2022. november 4., péntek

Mit csináljon a gyerek, ha téged baj ér? - Ezt tanítsd meg neki

Sok anyuka esik kétségbe, ha egy nagyobb esés után meglátja gyermeke vérző lábát/fejét/száját, ugyanis annyira megijednek, hogy hirtelen azt sem tudják, hogy mit kell csinálniuk. Gondoljunk bele, mit gondolhat egy kisgyerek, ha hasonló helyzetben látja anyukáját? Több eset is történt mostanában, amikor egy éppen csak beszélni tudó gyerek kért segítséget, mert az anyukája rosszul lett. Ennek apropóján adunk pár tippet arról, hogy mik azok a fontos információk, amiket meg kell tanítanunk a totyogónknak, hogy segítséget tudjon hívni.

Noel, az 5,5 éves kisfiú története bejárta Magyarországot, pedig ő csak a mentőket hívta fel, amikor anyukája rosszul lett. Szerencsére nem történt komoly baj, anyukája még meg is dicsérte, miután magához tért, ám szomorú kimenetele is lehetett volna az egésznek. Vegyünk végig pár példát, milyen esetek fordulhatnak elő, amikor a gyerek segíteni tud.

Komolyabb sérülés eszméletvesztés nélkül

Elmentek túrázni, és te elesel, eltöröd a kezed vagy a lábad, nem tudsz telefonon tárcsázni senkit. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog, hogy a gyerek legyen a közeledben, még véletlenül se küldd el segítségért, mert eltévedhet, megsérülhet ő is út közben, ami csak tetézné a bajt. Először is kiabálj, hátha valaki meghallja a hangod, de ha ez nem válik be, akkor jöhet a B terv. Kérd meg, hogy hívja fel a párodat vagy a szüleidet, esetleg egy olyan barátot, akit jól ismer, és tegye oda a fejedhez a telefont. Ezzel már nagyon sokat segített, ők már el fogják tudni mondani a mentőknek, hogy merre vagy, és akár el is tudnak érted indulni, hogy támogassanak. Ami még nagyon fontos, hogy nyugtasd meg: anyának nem lesz semmi baja, nagyon ügyes volt, de most az a feladata, hogy vigyázzon rád addig, amíg megérkezik a segítség.

Eszméletvesztés

Bárkivel előfordulhat, hogy elájul. Lehet csak azért, mert aznap keveset evett, lehet azért, mert nem veszi be a gyógyszerét, és az is lehet, hogy azért, mert beverte a fejét. Első és legfontosabb dolog, hogy a kis totyogód tudja, hogy hol laktok. Kiválóan tárcsázhatja ő a 112-t, ha nem tudja elmondani, merre vagytok. Legegyszerűbb az, ha gyorsbillentyűre teszed őket, vagy beállítod a vészhelyzetben hívható telefonszámra a 112-t, mert így tényleg csak kettő gombnyomás kell ahhoz, hogy segítséget kérjen.

Beszéld meg vele előre, milyen kérdésekre kell majd választ adnia egy esetleges segélyhívás esetén.

Mondd el neki azt is, hogy mielőtt bármit csinál, előbb kérdezzen meg, hogy jól vagy-e, és ha nem válaszolsz, azonnal cselekedjen. A napokban történt sajnos egy eset Franciaországban, ahol két kislány napokat töltött együtt az édesanyjuk holttestével a saját lakásukba bezárva. Amikor megjelentek a rendőrök, a kislányok annyit mondtak, hogy csendben jöjjenek be, mert az anyukájuk alszik, pedig már nem volt életben.
 
Komoly sérülés eszméletvesztéssel

Történhet olyan is, hogy komoly sérülést szerzel, és még az eszméleted is elveszíted közben. Ha ez otthon történik a négy fal között, akkor ismét a fentieket alkalmazhatja a gyerek, viszont, ha a természetben vagytok, vagy valahol máshol, akkor még egy plusz információt meg kell neki tanítani. Ilyen esetben is mondd neki, hogy ne mozduljon el mellőled, kiabáljon jó hangosan, de ha rövid időn belül nem jön senki, akkor újra tárcsázza azt a bizonyos gyorshívógombot és várjon. Érdemes minden túrázás/séta előtt bekapcsolni a GPS helymeghatározást, ezzel is segítve a mentők munkáját, valamint útközben is mondd el a gyermekednek többször, hogy hova mentek.
 
Fizikai bántalmazás

Előfordulhat az is, hogy bántalmazás áldozatává válsz a gyermeked szeme láttára. Sajnos ez is gyakran előfordul Magyarországon, így, ha fennáll a veszélye, erre a helyzetre is érdemes felkészítened. Több alternatívát is elmondhatsz neki, kezdve attól, hogy átmegy valamelyik szomszédhoz, vagy éppen tárcsázza a már jól bevált segélyhívót a telefonodon. Ezek sajnos attól függenek, hogy éppen milyen helyzetben vagy, így jó pár verziót ismertethetsz vele.

Tegyél azért, hogy gyermeket segítséget tudjon hívni és kérni rövid időn belül. Ettől nem csak a te, hanem az ő jövője is függ.

Indexkép: Ketut Subiyanto képe a Pexels.com-on

Forrás:https://www.csaladinet.hu-Juhászné Ráthgéber Réka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése