Milyen érdekes, hogy a foganás után elinduló fiziológiai folyamatok minden nőben hasonlóan zajlanak le. De a megélt várandósság annyiféle, ahány anya, ahány növekvő magzat.
Tavasz van. Az átváltozásoknak, az újjászületésnek az időszaka. A szemünk előtt zajlik ahogy a mozdulatlan ág elkezdi kibontani hamvas zöld leveleit, ahogy az elültett magokból kisarjadnak a zöld csírák és még sokáig az első levelek szélén ott marad a maghéj, vagy az a nagyon vékony, áttetsző hártya, ami a magban a belső élettel teli anyagot védi. Finom felületek, anyagok és a robbanó erő, ahogy megjelenik az élet.
A tavaszhoz kapcsolódó másik kép, a bebábozódás, ahogy a bábban, titokban, elrejtetten eltöltött idő után kibomlanak az első pillangók és megtelik velük a levegő.
A várandósság átváltozás. Hasonlít a bebábozódás időszakára. Lezajlik egy testi átalakulás. A foganással elinduló folyamatok mind testben mind lélekben finoman hangolnak, előkészítenek az új élet érkezésére és erőteljesen figyelmeztetnek rá, hogy foglalkozzunk a ténnyel: új élet érkezik. Bebábozódunk. Sok nő számol be arról, hogy nem csak teste, hanem viselkedése, hangulatai is megváltoznak: időnként olyanná változik, akit eddig nem ismert. Ez megint lehet egyszerre ijesztő és érdekes, felfedezni való. Az egész időszak azért is hasonlít a bebábozódásra, mert rávezet a befele figyelésre. Eleinte főleg azzal vagyunk elfoglalva, hogy ez az új állapotunk/másállapotunk mit jelent nekünk, hogyan tudjuk elfogadni. Aztán elkezdünk figyelni a bent formálódó emberre, az ő mozdulataira, eltelünk a róla való álmodozással. Az utolsó időben arra figyelünk, hogy hogyan búcsúzzunk tőle és ettől az egész állapottól, amire vágytunk is, meg utáltuk is; elviseltük és élveztük is; féltünk benne és kihívásnak éltük meg; szerettük volna elrejteni és büszkék voltunk rá; gyönyörűnek éreztük magunkat benne és nem bírtunk a tükörbe nézni.
Az ambivalencia, az egyik meghatározó jelensége ennek az időszaknak. Már szinte rögtön megjelenik, amint megtörténik a foganás. Ha várt babáról van szó, akkor is gyakran az első öröm után, eláraszthat minket az aggodalom, a bizonytalanság érzése. Benne van az öröm, hogy képesek voltunk foganni, hogy egy élet indul a testünkben, de ugyanez olyan ijesztő is egyben. Örülhetünk annak, hogy akkor most már majd az anyasággal is foglalkozhatunk a munkánkon túl és ijesztő is, hogy akkor mi lesz a megszokott életünkkel. Boldogíthat, hogy párkapcsolatunk kiteljesedik egy közös gyermekben, de rémiszthet, hogy mi lesz a szerelmünkkel, ha “közénk furakodik” ez a harmadik személy.
Számunkra érdekes gondolatot fogalmazott meg az egyik tanárunk. Azt mondta, hogy szerinte a felnőttség fokmérője az ambivalencia tűrésének képessége.
A várandósság időszakának egyik alapkérdése a felnőtté válásunk. A várandósság tényével belépünk az asszonyi státuszba. Anyánk gyermekéből gyermekünk anyjává változunk. A várandósság így magában rejti függetlenedésünk következő lépcsőfokát. Egyszerre függetlenedünk szüleinktől és kerülünk egy függő kapcsolatba saját gyermekünkkel.
Mindehhez a várandósság alatt jellegzetes élményünk, - és ez a bebábozódással függ össze - hogy gondoskodjanak rólunk. Gondoskodjanak testileg és lelkileg. És a lelki gondoskodásra való vágy már inkább kötődik az új státuszunkhoz.
Szakemberként gyakran tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban fontos és jól esik olyanoktól információhoz jutni, olyanokkal beszélni a bennünk zajló változásokról, kérdésekről, aggodalmakról, örömökről, felfedezésekről, akik tapasztaltak és akikben bizalmunk van.
A fenti szövegben megjelennek Jean-Raphael Leff, Andrek Andrea, Molnár Judit Eszter és Pohárnok Melinda gondolatai a várandósság kapcsán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése