2026. szeptember 2., szerda

Bölcsis/ovis felszerelés

Akár bölcsődébe, akár óvodába készül gyermekünk, jónéhány dolgot kell összekészítenünk előre, idővel pedig kiegészítenünk egy s mással. Lássuk mik ezek!

 Bölcsibe készülőknek: ha nincs külön öltöző szekrényke a bölcsődében, akkor vinnünk kell úgynevezett ovis zsákot. Ennek mérete az akasztó körüli hely nagyságától függ, inkább kérdezzünk rá, mielőtt zsákot veszünk vagy varrunk. Jó ötlet, ha a zsák tetejébe egy gyermekvállfa belefér, középen pedig egy függőleges zipp-zárral nyitható. Ebben a legkönnyebb keresgélni, le sem kell venni az akasztóról. Előre még elfér egy-két zseb is, amibe apróságokat rakhatunk.

Bölcsibe készülőknek

Váltóruha: Mindenképp legyen egy-két póló rövid vagy hosszú ujjú az időjárásnak megfelelően. Benti nadrág vagy kisszoknya arra gondolva, hogy most még meleg van, amikor pedig kint lehűl az idő, akkor beindul a fűtés. A csoportszobában általában nincs hideg, ezért a benti játszóruha le legyen túl vastag és mindenképp tiszta pamutot válasszunk. Legyen váltó zokni elegendő. A bölcsiben sok mindent már önállóan fognak csinálni, így a kézmosás, pohárból ivás során még előfordulhatnak balesetek.

Téli időszakban a legegyszerűbb, ha a kicsi a csoportban harisnyát visel. Erre a gondozónénik könnyen feladják az anorákot, amikor levegőzni mennek.

Váltócipő: A csoportban a gyerek lábán legyen kényelmes, nem túl zárt cipő vagy szandál. A legjobb a bőrből készült, de lehet textil cipőcske is. A gondozónénik örömmel veszik, ha nem fűzős és nem csatos, hanem bebújós vagy tépőzáras, amit idővel már a kis bölcsisek is egyedül tudnak le-fel húzni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése