A legegyszerűbben úgy
nevelhetjük takarékosságra a gyereket, ha jó példával járunk előtte. Vagyis, ha
a szülő folyamatosan elúszik a hó végére, ha indokolatlan impulzusvásárlások
terhelik havonta a családi büdzsét, akkor elég nehéz a gyerekeknek elmagyarázni,
miért nem kaphat meg minden játékot vagy kütyüt.
Az persze még kevés az
üdvösséghez, hogy a szülő takarékoskodik, hiszen a gyerek szemszögéből ez
lecsapódhat abban is, hogy apa egyszerűen fösvény. De hol az arany középút?
Hogy magyarázható el a gyereknek, min és hogyan lehet és éri meg spórolni?
Fontos, hogy a gyerek tisztában legyen azzal, mi mennyibe kerül. Nem is a tej
és a kenyér a legfontosabb, hiszen ideális esetben az alapvető élelmiszerek
megvásárlása, a számlák kifizetése nem követel extra erőfeszítéseket.
Sokkal fontosabb, hogy
lássa, mennyit ér a szülei munkája, mire elég az ő fizetésük, illetve mennyit
kell dolgozni egy-egy nagyobb, értékesebb termék megszerzéséért.
HA A GYEREK PÉLDÁUL
SZERETNE EGY SZÁMÍTÓGÉPET, A SZÜLŐK KÉSZÍTHETNEK A GYEREKKEL KÖZÖSEN EGY
FINANSZÍROZÁSI TERVET.
A kinézett gépet
megosztva fizeti a szülő és a gyerek – mondjuk 150 ezer forintból 100 ezret áll
a szülő, 50 ezret a gyerek. Ezt az 50 ezret pedig adott ütemezéssel tudja
megspórolni: a karácsonyra, születésnapra kapott készpénzből és a havi
zsebpénzből is le lehet csípni, hogy kijöjjön a szükséges összeg.
A gyerek megtanulhatja, hogy havonta is félretehet kisebb összegeket, ami nem jár nagyobb lemondással – ugyanúgy elmehet moziba a barátokkal, vagy vehet magának ezt-azt –, ám így időbe telik, mire összejön a szükséges pénz. Dönthet úgy is, hogy nagyobb összeget hasít ki egyszerre a saját kis költségvetéséből – egy szülinapi ajándékba kapott pénzmag és a zsebpénz nagy részét teszi félre. Ez viszont jelentős lemondást követel meg – igaz, az áhított gép is hamarabb meglesz.
A ZSEBPÉNZ MÉRTÉKÉNEK
MEGHATÁROZÁSA IS SOKAT SEGÍTHET A GYEREKNEK A PÉNZÜGYEKBEN.
Ha nagyon keveset kap
havonta, és abból sehogyan sem jön ki egy hónapban – jóformán csak bérletre és
a telefon feltöltésére elég –, akkor a szülő kénytelen lesz folyamatosan
kiegészíteni a havi juttatást. Ez nem segít a gyereknek, hiszen megszokja, hogy
úgyis kap mentőövet. A másik véglet sem szerencsés, vagyis, ha nagyobb összeget
tud költeni havonta. Ez ugyanis nem tanítja meg a gyereket arra, hogy mennyit
is kell dolgozni az adott összegért.
Jó esetben a gyerek
minden szükségeset meg tud venni a zsebpénzéből, és marad még neki valami extra
kiadásra vagy spórolásra. Fontos, hogy tisztázza a szülő a játékszabályokat –
vagyis mit vár el, szeretné-e, ha gyűjtene a gyerek, kap-e extra zsebpénzt
időnként – így a gyerek felelős döntést hozhat saját maga pénzügyeit illetően.
EHHEZ AZONBAN
KÖVETKEZETES HOZZÁÁLLÁS KELL A SZÜLŐTŐL IS. VAGYIS, HA SZERETNÉ, HOGY A GYEREK
SPÓROLJON KICSIT, AKKOR NE GYENGÜLJÖN EL KÉT HÓNAP UTÁN.
A szabályokat érdemes
előre megbeszélni a gyerekkel, és olyan elvárásokat, feladatokat meghatározni,
amelyeket a gyerek tartani is tud.
Forrás: www.origo.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése