Tegnap délelőtt megnyitotta kapuit a Babaklub Újfehértón,
Polgáriné Szilágyi Edit vezetésével. Bár a klub későbbi alkalmainak a Hancurka
Játszóház ad majd otthont, annak megnyitásáig a Játékvár Bölcsőde fogadja be az
újonnan alakult klubot. Polgáriné Szilágyi Edit köszöntötte az érdeklődőket,
majd sor került a Nyíregyházi Babaklubban már jól ismert bemutatkozó körre.
Janikné Békési Szilvia, a bölcsőde vezetője egy mondókás, zenés foglalkozást
tartott az érdeklődőknek, amelyet a nagyok és a kicsik is örömmel fogadtak,
valamint nagyon élveztek.
Ezt követően a Gyerecsak Egyesület képviselői, dr.
Rácz Éva, Tóth-Balogh Nikolett és Nagy Emese mondott néhány szót a már jól
működő Nyíregyházi Babaklubról, majd az anyukák elmondták, hogy mik azok a
témák, amik őket leginkább érdeklik, és szívesen hallanának róla a
későbbiekben. Az édesanyák bemutatkozásából világossá vált, hogy bármilyen
eszmecserének örülnének, de szívesen hallanának a védőoltásokról, a családdá
válásról, a dackorszakról, a hisztiről, az anyukákban végbemenő lelki
változásokról, párkapcsolatot érintő témákról és a testvérféltékenységről, de
szívesen beszélgetnének arról is, hogy hogyan lehet a háztartást összehangolni
a neveléssel, illetve szeretnének mondókákat, dalokat tanulni. A bemutatkozó
kör alkalmával kiderült, hogy az anyukák mindannyian jók valamiben, így
felajánlották, hogy a tudásukat a későbbiekben megosztják egymással. A
megismerkedést követően Edit ismertette az édesanyákkal a kötődő nevelés
elméleti hátterét és előnyeit, majd a Babaklub első alkalma kendőzéssel ért
véget. Tóth-Balogh Nikolett, a Nyíregyházi Babaklub koordinátora ismertetett
néhány kendőt (Anajou rugalmas kendő, Lenny Lamb Heavenly Lace szövött kendő,
Little Frog karikás kendő, Bamberoo OC mei tai, Magyarinda csatos) majd mutatott
néhány kötési technikát az anyukáknak, akik közül néhányan kis is próbálták a
hordozóeszközöket.
Az egyik lelkes édesanya, Murányiné Patai Judit, védőnő
felajánlotta, hogy a jövő heti klubtalálkozón előadást tart a védőoltások
fajtáiról, fontosságáról, valamint arról, hogy mik azok az ajánlott oltások,
amelyeket érdemes beadatni a gyermekünknek. A megnyitó alkalom nagyon
ígéretesnek bizonyult és jól érezték magukat a kicsik és a nagyok egyaránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése