Elefáni reggel felébredt.
Kiment a konyhába, anyukája már ott sürgölődött, ebédet készített. A kiselefánt
levette a polcról a csokigolyócskákat és kivette a hűtőből a tejet.
- Ma is ezeket
reggelizem. - gondolta.
De ahogy a tejet ki
szerette volna önteni a tálba, véletlenül mellé öntötte.
- Ó, jaj!- ijedt meg
Elefáni.
Gyorsan feltakarította a
tócsát. Ám nem maradt több tej, az utolsó cseppet is kiborította.
- Légy szíves, menj le a
boltba tejért! - kérte az anyukája.
A kiselefánt így is tett,
de az eladó azt mondta, elfogyott az összes tej, majd holnap jön az újabb szállítmány.
Elefántunk szomorúan hazasétált, és vajas kenyeret evett a csokigolyócskák
helyett, hiszen ő csak tejjel szereti azokat. Ezután elment játszani.
Teltek-múltak az órák, mire a kiselefántnak eszébe jutott, hogy szeretne inni
egy kakaót. Igen ám, de ahhoz is kell a tej! Ebéd után pedig szeretett volna
kérni az anyukájától tejbedarát, ahhoz is szükség lett volna tejre! Elefáni
megelégelte, hogy így semmit nem tud kérni amit, szeretne. Se madártejet, se
palacsintát… semmit. Anyukája azt a tanácsot adta neki, menjen el Pista
bácsihoz, ő itt lakik a közelben, nála valószínű, hogy talál tejet. A kiselefánt boldogan szaladt el hozzá.
- Csókolom, Pista bácsi!-
köszönt hangosan.
- Szia kiselefánt! Minek
köszönhetem a szerencsét, hogy eljöttél hozzám?
- Anyukám azt mondta,
önnek van teje. Igaz ez?
- Ó, igen! De még
mennyi!- nevetett a bácsi. - Gyere csak be!
Elefáni beljebb ment, be
a kertbe, onnan pedig a pajtához vezette őt az idős bácsi.
- Ezt nézd meg!-
mutatott körbe. –Ők itt mind az enyémek.
Az öreg nyolc tehénre
mutatott.
- De tessék mondani,
hol itt a tej? –értetlenkedett a Kiselefánt.
- Ó, hát nem tudod,
honnan van a hűtődben meg a boltok polcain tej?
- Nem, még sosem
gondolkoztam ezen.
Erre már a bácsi felkapta
a vödröt és odament a Riskához, majd megfejte. Csak úgy habzott a friss
tejecske.
- Tessék, idd meg!-
nyújtotta oda az elefántnak egy bögrében az inni valót.
- Hm… köszönöm, ez
nagyon finom. Nem is tudtam, hogy a tehén ilyen ügyes állat.
- De még milyen
ügyes, és okos is!- vigyorodott el a Riska.
Elefáni vett hat üveg
tejet a bácsitól. Már volt kakaója, palacsintája, madárteje, amit csak
megkívánt. És ezentúl mindig innen vitte haza a tejet, nem a boltból. Sőt,
Riskával is összebarátkozott.
Forrás: www.minimesek.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése