2014. július 3., csütörtök

,,Kell hozzá óvónői kisugárzás is." Beszélgetés Bodnár Mihályné Évával, az Eszterlánc Óvoda óvodapedagógusával

,,Rossz gyerek nincs, csak olyan, aki most rosszul viselkedik."
,,Egyre több a nagyon okos gyerek, de nagyon féltem a lelküket utána."

Négy héttel ezelőtt már érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést, de akkor kevesebben voltunk gyermekbetegségek miatt, ezért hívtuk meg újra az óvónőt a Babaklubba.

Névjegykártya:
Bodnár Mihályné Éva,
az Eszterlánc Óvoda egyik óvodapedagógusa.
A meghívás, az ismeretség alapja, hogy Babaklubos kisgyermek óvó nénije volt. Olyan kislányé, aki a család lakás változtatása miatt más óvodába került, és a mai napig vágyik vissza a Kisvakond csoportba, ahol imádta Évike óvó nénit.


-              Négy héttel ezelőtt már érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést.

-              Igyekszem a meghirdetett témákról szépen, sorban beszélni, de természetesen megállíthattok, ha van kérdésetek. Igen, négy héttel ezelőtt is érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést, illetve van egy új téma is, hogy mit tehetünk, ha csúfolódás vagy kudarc éri a gyereket. Kezdeném nagyon röviden az elejéről. Biztos, hogy mindenki fél és mindenki aggódik, amikor három évesen bekerül a gyerek az óvodába. Egyik napról a másikra ez egy szörnyű trauma, hogyha rosszul oldjuk meg. Elő kell készíteni, akár egy fél évvel előtte a gyereket. Aki okos, az már két és három év között ezeket a dolgokat megoldja. Jó megoldás, ha kicsit másra bízzuk a gyereket, akár keresztmama, nagyszülő, vagy nem tudom, hogy ki mennyire meri ott hagyni. Kell, hogy folyamatos legyen az anyától való elszakadás, elválás.  Rengeteget kell beszélgetni a gyerekkel. Egy három éves gyerek már nagyon okos tud lenni. Igenis fokozatosan megérti azt is, hogy anyának most el kell menni dolgozni, te pedig ügyes, okos vagy, neked pedig óvodába kell menni, de nagyon jó lesz.

-              A gyerekeknek az egyik legjobb dolog a közösség. A gyerekek és az új játék élménye.  A bölcsisek már egy közösségből jönnek, ott sokkal könnyebb természetesen. Ott is van persze kihívás, hiszen környezetet váltanak, változik a környezet, változik a felnőtt személyzet, akit megszoktak. Amikor a családból jövő gyerekeket várjuk, ezt mi az óvodában úgy csináljuk, hogy akkor mindig beosztjuk, hogy fokozatosan, mindig csak egy gyerek. Két- három gyerek ne legyen egyszerre, arra mindig ügyelünk. Amikor jelentkezik, a beiratkozással kezdődik. El lehet vinni a gyereket, elengedik az óvodába, ott maradhat a csoportban, szétnéz, játszhat egy kicsit. Az udvaron is játszhat. Ha vágyik a gyerek, annál jobb. Ha menni kell, ennyi időnk van, menjünk. Ne a gyerek diktáljon. Arra kell törekedni, hogy inkább vágyjon a következő napon is. Ne a gyerek diktáljon, mert ha már az első alkalommal ő diktál, akkor utána is diktálni akar majd, hogy ő nem akar ott maradni. Azt kell mondani, hogy ma elmegyünk, és holnap újra jövünk. Nálunk, ami nagyon bevált, amikor először ott maradhat az anya, együtt vannak, csönd van, nyugalom, akkor beszéljük meg a gyerekkel, hogy na most „elszaladok a boltba, veszek valamit, vagy el kell mennem egy csekket befizetni”. Ezt megérti, és várja, hogy tíz perc múlva visszajöjjön anya. Na, hogy érezted magad, holnap megint jövünk. Mindent őszintén meg kell beszélni vele. Ha síró, zokogó gyerek van, tudom, hogy szörnyű, akkor annak a gyereknek egy picit több idő kell. Olyankor sokszor mondom, hogy szeretnék egy videófelvételt készíteni, hogy a szülő láthassa, sokszor ez a sírás csak anyának szól. Olyan gyerek még nem nagyon volt, aki egész délelőtt sírt volna. Néhány perc után feloldódik. A gyerekek varázsa, illetve kell hozzá óvónői kisugárzás is. Azért vannak, kell, hogy legyenek óvónők, akik szeretik, amit csinálnak. Ez megoldja a sírós gyermek helyzetét. Minden fokozatosan megy, két-három nap. Azt szoktam mondani, hogy ezt sem szabad nagyon sokáig húzni, mert annál rosszabb. Mindent meg kell beszélni, őszintén. Ami gondot szokott még okozni a mai világban, az a pelenka. Nagyon jó, nagyon kényelmes dolog, de egyre később lesznek szobatiszták a gyerekek. Még a pisilést meg is oldják, de a kakálással sokszor gond van. Az én gyerekemet is kétszer-háromszor kellett visszaszoktatni, mert nem szerette, ordított, akkor félretettem és legközelebb elővettük. Az óvodában székrekedést is okozhat, egy feszültséget is okozhat, hogy nem tudok, nem merek. Nekem is volt egy olyan gyerekem, aki kiderült, hogy otthon még pelenkába kakál, de már ovis volt. Nap közben semmi gond nem volt, csak pont akkor jött egy ilyen ,,jaj most mit csináljak”. Nyilván ez kihat a gyerekre is. Az, hogy véletlen becsorog, semmi baj, természetes, ebből mi nem csinálunk gondot. Kiscsoportos korban fontos a játék, cirógatás, ölbe ültetés, mondókázás.

-              Attól nem kell megijedni, hogy kiscsoportban esetleg nincs barátja. A kiscsoportosok még szinte egyedül szeretnek játszani. Tologatnak, pakolgatnak, babusgatják esetleg a babát, amit otthon látnak. Középső és nagycsoportban nyilván jönnek a barátok. –

-              Megmondom őszintén, hogy a kudarc, a csúfolódás, még majdnem azt mondhatom, hogy óvodában is ritkán jön elő, ha jól elő van készítve. Gondolom, hogy ilyen dolgokra gondoltatok, hogy szemüveges, vagy van valami olyan problémája, hogy fogyatékkal élő, hallókészüléke vagy dongalába van. Van olyan gyerekem most, aki dadog, de senkinek fel nem tűnik. A gyerekek ilyenek. Van egy kislány, aki szemüveges. Ha felveszi, az az első, hogy megdicsérem, hogy ,,jaj de jól áll neked, jaj de szép!”. Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy miért kell neki. Azért mert így lát jól. Van a másik csoportban egy hallókészülékes kisfiú. Meg lehet a gyerekekkel ezeket a dolgokat beszélni. Rögtön kikerülni ezt a helyzetet. Ha bármi van, én nagyon jónak tartom a fogadóórát. Az első jelzésre rögtön reagálni kell és a gyerekekkel közösen kell megbeszélni a dolgokat.

-              Mennyire normális, ha egy év után se mesél semmit a gyerek az óvodáról?

-              Nekem is volt egy ilyen kisfiú, aki öt évesen került be, és nem beszélt, nem beszélt. Szóltunk a szülőnek, hogy ez a gyerek nem mond semmit. Most mond mindent. Ők is beszéltek vele otthon, és megoldódott.

-              Az oviban részt vesz mindenben.

-              Nekem három évig nem mesélt az óvodáról.

-              Tényleg? Eljönnétek az én csoportomba, ott megy a locsi-fecsi.

-              Nem úgy értem. Az óvodába beszélt, csacsogott, csak otthon kellett harapófogóval kihúzni belőle, hogy jó volt-e, és mi volt az óvodában.

Azt én is tapasztalom, hogy nem nagyon szeretik, ha produkáltatják a gyereket. Az nekem is nagyon halálom volt, hogy ,,na most mit tudsz, milyen verset tanultál?” Ha játszik, elmondja közben magától, de ha kiállítom, hogy mondja, akkor nem mindegyik. Persze olyan is van, aki szívesen mondja. Ebből kijön, hogy az egyik gyerek ilyen, a másik olyan. Érdekes, hogy nem beszélnek róla.

-              Nálunk az a helyzet, hogy ugye divat az Angry Birds, a Thomas, és az, akinek nincs, kicsúfolja azt, akinek van.

-              Ez a mai világ ilyen téren sajnos már ilyen. Minden van.

-              Nekem fiam van, és nem veszi fel a bántást, csak megemlítette, hogy kötekedett vele egy fiú, hogy neki milyen csúnya izéje van.

-              Ha nekem ezt így mondaná, akkor azt mondanám, hogy megbeszéljük, és kerítenék egy olyan alkalmat, amikor leülünk és beszélgetünk. Ha ruháról van szó, bármi van rajta, én az övét dicsérném meg a többiek előtt, hogy ez is milyen szép, de az milyen szép, mert látok rajta valami más figurát vagy valamit. Ilyenkor az óvónő tehet valamit. A legjobb a fogadóóra, vagy, ha megbeszéled, akkor nyilván a pedagógusnak úgy kell reagálni.

-              Azt sem szeretem, ha azt mondják a gyerekre, hogy rossz gyerek. Rossz gyerek nincs, csak olyan, aki most rosszul viselkedik. Lehet, hogy rossz napja van, vagy valami és akkor megbeszéljük. Ugyanez igaz a ruhákra is. Kiemelem, hogy nekem ez tetszik, azért mert… Nekem ott kell lennem a gyerekek között. Van, amikor rajtam is megdicsérnek dolgokat. Számtalanszor mondom, hogy jaj, de szép. A lányok is mondják. Ha kinövöd, nekem adod? És akkor mondják, hogy igen Évike, ez a tiéd lesz. Ha én egy ilyen poént elejtek, akkor biztos, hogy kihúzza magát, és nem kell nekem ilyen nem tudom milyen figurás, mert az óvó néninek ez tetszik. Nyilván, ha ilyen dolgod van, beszéld meg az óvó nénivel is, és szerintem megpróbálja majd megoldani. Én így reagálnék rá.

-              A beszoktatásra visszatérve minden gyerek más. Van, akinek tényleg nem lesz gond néhány nap után, van, akinek egy-két hét vagy hónap.

-              Nekünk volt olyan a nagyobbnál. Mikor vittem, fel voltam rá készülve, hogy sírás lesz vagy valami. Ő másfél, két hónap után kezdett el üvölteni, és egy hétig tartott csak, hogy ő nem akar menni.

-              Ez tudjátok, miért van? Mert először tetszik minden. Minden érdekes, minden jó, a játék, a gyerekek, a felnőttek. Őszinte leszek, vannak szabályok is, és az óvodában egyre több, mint a bölcsiben. Van, ami tetszik és van, ami nem. Hogy tudom a legjobban kikerülni? Ha előadom magam. A maga kis nyelvén, a maga módján. Mindig azt mondom, hogy megbeszélni vele őszintén. Olyan aranyosak tudnak lenni. Az enyémek most hat évesek, kapják az oltást. Mondom, tudod, hogy fájni fog egy kicsit, de ha sírsz, az nem baj. Egy óvódás gyerek még sírhat, az természetes dolog. Jöttek utána bölcsen, hogy én nem is sírtam, vagy hát egy kicsit. Nyugodtan lehet. Én így vittem a gyerekemet annak idején, hogy tudtam, amikor oltást kapott, hogy fog fájni, de ezt azért kapod, mert… A maga kis nyelvén megérti a gyerek, csak őszintének kell lenni.

-              Ami nagyon hat rájuk, az a dicséret. Te ügyes vagy, te nagy vagy, te ezt már tudod. A legrosszabb gyereknek is van olyan valami, úgymond rossz, hogy rosszaságot csinált, de van egy olyan mozdulat, amiben ragyogó, és ha azt kiemeljük, akkor a rosszból már egy csodálatosan jól viselkedő vagy segítő gyerek lesz. Amelyik elevenebb, izgő-mozgó, az izeg-mozog, de ha megkérem, hogy hozd ide ezt, vagy hozd ide azt, pillanatok alatt a legügyesebb lesz. A dicséret nagyon sokat számít egymás között is, ha valami van. Nézzétek csak, ki a legügyesebb, és a többi-  Lássuk be, mindenki azt szereti, ha a főnöke megdicséri, nem pedig azt, ha letolja. A gyereknél még jobban így van. Az én zseni, okos gyerekemnek, ha azt mondom, hogy te most bután viselkedsz, ő azt mondja, hogy nem vagyok buta. Azt rögtön megérti, hogy nem buta, csak butaságot csinál, és ő okos, tehát úgy kell viselkednie. Az hat rájuk legjobban, ha feljebb emeled, ha rangon felüli a többihez képest. Ha ebben, meg ebben okosabb és jobb.

-              A fiam keddig szeret oviba járni, szerdától pedig már nem. Hétfőn, kedden elmegy, szerdán pedig kérdezi, hogy még mindig az a nap van, amikor menni kell. Kis ígéreteket kell tennem neki.

-              A foglalkozások miatt vagy a gyerekek miatt?

-              Én úgy érzem, hogy is-is. Vegyes csoportba járunk és elvileg ő kiscsoportosnak minősül, viszont szerintem ő vígan kenterbe veri a középső csoportosokat úgymond a tudásában. A kiscsoportosokat nem nagyon engedik oda a középső csoportosok asztalához játszani.

-              Nekünk elsősorban a nagyokat kell tanítani, mert az iskolába nagy a követelmény és tényleg kellenek dolgok. A középsősöknek már kisebb szintű a feladat, a kicsik pedig kicsik. Ezt utálom a legjobban, higgyétek el. Most már nálunk egyre jobban arra hajlik a vezetőség, hogy ne legyen ez a heterogén, hanem inkább homogén csoport legyen, tehát kicsi-középső vagy középső-nagy. Aki ezt kitalálta, hogy mind a három, az nagyon okos, meg nagyon jó, a kicsinek valameddig, de mikor benne vagy… Egy idő után kijön a gyerekből is, mint ahogy mondod, hogy nem tökéletes.

-              Kiscsoportok és nagycsoportok vannak, külön csoportba vannak a gyerekek. Én el sem tudom képzelni, hogy hogy tudtok egyáltalán foglalkozni velük úgy, hogy egy részük készül iskolába.

-              Mi úgy kezdtük, hogy kiscsoporttal, illetve volt évközis is. Most ott tartunk, hogy épp tegnap volt a ballagásunk, igazából 22 gyerek lett volna, aki iskolába megy év szerint. Az új törvény szerint, aki 2015. augusztus 31.-ig betölti a hat évet, az iskolaköteles. Én az elején is kínban voltam, hogy van hétéves és hét és fél éves, aki majd iskolába megy. Első fordulóba beszélgettük, hogy a nagyon nyári gyerekek, a júniusi, júliusi, augusztusi. Az augusztusi végképp. Az augusztusi gyerekek szinte maradtak is. A júniusiból van egy gyerek. 11 gyerek ment most el. Nekünk jó csoportunk van most, mert szinte nagycsoportosok voltunk meg a középső, és ez a legjobb. Minden túlzás nélkül látom, hogy nagyon jó. Aki most visszamarad, jövőre nagyon érett lesz. Egy gyerek fog visszamaradni, aki úgy bekerült hozzánk úgymond, most négy éves a kicsi. Ha egy-kettő kerül be, az még inkább húzza, de ha van 5-6 kicsi és megy 8-10, akkor inkább húzzák a nagyokat visszafelé. A kolléganőktől hallom, hogy kell ez, kell az, de egy idő után a nagy is ezt csinálja, mert a kicsinek lehet, ez meg az, meg a kicsi játszhat, a kicsinek ez kell, akkor ő miért ne? Ő is visszamegy, ez a legrosszabb, ahol három korosztály van együtt. Nekünk a vezetőség egyre jobban hajlik arra, hogy kicsi középső és nagy középső legyen együtt, hogy kevesebb legyen az a korkülönbség. Láttuk tavaly, az előző csoportban, hogy volt hét éves, meg volt hozzá három éves. Az volt a legrosszabb. A nagy már mindent kipróbált, meg mindenféle újdonságot tanított a kicsivel, mert ő meg tudta vele tanítani.

-              És akkor mondják, hogy te ezt még nem csinálhatod…

-              Igen, ott már a visszájára fordul. Addig jó, míg kikíséri, vigyáz rá, segít az öltözködésben, és anyáskodik felette, de egy idő után már megvan minden korosztálynak a maga szépsége és maga fejlesztési lehetősége, ez a legnehezebb ilyen téren. Én annak vagyok a híve, hogy inkább két korosztály legyen együtt, ne három. Azt tartom legnagyobb gondnak, persze sok a gyerek, nagyon örülünk neki, de inkább óvodát kellene építeni. 25 főnél nem engednék többet egy óvodás csoportba, de mi is harmincan vagyunk. Mint ahogy mondod, kevesebb létszámú csoportba miért ne mehetne oda. Oda kell figyelni, nagyon oda kell figyelni a nagyra, mert szeptembertől tényleg oda kell rá figyelni. Ott van a kisebb is, azt is figyelem, és rögtön, de rögtön észre kellene vennem ezeket a dolgokat, hogy hát te ügyes vagy meg tudod, akkor gyere, te is próbáld csinálni.

-              A kisfiam azt csinálja, hogy beáll a sarokba és bekiabálja az eredményt. Nem engedik az asztalhoz.

-              Én biztos adnék neki olyan szintű dolgot, ami neki való.

-              Megpróbálják lefoglalni valamivel, de őt nem érdekli az, hogy ő kirakózgasson.

-              Miért nem engedik?

-              Mert nem az a korosztály.

-              A gyerek szintjéhez kellene igazodni, nem a korához.

-              Pontosan.

-              Van olyan gyerek, aki annyira okos, hogy hat év alatt engedik iskolába.

-              Nekem is van egy nagyon okos gyerekem, egy úgynevezett zseni. Nekem három és fél évesen jött úgy a bölcsiből, hogy már olvasott. Az én írásomat elolvassa. Kiszámolta a múltkor, mondta, hogy Évike, mikor adták át ezt az óvodát? Mondtam, hogy 78-ban. Kérdezte, hogy és akkor te már dolgoztál? Mondtam, hogy nem, én 79-ben, 18 évesen kezdtem el dolgozni. Ő pedig mondta, hogy akkor 61-ben születtél? Kapásból mindent tud, ő tényleg olyan gyerek. Most decemberben töltötte a hatot, na de nem engedtem volna iskolába, megmondom őszintén, hogy miért. Még kiscsoportban látszik, hogy okos, nagy, de ez a gyerek kívülállóként látja a többieket, mert tényleg okosabb. Tényleg okosabb, mint a többi, a kudarcot nem viseli, mindenben első akar lenni, és szenvedek én is és szenved ő is. Mindig nem lehet a legjobb, de annyira dolgozik érte, hogy rettenetesen. Az nem lehet, hogy ő sose legyen első, mert nem versenyzik. Kell tudni nagyon kompromisszumokat kötni, hogy most ott legyen. A nagycsoportot szinte arra építettük, hogy a verseny, a küzdelem. Most már ott tartanak, hogy játszunk, de tudják, hogy jól érezzük magunkat, és hogy ügyesebbek legyünk. A kudarcot viselik a legnehezebben. A nagycsoportban a hat éves gyereknél ez nagyon kijön, meg majd az iskolában is. Miért nem győzök, miért nem én vagyok?

-              Ez nálunk is állandóan probléma. Mindig versenyezni akar.

-              Ezt a kicsiknél még lehet hagyni. Én azt mondom, hogyha okosak akarunk lenni és partnerként akarjuk kezelni a gyereket, különösen, ha majd iskolába megy, akkor már a nagyoknál kell ezt, hogy oké, de mondjuk, én vagyok a személyes példa szinte, hogy látod, hogy nem nyertem, de semmi baj. Én nem is az óvodában féltem, mert ott természetes, de majd az iskolában, már megint egy új közösség, új társaság. Ugye okosak, ott már jobban előjönnek ezek a dolgok. Azt tudom, hogy a legnehezebb a kudarc elviselése, vagy akkor mondani kell, hogy oké, hogy most nem nyertél, de a múltkor nyertél, vagy tudod, hogy te ebben ügyes vagy. Valami olyan dolgot kell mondani, ami az elkeseredettségét tompítja. Mondom, hogy én mostanában látom. Egyre több a nagyon okos gyerek, de nagyon féltem a lelküket utána. Nehéz úgy kezelni az én okos kisfiamat is. Mondtam neki, hogy nagyon remélem, hogy te doktor bácsi leszel, mire én öreg leszek. Ő pedig számolta, hogy hány éves leszel, 70. Már ezen töri a fejét. Az iskolába is oda kell figyelni a dolgokra. Attól féltem őt is. Már beszéltük ezt a szülőkkel is, hogy tanító nénit keressetek hozzá, mondjátok el ezeket a dolgokat. Őt is meg kell győzni arról, hogy lehet, hogy másik gyerek is lesz ilyen ügyes, okos, mint amilyen te. Már utólag látom, hogy legjobb dolgok a fogadóórák, mert a szülőkkel akkor tudunk beszélgetni őszintén. Mi is, amit észreveszünk, meg ő is, ha egy-egy ilyen mozdulat kimarad a gyerek életéből, nem kúszik, nem mászik, az kijön. Négy-öt éves korában már ki fog jönni, tehát a mozgáskoordinációban, valamiben biztos, hogy ki fog jönni. Hagyni kell, az óvodás korban a legfontosabb, hogy gyerek legyen, hogy örüljön, hogy játsszon és boldog legyen. Meg fogja tanulni, amit kell, felmérések szerint egy hat éves és egy nyolc éves között nem sok különbség van. Bele lehet sulykolni sok mindent. Sajnos az a baj, hogy megmondom őszintén, voltunk az Ovi olimpián, kislabda dobás, futás, ilyen versenyszámokban versenyeztünk. Butykai, sóstóhegyi gyerekek kenterbe vertek bennünket. Ez érthető, hiszen ott a gyerek kint van, állandóan mozog, ez kell a mai gyereknek. Szerintem fel se fogta, hogy milyen tehetség, mert benne van, nap, mint nap ezt csinálja. Hagyni kell mozogni, hadd legyen koszos, néha az a lemorzsolás se vészes, hagyjuk őket mozogni. A játékon keresztül mindent megtanul.

-              Mi szeretnénk falura kiköltözni és az lenne a kérdésem, hogyha esetleg nincsen körülötte gyerek, de van neki egy kis kuckója, egy medence, egy kisebb játszótér, jó az neki és nem furcsa neki, ha óvodába kell menni és sokan lesznek körülötte?

-              Eleinte furcsa lesz. Eleinte kívülálló lesz, lehet. Nálam most van egy öt éves kisfiú így, őt a nagyszülők nevelték nagyon messze. Hiába öt éves volt, először nem is kommunikált, mutogatott, én kitaláltam, hogy mit akart. Utána ott kint az udvaron a három évesekkel, tehát a kicsikkel kezdett el kommunikálni. Ami kimarad, ösztönösen elkezdi a gyerek. Most már ott tartunk, hogy játszik a nagyokkal is.

-              Ez baj vagy nem?

-              Ha meg tudjátok oldani, hogy valahova olyan helyekre elvinni, ahol gyerekek vannak, mert az kell. Ezt is megint egyéne válogatja. Lehet, hogy egy-két gyerek egy hét alatt, egy hónap alatt megszokja, semmi gond, de ha olyan típus, hogy visszahúzódóbb, zárkózottabb, annak a gyereknek kell. Az ilyenre a legjobb gyógyszer a gyerekek társasága. Nézzétek meg, ha elmennek egy játszóházba. Ott mindenki olyan boldogan mesél róla, hogy ott mindent lehet, ott barátkoznak. Még aki véletlenül becseppen, az is, rögtön csúsznak, rögtön ugrálnak.

-              A játszóházba milyen idősen lehet őket vinni?

-              Én vittem már tíz hónaposan is a nagyot.

-              És feltalálta magát egyből?

-              Hát először együtt csúsztunk és nagyon hozzászokott. A kicsivel nem, vele baba mama klubokba járunk. Nagyon jó volt, láttam a kettő között a különbséget, hogy a nagy már nekem tizenegy hónaposan mászott a labirintusban, kotort, de tényleg. A kicsit elvittem egy éves kora körül, és hiába ő is nagyon talpraesett és mozgékony, de nem nagyon tudta, hogy mit kell ott csinálni.

-              Gondolom, ha kicsi, akkor ott vagy mellette.

-              Már két évesen tudott az óriáscsúszdán egyedül lecsúszni, meg minden.

-              A játszóházhoz csak annyit tennék hozzá, hogy rengeteg gyereket beadnak, mert nem tudják hova tenni. Sokan gyógyszerrel adják be a gyereket, hogy adják be neki délbe.

-              Most erre mondanék én is negatív példát: ez az óvodában is így van. Én nem tudok mit csinálni, mert hozza a gyerek az orvosi igazolást, vagy még nem is szólnak, hogy mi van.

-              A legjobb a szülő gyerek kapcsolatnak, amikor együtt vannak. Mikor mi kivisszük őket akár a Tornapályára, akár a Robinson dombra, utána én mondom, hogy házi feladat, hogy apával, anyával menjetek el. Utána boldogan elmennek a szülővel, hogy jaj, hát mi még nem is voltunk. Nincs idő sokszor. Szörnyű ez a világ. Megkaptam a szülőktől is, hogy örülnek, hogy legalább mi délelőtt ki tudunk menni a Robinson dombra.

-              Tizenöt gyerekre két dada az jó arány?

-              Nekünk harmincra van egy fél, mert két csoportja van a dajka néninek. Ahogy én utána olvasgattam a dolgoknak, a falusi óvodák van, amiben jobbak, van, amiben kevésbé. A hat és nyolc év közötti gyerekek utolérik egymást. Az IQ és a genetika az eldőlt, de tudod fejleszteni, de, hogy hamarabb jön elő vagy kicsit később, az a pedagóguson és a szülőn múlik. Az tény és való.

-              A szülők a dajkákkal konzultálnak?

-              A dajka csak segítő. Bocsánat, nekem nagyon ügyes dajka nénim van, és azt mondtam, hogy egy jó dajka nénivel egész nap ellennék, mert dolgozik a kezed alá. Igazából, aki felelősséggel tartozik a gyerek iránt, és aki tudja, hogy mikor mit kell csinálni, az az óvónő. Kell a dajka néni is, de nálunk meg lett mondva, még a főnök is megmondja, hogy a szülő az óvónővel beszélje meg a dolgokat.

-              A szülő tudja, hogy a gyereknek bent a fejlődése milyen ütemben van, illetve, hogy mivel tudná segíteni?

-              Természetesen! Az óvodában a gyermek fejlődését nekünk minden nap figyelni kell. Felmérőket csinálunk. Azt mi évvégén, ha úgy van, vagy, ha bejössz fogadóórára, szívesen megmutatjuk. Ha úgy van, hogy látom, hogy valamiből gond van, akkor gyere be egy fogadóórára, nézzük meg és beszéljük meg együtt, hogy mit csináljunk. Ezt kötelességünk megtenni. Ha látok valamit, ami lehet, hogy nálam már kijött, de nálad otthon még nem, akkor megbeszéljük. Kellemetlen téma, nálunk is van most két olyan család, ahol szétmentek. Szép és jó, meg minden, de már látom a gyereken, hogy nem olyan, mint pár hónappal ezelőtt volt. Sokkal szétszórtabb, kicsit többet engednek meg neki itt is és ott is.  Nekem van egy kislányom, akin látom, hogy nagyon sokszor mindenért sír, megsértődik, nála ebben jön ki. Ha odamegyek hozzá, megdicsérem. Most én voltam a párja, mert 29-en voltunk és nem jöttünk ki párban, na hát az borzasztó volt. Látom rajta, hogy ő viszont visszahúzódik. Ott tartunk, hogy megint most fogunk beszélni a szülővel, hogy próbáljunk meg valamit, mert látom a gyereken, hogy baj van. Nem tudunk mit csinálni és nem is akarok nagyokos lenni, de kijön a gyerekeken. Lehet, hogy észre se veszi az ember, de valahol tényleg más, mert hát más a helyzet is.

-              Akik iskolába mennek, azok nem hat évesen mennek, hanem hét évesen?

-              Én most nagyon szenvedtem. Most nagyon-nagyon ránk koppintottak, hogy itt a törvény és menni kell a gyereknek iskolába, de nagyon oda kell figyelni. Azt mondom, hogy szülő és pedagógus függvénye, hogy el merem-e engedni, vagy nem merem elengedni.

-              Ha augusztusban tölti a hatot, akkor azt annyira nem?

-              Annyira nem. Nekem is lett volna olyan, akinek azt mondom, hogy menjen, mert agyilag nagyon ott van. Ha látom, hogy olyan fejlett a mozgása, testileg is és minden szempontból. Majd kiderül fél év vagy egy év múlva, hogy most vajon jól döntenék-e, de nekem most per pillanat az augusztusi gyerekeim maradtak.

-              Olyan van esetleg, hogy mégse jön be például, annak, aki hat évesen elküldi a gyereket, de mégse jön be az iskola valami miatt, hogy nem bír figyelni, vagy lassan halad, nem lehet azt, hogy az óvodába visszahozom?

-              Azt nem.

-              Nekem az öcsém volt ilyen, hogy nem kellett volna, hogy menjen, és annak idején mondták, hogy menjen, pedig nem is akarták anyukámék. Az lett a vége, hogy a második osztályt megbeszélték az iskolában, hogy ha tovább menne, akkor sokkal rosszabb lenne, tehát megismételte a másodikat. Újra be kellett illeszkedni és az nagyon nehéz.

-              Nagyon nehéz és higgyétek el, hogy utólag tényleg könnyű okosnak lenni.

-              Nem mindegy, hogy milyen iskolába megy. Angliában már mehetnek öt évesen.

-              Igen, de Angliában az óvoda is olyan. Én voltam ott kint, oda bármikor mennék. Jól felszerelt, azt csinál a gyerek, amit szeret. Ott három-négy gyerekre jut egy felnőtt. Ott teljesen más. Ott mozog, játszik és játszik. Nyilván elmennek öt évesen iskolába, már lehet, hogy négy évesen is akár. Játékosan oldják meg, kis létszámmal, játékosan tanulnak. Nekem volt egy ovisom, aki New Yorkba ment iskolába. Kíváncsi vagyok, ha nyáron erre járnak, hogy mi újság kint Amerikában.

-              Ha valaki visszamarad az óvodában, mit szoktak ismételni?

-              Ez óvodánként változó. Nekem most például, akik nem mentek iskolába, ők a nagycsoportot ismétlik.

-              Az jó dolog, ha a testvérek egy csoportba járnak?

-              Nem, az a legrosszabb, ezt ki merem mondani bárhol, bárkinek. Két testvér ne kerüljön egy csoportba. Szörnyű a nagynak, szörnyű a kicsinek. Biztos, hogy eleinte a beszoktatásnál nagyon jó, mert könnyebb beszoktatni, ott van, de utána… Próbáld ki te a férjeddel, ha együtt dolgoznál, vagy együtt lennétek állandóan. Az a legrosszabb a nagynak is, a kicsinek is. Lehet, hogy én mondom most rosszul, mert nincs ebben tapasztalatom, de ahogy látom, még a szomszéd csoportban is rajta csüng. Én kívülállóként úgy látom, hogy ha a tesó ott van a szomszéd csoportban, hamarabb elsírja magát, és csak rajta csüng, ez nem jó a nagynak se, a kicsinek se. Vannak más társak, vannak barátok, így pedig együtt lesznek mindig. Én azt mondom, hogy lehet, hogy eleinte könnyebb, de lehet, hogy később nem lesz jó.

-              Az én gyerekeim együtt lesznek most és nagyon-nagyon várják.

-              Mondom, ebben nincs tapasztalatom, de jobbnak tartom, ha nem kerülnek egy csoportba. Lehet, hogy ennek is van bizonyos szinten előnye is, de lesz hátránya is, illetve nyilván a gyerektől is függ.

-              Mivel zárná le ezt a beszélgetést?


-              Minden gyerek, minden felnőtt más. A legjobb óvodát és a legjobb óvodapedagógust kívánom mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

,,Kell hozzá óvónői kisugárzás is." Beszélgetés Bodnár Mihályné Évával, az Eszterlánc Óvoda óvodapedagógusával

,,Rossz gyerek nincs, csak olyan, aki most rosszul viselkedik."
,,Egyre több a nagyon okos gyerek, de nagyon féltem a lelküket utána."

Négy héttel ezelőtt már érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést, de akkor kevesebben voltunk gyermekbetegségek miatt, ezért hívtuk meg újra az óvónőt a Babaklubba.

Névjegykártya:
Bodnár Mihályné Éva,
az Eszterlánc Óvoda egyik óvodapedagógusa.
A meghívás, az ismeretség alapja, hogy Babaklubos kisgyermek óvó nénije volt. Olyan kislányé, aki a család lakás változtatása miatt más óvodába került, és a mai napig vágyik vissza a Kisvakond csoportba, ahol imádta Évike óvó nénit.


-              Négy héttel ezelőtt már érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést.

-              Igyekszem a meghirdetett témákról szépen, sorban beszélni, de természetesen megállíthattok, ha van kérdésetek. Igen, négy héttel ezelőtt is érintettük az óvodába beszoktatást, a bekerülést, illetve van egy új téma is, hogy mit tehetünk, ha csúfolódás vagy kudarc éri a gyereket. Kezdeném nagyon röviden az elejéről. Biztos, hogy mindenki fél és mindenki aggódik, amikor három évesen bekerül a gyerek az óvodába. Egyik napról a másikra ez egy szörnyű trauma, hogyha rosszul oldjuk meg. Elő kell készíteni, akár egy fél évvel előtte a gyereket. Aki okos, az már két és három év között ezeket a dolgokat megoldja. Jó megoldás, ha kicsit másra bízzuk a gyereket, akár keresztmama, nagyszülő, vagy nem tudom, hogy ki mennyire meri ott hagyni. Kell, hogy folyamatos legyen az anyától való elszakadás, elválás.  Rengeteget kell beszélgetni a gyerekkel. Egy három éves gyerek már nagyon okos tud lenni. Igenis fokozatosan megérti azt is, hogy anyának most el kell menni dolgozni, te pedig ügyes, okos vagy, neked pedig óvodába kell menni, de nagyon jó lesz.

-              A gyerekeknek az egyik legjobb dolog a közösség. A gyerekek és az új játék élménye.  A bölcsisek már egy közösségből jönnek, ott sokkal könnyebb természetesen. Ott is van persze kihívás, hiszen környezetet váltanak, változik a környezet, változik a felnőtt személyzet, akit megszoktak. Amikor a családból jövő gyerekeket várjuk, ezt mi az óvodában úgy csináljuk, hogy akkor mindig beosztjuk, hogy fokozatosan, mindig csak egy gyerek. Két- három gyerek ne legyen egyszerre, arra mindig ügyelünk. Amikor jelentkezik, a beiratkozással kezdődik. El lehet vinni a gyereket, elengedik az óvodába, ott maradhat a csoportban, szétnéz, játszhat egy kicsit. Az udvaron is játszhat. Ha vágyik a gyerek, annál jobb. Ha menni kell, ennyi időnk van, menjünk. Ne a gyerek diktáljon. Arra kell törekedni, hogy inkább vágyjon a következő napon is. Ne a gyerek diktáljon, mert ha már az első alkalommal ő diktál, akkor utána is diktálni akar majd, hogy ő nem akar ott maradni. Azt kell mondani, hogy ma elmegyünk, és holnap újra jövünk. Nálunk, ami nagyon bevált, amikor először ott maradhat az anya, együtt vannak, csönd van, nyugalom, akkor beszéljük meg a gyerekkel, hogy na most „elszaladok a boltba, veszek valamit, vagy el kell mennem egy csekket befizetni”. Ezt megérti, és várja, hogy tíz perc múlva visszajöjjön anya. Na, hogy érezted magad, holnap megint jövünk. Mindent őszintén meg kell beszélni vele. Ha síró, zokogó gyerek van, tudom, hogy szörnyű, akkor annak a gyereknek egy picit több idő kell. Olyankor sokszor mondom, hogy szeretnék egy videófelvételt készíteni, hogy a szülő láthassa, sokszor ez a sírás csak anyának szól. Olyan gyerek még nem nagyon volt, aki egész délelőtt sírt volna. Néhány perc után feloldódik. A gyerekek varázsa, illetve kell hozzá óvónői kisugárzás is. Azért vannak, kell, hogy legyenek óvónők, akik szeretik, amit csinálnak. Ez megoldja a sírós gyermek helyzetét. Minden fokozatosan megy, két-három nap. Azt szoktam mondani, hogy ezt sem szabad nagyon sokáig húzni, mert annál rosszabb. Mindent meg kell beszélni, őszintén. Ami gondot szokott még okozni a mai világban, az a pelenka. Nagyon jó, nagyon kényelmes dolog, de egyre később lesznek szobatiszták a gyerekek. Még a pisilést meg is oldják, de a kakálással sokszor gond van. Az én gyerekemet is kétszer-háromszor kellett visszaszoktatni, mert nem szerette, ordított, akkor félretettem és legközelebb elővettük. Az óvodában székrekedést is okozhat, egy feszültséget is okozhat, hogy nem tudok, nem merek. Nekem is volt egy olyan gyerekem, aki kiderült, hogy otthon még pelenkába kakál, de már ovis volt. Nap közben semmi gond nem volt, csak pont akkor jött egy ilyen ,,jaj most mit csináljak”. Nyilván ez kihat a gyerekre is. Az, hogy véletlen becsorog, semmi baj, természetes, ebből mi nem csinálunk gondot. Kiscsoportos korban fontos a játék, cirógatás, ölbe ültetés, mondókázás.

-              Attól nem kell megijedni, hogy kiscsoportban esetleg nincs barátja. A kiscsoportosok még szinte egyedül szeretnek játszani. Tologatnak, pakolgatnak, babusgatják esetleg a babát, amit otthon látnak. Középső és nagycsoportban nyilván jönnek a barátok. –

-              Megmondom őszintén, hogy a kudarc, a csúfolódás, még majdnem azt mondhatom, hogy óvodában is ritkán jön elő, ha jól elő van készítve. Gondolom, hogy ilyen dolgokra gondoltatok, hogy szemüveges, vagy van valami olyan problémája, hogy fogyatékkal élő, hallókészüléke vagy dongalába van. Van olyan gyerekem most, aki dadog, de senkinek fel nem tűnik. A gyerekek ilyenek. Van egy kislány, aki szemüveges. Ha felveszi, az az első, hogy megdicsérem, hogy ,,jaj de jól áll neked, jaj de szép!”. Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy miért kell neki. Azért mert így lát jól. Van a másik csoportban egy hallókészülékes kisfiú. Meg lehet a gyerekekkel ezeket a dolgokat beszélni. Rögtön kikerülni ezt a helyzetet. Ha bármi van, én nagyon jónak tartom a fogadóórát. Az első jelzésre rögtön reagálni kell és a gyerekekkel közösen kell megbeszélni a dolgokat.

-              Mennyire normális, ha egy év után se mesél semmit a gyerek az óvodáról?

-              Nekem is volt egy ilyen kisfiú, aki öt évesen került be, és nem beszélt, nem beszélt. Szóltunk a szülőnek, hogy ez a gyerek nem mond semmit. Most mond mindent. Ők is beszéltek vele otthon, és megoldódott.

-              Az oviban részt vesz mindenben.

-              Nekem három évig nem mesélt az óvodáról.

-              Tényleg? Eljönnétek az én csoportomba, ott megy a locsi-fecsi.

-              Nem úgy értem. Az óvodába beszélt, csacsogott, csak otthon kellett harapófogóval kihúzni belőle, hogy jó volt-e, és mi volt az óvodában.

Azt én is tapasztalom, hogy nem nagyon szeretik, ha produkáltatják a gyereket. Az nekem is nagyon halálom volt, hogy ,,na most mit tudsz, milyen verset tanultál?” Ha játszik, elmondja közben magától, de ha kiállítom, hogy mondja, akkor nem mindegyik. Persze olyan is van, aki szívesen mondja. Ebből kijön, hogy az egyik gyerek ilyen, a másik olyan. Érdekes, hogy nem beszélnek róla.

-              Nálunk az a helyzet, hogy ugye divat az Angry Birds, a Thomas, és az, akinek nincs, kicsúfolja azt, akinek van.

-              Ez a mai világ ilyen téren sajnos már ilyen. Minden van.

-              Nekem fiam van, és nem veszi fel a bántást, csak megemlítette, hogy kötekedett vele egy fiú, hogy neki milyen csúnya izéje van.

-              Ha nekem ezt így mondaná, akkor azt mondanám, hogy megbeszéljük, és kerítenék egy olyan alkalmat, amikor leülünk és beszélgetünk. Ha ruháról van szó, bármi van rajta, én az övét dicsérném meg a többiek előtt, hogy ez is milyen szép, de az milyen szép, mert látok rajta valami más figurát vagy valamit. Ilyenkor az óvónő tehet valamit. A legjobb a fogadóóra, vagy, ha megbeszéled, akkor nyilván a pedagógusnak úgy kell reagálni.

-              Azt sem szeretem, ha azt mondják a gyerekre, hogy rossz gyerek. Rossz gyerek nincs, csak olyan, aki most rosszul viselkedik. Lehet, hogy rossz napja van, vagy valami és akkor megbeszéljük. Ugyanez igaz a ruhákra is. Kiemelem, hogy nekem ez tetszik, azért mert… Nekem ott kell lennem a gyerekek között. Van, amikor rajtam is megdicsérnek dolgokat. Számtalanszor mondom, hogy jaj, de szép. A lányok is mondják. Ha kinövöd, nekem adod? És akkor mondják, hogy igen Évike, ez a tiéd lesz. Ha én egy ilyen poént elejtek, akkor biztos, hogy kihúzza magát, és nem kell nekem ilyen nem tudom milyen figurás, mert az óvó néninek ez tetszik. Nyilván, ha ilyen dolgod van, beszéld meg az óvó nénivel is, és szerintem megpróbálja majd megoldani. Én így reagálnék rá.

-              A beszoktatásra visszatérve minden gyerek más. Van, akinek tényleg nem lesz gond néhány nap után, van, akinek egy-két hét vagy hónap.

-              Nekünk volt olyan a nagyobbnál. Mikor vittem, fel voltam rá készülve, hogy sírás lesz vagy valami. Ő másfél, két hónap után kezdett el üvölteni, és egy hétig tartott csak, hogy ő nem akar menni.

-              Ez tudjátok, miért van? Mert először tetszik minden. Minden érdekes, minden jó, a játék, a gyerekek, a felnőttek. Őszinte leszek, vannak szabályok is, és az óvodában egyre több, mint a bölcsiben. Van, ami tetszik és van, ami nem. Hogy tudom a legjobban kikerülni? Ha előadom magam. A maga kis nyelvén, a maga módján. Mindig azt mondom, hogy megbeszélni vele őszintén. Olyan aranyosak tudnak lenni. Az enyémek most hat évesek, kapják az oltást. Mondom, tudod, hogy fájni fog egy kicsit, de ha sírsz, az nem baj. Egy óvódás gyerek még sírhat, az természetes dolog. Jöttek utána bölcsen, hogy én nem is sírtam, vagy hát egy kicsit. Nyugodtan lehet. Én így vittem a gyerekemet annak idején, hogy tudtam, amikor oltást kapott, hogy fog fájni, de ezt azért kapod, mert… A maga kis nyelvén megérti a gyerek, csak őszintének kell lenni.

-              Ami nagyon hat rájuk, az a dicséret. Te ügyes vagy, te nagy vagy, te ezt már tudod. A legrosszabb gyereknek is van olyan valami, úgymond rossz, hogy rosszaságot csinált, de van egy olyan mozdulat, amiben ragyogó, és ha azt kiemeljük, akkor a rosszból már egy csodálatosan jól viselkedő vagy segítő gyerek lesz. Amelyik elevenebb, izgő-mozgó, az izeg-mozog, de ha megkérem, hogy hozd ide ezt, vagy hozd ide azt, pillanatok alatt a legügyesebb lesz. A dicséret nagyon sokat számít egymás között is, ha valami van. Nézzétek csak, ki a legügyesebb, és a többi-  Lássuk be, mindenki azt szereti, ha a főnöke megdicséri, nem pedig azt, ha letolja. A gyereknél még jobban így van. Az én zseni, okos gyerekemnek, ha azt mondom, hogy te most bután viselkedsz, ő azt mondja, hogy nem vagyok buta. Azt rögtön megérti, hogy nem buta, csak butaságot csinál, és ő okos, tehát úgy kell viselkednie. Az hat rájuk legjobban, ha feljebb emeled, ha rangon felüli a többihez képest. Ha ebben, meg ebben okosabb és jobb.

-              A fiam keddig szeret oviba járni, szerdától pedig már nem. Hétfőn, kedden elmegy, szerdán pedig kérdezi, hogy még mindig az a nap van, amikor menni kell. Kis ígéreteket kell tennem neki.

-              A foglalkozások miatt vagy a gyerekek miatt?

-              Én úgy érzem, hogy is-is. Vegyes csoportba járunk és elvileg ő kiscsoportosnak minősül, viszont szerintem ő vígan kenterbe veri a középső csoportosokat úgymond a tudásában. A kiscsoportosokat nem nagyon engedik oda a középső csoportosok asztalához játszani.

-              Nekünk elsősorban a nagyokat kell tanítani, mert az iskolába nagy a követelmény és tényleg kellenek dolgok. A középsősöknek már kisebb szintű a feladat, a kicsik pedig kicsik. Ezt utálom a legjobban, higgyétek el. Most már nálunk egyre jobban arra hajlik a vezetőség, hogy ne legyen ez a heterogén, hanem inkább homogén csoport legyen, tehát kicsi-középső vagy középső-nagy. Aki ezt kitalálta, hogy mind a három, az nagyon okos, meg nagyon jó, a kicsinek valameddig, de mikor benne vagy… Egy idő után kijön a gyerekből is, mint ahogy mondod, hogy nem tökéletes.

-              Kiscsoportok és nagycsoportok vannak, külön csoportba vannak a gyerekek. Én el sem tudom képzelni, hogy hogy tudtok egyáltalán foglalkozni velük úgy, hogy egy részük készül iskolába.

-              Mi úgy kezdtük, hogy kiscsoporttal, illetve volt évközis is. Most ott tartunk, hogy épp tegnap volt a ballagásunk, igazából 22 gyerek lett volna, aki iskolába megy év szerint. Az új törvény szerint, aki 2015. augusztus 31.-ig betölti a hat évet, az iskolaköteles. Én az elején is kínban voltam, hogy van hétéves és hét és fél éves, aki majd iskolába megy. Első fordulóba beszélgettük, hogy a nagyon nyári gyerekek, a júniusi, júliusi, augusztusi. Az augusztusi végképp. Az augusztusi gyerekek szinte maradtak is. A júniusiból van egy gyerek. 11 gyerek ment most el. Nekünk jó csoportunk van most, mert szinte nagycsoportosok voltunk meg a középső, és ez a legjobb. Minden túlzás nélkül látom, hogy nagyon jó. Aki most visszamarad, jövőre nagyon érett lesz. Egy gyerek fog visszamaradni, aki úgy bekerült hozzánk úgymond, most négy éves a kicsi. Ha egy-kettő kerül be, az még inkább húzza, de ha van 5-6 kicsi és megy 8-10, akkor inkább húzzák a nagyokat visszafelé. A kolléganőktől hallom, hogy kell ez, kell az, de egy idő után a nagy is ezt csinálja, mert a kicsinek lehet, ez meg az, meg a kicsi játszhat, a kicsinek ez kell, akkor ő miért ne? Ő is visszamegy, ez a legrosszabb, ahol három korosztály van együtt. Nekünk a vezetőség egyre jobban hajlik arra, hogy kicsi középső és nagy középső legyen együtt, hogy kevesebb legyen az a korkülönbség. Láttuk tavaly, az előző csoportban, hogy volt hét éves, meg volt hozzá három éves. Az volt a legrosszabb. A nagy már mindent kipróbált, meg mindenféle újdonságot tanított a kicsivel, mert ő meg tudta vele tanítani.

-              És akkor mondják, hogy te ezt még nem csinálhatod…

-              Igen, ott már a visszájára fordul. Addig jó, míg kikíséri, vigyáz rá, segít az öltözködésben, és anyáskodik felette, de egy idő után már megvan minden korosztálynak a maga szépsége és maga fejlesztési lehetősége, ez a legnehezebb ilyen téren. Én annak vagyok a híve, hogy inkább két korosztály legyen együtt, ne három. Azt tartom legnagyobb gondnak, persze sok a gyerek, nagyon örülünk neki, de inkább óvodát kellene építeni. 25 főnél nem engednék többet egy óvodás csoportba, de mi is harmincan vagyunk. Mint ahogy mondod, kevesebb létszámú csoportba miért ne mehetne oda. Oda kell figyelni, nagyon oda kell figyelni a nagyra, mert szeptembertől tényleg oda kell rá figyelni. Ott van a kisebb is, azt is figyelem, és rögtön, de rögtön észre kellene vennem ezeket a dolgokat, hogy hát te ügyes vagy meg tudod, akkor gyere, te is próbáld csinálni.

-              A kisfiam azt csinálja, hogy beáll a sarokba és bekiabálja az eredményt. Nem engedik az asztalhoz.

-              Én biztos adnék neki olyan szintű dolgot, ami neki való.

-              Megpróbálják lefoglalni valamivel, de őt nem érdekli az, hogy ő kirakózgasson.

-              Miért nem engedik?

-              Mert nem az a korosztály.

-              A gyerek szintjéhez kellene igazodni, nem a korához.

-              Pontosan.

-              Van olyan gyerek, aki annyira okos, hogy hat év alatt engedik iskolába.

-              Nekem is van egy nagyon okos gyerekem, egy úgynevezett zseni. Nekem három és fél évesen jött úgy a bölcsiből, hogy már olvasott. Az én írásomat elolvassa. Kiszámolta a múltkor, mondta, hogy Évike, mikor adták át ezt az óvodát? Mondtam, hogy 78-ban. Kérdezte, hogy és akkor te már dolgoztál? Mondtam, hogy nem, én 79-ben, 18 évesen kezdtem el dolgozni. Ő pedig mondta, hogy akkor 61-ben születtél? Kapásból mindent tud, ő tényleg olyan gyerek. Most decemberben töltötte a hatot, na de nem engedtem volna iskolába, megmondom őszintén, hogy miért. Még kiscsoportban látszik, hogy okos, nagy, de ez a gyerek kívülállóként látja a többieket, mert tényleg okosabb. Tényleg okosabb, mint a többi, a kudarcot nem viseli, mindenben első akar lenni, és szenvedek én is és szenved ő is. Mindig nem lehet a legjobb, de annyira dolgozik érte, hogy rettenetesen. Az nem lehet, hogy ő sose legyen első, mert nem versenyzik. Kell tudni nagyon kompromisszumokat kötni, hogy most ott legyen. A nagycsoportot szinte arra építettük, hogy a verseny, a küzdelem. Most már ott tartanak, hogy játszunk, de tudják, hogy jól érezzük magunkat, és hogy ügyesebbek legyünk. A kudarcot viselik a legnehezebben. A nagycsoportban a hat éves gyereknél ez nagyon kijön, meg majd az iskolában is. Miért nem győzök, miért nem én vagyok?

-              Ez nálunk is állandóan probléma. Mindig versenyezni akar.

-              Ezt a kicsiknél még lehet hagyni. Én azt mondom, hogyha okosak akarunk lenni és partnerként akarjuk kezelni a gyereket, különösen, ha majd iskolába megy, akkor már a nagyoknál kell ezt, hogy oké, de mondjuk, én vagyok a személyes példa szinte, hogy látod, hogy nem nyertem, de semmi baj. Én nem is az óvodában féltem, mert ott természetes, de majd az iskolában, már megint egy új közösség, új társaság. Ugye okosak, ott már jobban előjönnek ezek a dolgok. Azt tudom, hogy a legnehezebb a kudarc elviselése, vagy akkor mondani kell, hogy oké, hogy most nem nyertél, de a múltkor nyertél, vagy tudod, hogy te ebben ügyes vagy. Valami olyan dolgot kell mondani, ami az elkeseredettségét tompítja. Mondom, hogy én mostanában látom. Egyre több a nagyon okos gyerek, de nagyon féltem a lelküket utána. Nehéz úgy kezelni az én okos kisfiamat is. Mondtam neki, hogy nagyon remélem, hogy te doktor bácsi leszel, mire én öreg leszek. Ő pedig számolta, hogy hány éves leszel, 70. Már ezen töri a fejét. Az iskolába is oda kell figyelni a dolgokra. Attól féltem őt is. Már beszéltük ezt a szülőkkel is, hogy tanító nénit keressetek hozzá, mondjátok el ezeket a dolgokat. Őt is meg kell győzni arról, hogy lehet, hogy másik gyerek is lesz ilyen ügyes, okos, mint amilyen te. Már utólag látom, hogy legjobb dolgok a fogadóórák, mert a szülőkkel akkor tudunk beszélgetni őszintén. Mi is, amit észreveszünk, meg ő is, ha egy-egy ilyen mozdulat kimarad a gyerek életéből, nem kúszik, nem mászik, az kijön. Négy-öt éves korában már ki fog jönni, tehát a mozgáskoordinációban, valamiben biztos, hogy ki fog jönni. Hagyni kell, az óvodás korban a legfontosabb, hogy gyerek legyen, hogy örüljön, hogy játsszon és boldog legyen. Meg fogja tanulni, amit kell, felmérések szerint egy hat éves és egy nyolc éves között nem sok különbség van. Bele lehet sulykolni sok mindent. Sajnos az a baj, hogy megmondom őszintén, voltunk az Ovi olimpián, kislabda dobás, futás, ilyen versenyszámokban versenyeztünk. Butykai, sóstóhegyi gyerekek kenterbe vertek bennünket. Ez érthető, hiszen ott a gyerek kint van, állandóan mozog, ez kell a mai gyereknek. Szerintem fel se fogta, hogy milyen tehetség, mert benne van, nap, mint nap ezt csinálja. Hagyni kell mozogni, hadd legyen koszos, néha az a lemorzsolás se vészes, hagyjuk őket mozogni. A játékon keresztül mindent megtanul.

-              Mi szeretnénk falura kiköltözni és az lenne a kérdésem, hogyha esetleg nincsen körülötte gyerek, de van neki egy kis kuckója, egy medence, egy kisebb játszótér, jó az neki és nem furcsa neki, ha óvodába kell menni és sokan lesznek körülötte?

-              Eleinte furcsa lesz. Eleinte kívülálló lesz, lehet. Nálam most van egy öt éves kisfiú így, őt a nagyszülők nevelték nagyon messze. Hiába öt éves volt, először nem is kommunikált, mutogatott, én kitaláltam, hogy mit akart. Utána ott kint az udvaron a három évesekkel, tehát a kicsikkel kezdett el kommunikálni. Ami kimarad, ösztönösen elkezdi a gyerek. Most már ott tartunk, hogy játszik a nagyokkal is.

-              Ez baj vagy nem?

-              Ha meg tudjátok oldani, hogy valahova olyan helyekre elvinni, ahol gyerekek vannak, mert az kell. Ezt is megint egyéne válogatja. Lehet, hogy egy-két gyerek egy hét alatt, egy hónap alatt megszokja, semmi gond, de ha olyan típus, hogy visszahúzódóbb, zárkózottabb, annak a gyereknek kell. Az ilyenre a legjobb gyógyszer a gyerekek társasága. Nézzétek meg, ha elmennek egy játszóházba. Ott mindenki olyan boldogan mesél róla, hogy ott mindent lehet, ott barátkoznak. Még aki véletlenül becseppen, az is, rögtön csúsznak, rögtön ugrálnak.

-              A játszóházba milyen idősen lehet őket vinni?

-              Én vittem már tíz hónaposan is a nagyot.

-              És feltalálta magát egyből?

-              Hát először együtt csúsztunk és nagyon hozzászokott. A kicsivel nem, vele baba mama klubokba járunk. Nagyon jó volt, láttam a kettő között a különbséget, hogy a nagy már nekem tizenegy hónaposan mászott a labirintusban, kotort, de tényleg. A kicsit elvittem egy éves kora körül, és hiába ő is nagyon talpraesett és mozgékony, de nem nagyon tudta, hogy mit kell ott csinálni.

-              Gondolom, ha kicsi, akkor ott vagy mellette.

-              Már két évesen tudott az óriáscsúszdán egyedül lecsúszni, meg minden.

-              A játszóházhoz csak annyit tennék hozzá, hogy rengeteg gyereket beadnak, mert nem tudják hova tenni. Sokan gyógyszerrel adják be a gyereket, hogy adják be neki délbe.

-              Most erre mondanék én is negatív példát: ez az óvodában is így van. Én nem tudok mit csinálni, mert hozza a gyerek az orvosi igazolást, vagy még nem is szólnak, hogy mi van.

-              A legjobb a szülő gyerek kapcsolatnak, amikor együtt vannak. Mikor mi kivisszük őket akár a Tornapályára, akár a Robinson dombra, utána én mondom, hogy házi feladat, hogy apával, anyával menjetek el. Utána boldogan elmennek a szülővel, hogy jaj, hát mi még nem is voltunk. Nincs idő sokszor. Szörnyű ez a világ. Megkaptam a szülőktől is, hogy örülnek, hogy legalább mi délelőtt ki tudunk menni a Robinson dombra.

-              Tizenöt gyerekre két dada az jó arány?

-              Nekünk harmincra van egy fél, mert két csoportja van a dajka néninek. Ahogy én utána olvasgattam a dolgoknak, a falusi óvodák van, amiben jobbak, van, amiben kevésbé. A hat és nyolc év közötti gyerekek utolérik egymást. Az IQ és a genetika az eldőlt, de tudod fejleszteni, de, hogy hamarabb jön elő vagy kicsit később, az a pedagóguson és a szülőn múlik. Az tény és való.

-              A szülők a dajkákkal konzultálnak?

-              A dajka csak segítő. Bocsánat, nekem nagyon ügyes dajka nénim van, és azt mondtam, hogy egy jó dajka nénivel egész nap ellennék, mert dolgozik a kezed alá. Igazából, aki felelősséggel tartozik a gyerek iránt, és aki tudja, hogy mikor mit kell csinálni, az az óvónő. Kell a dajka néni is, de nálunk meg lett mondva, még a főnök is megmondja, hogy a szülő az óvónővel beszélje meg a dolgokat.

-              A szülő tudja, hogy a gyereknek bent a fejlődése milyen ütemben van, illetve, hogy mivel tudná segíteni?

-              Természetesen! Az óvodában a gyermek fejlődését nekünk minden nap figyelni kell. Felmérőket csinálunk. Azt mi évvégén, ha úgy van, vagy, ha bejössz fogadóórára, szívesen megmutatjuk. Ha úgy van, hogy látom, hogy valamiből gond van, akkor gyere be egy fogadóórára, nézzük meg és beszéljük meg együtt, hogy mit csináljunk. Ezt kötelességünk megtenni. Ha látok valamit, ami lehet, hogy nálam már kijött, de nálad otthon még nem, akkor megbeszéljük. Kellemetlen téma, nálunk is van most két olyan család, ahol szétmentek. Szép és jó, meg minden, de már látom a gyereken, hogy nem olyan, mint pár hónappal ezelőtt volt. Sokkal szétszórtabb, kicsit többet engednek meg neki itt is és ott is.  Nekem van egy kislányom, akin látom, hogy nagyon sokszor mindenért sír, megsértődik, nála ebben jön ki. Ha odamegyek hozzá, megdicsérem. Most én voltam a párja, mert 29-en voltunk és nem jöttünk ki párban, na hát az borzasztó volt. Látom rajta, hogy ő viszont visszahúzódik. Ott tartunk, hogy megint most fogunk beszélni a szülővel, hogy próbáljunk meg valamit, mert látom a gyereken, hogy baj van. Nem tudunk mit csinálni és nem is akarok nagyokos lenni, de kijön a gyerekeken. Lehet, hogy észre se veszi az ember, de valahol tényleg más, mert hát más a helyzet is.

-              Akik iskolába mennek, azok nem hat évesen mennek, hanem hét évesen?

-              Én most nagyon szenvedtem. Most nagyon-nagyon ránk koppintottak, hogy itt a törvény és menni kell a gyereknek iskolába, de nagyon oda kell figyelni. Azt mondom, hogy szülő és pedagógus függvénye, hogy el merem-e engedni, vagy nem merem elengedni.

-              Ha augusztusban tölti a hatot, akkor azt annyira nem?

-              Annyira nem. Nekem is lett volna olyan, akinek azt mondom, hogy menjen, mert agyilag nagyon ott van. Ha látom, hogy olyan fejlett a mozgása, testileg is és minden szempontból. Majd kiderül fél év vagy egy év múlva, hogy most vajon jól döntenék-e, de nekem most per pillanat az augusztusi gyerekeim maradtak.

-              Olyan van esetleg, hogy mégse jön be például, annak, aki hat évesen elküldi a gyereket, de mégse jön be az iskola valami miatt, hogy nem bír figyelni, vagy lassan halad, nem lehet azt, hogy az óvodába visszahozom?

-              Azt nem.

-              Nekem az öcsém volt ilyen, hogy nem kellett volna, hogy menjen, és annak idején mondták, hogy menjen, pedig nem is akarták anyukámék. Az lett a vége, hogy a második osztályt megbeszélték az iskolában, hogy ha tovább menne, akkor sokkal rosszabb lenne, tehát megismételte a másodikat. Újra be kellett illeszkedni és az nagyon nehéz.

-              Nagyon nehéz és higgyétek el, hogy utólag tényleg könnyű okosnak lenni.

-              Nem mindegy, hogy milyen iskolába megy. Angliában már mehetnek öt évesen.

-              Igen, de Angliában az óvoda is olyan. Én voltam ott kint, oda bármikor mennék. Jól felszerelt, azt csinál a gyerek, amit szeret. Ott három-négy gyerekre jut egy felnőtt. Ott teljesen más. Ott mozog, játszik és játszik. Nyilván elmennek öt évesen iskolába, már lehet, hogy négy évesen is akár. Játékosan oldják meg, kis létszámmal, játékosan tanulnak. Nekem volt egy ovisom, aki New Yorkba ment iskolába. Kíváncsi vagyok, ha nyáron erre járnak, hogy mi újság kint Amerikában.

-              Ha valaki visszamarad az óvodában, mit szoktak ismételni?

-              Ez óvodánként változó. Nekem most például, akik nem mentek iskolába, ők a nagycsoportot ismétlik.

-              Az jó dolog, ha a testvérek egy csoportba járnak?

-              Nem, az a legrosszabb, ezt ki merem mondani bárhol, bárkinek. Két testvér ne kerüljön egy csoportba. Szörnyű a nagynak, szörnyű a kicsinek. Biztos, hogy eleinte a beszoktatásnál nagyon jó, mert könnyebb beszoktatni, ott van, de utána… Próbáld ki te a férjeddel, ha együtt dolgoznál, vagy együtt lennétek állandóan. Az a legrosszabb a nagynak is, a kicsinek is. Lehet, hogy én mondom most rosszul, mert nincs ebben tapasztalatom, de ahogy látom, még a szomszéd csoportban is rajta csüng. Én kívülállóként úgy látom, hogy ha a tesó ott van a szomszéd csoportban, hamarabb elsírja magát, és csak rajta csüng, ez nem jó a nagynak se, a kicsinek se. Vannak más társak, vannak barátok, így pedig együtt lesznek mindig. Én azt mondom, hogy lehet, hogy eleinte könnyebb, de lehet, hogy később nem lesz jó.

-              Az én gyerekeim együtt lesznek most és nagyon-nagyon várják.

-              Mondom, ebben nincs tapasztalatom, de jobbnak tartom, ha nem kerülnek egy csoportba. Lehet, hogy ennek is van bizonyos szinten előnye is, de lesz hátránya is, illetve nyilván a gyerektől is függ.

-              Mivel zárná le ezt a beszélgetést?


-              Minden gyerek, minden felnőtt más. A legjobb óvodát és a legjobb óvodapedagógust kívánom mindenkinek!