Vadadi Adrienn: Esős nap

Hatalmas égszakadás volt odakint. A gyerekek mind elázva érkeztek az óvodába, hiába volt rajtuk esőkabát és gumicsizma. Az eső úgy zuhogott, a szél annyira fújt, hogy tetőtől talpig csuromvizes lett mindenki, aki csak kimerészkedett az utcára.

De nem csak az időjárás, a gyerekek is szelesek voltak ma. Minden apró-cseprő dolgon összevitatkoztak, hatalmas lármát csaptak, és egész délelőtt azt hajtogatták, hogy „Menjünk ki az udvarra!”.

– Esik az eső! – válaszolta az óvó néni.

– Máskor mindig kimegyünk, ha esik! Nekem van esőkabátom! – vágta rá Lea. – És gumicsizmám is, úgyhogy nem fogok megázni!

– Nekem is van! Nekem is! – harsogták egyszerre mindannyian.

– Nem csak az eső miatt nem lehet – felelte az óvó néni. – Nézzétek, úgy fúj a szél, hogy meghajlítja az ágakat, leveri a cserepeket, felborítja a kukákat. Talán még titeket is felkapna! – nevetett. – Ilyenkor jobb idebent lenni!

De amikor látta, hogy milyen csalódottak a gyerekek, azt mondta nekik: – Gyertek, üljetek ide a szőnyegre, játsszunk valamit közösen!

A gyerekek nem mozdultak az ablakból. Bámulták a vihart, nézték, ahogy integetnek a gesztenyefák, ahogy elsiet egy néni az óvoda előtt, és majd kicsavarja a szél az esernyőt a kezéből. Méregették, milyen messzire csapják az autók az úttesten összegyűlt vizet. Számolgatták, hány zacskót repített fel a szél, a szemközti bolt előtt hány táblát borított fel a vihar. Az óvó néni meg csak ült a szőnyeg közepén, és várta, hátha valakinek kedve támad játszani.

Kis idő múlva odasomfordált Lea, mert már nem fért el az ablaknál. Lefeküdt a szőnyegre, és az óvó néni ölébe hajtotta a fejét. Az óvó néni megérintette a hátát az egyik ujjával, majd Lea felé nyújtotta mind a két kezét, hogy találja ki, melyik ujja volt az. Lea találgatni kezdett. Hol az egyik, hol a másik ujjra mutatott. És ha nem találta el, az óvó néni újra és újra megcsiklandozta. Lea hangosan kacagott, a gyerekek meg ahányan voltak, köréjük  gyűltek, és nemsokára már mindannyian játszani akartak. Mivel az óvó néni nem tudott egyszerre mindenkit csiklandozni, különféle szabályokat talált ki, hogy senki se maradjon ki a játékból.

– Keressen minden lány egy olyan fiút magának, akinek a ruháján gomb van! De gyorsan ám, olyan gyorsan, hogy mire megszólal a kisharang, mindenkinek meglegyen a választottja! – mondta el az első szabályt az óvó néni.

A lányok nagy sürgés-forgásba kezdtek. Maja és Zétény rögtön egymásra találtak, Lea és Zsófi összevesztek Ákoson, Dani nem akart Dorci párja lenni... De mire az óvó néni megrázta a harangot, minden kislány fogta valakinek a kezét. Csak Roli állt egyedül, mert neki cipzáros pulóvere és gumisderekú nadrágja volt. Az ő kezét az óvó néni fogta meg, aztán a párok leültek a szőnyegre, és óriási „na, melyik ujjam volt?”-játékba kezdtek.

– Most minden szandálos kisgyerek cipőset keressen magának! – folytatta a játékot az óvó néni.

Először mindenki lenézett a lábára, hogy vajon rajta szandál vagy cipő van-e, aztán kezdődött elölről a keveredés-kavarodás. Most sem mindenki talált párt. Hárman is egyedül maradtak, mert Petin, Leán és Botin szandál volt. Erre az óvó néni kiszámolta, ki legyen az ő társa. Petire esett a választás, de ez Leának nem tetszett.

– Én akarok a te párod lenni! Különben is, mi találtuk ki ezt a játékot! – nyafogott az óvó néninek Lea.

– Az nem igazság! Rám jutott a választás – kiáltotta mérgesen Peti, és meglökte Leát. Lea elesett, és sírni kezdett. Az óvó néni megfogta Peti kezét, és azt mondta:

– Úgy lenne igazságos, ha a te párod lennék, Peti, de nem volt szép, hogy ellökted Leát. Ezért most nem leszek a párja senkinek. Segíts neki felállni légy szíves, és legyetek ti hárman párok Botival.

– Én nem akarok Petivel lenni! – sápítozott Lea. – Különben is unom ezt a játékot, inkább menjünk ki az udvarra! Biztos a vihartól kiestek a fiókák a diófán lévő fészekből, mentsük meg őket!

– Igen, menjünk ki! Mentsük meg! – kezdtek rá újra a gyerekek.

Az óvó néni megrázta a fejét: – Az udvarra nem mehetünk, még mindig szakad az eső. De tudjátok mit? Menjünk át a kiscsoportosokhoz vendégségbe, az ő ablakaik az udvar felől vannak. Onnan nézzük meg a fiókákat, és ha tényleg bajuk esett, kitalálunk valamit.

A gyerekek az ajtóhoz csődültek. Gyorsan kettes sorba álltak, hogy elférjenek a folyosón, és Lea a nagy izgatottságtól észre sem vette, hogy Peti kezét fogta meg. 

A kiscsoportosok éppen gyurmáztak az asztalnál. Mindannyian felnéztek, amikor a nagyok megérkeztek hozzájuk. Aztán amikor meghallották, hogy milyen izgalmas dologra készülnek, felugráltak a székükről, és az ablakhoz szaladtak, nehogy lemaradjanak valamiről. A gyerekek egymás után pásztázták végig a szemükkel az udvart, de a hatalmas tócsákon kívül semmi érdekeset nem találtak.

Csalódottan tértek vissza a saját csoportszobájukba, de amikor az óvó néni behozta nekik az esőt, vagyis három nagy esernyőt, egy vízzel teli tálat és a nyári kismedencét, végre elfújta a szél az ő rossz kedvüket is. Lea, Maja és Dorci a kinyitott esernyők alatt masírozni kezdtek, Zsófi és Györgyi a tálból kis poharakba vizet méricskélni, a fiúk meg a medencébe tócsát önteni, és a tócsához vitorlás hajót hajtogatni.

Forrás: www.pagony.hu

Ezek a ringatás pozitív hatásai

Ha a világ bármely tájáról kérdeznénk meg édesanyákat, valószínűleg mindannyian ringatják a kisbabájukat. A ringatás sokféle módon végezhető – karban, hintában, ringatószékben, stb. -, és számos előnye is van a babára nézve. Lássuk néhányat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A ringatás megnyugtatja a síró babákat

Egy 2013-ban készült japán kutatás szerint a babák megnyugszanak, és a szívfrekvenciájuk is lelassul, amikor az édesanyjuk a karjukban ringatja őket. Kumi Kuroda, a kutatás vezetője szerint ez egy evolúciós dologból fakad: az ősembernél az édesanya úgy hordozta a gyermekét, hogy átkarolta őt, ezért a gyengéd átölelés, és az enyhe rázogatás ösztönösen arra emlékeztet, hogy ez segíti az életben maradásunkat.

Amellett, hogy a kisbabák szívfrekvenciáját lassítja, a síró baba ringatása biztosítja a megfelelő vérkeringést, és a fázó csecsemőt is segít felmelegíteni. Azzal, hogy felemeljük és ringatjuk a babát, a szociális és érzelmi igényeit is kielégítjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Fejleszti az egyensúlyt és a ritmusérzéket

Akár az édesanya karjában, akár önállóan a padlón, akár egy hintalovon ringatózik, a felváltva lassú és gyors mozgások segítik a gyermek ritmusérzékének fejlődését. Még jobb hatást érhetünk el azzal, ha a ringatózást egy egyszerű versikével, ritmikus szöveggel is kísérjük.

A ringatás, hintázás emellett a baba izmainak fejlődésére is jótékonyan hat, és az egyensúlyérzékét is javítja. A babát hintáztathatjuk karban, a térdünkön, vagy akár egy nagyméretű labdán is, oldalra, vagy előre-hátra.

 

 

 

Forrás:  https://felelosszulokiskolaja.hu

Mandulaműtét gyerekeknél

Régebben sokkal többször került sor gyermekeknél a garatmandulák eltávolítására, mint mostanában. Napjainkban már jobban körülírt esetekben választják ezt a megoldást, amit szaknyelven tonzillektómiának nevezünk. A műtétre akkor lehet szükség, ha visszatérő gyulladás (tüszős mandulagyulladás), tályogképződés fordul erő, ami azért is veszélyes, mert a mandula ilyenkor gócként viselkedik, és a benne megtelepedett kórokozók, valamint az állandó gyulladás a szervezet más részeire is károsak lehetnek. Tökéletes esetben a fül-orr- gégész és a gyermekorvos együtt dönt a mandulák eltávolításáról.

Hogyan készüljünk fel a műtétre?

Amellett, hogy az orvosi tanácsokat és előírásokat betartjuk, nagyon fontos, hogy a gyermeket megnyugtassuk a műtét előtt. Az a legjobb, ha a szülők elérik, hogy ne érezze úgy, hogy nem szabad félnie vagy izgulnia. Ezek ugyanis teljesen normális és emberi érzések, senki nem várja el tőle, hogy rezzenéstelen arccal várja a beavatkozást. Segíthetünk megnyugtatni azzal is, ha részletesen elmondjuk neki, hogy mi fog történni: miért van szükség a műtétre, milyen lépésekből áll és mi történik majd utána. Nem szabad ijesztgetni a fájdalommal, de a lehetőségét fel kell vetni, hogy az se érje váratlanul. Ami pedig elengedhetetlen: biztosítani a gyermeket afelől, hogy a szülő végig, minden lépésnél mellette van és a műtétet követően segíti majd a lábadozásban.

Mi történik a műtét során és utána?

A műtétet altatásban végzik. A művelet utáni órákban a kis beteg állandó megfigyelés alatt van, hogy elkerüljék a közvetlen műtét utáni szövődményeket. A teljes gyógyulás általában 8-10 nap, azonban általában csak egy éjszakát kell ebből kórházban tölteni.

Miután a gyermeket hazaengedték, az első 1-3 napban még a lakásban kell maradnia és fokozott pihenés javasolt számára, ám a teljes ágynyugalomra egyáltalán nincsen szükség. Ha a szülő meg tudja oldani, nagyon hasznos, ha ilyenkor minél kevesebbet kiabál vagy sír, mert az nem tesz jót a gyógyuló sebnek. Amikor pedig fájdalmat érez, azt az életkornak megfelelő fájdalomcsillapítóval is enyhíthetjük, de nagyon hatásos ebben az esetben a nyakra helyezett hideg borogatás is. Az étkezést tekintve a lábadozás időszakában végig kerülni kell a fűszeres és túl forró vagy túl hideg ételeket és italokat. Fagylaltot enni szabad, de a közhiedelemmel ellentétben mandulaműtét után közvetlenül annyira nem tanácsos, mivel tejes, így nem kedvez a sebgyógyulásnak. Amennyiben a műtétet követően akár azonnal, vagy csak napokkal később erősebb vérzést tapasztalnánk (a gyerek véreset köp, esetleg az orrból ürül véres váladék), a kicsit vissza kell vinni a műtétet végző osztályra, hogy kezelni tudják. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, amikor a seb helyén képződő lepedék leválik. Viszont, ha minden rendben megy (és általában azért így van szerencsére), akkor 10 nap után a gyerek már mehet közösségbe, csak a testnevelést vagy edzéseket érdemes még kihagynia plusz 2 hétig. Az úszást pedig a műtét után 1 hónapig  kell mellőznie.

Forrás: www.benu.hu

Gyakori rémálmok és jelentéseik

Az, hogy miért álmodunk, már az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket, ahogy az a titok is, hogy vajon mi az álmok szerepe és mögöttes jelentése - amennyiben van ilyen. A rémálmok pedig ezen belül is egy rendkívül izgalmas területet képeznek.

Megfigyelték, hogy az alapvetően egészséges emberek, akik otthon térnek nyugovóra vissza tudják idézni legalább heti egy álmukat. Ezt a kört erősítik a nők és a nyitott személyiségű emberek. Kiderült, hogy a neurotikus emberek az álomtípusok közül inkább a rémálmokra emlékeznek vissza. Az álmok tartalma és minősége nemenként is eltérést mutathat, így történhet az, hogy a nők (rém)álmaikban inkább verbális agresszióról számolnak be, míg a férfiak fizikai agresszióról.

Továbbá a rémálmok gyakorisága attól is függővé válik, hogy az álmodó milyen aktuális fizikai vagy szellemi állapotban van, milyen az anyagi helyzete és az iskolázottsága. További álombefolyásoló tényezőként említhetők meg bizonyos gyógyszerek (pl. antidepresszánsok), vagy a különféle betegségek (pl. a Parkinson-kórban szenvedő embereknek gyakrabban vannak intenzív rémálmaik). A kutatások egy figyelemre méltó csoportra is felhívták a figyelmet. Ők a tudatosan álmodó emberek, akik képesek befolyásolni az álmaik alakulását.

Az álmok szerepéről számtalan elmélet született. A leghíresebbek közé tartozik Freud azon elképzelése, hogy az álmokban tulajdonképpen az egyének tudattalan vágyai jutnak főszerephez - főként azok, amiket saját maguknak sem szívesen vallanak be, hanem inkább elfojtják azokat.

Más elméletek szerint a félelemmel, bűntudattal, szorongással és egyéb nyomasztó érzésekkel körülölelt rémálmok részleteire jobban emlékszünk. Bár egyelőre még nincs teljes egyetértés a rémálmok kapcsán, a kutatások arra engednek következtetni, hogy ezek akkor jelentkeznek, amikor a testünk az emlékek integrálására, a hangulat szabályozására, és az ébrenléti élmények feldolgozására törekszik - olvashatjuk a SleepDoctor.com oldalán.

Mark Travers pszichológus megjegyzi, hogy a rémálmok a valós élet kihívásaival és az érzelmi konfliktusokkal való megküzdést szolgálják. Két gyakori álomtípust azonosítottak az emberi tudattal foglalkozó kutatások során, ezek közül az első: az olyan álmok, amikben üldözik az álmodót, a második pedig a fulladásos álomfajták.

Az üldözéses álmok esetében, midőn egy vadállat vagy egy ellenség elől menekül az egyén, olyan evolúciós funkciót tölt be, ami ily módon készíti fel az egyént a valós életveszélyre. Míg a múltban a fenyegetés gyakran ragadozók vagy ellenség támadásában öltött testet, addig a modern világban társadalmi vagy érzelmi kihívásokként nyilvánul meg. A fulladásos rémálmok (pl. álmában víz alá nyomják, vagy egy zárt térben reked, ahol fogyni kezd a levegő stb.) az ébrenlét alatt tapasztalt szorongásos és stresszes helyzetek álombeli forgatókönyvei.

Forrás: https://proaktivdirekt.com/magazin

Nátha, megfázás ősszel – mit tehetünk, hogy ne legyen beteg a gyerek?

Elkezdődött az ovi és az iskola, a gyerek máris kicsit náthás, kicsit köhög – ismerős, ugye? Sok szülő panaszkodik arra, hogy az amúgy egészséges gyerek, ahogy bekerül a közösségbe, minden elővigyázatosság ellenére szinte azonnal beteg lesz. Mutatjuk, hogyan előzhetjük meg a bajt.

A gyerekek minden korosztályát egyaránt érintő, leggyakoribb betegség a megfázás vagy nátha. Bár ezek a vírusok okozta légúti fertőzések alig tartanak néhány napig, a legtöbb kisgyerek számára komoly szenvedést okoznak, nem mellesleg pedig megfertőzik az egészséges társaikat is. Sajnos a megelőzésben nem léteznek csodaszerek, azért érdemes bevetni néhány alapvető és ismert praktikát, amivel könnyebben elkerülhetjük a bajt.

Mossunk gyakrabban kezet

A kórokozók terjedésének egyik tipikus módja, hogy megfogjuk a szennyezett tárgyakat, majd a kezünket a szánkhoz, a szemünkhöz, vagy az orrunkhoz érintve a kórokozókat a szervezetünkbe juttatjuk. Ezért a kézhigiénia kulcsfontosságú a megbetegedésekért felelőssé tehető fertőzések elleni küzdelemben. Fontos, hogy alaposan, legalább 30 másodpercig mossunk kezet. De az alkoholos kézfertőtlenítők is legalább ilyen hatékonyak.

Tartsuk be a higiéniai alapszabályokat

A megelőzés érdekében fokozottan ügyeljünk a rendszeres takarításra, fertőtlenítésre, továbbá a szappan használatára. A kézmosás mellett fontos a gyakori orrfújás, a zsebkendő egyszeri használata vagy a textil zsebkendő megfelelő mosása, de az is sokat segít a vírusok terjedésének megakadályozásában, ha tüsszentéskor és köhögéskor eltakarjuk a szánkat és az orrunkat.

Szellőztessünk rendszeresen

Zárt térben megnő a levegőben lévő vírusok és kórokozók száma, ezért ajánlott naponta legalább három-négy alkalommal, rövid időre ablakot nyitni, átszellőztetni az otthonunkat, valamint gondoskodni arról, hogy a levegő páratartalma ne legyen túl magas. A legmegfelelőbb időpont a szellőztetésre a kora reggel, amikor még tisztább odakint a levegő, és a forgalom nem verte fel a leülő porszemcséket.

Öltözködjünk rétegesen

Hűvös, őszi napokon különösen fontos a réteges öltözködés. Ez egyike azoknak az örök érvényű szabályoknak, amelyek valóban érdemes betartani. Csípős reggeleken a kicsiket öltöztessük fel meleg, ugyanakkor kényelmes ruhába, ami megvédi őket a hidegtől, mégis könnyű mozgást tesz lehetővé. Ne öltöztessük alul gyermekünket, de a túlöltöztetés is vezethet megfázáshoz. 

Aludjunk eleget

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás erősíti az immunrendszert, így ellenállóbbá teszi azt a különféle kórokozók támadásával szemben. A tartós alváshiány ingerlékenységhez, koncentrációs zavarokhoz és egyéb komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, nem mellesleg a gyógyulás is elhúzódhat. Ezért különösen fontos az elegendő mennyiségű és jó minőségű alvás beiktatása a kicsiknél is.

Táplálkozzunk változatosan

Akárcsak a megfelelő alvásnak, úgy az egészséges táplálkozásnak is hatalmas szerepe van a betegségek megelőzésben. A kicsi szervezetének természetes ellenálló képessége javítható, ha étrendje megfelelő mennyiségben tartalmazza az immunrendszer aktivitásához szükséges teljes értékű fehérjéket, ásványi anyagokat, vitaminokat (C-, D-, E-vitamin) és elegendő mennyiségű folyadékot. Nasi helyett néha adjunk a kezükbe egy ropogós almát vagy édes banánt.

Forrás: www.mindmegette.hu

Cinca Katica: Kismanó iskolába indul

Volt egyszer egy eleven, mindenre kíváncsi kis manó. Ő volt a legeslegkisebb kis manó a manócsaládban. Szülei és testvérei nagy szeretettel és törődéssel vették körül. Otthonuk, a szép Manóvölgy, telis-teli volt virágokkal. A kis patak fölött mind megannyi híd ívelt át, körös-körül pedig tarka pillangók és szivárványszárnyú szitakötők repdestek.

Nőtt-növekedett Kismanó, s mikor elég nagy lett, mint minden rendes manógyereket, őt is beíratták a manóiskolába. Szülei lázasan készülődtek. Megvettek mindent, ami a tudományhoz kellett: húsz darab bükkmakkot a számoláshoz, két fácántollat az íráshoz, öt lapulevelet, hogy legyen mibe írni, háncsból font tarisznyát, s még ki tudja, mi mindent… A  leendő kisdiákot kiokosították, hogyan kell illedelmesen viselkedni, és bátorították, hogy egyáltalán nem kell félni.

Kismanó csak kacagott szülei buzgóságán. Vidáman kergette a pillangókat, gyűjtögette a szép kavicsokat továbbra is.
– Messze van még az aranyszínű ősz, jó anyám! Ráér még az okítás, jó apám!

 

 

 

 

 

 

 

Elérkezett a ragyogó nyár vége.
– Holnap lesz a nagy nap, gyermekem. Aludj nagyot, hogy kipihenten érkezz az iskolába! – búcsúzott este manómama Kismanótól.
– Jó, jó – ásított egy hatalmasat ő, azzal lehunyta a szemét. A következő pillanatban már nyitotta is kerekre.
– Ugye, elkísérsz?
– Természetesen.
– Akkor jó – hunyta le újra.
– Nem lesz nehéz a tudomány, anyukám? – ült fel hirtelen a manó.
– Ha odafigyelsz, akkor nem – mosolyodott el az anya, s gyöngéden lefektette.
– Odafigyelek – motyogta, s végre elszenderedett.
Még a kakas elsőt sem kukorintott, mikor a manógyerek kipattant az ágyból, s szaladt a szüleihez.
– Anya, apa, elkésem, keljetek fel! Már fütyült a rigó az első tanórára, hallottam.

– Jaj, dehogyis, kicsim, az a csalogány volt. Bújj csak vissza hamar az ágyacskádba, s szunyókálj tovább! – ölelte meg álmosan manópapa.
– Á, de én már egyáltalán nem vagyok álmos! Én akarok az első lenni az iskolában! Menjünk már!
A manószülők megadóan kászálódtak ki a puha paplan alól. Iszogatták reggeli nektárjukat. Ezalatt gyermekük ott téblábolt körülöttük, és kifogyhatatlanul kérdezgette őket.
– És ott is lesz játék? És nehéz lesz leírni a ’p’ betűt? De hiszen én még nem is tudok írni! És nem lesz nehéz a számolás? És különben is, a jobb, meg a bal csápomat folyton összekeverem, és, és, és…hogy menjek így iskolába?! Még annyi mindent nem tudok! – sírta el magát végül.
– Látod-látod? Egész nyáron nem értél rá, nem tudtunk veled beszélgetni. A pillangók, meg a szitakötők jobban érdekeltek. Nem lesz semmi baj, csak csitulj, kincsem. Most már viszont tényleg mennünk kell, ha nem akarsz elkésni – törölgette manómama Kismanó könnyeit.
Amaz hüppögve akasztotta nyakába a háncstarisznyát, kézen fogta anyját, s lehajtott fejjel elindult a manóiskolába.
A kapuban már várta őket a tanító néni.
– Hát te, miért lógatod az orrodat? – mosolyodott el, s felemelte az új diák fejecskéjét az állánál fogva.
Kismanó félénken felnézett, s még a szája is tátva maradt a nagy erős csodálkozástól. Bizony, mert a tanító néni egy igazi tündér volt. Csillogó szeméből olyan jóság sugárzott, hogy  egyszeriben elfelejtette minden félelmét. Cuppanós csókkal búcsúzott anyjától, s boldogan lépett be az iskola kapuján. Tudta, hogy csupa csoda várja odabenn, hisz a tanító néni egy igazi tündér...

 

 

Forrás: https://picibaba.hu

Mivel játszanak ősszel a gyerekek a kertben?

Amikor a nyári kerti móka, a pancsolás és a mezítláb rohangálás után lassan beköszönt az ősz, a gyerekek energiáit általában nem egyszerű lekötni. Nekik hiányzik a jó idő, a friss levegő, rendszerint nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaik közé az öltözködés, ráadásul korán is sötétedik már ebben az időszakban, ami még rátesz egy lapáttal a hangulatra. Nem kell azonban az őszi hónapokat a négy fal között tölteniük, sőt! Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem néhány tippet azzal kapcsolatban, mivel játsszon a gyerek a kertben ilyenkor. Hiszen rengeteg izgalmat tartogat az udvar számukra ilyenkor is. Sapka, sál, kesztyű és indulhat a móka!

Amikor már a biciklizés, rollerezés és a fogócska is unalmassá válik, eljön az idő, hogy elő kell rukkolni valami izgalmas kültéri tevékenységgel a gyerekek számára - ekkor jön jól egy gyermekbarát kert.

Felnőttként nem is gondolnánk, micsoda izgalmakat rejthet magában néhány falevél, egy-két gesztenye vagy éppen egy kis kerti munka.

A lehullott falevelek között a legjobb a játék!

Nincs is jobb móka annál, mint amikor egy kellemes őszi napon az ember fejest ugorhat egy színes falevél kupacba. Ráadásul ilyen módon bele lehet vonni a legkisebbeket is a gereblyézésbe. Cserébe a jutalmuk lehet az, hogy egy kupac falevél kellős közepén szabadon garázdálkodhatnak. Ez fejleszti a fantáziájukat, csoportosan és egyedül is játszhatják, ráadásul fizikailag is alaposan elfáradnak benne.

Ha megunták, megkérheti őket, hogy válasszák ki a nekik leginkább tetsző leveleket, amelyeket lepréselhetnek. Néhány nap múlva pedig akár rajzlapra is ragaszthatják őket, különböző figurákat, élethelyzeteket alkotva a papírra ilyen módon.

Szüret és gyűjtögetés

Nincs olyan gyerek, aki ne venne részt szívesen a szüretelésben. Az őszi időszakban pedig ez számos gyümölcs típus között esedékes. A kisebbek valószínűleg csak figyelik majd a körülöttük zajló eseményeket és megcsodálnak egy-egy fürt szőlőt vagy néhány almát, a nagyobbak viszont szívesen részt vesznek a szedésben és a pakolásban egyaránt.

A különböző termések összegyűjtésének is most van itt az ideje, a gesztenye, a makk és a dió ilyenkor óriási kincs. Később pedig ezek segítségével is kreatívkodhatnak, ragasztó és festék segítségével számos szépség álmodható belőlük, amely örök emlék lesz majd. 

Nem maradhat ki a tökfaragás!

A Halloween időszaka már Magyarországon is elképzelhetetlen a tökfaragás nélkül, amiért a kicsik és nagyok egyaránt rajonganak. A legjobb móka, ha közösen készítik el a különböző mókás arcokat, így ha az időjárás is engedi, akkor kültéren is. Terítsenek le egy nagy asztalt vízhatlan anyaggal és indulhat a tökfaragás!

Ültetés közösen

Az ősz remek időszak ahhoz, hogy a kertbe új gyümölcsfákat, cserjéket vagy rózsákat ültessen el, de ilyenkor van itt az ideje a majd tavasszal virágot bontó hagymák elültetésének is. Ezeknél pedig keresve sem találhat jobb mókát a gyerekek számára. Segédkezhetnek a növények kiválasztásánál, az ideális hely megtalálásában, de ott a helyük az ásás és az ültetés folyamán is. Az pedig hatalmas élmény lesz számukra, amikor látják a munkájuk gyümölcsét, a rügyező fákat és a virágokat.

Alkossanak benn és várják odakinn a végeredményt!

Ha a gyerekek megunták a kinti játékot vagy éppen esik az eső, akkor sem maradnak program nélkül. Remek móka lehet az egyszerűen elkészíthető só-liszt gyurma segítségével való alkotás. Formázhatnak embereket, állatokat, összegyúrhatják a családot vagy megeleveníthetik a kint szerzett élményeket is. A színesebb végeredmény érdekében használhatnak ételfestéket vagy csillámport is. Ez a típusú gyurma levegőn egy-két nap alatt kiszárad, így a kész figurákat érdemes a szabadban, nedvességtől védett helyre tenni. Így lesz majd mit lesni az ablakpárkányon vagy a teraszon akkor is, ha odakinn éppen zord az időjárás. 

Láthatja, milyen sokféle kültéri tevékenység létezik, amelyek a gyerekek számára mind hatalmas élményt jelentenek. Így ha azt látja, hogy a lurkók éppen odabenn unatkoznak, és bizonyára jól esne nekik a friss levegő, itt az idő, hogy előkerüljenek a kabátok és induljon a kültéri móka!

Forrás: www.megyeriszabolcskerteszete.hu

Őszi mesék óvodásoknak

Az őszi mesék kisgyerekeknek szóló történeteiben megismerkedhetünk a téli álomra készülő állatokkal, az őszi természet változásaival és megtudhatjuk azt is, mit kell tenni, ha náthásak vagyunk. Akár esti elalváskor, akár délutáni összebújós meséléskor is elővehetitek ezeket a főként óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló őszi meséket. 

 

Tordon Ákos: Egyszem cinege erdei élete

– Én is úgy keltem ki a cinegetojásból, akár a többi cinegefióka – mesélte a cinege. – Úgy csipogtam, úgy tátogattam kicsi csőrömet, akár a többiek. Velük együtt növekedtem, velük tanultam meg repülni, hanem egyben mégis különböztem a többi cinegétől: nem akartam elhagyni az erdőt, s mikor azok mind a kertek, házak, emberek közelében kerestek szállást maguknak télvíz idejére, én ott maradtam szép hazámban, a rengeteg nagy erdőben.

Tavasszal bújtam ki a cinegetojásból, amikor zöldült a világ, csak a vidám és zöld nyarat ismertem, s azt hittem, örökké tart! Az ősztől nem ijedtem meg, a színpompás tarka erdő a zöld erdőnél kis jobban tetszett nekem, hanem amikor eleredt a levéleső, s hullott a fákról, bokorról, bizony összeszorult a szívem.

Az éppen megült faágról a földet beborító levélszőnyegre néztem, amikor váratlanul egy igyekvő csigabigát pillantottam meg.

– Hová visz téged a nagy igyekezet, Csigabiga?

– Ide-ide, a fa tövébe… – felelete a Csigabia.

– Milyen jó, hogy éppen ennek a fának az ágán ülök,most elbeszélgethetünk kedvünkre egymással! -örültem meg a Csigabiga válaszának.

– Szó sem lehet róla! – szólt a Csigabiga nagy komolyan. – Bebújok a csigaházba, csigaházam betakarja az avar, a hullott levelek szőnyege, s én alszom a jó melegben, csak tavasszal bújok újra elő! – S azzal már ott se volt, azaz mégis ott volt, csak nem láthattam többé, mert mélyen elrejtezett a levelek alatt.

– Jó álmokat! – kiáltottam mérgesen, és elröppentem. Barátomat, a kis mókust kerestem fel. Álmosan ült a fészkében, és lompos farkával vigyázva takarta roskadásig elemózsiával telt kamrácskája ajtaját.

– Ilyenkor, téli álmom előtt már nem szívesen fogadok vendégeket…még legjobb barátaimat sem…- mondta barátságtalanul, és nagyot ásított.

– Bocsáss meg, kedves Mókus – válaszoltam udvariasan-, nem tudtam, hogy a mókusok ilyentájt aludni készülnek…- és odébbálltam.

Erdő fölött szálltam, mező fölött szálltam. Az egek pásztorai, a szelek, fellegnyájukat terelgették az égen…és lenn, a mezőségen éppen akkor iparkodott haza a Mezei Egérke.

– Hová-hová, Mezei Egér? – szólítottam meg. A Mezei Egérke előbb megijedt és elbújt, de amikor meghallotta, hogy én, Kiscinege szóltam hozzá, előbújt hirtelen rejtekéből, és így felelt:

– Hazamegyek a házamba, föld alatti lakásomba…Jobb odabent, mint idekint…Nézz csak fel az égre, látod-e a sok felhőt, azok hozzák az esőt! – s már ott se volt.

Eszembe jutottak a fürge gyíkok, békák, a hallgatag erdei siklók, vajon hová tűntek? Bizony ők is átalusszák a telet, ki kövek alján, ki öreg fák odvában, sötét üregében, ahol helyet talál. A Hörcsög is, mintha drága prémbundáját féltené az esős és zimankós időjárás viszontagságaitól, föld alatti termeiben, begyűjtött gabonájából eszegetve szundikálja át a telet. Maga a Borz sem sétál kinn a nyirkos, nedves időben, hanem száraz és tiszta lakásában, a Borz-várban éldegél.

De én ágról ágra szállva még vígan éltem. Már kinőtt meleg téli tollruhácskám, megvédett a hideg szél ellen. Amikor eleredt az eső, így énekeltem:

Ess, eső, ess…engem ne keress…!

De az eső mégis rám talált, én meg egy csapzott bundás Nyuszira akadtam. Meg is dorgáltam nyomban:

– Ilyenkor minden rendes Nyuszi a Nyuszi-házban alszik!

– Micsoda!?! – szökkent talpra a tapsifüles Nyuszi. – Hogy költheted ilyen henye hírét a Nyúl-nemzetségnek?

– Hogyan? Ti nem alusztok téli álmot? – csodálkoztam. Bizony a Nyuszi válaszra sem méltatott, hanem megvetően odébb iramodott. Később az Őzike magyarázta meg nekem, hogy a Nyuszi, mióta világ a világ, esőben, szélben, hóban, fagyban a szabadban marad, s újonnan nőtt meleg téli bundájában dacol a hideggel.

Őzike lett ekkor az én jó barátom, ő mesélte el azt is, hogy a Medvék is barlangjaikba húzódtak, és hosszú téli álomra hajtották medvefejüket. Fagyos szél zörgette az ágat, napról napra nőtt a hideg, aztán egyszerre csak fehér lett a világ. Olyan fehér, amilyennek előtte sohasem láttam.

– Mi ez a nagy fehérség? – kérdeztem Őzikét, aki annyival okosabb volt nálam. 

– Ez a hó …-felelte. – Alvó erdők, alvó mezők takarója…

– Szépnek szép… – ismertem el – csak éppen elfedi előlem az ebédemet, nem látom az apró magvakat, szemeket…s bizony nekem már nagyon üres a begyem!

Harmadnapra még üresebb lett. S hiába kértem a fától, erdőtől, mezőtől tanácsot: mitévő legyek, aludtak mind, s én ott álltam a nagy télben, tanácstalan. Bántam-szántam, miért is nem hallgattam cinegetestvéreim tanácsára, miért maradtam künn az erdőn? Aztán gondoltam egy nagyot, s utánuk repültem. Meg is találtam őket, s velük együtt átvészeltem a telet. Azóta is mindig a házak közelébe költözöm télire.

 

Fésűs Éva: A bukfencező mókus

Zörgő lábú szél osont át az erdei tisztáson. Egy fánál megállt, fázósan köhögött, panaszkodott:

– Elvesztettem a virágillatot!

Nedves, hűvös sóhajától tétován röpködni kezdtek a piros falevelek. Az aggódó, kicsi sündisznók összenéztek, és szapora döcögéssel hordani kezdték rejtekhelyükre a derékaljnak valót.

– Ennek fele sem tréfa! – mordult fel Mackó bácsi, amikor észrevette, hogy a vadméhek bezárták orra előtt a mézecskés odút. – Itt az ideje, hogy összehívjam téli álomra készülődő népemet a nagy, őszi számadásra!

A Kerekerdőben úgy szokás, hogy ősszel mindenki beszámol az erdő urának, Mackó bácsinak arról, menyit dolgozott és mi mindent gyűjtött a nyáron. Uhu bácsi szálkás ákombákomokkal feljegyzi ezeket az adatokat az erdő nagykönyvébe, és a legszorgalmasabbak nevét virágporból készült aranyfestékkel írja be. Ez ám a nagy kitüntetés! Elmegy a híre fától fáig!

Ezért hát Mackó bácsi mindjárt kidoboltatta a harkállyal egy bükkfa kopogós derekán, hogy mindenki sorakozzék fel a tisztáson, kezdődik a nagy számadás! A parancsnak mindenki eleget tett.

Jött a hörcsög büszkén jelenteni, hogy hány pofára való gabonát gyűjtött. Borzék elmondták, hogy éjt nappallá téve hány cső kukoricát fuvaroztak haza A méhek meg a hangyák sem szégyenkeztek, de nekik már amúgy is nagyon jó hírnevük volt. Mackó bácsi elégedetten nézte a szorgalmas népet, a serény mezei egereket, a fontoskodó sündisznókat.

-Remélem, nem lesz ínség a télen, még akkor sem, ha hosszúra szabják a hótakarót. Ugye, mókuskák?

A mókusnemzetség tajgai büszkén válaszoltak:

– Mindent megszereztünk, ami tőlünk tellett! -És sorolták sorra, hogy ki mennyi diót, mogyorót, áfonyát hordott össze; hogyan bélelte ki frissen gyűjtött mohával az otthonát és tömködte be vele a repedéseket – egyszóval, hogy mennyi hasznos munkát végzett.

Csak egy kis mókus hallgatott nagy bölcsen a sor végén, azt remélve, hogy őt senki sem veszi észre: a kisi Mókus Péter. De nem volt szerencséje, mert Mackó bácsi hirtelen feléje fordult.

– Hát te…Halljuk, mit dolgoztál a nyáron? Nem vagy ölbeli gyerek!

Várakozó csend lett. Mindenki odanézett. A mókuska szeretett volna a föld alá süllyedni szégyenében, de a föld nem nyílt meg, és neki felelnie kellett. A sunyi róka, aki egy bokorból leste az egész gyülekezetet, odasúgta:

– Hazudj nekik valamit!

Mókus Péter is egy pillanatig erre gondolt, de aztán úgy érezte, hogyha most hazudna, hát soha többé nem tudna vidáman belenézni a patak tükrébe. Ezért inkább nagyot sóhajtott, és kibökte:

– Én egész nyáron játszottam és bukfenceztem!

– Feneketlen mézes bödön! – kiáltott Mackó bácsi. Mindenki felhördült a meglepetéstől, de legjobban a mókusnemzetség tajai.

– Szégyent hoz ránk ez a haszontalan!

– Poroljátok ki a bundáját! – vicsorgott a hörcsög.

– Nem engedem! Nem hagyom! – ugrott oda Mókus mama, és magához ölelte a fiacskáját.

– Mi az , hogy nem hagyod? – Hallatszott innen is, onnan is. – Meg kell leckéztetni a naplopót!

Akkora zsivaj kerekedett, hogy Mackó bácsi elbömbölte magát:

– Csend legyen!

Erre mindenki lejjebb vitte a hangját és ismét hallani lehetett, hogy zörög, köhög az avarban az őszi szél. Mackó bácsi sziogrúan nézett a rendbontó mókusra.

– Szóval azt mondod, hogy azért nem gyűjtöttél semmit a télre, mert egész nyáron át bukfenceztél?

– Igenis Mackó bácsi, kérem -szepegett a kérdezett-, annyit, hogy szinte belefáradtam.

– Hallatlan – morajlott fel újra a megbotránkozás és egy idős borzasszonyság, akinek a hátán már teljesen kikopott a bunda a sok fuvarozástól, hosszú orrát magasra tartotta: – Nahát, hogy mik vannak!…Bezzeg az én időmben!

– Bezzeg!…-Bezzeg! – bólogattak az erdei egerek. Mackó bácsi megvakarta a füle tövét.

– Akárhogy is vesszük, kölyök, te súlyosan megsértetted az erdei törvényt, amely kimondja, hogy minden valamirevaló mókusnak gyűjtenie kell a télre. Aki ezt elmulasztja, mehet száműzetésbe a nyírfaerdőbe, ahol se odú, se mogyoró!

Mókus Petinél eltörött a mécses.

– Mackó bácsi, ne tessék engem elkergetni! Igazán nem értem rá gyűjteni!

A róka, aki az előbb még füllentésre unszolta, most szolgálatkészen előugrott.

– Nagyon helyes! A bűnös bűnhődjék! Majd én megmutatom az utat a nyírfaerdőbe!

Mókus mama a kötényébe temette az arcát, a többiek pedig hangosan jajveszékeltek: -Ilyen szégyen! Még ilyen szégyent!

Már úgy látszott, hogy Mackó bácsi csakugyan nem tágít, amikor egy kis puha bundás, egérforma vendég furakodott a sokaság közé. – Utat kérek! Sürgős mondanivalóm van! Nehogy bántsátok ezt a kis drága mókusgyereket!

– Hát e ki vagy? – csodálkozott Mackó bácsi.

– Cickány Panni, a vízi cickányok családjából – felelte a jövevény. – Váram van, sok-sok folyosóval, a patakpartba vájva.

Öntudatosan körülnézett. Hirtelen csend támadt.

– No, és mi közöd a Mókus Péter dolgához? – morgott Mackó bácsi. – Az, hogy ez a mókus énmiattam bukfencezett és velem játszott egész nyáron.

– Micsodaaaa? Még dicsekszel is vele?

– Úgy bizony! Neki köszönhetem, hogy meggyógyultam. Mert nagyon beteg voltam, és búsan üldögéltem a patakparton, amikor egyszer arra jött Mókus Péter.

„Látod, – mondtam neki szomorúan,- milyen jó a pajtásaimnak. Azok úszkálhatnak a patakban, de én nem, mert a betegség után sokáig nem vízálló a bundám, és ha mégis belemennék, hát elpusztulnék.” „Jaj, a világért bele ne ugorj a vízbe!” – intett Mókus Péter.  „Igen ám, de olyan nehéz megállni, és még borzasztóbb itt ülni elhagyottan a parton, amikor velem nem játszik senki, mert mindenkinek unalmas vagyok azzal, hogy ezt se szabad, azt se szabad…És így fog elmúlni felettem az egész napsugaras nyár…”

Hát tudjátok-e, mit csinált erre Mókus Péter? Nem ment el a vörös fenyők erdejébe áfonyát szedni, pedig oda indult, hanem ott maradt és játszott velem egész estig, hogy ne fájjon annyira a szívem a lubickolás után. Azután is eljött, mindennap. Letette a falevél tarisznyáját és mókázott meg bukfencezett. Akkor mulattam a legjobban, amikor vetette a bukfenceket! Minden búmat, bánatomat elfelejtettem és a vidámságtól napról napra jobban lettem. Peti meg csak vitte haza mindennap az üres tarisznyáját…

A kis cickány elhallgatott. Hálától csillogó szemmel nézett Petire. Mackó bácsinak úgy a torkára ment vaalmi láthatatlan gombóc, hogy percekig krákogott tőle. Mókus néni félig sírt, félig nevetett.

– Tudtam! Tudtam, hogy valami tévedés lehet a dologban!

– Nincs itt semmiféle tévedés! – dördült meg újra erőteljesen, de kissé náthásan Mackó bácsi hangja. – Elrendelem, hogy Mókus Péter nevét aranybetűkkel írják be a Kerekerdő nagykönyvébe!

– Nem is kell száműzetésbe mennem? – szólalt meg remegve Peti.

– Nem, fiacskám! -felelte Mackó bácsi.

-Éljen! – tört fel az ujjongás a mókusok torkából. – Mégsem hozott ránk szégyent Mókus Péter! Majd mi adunk neki a mogyorókészletünkből, hogy ne éhezzék, ha felébred télen!

És elkezdték szórni Peti elé a rengeteg összekuporgatott mogyorócskát, úgy, hogy nemsokára a derekáig ért…Csak a hörcsög vágott mos is mérges arcot. – Na és az erdei törvény?…Azzal mi lesz?

Mackó bácsi alig méltatta egy megvető pillantásra, azután a mókusokra mutatott.

– Ez az igazi törvény! Hátat fordított a durcás hörcsögnek és elindult a barlangja felé.

 

Zelk Zoltán: Őszi mese

Egy magas fa legszélső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

-Miért nem hintázol velem? – kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!

A falevél erre sírva fakadt.
-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek? Miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülnek benne!

A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj ha meghalok – gondolta – úgysem ér már semmit az életem.

De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:

-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?

De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találja ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.

-Ott van a kismadár – ujjongott a falevél – akivel beszélgetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!

Oda repültek hát hozzá. A kis madár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak a tengeren túlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.

-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.

A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen – völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. Ott himbálózott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.

-Most már boldog vagyok – sóhajtotta a falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

 

Fésűs Éva: Tüsszentős mese

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamilla tea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat.

Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe. Végiglátogatja a pajtásait, akiket már régóta nem látott: legelőször a bumfordi mackót. A mackó éppen erdei hangversenyre készült, és szorgalmasan gyakorolt egy trombitán odabent a barlangjában, mert a falak ott csodálatosan visszhangzottak.

– Bújj be! – brummantott kurtán, amikor meghallotta a kopogtatást két trombitaszó között. Bezzeg meglepődött, amikor a malacot meglátta.
– Nini, hát te nem dagonyázol?
– Nem, mert dagyon dáthás vagyok! – szortyogott Neszepisze, és hogy még jobban bebizonyítsa, hatalmasat tüsszentett, egyenesen bele a trombitatölcsérbe.
– Gondoltam, dagyon fogsz örülni, ha meglátogatlak!
– De én most éppen gyakorolok – lépett hátra a bocs. – Vasárnap lesz a hangverseny; odáig már nincs sok időm.
– Ó, csak gyakorolj tovább nyugodtan, én majd hallgatom! Happcii… Sőt, ha elfáradsz fújom helyetted.
– Még mit nem! – mondta mérgesen a mackó – Különben is hűvös a barlangom. Jobban tennéd, ha kiülnél a napra.
– Dehogy ülök! – erősködött malacka. – Hiszen mondom, hogy látogatóba jöttem hozzád!… Happcii

A bumfordi mackó akkorát fújt a trombitába, hogy a sarokban lengő pókháló háromszor megcsavarodott.
– Akkor hát én megyek ki gyakorolni – mondta, és már vitte is kifelé a hangszerét.

Malacka megsértődött.
– Nahát, milyen barátságtalan vagy! Tudd meg, hogy többé be se teszem hozzád a lábamat! Tovább is ment mindjárt, Nyuszókához.

Nyuszóka éppen káposztát rakott el télire egy nagy hordóba, amikor Neszepisze betoppant hozzá.

– Szia, Nyuszóka! Eljöttem hozzád látogatóba.
– Szép, hogy eszedbe jutottam, de látod, éppen igen nagy munkában vagyok
– Majd én segítek neked. Happii…
– Mi az? Megfáztál?
– Dagyon dáthás vagyok! – düllesztette ki büszkén a mellét Neszepisze, és akkorát szívott az orrán, hogy egy elefántnak is dicsőségére vált volna. Kis csülkét sebtében végig is húzta az orra alatt, aztán már nyúlt volna a káposztalevelek után, de Nyuszóka hirtelen a körmére koppintott egy fakanállal:

– Ohó, barátocskám, az ilyen segítségből nem kérek!
– No nézd csak, milyen irigy vagy! – kapta vissza a csülkét Neszepisze. – Nem élek én káposztával!

– Egészen másról van szó… – kezdte Nyuszóka, de a kismalac ismét hatalmasat tüsszentett, egyenesen a szeme közé, aztán anélkül, hogy megvárta volna mit mond, sarkon fordult és uzsgyi!…

– Elmegyek Sünihez – gondolta. Régen láttam, és ő biztosan örül majd nekem. Süni éppen csomagolt.
– Elutazol? – kérdezte csalódottan Neszepisze.
– Igen, holnap reggel indulok Tüskésföldvárra, süntáborba! – felelte Süni, és apró gombszemei örömtől ragyogtak. – Minden kész, már csak egy igazolás kell Harkály doktortól, hogy egészséges vagyok.
– Minek az? – csodálkozott a malac.
– Mert aki beteg, az nem nyaralhat együtt a többiekkel. Hanem teveled mi van? Olyan furcsán szörcsögsz!
Süni azonban nem nevetett, hanem kissé ijedt képet vágott.

– Ugye, neked még sohasem volt ekkora dáthád? – kérdezte Neszepisze.
– Nem, de nem is kívánom, hogy legyen. Kérlek, eredj haza!
– Hát már te is ilyen utálatos vagy? Nem is örülsz nekem?
– Aki beteg, annak otthon a helye.
– A dátha nem betegség, az csak dátha! Kérdezz meg akárkit!
– Mégsem szeretném elkapni tőled, éppen a nyaralásom előtt.
– Nem is adom oda, tudd meg! Happcü… És mától fogva nem köszönök neked! – húzta fel kivörösödött orrát a kismalac.

Mélységesen megbántva fordított hátat a sünnek. De most már hová menjen? Leült a tisztáson egy lapos kőre, és elkezdte magát rettentően sajnálni. Még a könnye is kicsordult.

– Hát téged ki bántott? – szaladt oda hozzá Mókuska.
– Bindenki! – bőgte el magát Neszepisze, és elmesélte balul sikerült látogatásait. A végén tüsszentett rá akkorát, hogy Mókuska is jobbnak látta gyorsan visszakapaszkodni a faágra. Onnan, tisztes távolságból szólt le újra:
– Igazuk volt a pajtásaidnak.
– Én nem csináltam semmi rosszat!
– Tapintatlan voltál. Az ilyen viselkedést így nevezik.
– Akárhogy nevezik, én azt mondom, hogy nem igazi barát az, akinek náthásan nem kell a pajtása!
– De az sem igazi barát, aki nem kíméli meg a másikat! Szó szót követett, feleseltek, veszekedtek, és talán még most is folytatnák, ha a malackának nem támad ismét egy pompás ötlete.

Döntsön valaki más!… Például te!… És akkor az lesz ennek a mesének a vége.

 

Tordon Ákos: Makkmanócska

Makk-erdőben makkházikó, itt éldegél Makkmanó. Olyan pici, hogy emberszem meg se látja. De akkor se látná, ha nagyobb lenne, mert a Makkmanó sohasem mozdul ki a házából, hiszen a leggyengébb szellő is világgá fújná.

Otthon ül hát a belül tágas, kívül pirinyó házikóban. Időnként ki-kitekint a varázsablakon, máskor meg a varázsdobozt forgatja, így aztán mindig tudja: mi újság a nagyvilágban, közel, távol, hetedhét határban, hetedhét országban.

A minap is varázsablakából látta, hogy de nagy bolondot cselekszik Dünnyögi uram: a fekete varjakat pusztítja oktalan haragjában. Pedig tán még a zörgő haraszt is tudja, hogy a fekete varjak igazi segítőtársai a szántó-vető embernek. 

– Ejnye-ejnye, Dünnyögi uram – mérgelődött Makkmanó-, csak találkoznék kenddel, jól megmondanám a magamét! – s már a kilincsen volt a keze, amikor eszébe jutott a szellő általi világgá fújás nagy veszedelme. Nomeg a felesége is a nyakába kapaszkodott:

– Jaj, édes uram, szellő elfújhatja, esőcsepp-tengerbe fúlhat, eltévedhet egy tavalyi levélen! – és sorolta tovább a sok-sok veszedelmet. Még most is sorolná, de akkor odaégett volna a kürtős kalács, kiperdült hát a konyhára, a dolgára.

Makkmanócska levette kezét a kilincsről, és ezt dúdolta: Csörög a zsákban a sok dió, égen a a csillag millió…De nem mozdult el a varázsablak mellől, onnét tartotta szemmel Dünnyögit és a fekete varjakat.

A fekete varjak haragosak voltak, hiszen jót akartak ők Dünnyöginek, segítettek néki a földje megművelésében.

– Hej, Dünnyögi uram, ne bántson bennünket, csak magamagának cselekszik vele rosszat! – károgta a legvénebb varjú, s azzal fürgén kitépett a földből egy zsendülő, de satnya búzaszálacskát. – Nézzen csak ide, beteg ez a búzaszem, féreg bántja, féreg rágja, sose lesz ennek kalásza. Ha nem pusztítanám el a férget, egy szem búzája se lenne Péter-Pálra, aratásra…

S mutatta is a satnya hajtás beteg tövét. De Dünnyögi uram nem értette a varjúbeszédet, nem látta meg a csenevész búzaszál tövére tapadt, erejét, életét elszívó halálos nagy ellenségét, csak a vélt kárt látta.

– Hej, rusnya varja, csúf madara! Mind kiirtalak benneteket, kifordítom begyeteket, puska űzzön el titeket!!!- kiáltotta Dünnyögi haragosan és hazaszaladt a puskájáért.

– Kár…kár…kár…be nagy kár…- károgták búsan a fekete varjak, mert bizony még sok napra való munkájuk lett volna Dünnyögi földjén. Dúlva-fúlva jött vissza a haragos Dünnyögi, vállán a puskája, s vele jött a fellármázott fél falu. De a fekete varjak nem vitték a bőrüket a vásárra, felkerekedtek, s a szomszéd határba repültek.

Az ottani gazda okos ember volt, megörült a fekete tollú segítőknek, dehogyis bántotta őket! Dünnyögi esztelen mérgében bele-beledurrantott a puszta levegőbe, hogy örökre elijessze földjéről a fekete varjúnépet.

– Üres a kaptár, nincsen méz, ostoba fejben nincsen ész…-dünnyögte magában a haragos Makkmanócska. – Dünnyöginek ugyan hiába is próbálnám megmagyarázni, hogy nagy ostobaságot cselekedett…- mondta este a feleségének.

És az asszony rábólintott: – Talán tanul majd a saját kárán…

Aratáskor együtt néztek ki a varázsablakon. Bizony, sanyarú képet nyújtott Dünnyögi uram földje, nem termett rajta félmarékra való se! Bezzeg dús volt a termés a szomszéd határban, az okos gazda földjén, aki megbecsülte a szántó-vető nép szorgalmas segítőjét, a fekete varjak seregét. Hiszen az ember szeme nem látja meg a gabona földben rejtőző sok-sok ellenségét, varjúszem és varjúcsőr kell ehhez.

Amikor híre ment, hogy okos gazda földje milyen jól termett, nagy búsan átballagott hozzá Dünnyögi, hogy az okát megtudakolja. Bizony, nagyot csodálkozott, amikor meghallotta, hogy a fekete varjaknak köszönheti szomszédja a jó termést.

– Hiszen én mindig úgy tudtam – kapta fel a fejét Dünnyögi – hogy a varjú nagy kártevő!

– A szürke varjú, de nem a fekete! – nevetett az okos gazda.

Makkmanócska becsukta a varázsablakot. – No, ettől talán megokosodtál, Dünnyögi barátom, s ezentúl nem kergeted el a fekete varjakat! – mormogta a szakállába.

Mert szakálla is van ám a Makkmanónak. A felesége szokta fésülgetni, míg a konyhában vígan pattog a tűz. A szakállfésülés után elalvásig egyre ezt dúdolja a pici Makkmanócska: Csörög a zsákban a sok dió, égen a csillag millió… A nóta kihallatszik a a makkházikóból, szárnyára kapja az esti szellő, s hajnalig dudorássza az ablakunk alatt. Én legalábbis hallani szoktam,ha hajnalonta felébredek.

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu

LEGO Játékváros 2024

A LEGO JÁTÉKVÁROS egy olyan nap, ami teljes egészében a játékról és a játékon keresztül történő tanulásról szól. Te se maradj le róla!

Várunk mindenkit szeptember 8-án a Nyíregyházi Egyetem campusán rengeteg LEGO kockával, izgalmas játékokkal, különleges színpadi műsorokkal, érdekes tudományos előadásokkal, családi és gyerekprogramokkal, kiállítással, kreatív kihívásokkal! Gyere el családoddal, barátaiddal, szólj a LEGO rajongó ismerőseidnek, és azoknak, akik szeretnének egy játékos napot eltölteni rengeteg színes programmal és látványossággal. 

Időpont: 2024. szeptember 8.

Helyszín: Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza, Sóstói út 31/B

Forrás: www.nyiregyhaza.info.hu

A fejlődési előrelépések mérése a babánál

 

 

 

 

 

 

 

 

A baba fejlődésének mérése
 

1. Mozgásfejlődés:

   • Mit figyelj? Nézd meg, mikor kezd a baba forogni, kúszni, mászni, ülni, felállni és járni.
   • Hogyan mérd? Jegyezd fel a dátumokat, amikor a baba először végrehajtja ezeket a mozdulatokat, és kövesd nyomon, hogyan javul a mozgáskoordinációja.

2. Finommotoros készségek:

   • Mit figyelj? Figyeld, hogyan használja a baba a kezét és az ujjait a tárgyak megfogására, elengedésére, építésére és manipulálására.
   • Hogyan mérd? Jegyezd fel, mikor kezdi el a baba használni az ujjak közötti fogást, mikor kezdi el rakosgatni a játékokat, és hogyan fejlődik ezekben a készségekben.

3. Nyelvi fejlődés:

   • Mit figyelj? Kövesd nyomon a baba első szavait, a szókincsének bővülését és a mondatok alkotását.
   • Hogyan mérd? Írd fel az első szavakat és a dátumokat, amikor elkezdett mondatokat alkotni, és jegyezd fel az új szavakat, amelyeket megtanul.

4. Kognitív fejlődés:

   • Mit figyelj? Figyeld a baba problémamegoldó képességét, a játékokkal való interakcióját és az új dolgok felfedezését.
   • Hogyan mérd? Jegyezd fel, mikor kezd el a baba egyszerű problémákat megoldani (például formabedobó játékokat használni), és hogyan fejlődnek ezek a képességei.

5. Szociális és érzelmi fejlődés:

   • Mit figyelj? Nézd meg, hogyan reagál a baba más emberekre, hogyan fejezi ki érzelmeit, és hogyan alakít ki kötődéseket.
   • Hogyan mérd? Jegyezd fel, mikor kezd el a baba mosolyogni, nevetni, ölelni, és hogyan fejlődnek ezek az érzelmi kifejezések és szociális interakciók.

6. Érzékszervi fejlődés:

   • Mit figyelj? Figyeld, hogyan reagál a baba különböző hangokra, fényekre, textúrákra és ízekre.
   • Hogyan mérd? Jegyezd fel, mikor kezd el a baba különböző érzékszervi ingerekre reagálni, és hogyan fejlődnek ezek a reakciók.

 Fejlődési napló készítése:

A fejlődési napló vezetése hasznos eszköz lehet a baba fejlődésének nyomon követésében. Írd le a baba különböző mérföldköveit, dátumokkal együtt, és jegyezd fel a megfigyeléseidet. Ezzel könnyen nyomon követheted a fejlődési előrelépéseket, és látni fogod, hogyan halad a baba idővel.

Rendszeres orvosi ellenőrzések:

Ne feledd, hogy a rendszeres orvosi ellenőrzések is fontosak a baba fejlődésének nyomon követésében. A gyermekorvosok mérik a baba súlyát, hosszát, fejkerületét, és ellenőrzik a fejlődési mérföldköveket, hogy ellenőrizzék, hogy a baba egészségesen fejlődik-e.

 

 

 

 

Indexkép: Depositphotos.com

Cikk forrása:  https://www.csaladinet.hu