A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben ismerik: a gyerek a derekán pörgetve, keze érintése nélkül próbálja megtartani a karikát. De nem csak erre használható, hanem számtalan más játékra is, és nem csak lányoknak, hanem akár fiúknak is. Ráadásul ezek a játékok amellett, hogy a mozgás, és így a tanulási képességek fejlesztésében használhatóak, unaloműzőnek is kiválóak.
1. Ugróiskola
Tedd le sorba a karikákat egymás mellé, A gyerekeknek előbb páros lábbal, majd fél lábon kell végigugrálniuk. Lehet variálni nyusziugrással és békaugrálással is.
2. Kapd el!
Dobd fel a magasba a karikát, majd kapd el. Lehet egymásnak is dobálni a karikát. Ha többen vagytok, akkor lehet több karikával is játszani.
3. Gurítsd!
Versenyezzünk! Ki tudja messzebb gurítani a karikát?
4. Futóverseny
Gurítsátok el a karikát, majd próbáljátok megelőzni, mielőtt eldől.
5. Célba dobás
Tegyetek ki valamilyen célt, egy felfordított vödröt vagy egy feltöltött vizes palackot, majd dobjatok célba. Lehet úgy játszani, hogy a célra kell rádobni a karikát, de az is lehet egy cél, hogy például minél több palackot kell feldönteni, mint a kugliban.
6. Bújócska
Ehhez a játékhoz több karika kell. Kötélre kötve lógassatok fel karikákat, majd ezeken kell sorban átbújni.
7. Hajtsd bottal
Régen a gyerekek egyik kedvenc játéka volt a bot és a karika. Elgurították a karikát, majd mellette futva a bottal hajtották tovább. A játék nehezíthető, ha futás közben akadályokat kell leküzdeni, például kövek között kell szlalomozni, egy kapun kell áthajtani a karikát, vagy egy deszkán kell felgurítani.
8. Kötéltánc
Állítsátok magatok elé a karikát, majd lépjetek rá a talajjal érintkező részére. Úgy kell járnotok, mintha a karika lenne a kötél, azaz mindig a karikára lépve szabad csak haladni.
+1. Pörgesd
Azért ne felejtsük el a hagyományos hula-hopp játékot se! Pörgessétek a karikát a karotokon, a derekatokon, a nyakatokon, esetleg a lábatokon. Ez utóbbihoz akár le is lehet ülni.
Forrás: varazsbetu.hu


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése