezés helyett, minden
csupa szürke, fekete meg fehér lett. - Ez komoly lehet - gondolta
magában, de nem mutatta meglepetését. Reggelijét be sem fejezve eltolta
magától a tányért, és nem követelőzően, mint ahogy szokta, de nagyon
morcosan kijelentette: a játéküzletbe akar menni.
Ott érte aztán csak igazán nagy
meglepetés! A hatalmas, máskor oly vidám, játékokkal zsúfolt üzlet
üresen tátongott. Pontosabban, csak a kisfiú nem látta a játékokat.
Édesanyja ugyan állandóan kérdezgette:
- Tetszik neked ez a
kismozdony? Mit szólsz ehhez a helyes mackóhoz? Nini, milyen aranyos
gumizsiráf! De a kisfiú minden kérdésre nemmel válaszolt, és szinte
megmerevedett, amikor látta, amint a gyerekek leemelnek a polcokról
valamit, amit ő nem láthat, és az anyukájuknak mutatják. Vagy ahogy az
üres polcokra mutogatnak vidáman. Vagy amint az elárusítónő a semmit
csomagolja.
- Hiszen itt nincs is semmi! - mondta anyukájának, mire ő
megkérdezte: - Hát, ha neked semmi sem tetszik, egyik játék sem, akkor
mit szeretnél csinálni?
- Menjünk el az állatkertbe - mondta, és
kívánsága máris teljesült. A kisfiút azonban az állatkertben is nagy
meglepetés érte. Az elefánt nem trombitált és nem nyújtogatta az
ormányát vidáman, a víziló egyszer sem mutatta meg hatalmas fogsorát, a
kenguru erszényében semmi se volt, a csimpánzok nem bohóckodtak, a
kakaduk nem rikoltoztak és a papagájok szürkén kapaszkodtak kalitkájuk
rácsaiba. A kisfiú csalódottan ballagott haza, és hiába kérdezgette
anyukája, hogy miért ilyen csöndes ma, nem válaszolt semmire.
Hazatérve bement a szobájába, kezével megtámasztotta az állát és nézte, nézegetette a csupasz polcokat. Azon vette észre magát, hogy mi tagadás, nagyon hiányoznak a játékai. A nagy barna macit is szeretette, nem is tudja megmagyarázni, miért szokta a sarokba vágni. És a kisautókat is - milyen jó volt száguldozni velük a padlón… De a többi játék is nagyon hiányzott neki. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejében és nagyon szomorú volt. Este nehezen aludt el és másnap fáradtan, csalódottan ébredt, mert nem látta maga körül a kedves, színes játékait. Úgy érezte, ha nem játszhat, nem is érdemes fölkelni, ezért fekve is maradt, reggelizni se ment. Édesanyja aggódva jött be hozzá és rögtön megmérte a kisfiú lázát.
- De hiszen neked nagyon magas lázad
van! - mondta ijedten és máris kihívta a doktor bácsit. A doktor bácsi
sokféle orvosságot írt fel a receptre, de egyik sem segített még napok
múltán sem. A kisfiú csak feküdt az ágyban, sápadtan, lázasan és egyre
csak azt kérdezgette, miért tűntek elé a játékai?
Aztán egy napon,
este, amikor már mindenki aludt, megérkezett az Igazságtévő Tündér.
Amikor megjelent a kis beteg ágyánál, a kisfiú gyorsan köszöntötte:
-
Szervusz Igazságtévő Tündér! Kérlek, változtasd meg döntésedet, mert
már megjavultam! Kérlek, add vissza a játékaimat, mert nagyon hiányoznak
nekem és én ígérem, hogy soha többé nem fogom bántani egyiket sem!
A Tündér pedig így válaszolt:
- Látom
és tudom is, hogy komolyan beszélsz. És már köszönni is megtanultál. Be
kell látnod, kisfiú, a játékok, a mesefigurák nem azért vannak, hogy a
gyerekek zsarnokoskodjanak felettük, kínozzák őket, hiszen az nekik
nagyon fáj. Nekik az a küldetésük, hogy szórakoztassák a gyerekeket,
hogy játsszanak velük, hogy szeressék őket. Remélem, megjegyezted
szavaimat! - azzal hipp-hopp, megint eltűnt.
Másnap reggel, amikor a
kisfiú felébredt, először nem akart hinni a szemének: a polcokon teljes
színükben ott pompáztak a játékok, a mesekönyvek lapjai újra megteltek
színes rajzokkal, és a kispaplanról is vidáman mosolygott rá Vuk meg a
többi rókakölyök. A kisfiú boldogan kelt ki ágyából, összerakta az
ágyneműjét, felöltözött, bement a fürdőszobába, megmosakodott, fogat
mosott, megfésülködött, és indult a konyhába.
Anyukája már elkészítette a reggelit, és
mint mindig, már az asztalon, a piros szívecskés abroszon várta őt az
elefántos bögréje, tele finom kakaóval, a három kismalacos tányérkája,
rajta a vajas pirítós.
- Jó reggelt, anyuka! - köszönt a kisfiú. - Jaj, de éhes vagyok - és nekifogott a falatozásnak.
Édesanyja
megrökönyödve nézett a fiára. Talán most hallotta őt először rendesen
köszönni, és kérdezés nélkül is tudta, hogy ma reggel valóban
megmosakodott, megfésülködött az ő makrancos kisfia.
- Szervusz kisfiam! - mondta. - Mondd csak, nincs semmi bajod?
-
Már igazán sokkal jobban érzem magam. És képzeld csak, anyuka, igaza
van a Tündérnek, mert a játékokkal tényleg játszani kell és szeretni
kell őket, különben elmennek. És látod, én már jó vagyok, mert
visszajöttek hozzám, mert nekem tényleg hiányoztak, mert én nem is
tudtam, hogy szeretem őket… Szóval, én rossz voltam a játékaimhoz és nem
viselkedtem illedelmesen sehol sem, és akkor a Tündér engem
megbüntetett, de azt hiszem igazságosan. Anyukám, ugye nagyon fontos a
szeretet? - mondta el mindezt a kisfiú egy szuszra.
Édesanyja először furcsán nézte kisfiát,
csak bólogatott szavaira, igen, persze, de eleinte nem nagyon értette,
miről beszél a gyerek. Aztán odalépett hozzá, megsimogatta a kisfiú
fejét és így szól:
- A szeretet a szív legmélyebb rejtekéből jövő
legtisztább, legőszintébb és legnemesebb érzés. Szeretet nélkül nincs
értelme semminek és szeretettel mindent legyőzhetsz. A rosszaságot, a
gonoszságot, a makrancosságot is… Látod, neked sikerült, mert a szeretet
ott volt a szíved mélyén, és te engedted, hogy úrrá legyen a
rosszaságodon. Tudod, kisfiam, a szeretet minden szívben ott van, csak
vannak, akik olyan mélyen eltemetik magukban ezt az érzést, hogy soha
nem tud belőlük előtörni. De te már tudod, milyen jó szeretni, és
meglátod, ezentúl soha nem fogsz unatkozni…
És a kisfiú soha többé nem unatkozott, nem bántotta játékait, nem makrancoskodott, nem rosszalkodott, mindig illedelmesen viselkedett, mert tudott szeretni. Az Igazságtévő Tündér pedig hosszú időre a sutba vethette ötletadó sámliját…
Forrás: http://picibaba.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése