2014. július 15., kedd

„Hajdúszováton képviseltem mindazt, amiben mi itthon jók vagyunk”

A Gyerecsak Egyesület egyik tagja, Dr. Rácz Éva kommunikációs trénerként Hajdúszovát vendége volt egy ifjúsági animátor képzésen 2014. július 9-én. Őt ismerve bízunk benne, hogy jól működő megoldásokat adott a jelenlévő civil szervezetek képviselőinek abban, hogy a jelenlévő civil szervezetek képviselői egyénileg és közösségben is hatékonyabban kommunikálják céljaikat, terveiket, tevékenységeiket.

A rendezvény helyszíne a hajdúszováti Kodály Zoltán Művelődési Ház volt. A meghívó fél a Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület.

Képviselőjeként Nagyné Juhász Éva elmondta, „Tudjuk, hogy a fiatalok életük egy jelentős hányadát az interneten élik. Így természetesek számukra a közösségi oldalak használata. Ha kérdésük van, azonnal az interneten keresik a választ, tehát abszolút nem idegen tőlük ez a fajta kommunikáció, azonban nem mindig tudják a megfelelő ponton meghúzni a határt, hogy mi az ami a nyilvánosságra tartozik és mi az ami már túl személyes, vagy nem feltétlenül vet jó fényt arra, aki ezeken a fórumokon megosztja.

Nem ismerjük megfelelően az internetes kommunikáció protokollját. Ezzel maximálisan egyet is értek, ez nem csak a fiatalokra igaz, hanem sokakra, akiknek a munkájukhoz elengedhetetlen az elektronikus hírcsatornák, levelezési formák használata. Szintén fontos probléma, hogy bár félig ott élik az életüket, a közösségük tevékenységét még sem tudják úgy megosztani a nagy közönséggel, hogy az segítse a munkájukat, hogy megfelelően "reklámozza" a szervezet tevékenységét, sikereit.

Mindenképpen érdemes az online kommunikációt belevonni a programba, de meggyőződésem, hogy a személyes kapcsolatokat semmiképpen nem szabad száz százalékban az elektronikus kapcsolattartásra felcserélni. A személyes kommunikáció terén még azok részéről is nagy a bizonytalanság, akik egyébként az interneten könnyedén kommunikálnak, a közösség pedig akkor működik eredményesen, ha a benne lévők együtt tudják a programjaikat megvalósítani.”

Dr. Rácz Éva nulladik lépésként az önismeret fontosságáról, az önbizalom szerepéről beszélt, kiemelve mennyire fontos az őszinte kommunikáció önmagunk felé. Véleménye szerint örökérvényű szabály, hogy a kommunikáció hiteles működést kíván. „Hiteles kommunikációt csak akkor tudunk folytatni, ha a tevékenységünk is az!”

Előadásában hangsúlyozta, hogy a kommunikáció is része a projektek megvalósításának. Tervezni kell, érvényesíteni kell benne elvárásokat, és a megvalósítás kulcsa a szerepek helyes megosztása, a kulcsemberek megtalálása.

Kapcsolatépítési tanácsadása érintette a mások iránti értő figyelmet, a nyílt és őszinte kommunikációt, a pozitív kapcsolatok minőségi ismérveit is. Felhívta a figyelmet az asszertív kommunikáció óriási lehetőségeire, és arra is, hogy mennyire megtérül olykor, ha az ember képes nemet is mondani másoknak egy közösségen belül és természetesen kívül is.

Meggyőződése, hogy „a legjobb marketing kommunikáció a sikeresen megvalósított program, a legjobb kapcsolatokon pedig folyamatosan dolgozni kell, a megvalósított esemény előtt, közben, és utána is!” Erre az internetes eszközök kiváló lehetőséget adnak

A külső kommunikációban értelmezése szerint vannak kérdések, amikre tudnunk kell választ adni: Milyen képet sugárzunk magunkról? Milyen képet szeretnénk sugározni magunkról? Mi kell ahhoz, hogy a kívánt képet lássák rólunk? Milyen eszközöket használjuk ahhoz, hogy reális képet tudjunk mutatni magunkról? Hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni a külső kommunikációt? Hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni a belső kommunikációt? Akar-e a szervezetünk más szervezetekkel együttműködni, milyen formában? Kell-e hangsúlyt fordítani a szervezet társadalmi szerepvállalására, milyen formában?

E kérdésekre interaktív csoportmunkával válaszoltak a részvevő civilek.

„Több évtizedes tapasztalataim alapján, meggyőződésem, hogy egy civil szervezet igazi erőssége a benne lévő emberek képességein, személyes kapcsolatain áll vagy bukik.” Alapvető jelentőséggel bír a tagokkal és támogatókkal, valamint a partnerekkel kialakított pozitív kapcsolat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése