Itt a szeptember, a meleg
nyári napoktól már elbúcsúzhatunk, jönnek a hűvösebb őszi nappalok.
Kisgyermekes szülőként ismét azon gondolkodunk, mit fogunk ráadni a babára.
Olyan, mintha állandóan új ruhára lenne szüksége. Nem csoda, hisz az első két
évben a babáknak átlagosan háromhavonta le kell cserélni a ruhatárát. Ez
rengeteg időnkbe és energiánkba kerül, nem beszélve a ruhavásárlás
költségeiről. Ezért fontos, hogy legyen egy kialakult rendszerünk, ami alapján
könnyebb kialakítani babánk ruhatárát. Most Vincze Tünde, a BabuciBox –
kapszulagardrdób szakértője mutatja meg, mi az a kisbaba kapszulagardrób és
hogyan állítsuk össze lépésről lépésre.
Mit nevezünk
kapszulagardróbnak?
A kapszulagardrób nem
más, mint egy jól átgondolt, nagyon jól variálható kicsiny ruhatár, mely
tartalmazza az összes alapruhát szezonális darabokkal kiegészítve. Egyik
legfontosabb ismérve a jól variálhatóság mellett, hogy csak olyan ruhát
tartalmaz, amit szeretsz. Miért fontos ez? Mert nem fogod ráadni a gyermekedre
azt a babaruhát, aminek nem tetszik a színe, a fazonja, vagy az anyaga. Inkább
ráadod ugyanazt a 4-5 ruhadarabot, amit tegnap és a múlt héten is hordott. Mert
azok olyan jól állnak neki – és azokat szereted a legjobban. Tehát azt
kell elérnünk, hogy a gyermek ruhatárának minden egyes darabja a kedvenced
legyen.
Miért jó, ha
kapszulagardróbja van a gyermekednek?
A kisbaba kapszulagardrób
biztosít számodra egy rendszert, így megkönnyíti a baba öltöztetését, a ruhák
mosását, rendszerezését, és nem utolsó sorban az új babaruhák beszerzését. De
nézzük sorban, milyen előnyei vannak a baba kapszulagardróbnak.
Jól variálható, így
egyszerűbb lesz a baba öltöztetése. Az összeillő daraboknak köszönhetően
nem kell azon gondolkodj, mit mivel vegyen fel a baba. Ha eljön az idő, akkor a
gyermeked is könnyen eldöntheti, mit szeretne felvenni.
Jól átgondolt ruhatár
révén könnyebbé és tudatosabbá válik a ruhavásárlás. Hiszen listával a
kezedben fogod megvenni a hiányzó darabokat. A kevesebb impulzusvásárlás pedig
csökkenteni fogja a ruhákra fordított költségeidet is.
A kevesebb ruhának
köszönhetően egyszerűbb lesz az életedet. Rengeteg idő megy el a ruhák
rendezésével, mosásával, teregetésével, elpakolásával. A kevesebb ruha kevesebb
döntést jelent, így több energiád marad arra, ami igazán fontos.
Őszi ruhatár
összeállítása
Mielőtt elkezdenénk
lépésről lépésre megnézni, milyen ruhadarabokra lesz szüksége a babának
ősszel, csináljunk helyet!
Pakoljuk ki az összes (de
tényleg az összes) ruháját a babának az ágyra, földre, ahol hely van.
Ezután csinálj két kupacot: az egyikbe kerülnek azok a ruhák, amelyek jók
a babára, a másikba pedig azok, amelyek vagy kisebbek vagy nagyobbak. A
kinőtt kisruhákat méret szerint zacskózd be, és tedd el. Érdemes ezeket minél
hamarabb elvinni a végleges helyére, vagy legalább egy cetlivel ráírni a
csomagra, hogy mit tervezünk vele csinálni (elrakni, eladni, eladományozni). A
nagyobb méretű ruhákat, amik még nem jók a babára, szintén zacskózd be és a
mérettel együtt tedd el. Így végül csak azok a ruhák maradnak előtted, amelyek
jók méretben a babára. Most már elkezdhetjük megtervezni a kisbaba
kapszulagardrób darabjait!
Ruhatár megtervezése
Az alábbi kérdések
megválaszolásával átgondolhatod, milyen ruhadarabokra van szükséged a baba új
ruhatárához.
Milyen típusú
ruhadarabokat adsz rá legszívesebben: nadrág-felső vagy tunika-leggings kombó,
rugdalózó, kantáros naci?
Milyen a napi rutin, mit
szeret leggyakrabban játszani: most kezdett el kúszni-mászni, állandóan a
földön van, szeret a fűben, homokban játszani, jobban szeret rajzolni és
könyveket nézegetni?
Milyen szakaszban van az
életetek: állandóan otthon vagytok – akár a COVID miatt, bölcsibe vagy oviba
jártok, sokat mentek vendégségbe vagy sokat utaztok?
A válaszok alapján írd
fel egy papírra a baba leendő ruhatárának darabjait, így áll majd össze a
bevásárló lista. Először a nappali szettek számával kezdd. Minden
napra egy nappali szett, tehát a mosás gyakoriságától függően kb. 5-9 db. Ezekhez
add hozzá a bodykat (szintén napi egy), a rugdalózókat, az overált és a
kiegészítőket (sapka, sál, kesztyű, zokni, harisnya). Ne feledd, a
kevesebb több!
Őszi kisbaba
kapszulagardrób bevásárló lista
Egy újszülött
babakapszuláját őszre az alábbiak szerint állítanánk össze – heti két mosást
feltételezve:
- 5 rugdalózó
- 5 hosszú ujjú body
- 4 felső (hosszú ujjú póló
vagy pulcsi)
- 4 nadrág (vékonyabb és
vastagabb is)
- 1-2 csini babaruha
vendégségbe (kantáros vagy kisruha, tunika)
- 1 overál (aminek a keze
és lába visszafordítható, így nincs szükség kesztyűre)
- 2 sapka (1 vékony és egy
vastag)
- 5 zokni, 3 harisnya (az
első pár hónapban úgyis kiderül, melyiket használja gyakrabban)
- 2 nyálkendő (opcionális,
feleslegesnek tűnik, de nagyon praktikus, és mivel egy mérete van, így csak
egyszer kell megvenni, és akár másfél-két éves korig is használható)
Ez összesen: 20-21 db
babaruha + a kiegészítők (zokni, harisnya, sapka, nyálkendő).
Életviteltől függően ez a
ruhatár akár egy teljes hétre is elég, hiszen a 4 felső-naci szett mellett
adhatunk rá nappal rugdalózót is (vagy kantáros nacit), még kényelmesebb is,
mint egy gumival rendelkező nadrág.
Színek és stílus
megtervezése
Miután megvan a listánk,
hogy milyen ruhadarabokat kell beszereznünk, gondoljuk végig, milyen stílust
szeretnénk, milyen színek illenek kisbabánkhoz. Az irányelv itt is a kevesebb
több! Akkor lesz könnyen és jól variálható a ruhatárunk, ha csak pár
kedvenc színből áll a ruhatárunk. Ha szeretjük a mintás babaruhákat, akkor
törekedjünk arra, hogy vagy a felsők vagy a nadrágok egyszínűek legyenek, így
könnyebb lesz összeilleszteni őket.
A stílus és színek
megtervezésében segíthet, ha megnézzük az eddigi kisruhákat, amelyeket
leggyakrabban ráadtunk a babára.
Vásárlás
Ha megvan a listánk és a
stílus, akkor nézzük meg, mi az, ami már megvan, és nem kell beszerezni. A
maradék listával pedig indulhat a beszerzés. Érdemes 1-2 helyről
beszerezni a kisruhákat, így a különböző gyártók babaruhaméretei sem
zavarhatnak meg minket (mert például az 56-os méret az egyik gyártónál
kisebb, a másik gyártónál nagyobb, a két azonos méretű rugdalózó között pedig
akár 5-8 centi különbség is lehet).
Fontos! A vásárlásnál
ragaszkodjunk a listához! Ha nem tesszük, akkor kárba vész a tervezésre
szánt időnk. Jusson eszünkbe, hogy ezt a listát jól átgondoltuk, oka volt
annak, hogy azok és csak azok a ruhadarabok kerültek rá. Ha megveszünk egy-egy
cuki, akciós kisruhát, ami nincs a listán, akkor azt kockáztatjuk, hogy nem
fogjuk gyakran használni (hiszen vagy színben, vagy fazonban nem illik a
babánkhoz, egyébként a listán lenne.
Megvan a babakapszulánk,
hogyan tovább?
Az első kapszula nem lesz
tökéletes, talán a második sem. A babák folyamatosan változnak, így az
igényeiknek megfelelő ruhatár is változni fog. Az egész egy tanulási
folyamat, amelynek révén mindig egy kicsit másképp, egy kicsit jobban, egy
kicsit gyorsabban állítod össze a következő kapszulát. Mégis miért éri
meg? Mert lesz egy kialakult rendszered, amelynek segítségével egyre könnyebbé,
már-már rutinszerűvé válik a következő kapszula kialakítása.
Forrás: www.szuloverzum.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése