Kedves
Klubtagjaink!
Szeretnénk veletek néhány információt megosztani a jövő heti vidám programjainkról.
Hétfőre egy
közös sétát tervezünk, amelybe
mindenképpen szeretnénk beiktatni egy fagyizást
az Omniában, amelyhez reméljük, az idő is kedvez majd. 5 órakor várunk benneteket a Jereván előtt, majd az Omniában
elfogyasztunk együtt egy finom fagylaltot.
Kedden
délelőtt, 10 órától, a Jósavárosi
Görög Katolikus Templom közösségi házában egy bababulin ünnepeljük azokat a babákat, akik májusban, illetve
júniusban ünneplik a születés- vagy névnapjukat. Megkérjük azokat az édesanyákat,
akiknek a gyerkőcüket köszöntjük, hogy ¾ 10 körül érkezzenek meg, hogy fel
tudjuk díszíteni a termet. Arra kérünk benneteket, hogy egy-egy tálca
süteménnyel járuljatok hozzá a kicsik zsúrjához. Köszönjük előre is!
A gyerkőcök születésnapi zsúrja után, 11 órától, szintén a Jósavárosi Görög Katolikus Templom közösségi
házában kerül sor a hordozási
tanácsadásra. A tanácsadás keretein belül megtanulhatjátok az elölhordozást
kendővel, valamint a mei tai, podeagi és hibrid hordozóeszközök használatát. A
hordozási tanácsadást Rákhel-Szöllősy
Ramóna, a Beli Buba Babahordozó
Iskola okleveles babahordozási tanácsadója tartja.
Kedden
délután,
5 órától egy emlékezetes fotózásra
kerül sor, amelynek végén héliumos lufikat engedünk a levegőbe. Gyülekező fél öttől, a „Jereván” mellett, a szökőkút előtt várunk benneteket.
Még kedden, az esti puszi után újra találkozunk, mi anyukák, a Las Palmasban egy önfeledt, vidám estére. Nyolctól éjfélig ott találsz bennünket, gyere Te is!
Még kedden, az esti puszi után újra találkozunk, mi anyukák, a Las Palmasban egy önfeledt, vidám estére. Nyolctól éjfélig ott találsz bennünket, gyere Te is!
Szerdán 10 órától
a Jósavárosi Görög Katolikus Templom közösségi házában szintén hordozási
tanácsadásra várunk benneteket, amelyen ezúttal a háton hordozás fortélyait tanulhatjátok meg Rákhel-Szöllősy Ramónától.
Pénteken 10 órától pedig egy fergeteges
babaklubba várunk benneteket, a szokásos helyszínen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése