2023. április 5., szerda

Ez történik a gyerekeddel, ha kimarad a délutáni alvása

Ahogy telik az idő a nap folyamán, a gyerek egyre jobban elfárad, és egyre nagyobb szüksége lesz az alvásra. Ha ez valamiért elmarad, akkor hatalmas hisztizés lehet a vége, ami hasonló ahhoz, mint amikor kitör a vulkán. A túl fáradt gyereket pedig lefektetni sem könnyű este.

A kevés alvás és a hisztizés közötti összefüggés

Ha nem alszik, akkor hisztirohamot kaphat

Amikor reggel úgy ébred fel a gyerek, hogy annyit aludt, amennyi alvásra szüksége volt, akkor kipihenten ébred: tele van energiával és a kedve is jó. Ahogy azonban telnek az órák, egyre fáradtabb lesz, csökkennek az energiatartalékai. Ez azt is jelenti, hogy egyre nagyobb szüksége van egy újabb alvásra napközben. 

Ha ezt nem kapja meg, vagy csak későn kerül ágyba, akkor dührohamot vagy sírógörcsöt kaphat - erről a mother-ly portál írt.

Ennyi alvásra lenne szükségük a gyerekeknek
 
  • Az az óvodás korosztálynak még napi 11-13 óra alvásra van szüksége, 
  • míg a nagyobb korosztály, a 6-13 éves iskolások számára 9-10 óra alvás lenne az ideális,
  • de szakértők szerint még a kamaszoknak is sokat kell aludniuk.

Vulkán-effektus lép fel, ha kimarad az alvás

Ha a gyerek alszik napközben, akkor feltöltődik, az alvással ki tudja pihenni magát, így több energiája lesz a nap hátralevő részére. A babák még egy nap többször is alszanak, míg egy óvodás gyereknek egy délutáni alvásra van szüksége általában: így ők akár már 6-7 órán át is ébren tudnak maradni alvás nélkül. 

Ha azonban nem alszanak, akkor egyre fáradtabbak és nyűgösebbek lesznek. Egyre gyakoribb ilyenkor, hogy a gyerek hisztizni, sírni kezd, vagy dührohamot kap. Ilyenkor már a koncentráció is nehézséget okoz neki a játék közben. Elfogy a türelme is, és nem tud új dolgokat megtanulni. 

Ezt hívjuk úgynevezett vulkán-effektusnak. 

A gyerek a nap során egyre fáradtabb lesz, ha pedig nem alszik, akkor mint egy vulkán, kitör belőle a hisztiroham. Alvás nélkül fokozatosan egyre nő benne a nyomás, túl fáradt lesz, este pedig nehéz a túlpörgött gyermeket elaltatni, ugyanis nagyon aktívvá válhat ilyenkor.

Ha pedig rendszeresen kimarad a napközbeni alvás, akkor gyorsabban és hamarabb jelentkezhetnek nála a hisztirohamok, vagyis hamarabb lép az úgynevezett vulkán-szakaszba. 

Ha többet alszik éjszaka, azzal sem tudja igazán bepótolni a kimaradt délutáni alvást. 

Korábban bemutattunk egy anyát, aki éjfél és hajnali 1 között fekteti le a kisbabáját,hogy reggel ne kelljen korán kelnie vele. 

Vekerdy Tamás szerint a gyereknek este 8 órakor már ágyban van a helye,  ráadásul a délutáni alvás segíti a kisgyermekek tanulását is.

Indexkép: Depositphotos.com

Forrás:  https://www.csaladinet.hu-Tóth Nikolett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése