Véget nem érő kérdések. Állandó rendetlenség. Nehezen lekövethető hangulatváltozások. Újabb és újabb igények. Ha arról van szó, hogyan őrjíthet meg a gyereked, a határ szinte a csillagos ég. Imádjuk őket, de néha nagyon kimerítő tud lenni a velük való foglalkozás. Pláne most, amikor egy csomó minden másért is aggódunk a saját és szeretteink egészségétől kezdve a bevételkiesésen át a jövő alakulásáig. Természetes, hogy rengeteg feszültség keletkezik bennünk. Hogyan érhető el, hogy ne halmozódjon fel, és ne buggyanjon ki, amikor a gyerekeinkkel vagyunk?
Erre kereste a választ
a Healthline újságírója, Margarita Tartakovsky, aki
gyermekpszichológusokat, életvezetési tanácsadókat, coachokat kérdezett meg
arról, mi az a technika, amelyet a leginkább ajánlanak a szülőknek, hogy ne
veszítsék el a türelmüket, és minden helyzetben konstruktívak tudjanak maradni.
Az eredmény 17 tipp lett, amelyet alább mi is összefoglalunk. Van közte
olyan, amit neked is érdemes kipróbálni?
#1 Használd a figyelmedet
Hagyj figyelmen kívül
minden olyan bosszantó magatartást, amely azután fordul elő, hogy
határozottan nemet mondtál a gyerek kérésére. Később persze
gondolkodj el a történteken. Ha a gyereked megszokja, hogy a nyaggatással nem
ér el eredményt, más, konstruktívabb utakon fog próbálkozni, vagy csak
egyszerűen elfogadja a döntésedet – ami jó esetben nem tekintélyből, hanem
egyezkedés után, indokoltan született meg. Következetesnek lenni
persze nehéz. A technika sikeréhez az is hozzátartozik, hogy egyébként viszont
nagyon tudj a gyerekedre figyelni. Ez óriási jutalom a számára, így képes
megerősíteni benne a kívánatosnak tartott viselkedéseket.
#2 Változtasd meg a
dinamikát
Igyekezz meglátni, mi
lehet a gyereked számodra irritáló viselkedése mögött. Hidd el, nem az az
elsődleges célja, hogy téged bosszantson. Sokszor azért ilyen, mert ő maga is
stresszes, szorong, és igazából egyfajta megnyugvást keres, csak nem tudja
kifejezni magát. Nyugtasd meg, hogy a felfordulás ellenére minden rendben lesz,
éreztesd vele, hogy ott vagy, szereted és védelmezed őt, bármikor számíthat
rád. A mélyebb igényekre adott válaszok jó eséllyel csökkenteni fogják a
bosszantó viselkedéseket. Ha rendszeresen végeztek együtt olyan tevékenységeket
– például közös mozgás, játék, rajz, tánc –, amelyek mindkettőtöknek
örömet adnak, az segíthet a kritikus szint alatt tartani a
stresszt.
#3 Légy tudatában a saját
érzelmeidnek
Ha időről időre
becsekkolsz magadnál, hogy hogy vagy, jobban kapcsolódhatsz a saját
érzéseidhez, és tudatosabban reagálhatsz a gyerekedre is. Tisztábban
láthatod például, hogy rá vagy-e dühös, vagy eleve feszült, stresszes,
leterhelt vagy. Már az is sokat segíthet, ha naponta pár percet szánsz az
alábbi rövid gyakorlatra:
Csukd be a szemed.
Egyik kezedet tedd a
hasadra, a másikat a szívedre.
Figyeld meg a
szívverésedet, a légzésed ritmusát.
Lentről felfelé haladva,
vedd sorra a testrészeidet. Mit érzel bennük?
Végül nyisd ki a szemed,
és vedd észre, mi mindent érzel.
#4 Emlékeztesd magad,
hogy biztonságban vagy
Amikor kezded elveszíteni
az önuralmadat, az idegrendszered fenyegetést, veszélyt, akadályt
észlel. A higgadtságod megőrzéséhez fontos, hogy tudatosítsd magadban, hogy
biztonságban vagy. Ezt megteheted a szituáció rövid megszakításával: például
amikor érzed, hogy bármelyik pillanatban elszakadhat a cérna, sétálsz inkább
egy kicsit. Vagy azt mondod magadnak, „Nyugi, ez nem vészhelyzet” „Tudom
kezelni” vagy „Segítek a gyerekemnek”.
#5 Nyerd vissza az
egyensúlyodat
Igazából bármilyen
stratégia működhet, amely pár pillanatra eltereli a figyelmedet, hogy ne
veszítsd el a kontrollt, és utána hideg fejjel tudj ismét jelen lenni az
interakcióban. Van, akinek az vált be, hogy megnevezi a benne keletkező érzést,
aztán leül a földre, hármasával számol 50-től visszafelé, miközben mélyeket
lélegez. Kísérletezd ki, hogy számodra mi az a pár perces technika, ami segít.
Nem véletlenül tartja úgy a népi bölcsesség, hogy számolj el 10-ig, mielőtt bármit
tennél. Ezt lehet bonyolítani, hogy még hatékonyabb legyen. A haragod persze
nem feltétlenül múlik el, de nem is ez a cél, hanem az, hogy ne veszítsd el az
önuralmadat, és ne mondj vagy tegyél olyan dolgokat, amiket később
megbánsz.
#6 Rázd ki magadból
A vadon élő állatok
gyakran vannak kitéve életveszélynek, mégsem látni rajtuk a trauma jeleit. A
gazella, miután elszalad az oroszlán elől, jó sokat remeg, aztán csatlakozik a
csordához, mintha mi sem történt volna. A test természetes elengedési
mechanizmusa, a remegés a TRE-módszer segítségével bárki számára
elsajátítható. Ha a technika megtanulása mellett egyelőre nem is köteleződsz
el, annyit mindenképp érdemes kipróbálni, hogy legközelebb, amikor felbosszant
a gyereked, akkor gyorsan lerázod a karod-lábad. Jó eséllyel ki fog belőled
menni annyi feszültség, hogy kontrollban maradj.
#7 Hallgass a szívedre
Sokat segíthet a saját
stresszkezelésedben, ha a nyugodt állapotaid pozitív hatását fokozni tudod.
Ehhez lehet rövid technika például, ha behunyod a szemed, és a szívverésedre
figyelsz. 6 másodpercig belélegzel, 6 másodpercig ki. Egyre lassabban, egyre
mélyebben. Majd hagyod, hogy olyan helyzetek jelenjenek meg előtted, amelyekben
törődést vagy hálát éreztél valakivel szemben. 2 percig fürdőzz ezekben a
tapasztalatokban. Ha gondolod, a gyerekeknek is felajánlhatod, hogy csatlakozzanak
hozzád.
#8 Állj fejen
Fejen állnom nem kéne? –
kérdezzük gyakran, amikor a másik igénye túl soknak tűnik. Egyes szakemberek
szerint viszont pontosan ezt kéne tennünk. A rendszeres fejenállás ugyanis
segít megnyugtatni az idegrendszert, növeli az agy vérátáramlását, mentálisan
pedig egy más perspektívát nyújt a gyakorlat végzőjének. Persze más jógapózok
– a lefelé néző kutya, az előrehajlás, a babapóz, a falra tett lábak – is sokat
segítenek, egyáltalán a jóga, a nyújtás, a mozgás maga.
#9 Pihenjetek közösen
Az is hasznos lehet, ha
odafigyelsz arra, hogy a gyerekkel való programok között a közös pihenés is
helyet kapjon. Ez egyrészt szuper lehetőség, hogy kapcsolódjatok egymáshoz,
másrészt azt is megtaníthatod neki, hogy a munka, a tanulás, a kötelességek
teljesítése mellett a töltődés is fontos. Heverésszetek nyugágyban,
sétáljatok nagyot a parkban, hallgassatok mesét vagy hangoskönyvet.
#10 Keretezd újra a
helyzetet
A pszichológia egyik
fontos mondása, hogy sosem a gyerek viselkedésére reagálunk, hanem arra, amit a
gyerek viselkedéséről gondolunk. És ez nagy különbség! Az egyik leghatékonyabb
eszközünk ugyanis a fejlődésre, hogy képesek vagyunk reflektálni
helyzetekre. Nem mindegy, hogyan értelmezzük a gyerekünk bosszantó
cselekedeteit. Ha félremagyarázzuk őket, tovább táplálhatják a haragunkat. Az
sem mindegy, hogy a saját képességeinkről mit gondolunk: a tehetetlenséget vagy
a tenni akarást erősítjük magunkban. Érdemes lehet kipróbálni az alábbi
perspektívaváltásokat:
„A gyerekem olyan
rossz.” HELYETTE: „A gyerekem most nehéz időszakon megy keresztül.”
„Nem bírom tovább.” HELYETTE: „Nehéz
dolgokat is képes vagyok kezelni. Mire van szükségem most, hogy egyről a
kettőre jussak?”
„Szülőként kudarcot
vallok a gyerekeimmel.” HELYETTE: „Minden nap tanulok valamit, és a
gyerekeim is.”
„Olyan manipulatív ez a
gyerek.” HELYETTE: „A gyerekem nem gonosz, csak megpróbálja
kielégíteni az igényeit.”
„Azért teszi ezt, mert
nem tisztel.” HELYETTE: „Természetes, hogy a gyerek feszegeti a
határokat.”
„Direkt ki akar
készíteni.” HELYETTE: „Éhes és fáradt.”
„Soha senkivel nem
törődik, csak saját magával.” HELYETTE: „Csalódott és unatkozik, mert
régen látta a barátait.”
#11 Őrizd meg a humorod
Most adtál rá új ruhát,
és rögtön piszkos lesz. Nemrég takarítottál fel, és azonnal kiborít valamit.
Próbálod etetni, és még a legtávolabbi tárgyak is maszatosak lesznek, nem is
érted, hogyan jutottak el olyan messzire egy ennyire kicsi testből. Helyzetek,
amikor azt érzed, hogy ezt már tényleg nem hiszed el. Ahelyett, hogy sikítva
menekülnél, igyekezz meglátni a szituáció abszurditását, nevetségességét.
Sokkal könnyebb elviselni mindazt, ami nem sikerül, ha nevetni tudtok rajta.
#12 Vond be a probléma
megoldásába
A szülő-gyerek
kapcsolatban természetesen a szülőé a felelősség, hogy a problémákat
megoldja. De ez korántsem jelenti azt, hogy a gyerek véleményét ne lehetne
kikérni. Ez nemcsak használható ötletekhez vezet, de valószínűleg nagyobb
kedvvel is fog együttműködni abban, amit ő maga javasolt. Nem kell nagy
dolgokra gondolni: elég, ha egyszerűen leírod a helyzetet, és megkérdezed, mi
segítene neki, hogy máshogy viselkedjen. Elmondod például, hogy nagyon nehéz
neked, hogy sokszor kell szólnod, mire elkezd készülődni. Lehet, azt
válaszolja, hogy segítene neki, ha készítenétek egy napirendet, amit ki tud
tenni a szobájában. Vagy ha előbb szólnál, hogy legyen elég ideje fejben is az
egyik programról a másikra váltani. Az is lehet, hogy összességében túl sok
neki a program, szeretne több nyugit. Vagy nem a készülődés nehéz, hanem
igazából utána edzésre járni.
#13 Legyenek világos
következmények
Ne fenyegessük a
gyereket. Amikor fenyegető dolgokat mondunk, az egyrészt ijesztő, másrészt a
kiszámíthatatlanságot is fokozza, hiszen – szerencsére – általában nem tartjuk
be, amit dühünkben mondtunk. Ennél sokkal jobb, ha a negatívan értékelt
viselkedéseknek átláthatóan megvan a negatív következménye. A büntetés persze
lehet egy jutalom elmaradása, vagy valami, ami a gyerek felelősségérzetét
növeli. Természetesen sohasem lehet érzelmi, verbális vagy fizikai erőszak.
Tegyük fel, hogy a gyerek tárgyakat dobál, vagy a szüleit akarja megütni,
amikor dühös vagy csalódott. Magyarázd el neki, hogy ez a viselkedés nem
elfogadható. Ha ilyet csinál, akkor pár percig le kell ülnie, mélyeket
lélegeznie, majd szavakkal kifejeznie, mi a baja, mert akkor tudsz neki segíteni.
#14 Kapcsolódj másokhoz
Nagyon nehéz szülőnek
lenni, ha egyfajta vákuumban érzed magad. Keress barátokat, akikkel
rendszeresen tudsz beszélni a nehézségeidről, kölcsönösen meghallgatjátok
egymás gyereknevelési sztorijait, együtt tudtok örülni a sikereknek, és
sajnálkozni, vagy épp nevetni a fiaskókon. Ha empátiát kapsz, az önmagában is
gyógyító. Ráadásul bármilyen helyzetben is vagy az életben, a leghasznosabb
tanácsok, praktikus infók jó eséllyel mindig a sorstársaktól jönnek. Érdemes
kapcsolódni hozzájuk.
#15 Egyél magnéziumban
gazdag ételeket
Stresszes időszakokban
gyakran kiürül a szervezetből az amúgy létfontosságú magnézium. Alacsony
magnéziumszinttel azonban nagyon nehéz nyugodtnak maradni és nem ugrani
mindenre. Tudatos táplálkozással gondoskodhatsz arról, hogy mindig fel legyenek
töltve a raktáraid. Fogyassz például spenótot, kelkáposztát, készíts turmixot
banánból, avokádóból, étcsokiból, vagy igyál pezsgőtablettákat.
#16 Kérj támogatást
Amikor felelősséget
vállalunk valamiért, az nem jelenti azt, hogy a menet közben felmerülő összes
problémát egyes egyedül kell megoldanunk. Felelősséget vállalni inkább azt
jelenti, hogy gondoskodunk a probléma megoldásáról, és ha szükséges, másokat is
bevonunk hozzá. Ha bármi olyat tapasztalsz gyereknevelés során, ami számodra
különösen nehéz, kérj segítséget a körülötted lévő emberektől. Ha
ketten neveltek gyereket, törekedjetek arra, hogy minél ügyesebben működjetek
együtt. Ha például tudjátok, hogy az egyikőtök hajlamos előbb elveszíteni a
türelmét, megbeszélhetitek, hogy ilyenkor a másik vigyen neki egy pohár vizet.
Ez a kis figyelemelterelés elég lehet ahhoz, hogy az illető kicsit össze tudja
szedni magát, mély levegőt vegyen, és higgadtabban folytassa a helyzet
megoldását. Ha pedig azt érzitek, hogy kifogytatok az eszközökből, keressetek
fel pszichológust, aki újabb szempontokkal és ötletekkel tud ellátni
titeket.
#17 Tedd jóvá
Bármennyire tudatos,
türelmes, szeretetteljes szülő vagy, biztosan voltak már és lesznek is olyan
helyzetek, amikor kiakadsz, és ráförmedsz a gyerekre, vagy megmakacsolod
magad egy olyan döntésben, ami igazából simán lehetne úgy is, ahogy a gyereked
szeretné. Amikor ilyesmi történik, fontos, hogy utána bocsánatot tudj kérni, és
beismerd, hogy goromba, rugalmatlan vagy kontrolláló voltál. Ez a gyerek
számára is értékes lecke lesz az emberi kapcsolatok működéséről. Arról, hogy
néha bizony hibázunk, de lényeges, hogy felelősséget vállaljunk érte, megértsük
a viselkedésünk negatív hatásait, és törekedjünk a jóvátételre.
Forrás: www.divany.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése