Az úszás az ember számára
egyike a létező legegészségesebb mozgásformáknak. Jótékony hatásairól
rengeteget lehetne írni. Minél fiatalabb korban kezdjük el, annál több előnyét
élvezhetjük később. Az úszás igazi, biztosan megtérülő hosszútávú befektetés az
egészségünkbe, ha minőségi életet szeretnénk élni. Most kiderül, miért is jó
kora gyermekkorban megismerkedni vele.
Az úszás bizonyos
szempontból olyan, mint futni, vagy biciklizni. Könnyen megtanulható, és sosem
lehet elfelejteni. A gyerekek minden újdonságba lelkesebben vetik bele magukat,
a kudarc nem zavarja őket annyira, mint minket, felnőtteket. Nagyon fontos,
hogy már gyermekkorban elkezdjenek rendszeresen mozogni. Ha sportolni járnak
iskola mellett, hatalmas előnnyel indulnak az életben, hiszen számos pozitív
hatása ismert. Nos, nézzük, miért érdemes beíratni úszásra a gyerkőcöket?
Szerintem az életben a
legfontosabb dolog az egészségünk, ami már önmagában elég, hogy elkezdjünk
úszni. Az úszás az egyik legegészségesebb sport az összes közül. Egy azok
közül, amivel a legtöbb kalóriát égetjük, az egész testet átmozgatja. Edzi a
tüdőt, szívet és eközben még az ízületeket is kíméli. Azonban mindez csak akkor
igaz, ha megfelelő technikát alkalmazunk.
Az ember fokozatos
átalakuláson megy keresztül egész életében. Gyermekkorban nagyon gyorsan
fejlődik a testünk, éppen ezért nem mindegy, mivel tölti a gyerek az iskola
mellett a szabadidejét. Az úszás az egyetlen sportág, amely szinte az összes
izmot igénybe veszi, emellett légzésszabályozásra is kényszerít. Befolyásolja
az egész szervezet működését, a szív- és érrendszer, a légzőrendszer működését,
az anyagcsere-folyamatokat is segíti. Javul tőle a szervezet
oxigénellátása, emellett a szellemi teljesítményt is fokozza. Az úszás során a
felső, és alsó testfélre egyforma mennyiségű terhelés hárul, nem hiába az
úszás az egyik sport, amivel a legtöbb kalóriát égetjük el. Úszás közben
fokozódik az endorfintermelés, tehát boldogsághormont szabadít fel,
valamint csökkenti a stresszt. Az ember, ha már gyermekkorában ezt a sportot
választja, és élsportolóként folytatja, a teste teljesen át fog alakulni.
Izomfelépítése, magassága jóval eltérőbb lesz, mint az átlagembereknek, akik
soha nem sportoltak. Nő a csontok szilárdsága, teherbíró képessége. Nagyon sok
olyan embert ismerek, akik rendszeresen úsztak, és idős korukra erősebb,
teherbíróbb csontozattal rendelkeznek, mint azok, akik nem sportoltak.
Gyermekkorban,
sportolás közben könnyebben tanulják meg a stresszes helyzetek
elviselését, és könnyebben is szocializálódnak, mivel nem csak az
iskolában vannak közösségben, hanem azon kívül egy másik csapat tagjai is.
Tehát nem csak testi, de szellemi fejlődést is biztosít! Mint minden sport, az
agyra is kiváló hatást gyakorol. A rendszeresen sportoló gyermekek
nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak az iskolában is. Azok a gyerekek, akik
rendszeresen járnak úszóedzésre, sokkal nyugodtabban viselkednek a tanórákon,
fegyelmezettebbek, kitartóbbak az unalmasabb témaköröket illetően is.
Figyelmük sokkal tovább fenntartható, mint nem sportoló társaiknak.
Sok sportoló maximalista,
hiszen hozzászokott, hogy ha valamit el akar érni, azért küzdeni kell, és
keményen edzeni. Így van ez a civil életben is, mondjuk az iskolai
teljesítményt nézve. Sok sportoló kiválóan végzi el a tanulmányait, amellett,
hogy élsportoló. Miért? Edzés közben a test elfárad ugyan, de az agy kitisztul,
mondhatni feltöltődik, és mikor tanulni kell, csak az adott feladatra tud
koncentrálni. Éppen ezért igaz, hogy kevesebb ideje van tanulásra a sport
mellett, de abban a kis időben annál hatékonyabban végzi el a kapott feladatot.
A sport hatalmas
állóképességet ad az embernek, felnőtt korában kitartóbb lesz az élet minden
területén, megtanulja, hogy ha valamit el szeretne érni azért igenis meg kell
küzdeni. Az iskola mellett tartozik valahová, egy csapat vagy egyesület tagja
is, és ez nagyon fontos, mivel sok tinédzser kallódik el, nyúl cigarettához,
alkoholhoz, vagy drogokhoz, mivel szabadidejében nincs semmi elfoglaltsága,
nincs célja. De ha a sport figyelemre tanít, motivál, célt ad a fiataloknak,
akkor arra koncentrálnak, és nem kell pótcselekvés, kellőképpen le lesznek
terhelve az edzések által.
Nagyon sok
munkáltató jobban szereti alkalmazni a sportolókat, mivel kitartóbbak,
pontosabban dolgoznak, a különbség itt is megmutatkozik.
Összességében, ha már gyermekkorban úszni küldjük a csemetét, még ha
nem is lesz olimpiai bajnok, de hatalmas ajándékot adunk számára. Egy
kiegyensúlyozott, kitartó és egészséges felnőtt lesz, aki mindig szeretni fogja
az úszást, illetve az élete részévé fog válni a sport. Sajnos, ebben a
kütyükkel teli világban újra meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy
mozogni igenis jó dolog. Csapatban dolgozni, tartozni valahová, emellett
barátokra lelni. Az edzés pozitív hatásai az egész életüket végigkísérik majd. Megtanítják
a gyerekeket szabályok betartására, és követésére, konfliktushelyzetek
megoldására, a kudarcok leküzdésére. Az egyik legfontosabb lecke, amit
a sport megtaníthat a gyerekeknek, hogy képesek legyenek hinni önmagukban,
és magabiztosak legyenek az élet minden területén!
Forrás: www.buborekok.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése