Sok kisgyerekes anyuka
rémálma a szűnni nem akaró arcüreggyulladás vagy a makacsul visszatérő
középfülgyulladás. Az egyik orvostól a másikig való rohangálás közben
előbb-utóbb felmerül az infralámpa vásárlásának gondolata is. Fontos azonban
tudni, hogy az infralámpa nem gyógyít, hanem a szervezet öngyógyító képességét
aktivizálja.
A nátha jelentősége az
életkorral fordítottan arányos: míg egy felnőtt vagy nagyobb gyermek esetében
többnyire könnyen gyógyuló betegség, kisgyerekeknél, csecsemőknél akár súlyos
formát is ölhet. A kicsiknél az el nem távolított, pangó, fertőző orrváladék
nagyon könnyen az orrmelléküregekbe és a középfülbe jut, és ott gyulladást
okoz. Sok anyuka tapasztalta már, hogy bölcsődés, óvodás korú gyermek esetében
a nátha nagyon gyakran egyenlő az arcüreggyulladással.
Az infralámpa nem
csodaszer, de kifejezetten hasznos eszköz feji, nyaki vagy visszatérő
középfül-gyulladással küzdők esetében. "Ne feltétlenül ettől várjuk, hogy
a gyerek meggyógyul, de a gyógyszeres, antibiotikumos kezeléseknek jó
kiegészítője az infralámpa" - mondja dr. Katona Gábor, a Heim Pál
Gyerekkórház Fül-orr-gégészeti és Bronchológiai Osztályának vezető főorvosa.
Érdemes az infralámpát már a gyulladás első jeleinél bevetni. Persze ha a
gyerek állapota rosszabbodik, láza felszökik, forduljunk azonnal orvoshoz.
Csak láztalan gyereket
infrázzunk
"Nagyon fontos, hogy
lázas gyereket ne infrázzunk" - mondja a fül-orr-gégész főorvos. Az
infralámpa alapelve ugyanis az, hogy felmelegíti a szöveteket, a lázas gyereket
viszont nem ajánlatos még tovább melegíteni.
A lokális melegítés
hatására a szövetek vérkeringése fokozódik, ami segíti az ellenanyagok
eljutását a helyszínre, és ezáltal a kórokozók, baktériumok leküzdését. A helyi
melegítés nem a XX. század találmánya, már az ókorban is gyógyítottak ily
módon, de hasonló elven működik az ősi magyar gyógyászatból is ismert
köpölyözés.
A felsőlégúti betegségek
szövődményeinek infralámpával való kezelése elsősorban az óvodás, kisiskolás
korosztálynál ajánlott. "Csecsemők számára nem javasolom: egyrészt nekik
még olyan kicsi az arcüregük, hogy csak elvétve fordul elő náluk
arcüreggyulladás, másrészt az ő esetükben a felmelegítés sem igazán
ajánlott" - mondja dr. Katona Gábor.
Akut gyulladás esetén
érdemes napi 2-3 alkalommal 5-10 percet infralámpázni az érintett területeket.
Tévedés, hogy minél nagyobb teljesítményű egy infralámpa, annál gyorsabban hat
a terápia. Gyermekek számára általában a 150 Watt teljesítményű izzók
használatát szokták javasolni.
Az infravörös tartomány
760 nanométer hullámhossz felett kezdődik, a készülékek általában a 800-900
nm-es tartományban működnek. Maga az infravörös sugárzás nem látható, ezért a
legtöbb készülékbe látható vörös fényt is szerelnek.
Védjük a szemet kezelés
közben
A legjobb 60-70 centiméterről
lámpázni a gyereket, de a szülő mindenképpen tesztelje a hőfokot: tegye ő is
oda a kezét az érintett területhez, ellenőrizze, hogy nem túl erős, nem túl
meleg-e a sugárzás. Az infralámpázást ugyanis túlzásba is lehet vinni, és nem
megfelelő használat esetén a páciens akár égési sérüléseket is szenvedhet.
A kezelés alatt mind a
gyerek, mind a lámpát kezelő felnőtt szemét védeni kell, lehetőleg
védőszemüveggel. Ha a gyereknek nem kellemes a kezelés, ne erőltessük.
Nyugtalan, izgő-mozgó, makacs fülgyulladásban szenvedő gyereknél meg lehet
próbálni a kezelést alvás közben is, ilyen esetekben a fej hátulsó oldala felől
irányítsuk a fülre a lámpa fényét.
Infralámpa
fájdalomcsillapításra
Az infralámpa használata
ugyancsak használatos izom- és ízületi fájdalmak csillapítására is. Ebben az
esetben is igaz azonban, hogy az infrasugárzás nem gyógyítja meg a fájó
területet, hanem a fájdalomérző idegek működését befolyásolva átmenetileg
megszünteti a fájdalomérzetet. A fájdalom 2-3 héten belül visszatérhet, és
újabb kezelésre lehet szükség.
Forrás: www.origo.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése