2023. október 16., hétfő

Mondókák, versek a kenyérről



Elszökött a kemence

tele pogácsával,

utána ment a bíró

üres tarisznyával.

Befutott a kemence

feneketlen tóba,

utána ment a bíró,

ott is van azóta.

 

 

Kavarom a rántást,

sütöm a pogácsát.

 

  

Szántsunk földet,

vessünk búzát,

arassuk le,

csépeljük le,

őröljük meg,

dagasszuk meg,

süssünk cipót,

lepényt, lángost

hámm!

 

 

Süssünk, süssünk pogácsát,

Ide veled liszteszsák.

Hol a tojás meg a vaj?

Tejfelünk sincs, az a baj.

A kemence üres már,

Belévetjük, ugye, már!

 

 

Kis gazdasszony vagyok én,

sütni, főzni tudok én.

A rántást megpirítom,

a levest behabarom,

a tésztát kidagasztom,

mikor megkel, bevetem,

hogyha kisült, kiveszem,

Marcsát, Jóskát megkínálom,

ami marad, elhasználom.

 

  

Süti, süti pogácsát,

apának, anyának,

tejbe-vajba apának,

édes mézbe anyának,

sárba-vízbe babának,

tapsi, kacsó, tapsi,

ennivalót adj ki.

 

 

Egyszer csak Marika mit gondolt

magába,

lekváros gombócot főzött

vacsorára,

gyúrta kézzel-lábbal, tüzet

rakott fával,

mégis csak úgy kellett elvágni

baltával.

  

 

Gyúrd, dagaszd a kenyeret,

Tekenőbe kelesztgesd,

Nagy kendőbe tekergesd,

Szakajtóba szendergesd.

  

 

Pék, pék, pék,

háromszor is pék,

Tűz a kemencébe,

tészta a teknőbe.

  

Azt kérdi a tészta:

mi lesz énbelőlem?

Kifli, kalács, sósperec,

válassz öcsém, mit szeretsz.

 

 

Hadd keljen meg a cipó,

Csiribiri, kis Jankó.

 

Zelk Zoltán: Te is tudod, ő is tudja

 

Napfény volt a ringatója,

eső volt a dúdolója.

Nevelője szegény ember,

mégis erős, mint a tenger.

Csak erősebb, hogyha vágják,

tovább él, ha lekaszálják.

Akkor is, ha kézzel vágják,

akkor is, ha fogak rágják.

De hát tudja minden gyerek:

miből sütik a kenyeret?

 

Szász Károly: Miből lesz a kalácska?

 

Miből lesz a kalácska?

– Búzácskából.

S a búzácska?

– Kikél a barázdából.

Eke vasa eltemeti,

lanyha eső költögeti.

nap sugára feltámasztja,

lábát kasza elvagdossa,

ló a szérűn megrugdossa,

két kemény kő összezúzza,

a gazdaasszony megdagasztja,

forró kemencébe dugja,

s ha kiveszi, látod:

megsült a kalácsod.

  

Csanádi Imre: Új kenyér

 

Szőkül a búza,

feje földre húzza,

nosza, learatjuk,

kévébe kapjuk,

kepesorba rakjuk,

szekéren behordjuk,

asztagba tornyoljuk,

cséplőgép kivereti,

gőzmalom

megőrleti,

porzik a liszt,

mint a hó,

abból sül a

friss cipó.

 

Szilágyi Domokos: Új kenyér

 

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,

a vetőgép búzát vetett,

felhő hullatta az esőt,

nap hullatta a meleget.

Szökkent a szár szép magasra,

jött a kombájn, learatta,

learatta, kicsépelte,

a gőzmalom megőrölte,

teherkocsi hazahozta,

anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

 

Tarbay Ede: Cipósütő mondóka

 

Parazsad süssön, kemence,

cipót puhára, kerekre,

lángost laposra, veresre,

jól süss, kedves kemence.

 

Kányádi Sándor: Nagyanyó kenyér

 

Búzát vittem a malomba,

hej, de régen volt,

amikor még a Küküllőn

malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,

lisztje, mint a hó,

Örült neki a ház népe,

kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából

olyan kenyeret,

illatára odagyűltek

mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:

legyen a világ

olyan, mint a búza közt

a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven

illatos-fehér,

ropogósra sütött, foszlós

nagyanyó-kenyér!


Forrás: www.okosanya.blog.hu, www.jatsszunk-egyutt.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondókák, versek a kenyérről



Elszökött a kemence

tele pogácsával,

utána ment a bíró

üres tarisznyával.

Befutott a kemence

feneketlen tóba,

utána ment a bíró,

ott is van azóta.

 

 

Kavarom a rántást,

sütöm a pogácsát.

 

  

Szántsunk földet,

vessünk búzát,

arassuk le,

csépeljük le,

őröljük meg,

dagasszuk meg,

süssünk cipót,

lepényt, lángost

hámm!

 

 

Süssünk, süssünk pogácsát,

Ide veled liszteszsák.

Hol a tojás meg a vaj?

Tejfelünk sincs, az a baj.

A kemence üres már,

Belévetjük, ugye, már!

 

 

Kis gazdasszony vagyok én,

sütni, főzni tudok én.

A rántást megpirítom,

a levest behabarom,

a tésztát kidagasztom,

mikor megkel, bevetem,

hogyha kisült, kiveszem,

Marcsát, Jóskát megkínálom,

ami marad, elhasználom.

 

  

Süti, süti pogácsát,

apának, anyának,

tejbe-vajba apának,

édes mézbe anyának,

sárba-vízbe babának,

tapsi, kacsó, tapsi,

ennivalót adj ki.

 

 

Egyszer csak Marika mit gondolt

magába,

lekváros gombócot főzött

vacsorára,

gyúrta kézzel-lábbal, tüzet

rakott fával,

mégis csak úgy kellett elvágni

baltával.

  

 

Gyúrd, dagaszd a kenyeret,

Tekenőbe kelesztgesd,

Nagy kendőbe tekergesd,

Szakajtóba szendergesd.

  

 

Pék, pék, pék,

háromszor is pék,

Tűz a kemencébe,

tészta a teknőbe.

  

Azt kérdi a tészta:

mi lesz énbelőlem?

Kifli, kalács, sósperec,

válassz öcsém, mit szeretsz.

 

 

Hadd keljen meg a cipó,

Csiribiri, kis Jankó.

 

Zelk Zoltán: Te is tudod, ő is tudja

 

Napfény volt a ringatója,

eső volt a dúdolója.

Nevelője szegény ember,

mégis erős, mint a tenger.

Csak erősebb, hogyha vágják,

tovább él, ha lekaszálják.

Akkor is, ha kézzel vágják,

akkor is, ha fogak rágják.

De hát tudja minden gyerek:

miből sütik a kenyeret?

 

Szász Károly: Miből lesz a kalácska?

 

Miből lesz a kalácska?

– Búzácskából.

S a búzácska?

– Kikél a barázdából.

Eke vasa eltemeti,

lanyha eső költögeti.

nap sugára feltámasztja,

lábát kasza elvagdossa,

ló a szérűn megrugdossa,

két kemény kő összezúzza,

a gazdaasszony megdagasztja,

forró kemencébe dugja,

s ha kiveszi, látod:

megsült a kalácsod.

  

Csanádi Imre: Új kenyér

 

Szőkül a búza,

feje földre húzza,

nosza, learatjuk,

kévébe kapjuk,

kepesorba rakjuk,

szekéren behordjuk,

asztagba tornyoljuk,

cséplőgép kivereti,

gőzmalom

megőrleti,

porzik a liszt,

mint a hó,

abból sül a

friss cipó.

 

Szilágyi Domokos: Új kenyér

 

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,

a vetőgép búzát vetett,

felhő hullatta az esőt,

nap hullatta a meleget.

Szökkent a szár szép magasra,

jött a kombájn, learatta,

learatta, kicsépelte,

a gőzmalom megőrölte,

teherkocsi hazahozta,

anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

 

Tarbay Ede: Cipósütő mondóka

 

Parazsad süssön, kemence,

cipót puhára, kerekre,

lángost laposra, veresre,

jól süss, kedves kemence.

 

Kányádi Sándor: Nagyanyó kenyér

 

Búzát vittem a malomba,

hej, de régen volt,

amikor még a Küküllőn

malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,

lisztje, mint a hó,

Örült neki a ház népe,

kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából

olyan kenyeret,

illatára odagyűltek

mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:

legyen a világ

olyan, mint a búza közt

a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven

illatos-fehér,

ropogósra sütött, foszlós

nagyanyó-kenyér!


Forrás: www.okosanya.blog.hu, www.jatsszunk-egyutt.hu