Dr. Büki Andrea Ölelj át! című könyvének harmadik fejezete
eloszlat néhány tévhitet mind a szoptatással, mind pedig azzal kapcsolatban,
hogy nem lehet elkényeztetni a gyermeket azzal, ha gyakran van testközelben. Az
elkényeztetés örökös vádként fogalmazódik meg a kötődően nevelő szülőkkel
szemben. A könyv ezen részében olvashatunk egy olyan mondatot, amely
egyértelműen megfogalmazza, hogy nem elkényeztetés az, ha a szülő folyamatos
testközelséget biztosít a gyermeknek, hiszen a gyermeknek ez éppen olyan fontos
szükséglete, mint a táplálék, a tiszta pelenka és az alvás.
,,A gyermek veleszületett szükséglete, hogy ideje nagy
részét egy felnőtt karjai között, biztonságban töltse.”
Ez a fejezet felhívja a figyelmet arra is, hogy különbséget
kell tennünk a szükségletek és a vágyak között. Szükséglet az, amire valóban
szükségünk van, az óhajok és vágyak pedig olyan lehetőségek, amik nélkül az
ember elvan. Szükséglet tehát kisgyermekkorban az étel, ital, alvás, míg vágy
lehet egy-egy új játék.
,,A csecsemő általában ennivalóra, tiszta pelenkára és
közelségre vágyik. Ezek igények, szükségletek, nem vágyak, óhajok.”
Mint már említettem, a szoptatással kapcsolatban is eloszlat
néhány tévhitet a szerző. Először is megtudjuk, hogy sokak félelme, miszerint a
gyakori etetés megterheli a gyomrot, alaptalan.
,,A gyakori etetés nem ártalmas a gyereknek, és nem terheli
a gyomrot sem.”
Kiderül az is, hogy minél többet szoptatja az anyuka a
babát, annál több tej termelődik.
,,Az anyatej attól termelődik, ha szopik a baba, ha nem
szopik, nem lesz tej.”
Megfogalmazódik ebben a fejezetben egy szintén nagyon fontos
mondat, miszerint a szoptatás nem csak arról szól, hogy a kisbaba táplálkozik,
hanem annál sokkal többet jelent mind a baba, mind pedig az anyuka számára.
,,A szoptatás nemcsak ennivaló, hanem együttlét, biztonság,
melegség is, ami van olyan fontos, mint maga az anyatej.”
A kötődés kialakulása, hatásai, kötődési minták című fejezet
egy nagyon fontos és érdekes kísérletet is felölel, amelynek lényege az volt,
hogy egy játékokkal felszerelt szobába érkezett a gyermek anyjával együtt és
kezdi felfedezni a környezetet. Az anya kétszer három percre magára hagyja
gyermekét, kimegy a szobából, majd visszatér hozzá. A kísérletben szerepel még
egy, a gyermek számára ismeretlen személy, aki miután bejött a szobába,
barátságosan közeledik a gyermekhez. Ezek alapján a következő kötődési
mintázatokat különítették el:
Kötődési minták:
• Biztonságos
kötődés: A gyermekek nagy része az anyjuk jelenlétében bátran indult el
felfedezni a szobában található játékokat, míg az anya távozásakor a
nyugtalanság jeleit mutatta, és visszatéréséig nem is talált vigaszt sem a
játékban, sem az idegen személy társaságában. Ezek a gyermekek addig sírtak,
míg az anyjuk vissza nem tért. A kisgyermeknek az a reakciója, hogy anyja pár
perces távozása miatt sírni kezd, teljesen egészséges. A biztonságosan kötődő
gyermekek örömmel üdvözölték anyjuk visszatértét.
• Elkerülő
kötődés: A vizsgált gyermekek egy része nem reagált anyja távozására, ezen
kívül nem vettek tudomást anyjuk visszatéréséről. A gyermek nyilvánvalóan
elkerülő viselkedése alapján nevezték el ezt a kötődési mintázatot. A kötelék
meg van az anya és a gyermek között, csak ezek a gyerekek azt tanulták meg
eddigi életükben, hogy ne mutassák ki, ne kommunikálják az érzelmeiket
másokkal. Az elkerülő gyermekekben is működik a kötődési rendszer, ők is
alapvetően stresszként élik meg a szeparációt, csak viselkedésükben ez nem
nyilvánul meg. A nem megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a
gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit. Az elmélet szerint ebben az esetben a
szülő ellátta szülői kötelességeit, de nem a gyermek igényeire válaszkészen
tette ezt, hanem mikor neki, a szülőnek megfelelt.
• Ambivalens
kötődés: ezek a gyerekek az anya jelenlétében is nyugtalanok voltak, nem
merültek el a játékok felfedezésében. Az anya távozása után nem tudtak
megbirkózni a tőle való elválással, és ami a legfontosabb: az anya visszatérése
alig-alig tudta megnyugtatni őket, egyszerre kapaszkodtak az édesanyába,
illetve tolták el maguktól. Az ambivalens és az elkerülő kötődést bizonytalan
kötődésnek is nevezzük, megkülönböztetve a biztonságos kötődéstől.
• Dezorganizált
kötődés: az ezt mutató gyermekek tünetei a legsúlyosabbak: a gyermek keresi a
szülőt, majd mikor rátalál, elindul üdvözölni, de még mielőtt odaérne
megfordul, elindul az ellenkező irányba, majd megáll és zavartan tekint maga
elé. Van, hogy keservesen sírnak, mindezt a szülőnek háttal, de az is
előfordulhat, hogy menekülnek a szülő elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben
lemerevednek, szék alá bújnak, és mozdulatlanná dermednek, a falba ütögetik a
fejüket, kifejezéstelen arccal bámulnak maguk elé. A dezorganizáltan kötődő
gyermekek történetében gyakori a súlyos érzelmi hanyagolás és a szülői bántalmazás,
a szülő kezeletlen pszichés betegsége, kábítószer-, vagy alkoholfüggősége. A
dezorganizált kötődésen belül megkülönböztetünk egy alcsoportot, amelybe azon
gyermekek tartoznak, akik nagyon kevés figyelmet kaptak szüleiktől, vagy akiket
több különböző személy gondozott.
A gyermekek körülbelül 60-70%-a alakít ki biztonságos
kötődést, 15-25% elkerülőt, 5-15% ambivalens, míg további 10-15% dezorganizált
kötődést mutat. (47-51.o.)
A fejezetben nemcsak a kötődési mintákról kaphatunk
információt, hanem arról is, hogy az egyes mintákhoz tartozó édesanyák milyen
tulajdonságokkal jellemezhetőek.
Azok az anyák, akiknek gyermekei biztonságos kötődési mintát
mutattak, rendelkeztek egy stabil belső elképzeléssel magukról, mint szülőkről,
az anyaságról, amely elképzelés kellőképpen rugalmas volt, hogy a gyermek és a
környezet igényeihez lehessen alakítani. Gyermekükről és saját magukról is egy
pozitív és reális képet adtak, torzítások nélkül látták, milyen lehetőségeik
vannak nekik és gyermekeiknek.
Az elkerülő kötődésű gyermekek anyukái úgy intézték a
mindennapi tennivalóikat, hogy ne kelljen a gyermekkel szoros testi
kapcsolatban lenni. Figyelmen kívül hagyták, vagy tagadták a gyermek közelség
iránti igényét. Arról beszéltek, milyen nehéz gyereket dobott nekik a sors,
milyen fárasztó anyának lenni, és hogyan kezdtek belefáradni az anyaszerepbe.
Rossz volt az önértékelésük, és gyermekük képességeit is negatívan ítélték meg.
Ezek az anyák nem hanyagolták el a gyermeküket, részt vettek a gyermek
életében, de feltételekhez kötve és mintegy eszközként.
Az ambivalens kötődésű gyermekcsoporthoz tartozó anyák fő
vonás a bizonytalanság volt. Ezeket az anyukákat a hétköznapokban többnyire a
kiszámíthatatlan viselkedés jellemezte. Nem a gyermek jelzéseinek, mint inkább
önmaguk belső állapotának függvényében reagáltak. Zavartak voltak abban az
értelemben, hogy egyfelől magukhoz közel akarták tudni a gyermeküket, de
ugyanakkor nem bírták elviselni a gyermek ragaszkodó voltát.
A dezorganizált kötődésű gyermekcsoporthoz tartozó anyák sok
esetben úgy ítélték meg, hogy nem képesek ellátni utódaikat. Kifejezetten
negatív önképpel rendelkeztek, magukat erőtlennek és védtelennek látták,
akiknek segítségre van szüksége, mert saját erőforrásból nem tudtak meríteni.
Gyermeküket nagyon okosnak és kompetensnek látták, és úgy gondolták, jobb a
gyermekre ruházni a felelősséget, mint nekik anyaként vállalni azt. (52-55.o.)
Érdekesség továbbá, hogy a kötődési mintákból kiindulva
megvizsgálták az egyes mintákhoz tartozó gyermekeket felnőttként.
A Minnesota-tanulmány a gyermekkori kötődési mintákból
kiindulva vizsgálta húsz-harminc év múlva az addigra felnőtt gyermekeket. Azt
találták, hogy a biztonságos kötődésű gyermekek nagyobb arányban lettek
önállóak, vidámak, lelkesek, mint a nem biztonságos kötődésű társaik.
Amennyiben nehézségük akadt, nem voltak restek segítséget kérni. Az iskolában
is nagyobb népszerűségnek örvendtek mind a társaik, mind a tanárok körében.
A bizonytalan kötődésű gyermeknél gyakrabban fordult elő
agresszivitás. Az ambivalens kötődésű gyermekek többet nyűgösödtek és gyorsan
dühbe gurultak, míg elkerülő kötődésű társaik többet engedetlenkedtek, az
ellenséges beállítódás, valamint a segítségkérés elmulasztása dominált. A
tanárok az ambivalens kötődésű gyermekeket bizonytalannak, önállótlannak
ítélték meg, valamint olyan gyermeknek, akinek több segítségre van szüksége. Az
elkerülő kötődésű gyermekek voltak azok, akiken a tanárok dühe csattant, ők váltották
ki a pedagógusokból a negatív érzelmeket. Szintén érdekesség, hogy a
kortársaikat csúfoló, őket megszégyenítő gyermekek javarészt az elkerülő
kötődésűekből kerültek ki, az áldozatok pedig legtöbbször az ambivalens
csoportba tartoztak. A biztonságos kötődésű gyermekek nem mutattak ilyen
jellegű agressziót, ők voltak azok, akik védeni próbálták kellemetlen helyzetbe
került társukat.
Ugyanebben a vizsgálatban állapították meg, hogy az
ambivalens kötődésű csoportban inkább a szorongásos megbetegedések, depressziók,
evészavarok fordultak elő, szemben a magatartászavarral, amely a
gyermekkorukban elkerülő kötődést mutató gyermekeket érintette. A későbbi
vizsgálatok azt mutatták, hogy a közeli kapcsolataikban erőszakot alkalmazó
férfiak, valamint a kábítószerrel való visszaélés miatt elítéltek között is
nagyobb arányú az elkerülő kötődés, mint a normál populációban. Ugyanebből a
vizsgálatból származó lelet szerint a dezorganizált kötődés az úgynevezett
disszociatív állapot egyik legjelentősebb kockázati tényezője. A disszociatív
állapotban szenvedő beteg elveszheti emlékezőképességét és fura, bizarr tünetek
kínozzák, elmosódik a valós és nem valós közötti határ, valamint olyan érzések
merülnek fel a betegben, hogy egyes testrészei nem is tartoznak hozzá a testéhez.
Ezek igen komoly, de szerencsére ritkábban előforduló kórképek. (61-62.o.)
A fejezet végén szó esik arról is, hogy lehet –e túl erős a
kötődés az édesanya és a gyermek között. A válasz egyértelmű: nincs olyan, hogy
túl erős kötődés.
,,Nem az a gyermek lesz elkényeztetett, akit sokat
hordoznak, és aki megszokja, hogy kielégítik a szükségleteit. Azok a gyermekek,
akik nem kapják meg, amire szükségük van, akiknek nem alakul ki a biztonságos
kötődésük, sokkal gyakrabban válnak érzékennyé, ,,tapadóssá” , akár
csecsemőkorban, akár később, a kisgyermekkor elérésével.”
Sokan úgy gondolják, hogy azok a gyermekek, akiket kötődően
neveltek és hordoztak, önállótlanok, függenek az édesanyjuktól, és képtelenek
beilleszkedni az óvodába. Ezek is tévhitek.
,,Mi, akik kötődően nevelünk, azt látjuk, hogy a gyermekink
hihetetlenül önállóak.”
,,A biztonságos kötődés, sokak hiedelmével ellentétben,
megkönnyíti az óvodai, bölcsődei beilleszkedést is.”
Összességében tehát elmondható, hogy ,,A kötődés
kialakulása, hatásai, kötődési minták” című fejezetből megtudhatjuk, hogy
milyen kötődési minták vannak, mikkel jellemezhetőek az adott mintákhoz tartozó
gyermekek, és milyenek az egyes kategóriákba sorolható édesanyák. Büki Andrea
eloszlat ebben a részben néhány szoptatással és kötődő neveléssel kapcsolatos
tévhitet is. Ami számomra a legérdekesebb, hogy megtudhatjuk, hogy az egyes
csoportba tartozó gyerekekből milyen felnőttek váltak.
(Forrás: Dr. Büki Andrea: Ölelj át! - A kötődő nevelésről mindenkinek. Aposztróf Kiadó, 2010. 36-72.o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése