A Meseerdő közepén állt
egy furcsa kis házikó. Kidőlt-bedőlt falán aprócska ablak meg egy piros ajtó,
felette csálé tető görbe kéménye eregetett füstöt. Volt a kis kunyhónak egy
második kéménye is, de abból soha nem göndörödött füstfelhő, csakis azért építették,
hogy elférjen rajta egy takarosan rakott varjúfészek. Ebben a házikóban lakott
Nikodémusz az öreg róka, Csipkebogyó a kis süngyerek, a kéményén pedig
Gavallér, a fényes kabátos varjú.
Csipkebogyót úgy
elfárasztotta első találkozása a hóval, hogy átaludta január utolsó hetét, majd
a kurta februárt, egészen az utolsó napig. Éhes gyomra kordulására és a
szemhéján táncoló napsugarak melegére ébredt. Úgy ugrott ki a takaró alól,
tettvággyal telve, mintha rugók lettek volna a lábaiban. Körbeszimatolt az üres
házban, ennivaló után kutatott. A kamrában egy kosár mélyén narancssárga
répákat, tálkában megpucolt dió gerezdeket, a kenyeres zsákban gömbölyű
zsömléket, a polcon pedig takaros kis üvegekben rubint piros eperdzsemet
talált. Mindent az asztalra halmozott, majd nagy lelkesedéssel falatozni
kezdett. Először répát, diót ropogtatott, majd a puha zsömlét egyenesen a
befőttesüvegbe mártogatva boldogan szürcsölte fel az eperlekvárt. Még a homloka
közepe is ragadós lett a mennyei finomságtól. Mire végzett, a hasa úgy feszült,
mint a dob, és nagyon elégedettnek érezte magát.
Ahogy ott trónolt a
morzsák és üres kosarak között, nyílt az ajtó, és Nikodémusz lépett be morcos
ábrázattal. Ahogy meglátta a kis sünt, arca felderült, széles mosoly terült el
rajta.
– Felébredtél hát végre!
– kiáltotta, majd a pusztításon végigtekintve elégedetten bólintott. – Látom,
rendesen megreggeliztél.
Térült-fordult és a
kamrából egy nagy pohár málnaszörpöt hozott elő. Csipkebogyó kezébe nyomta, aki
hatalmas kortyokban hörpintette fel.
– Sokat aludtam? –
kérdezte a süni. – Ugye a farsangról nem maradtam le?
– Sajnos a farsang
hetekkel ezelőtt véget ért – csóválta a fejét Nikodémusz. – Olyan mélyen
aludtál, hogy nem akartunk felébreszteni.
Csipkebogyó szája széle
legörbült, szemét könnyek lepték el. Lelkesedése egyszerre elillant, mintha még
a napfény is kifakult volna. Szipogva leugrott a székről, lehajtott fejjel a
kosarához trappolt, belebújt, a takarót pedig a fejére húzta. Egészen kis
gömböccé kucorodott össze, zokogása kiszűrődött a takaró alól. Nikodémusz
csüggedten nézte a kétségbeesetten rázkódó kis kupacot. Tudta, hogy Csipkebogyó
mennyire szeretett volna egy igazi farsangon részt venni, arra készült, hogy
rókának öltözik, hogy mindenki azt higgye, Nikodémusz egyik kis rokona jött látogatóba.
Az öreg róka és Gavallér, a varjú, együtt varrták meg neki sok-sok téli estén
át a róka jelmezt, és előre örültek a süni boldogságának. Most pedig mindez
odalett. Nem tudta mit tehetne. Odaballagott hát a kosárhoz, sóhajtva leült
mellé a kemencepadkára és egyetlen szó nélkül óvatosan megcirógatta a tüskés
kis hátat.
Amikor Gavallér hazatért,
hogy délutáni teáját és pirítósát elfogyassza a tűz mellett, így találta őket,
Csipkebogyó a takaró alatt itatta az egereket, Nikodémusz pedig mellette lógatta
az orrát. Gavallér nagyon megörült, hogy Csipkebogyó végre felébredt, mert
hiányzott már neki a kis gézengúz folyamatos csacsogása. Amikor megtudta, miért
szomorkodnak, komótosan letette csészéjét az asztalra, lesöprögette mellényéről
a pirítós morzsáit, majd valamit motyogott a bajusza alatt, és távozott. A
következő néhány napban keveset látták, minden reggel elrepült valahová és csak
alkonyatkor ért haza.
Nikodémusz és Csipkebogyó
nem értek rá hiányolni az öreg varjút, nekiláttak, hogy felkészítsék kis
kertjüket a tavasz fogadására. A régi leveleket össze kellett söpörni, az
ágyásokat felásni, a bokrokat megmetszeni. Bár a szél hideg volt még, és
reggelre előfordult, hogy vékony jég fedte a pocsolyák tetejét, a nap már
erősödő fénnyel sütött, ragyogott, és mindent betöltött az érkező tavasz
bizsergető közelsége. Az ágakon rügyek fakadtak, a hóvirágok kidugták fejüket a
bokrok alján, a rózsák vöröslő kis levelekkel integettek. Együtt tervezgették,
hová mit ültetnek majd, hogy nyáron sok-sok finomságot ehessenek. Kitalálták,
hová kerüljenek a paradicsomok, hol lenne legjobb az uborkának, répának,
töknek, hová fut majd a borsó. Esténként egy füzetbe együtt rajzolták fel,
milyen virágokkal ültetik majd körbe az ágyásokat, és helyet kerestek a
szamócának, amiből tudták, hogy sokat kell ültetniük ahhoz, hogy egész évben
legyen elegendő lekvár majd a kamrában.
A lelkes tervezgetésben
észre sem vették, hogy elrepült egy egész hét. Amikor a vasárnapi ebédnél
együtt ültek, Gavallér olyan elégedett arccal nézett végig rajtuk, mint a
macska, amikor egy egész bödön tejfölt egyedül falhatott fel.
– Van egy meglepetésem a
számotokra – mondta.
A róka és a süngyerek
várakozóan pillantottak rá.
– Ebéd után bálba vagyunk
hivatalosak – folytatta a holló. – A Nagy Tisztáson tavaszköszöntő bált
rendeznek ma délután az állatok és minket is meghívtak. A rigók tavaszi
koncertet tartanak, és úgy hallottam, már néhány katica is felébredt, így
táncbemutató is lesz. A medvék annyi mézes süteményt sütöttek, hogy az erdő
széléig érezni az illatát.
Csipkebogyó boldogan
falta fel az ebédet és alig várta, hogy a tisztásra érjenek. Ahogy közeledtek
az erdő közepe felé, finom illatok töltötték be a levegőt és nevetés,
beszélgetés, zene hangjait sodorta feléjük a hűs tavaszi szél. A mindenhol előbújó
ibolyáktól, hóvirágoktól és kikericsektől olyan volt, mintha az erdő a legszebb
tavaszi ruháját vette volna fel a bál tiszteletére, de ahogy a tisztáshoz
értek, még a szájuk is tátva maradt a csodálkozástól. A fákat színes
zászlófüzérekkel díszítették fel az állatok, s a füzérek között csupa jelmezes
vendég táncolt, mulatozott. Csipkebogyó összecsapta kezét örömében, s ragyogó
szemmel nézett tollas barátjára, aki zsákjából előhúzta a gondosan elkészített
jelmezt. A kis sün gyorsan belebújt a róka öltözetbe, s épp olyan lett, mint
egy igazi rókakölyök. Nikodémusz egy pár hollószárnyat erősített a hátára,
csőrt az orrára, Gavallér pedig Csipkebogyóéhoz megszólalásig hasonló
rókajelmezbe bújt. Így léptek a tisztásra a többi állat közé, akik körbevették
őket, és nem győzték dicsérni ötletes jelmezeiket. Mindenkinek volt egy kedves
szava a kis Csipkebogyóhoz, az anyukák ölelgették, a fejét simogatták, a
gyerekek pedig mind vele akartak játszani.
Este tábortüzet
gyújtottak az állatok, énekeltek, mesét mondtak egymásnak, és Csipkebogyó úgy
érezte, soha ilyen szép napja nem volt még. Nikodémusz ölébe kucorodva,
takaróba csavarva hallgatta a meséket, énekeket, és érezte, ahogy a szempillája
lecsukódik, majd hatalmába keríti az álom a tűz lobogó melegében. Még hallotta,
ahogy Nikodémusz azt mondja Gavallérnak:
– Soha nem gondoltam
volna, hogy ilyen csodálatos meglepetéssel állsz elő, te vén csirkefogó!
Gavallér pedig károgva,
boldogan felnevetett.
Forrás: www.belvarosikozossegiter.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése