Az ilyen szülő nem figyel igazán a gyerekére, nem veszi figyelembe, milyen is a karaktere. Ha valóban „benne van” a személyiségében, hogy adott esetben ügyvéd legyen (ha már ezt a példát vettük az elején), akkor az ez irányú finom terelgetés még rendben is lenne, ha viszont távol áll tőle, és valójában inkább egy erőszakos útmutatásról van szó, akkor sokkal rosszabbat tesz vele, mint képzelné. Hiszen a gyermeke nem tud majd olyanná válni, amilyen úgysem tud lenni.
“Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog ‘érvényesülni’ az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy ‘érvényesülni’? Kit irigyelünk? Azt az agresszív, csúcsra törő pasast, aki fiatalon eszelősen hajt, sikert sikerre halmoz, majd negyvenöt éves korára kiég, ötven-hatvan éves korára pedig egy megkeseredett roncs lesz belőle? Ez a jó?
Biztos, hogy lesajnálandó az a kis ‘félénk’, introvertált, befelé forduló fiú, aki csak 35 éves kora után kezd lassan kibontakozni? Lehetőleg kerüli a nagyon harcos mezőket, de azért talál magának egy területet, amit szeret, amiben jó, és amivel elkezd egy kis pénzt is keresni. Azért a végére csak összehoz egy szerény kis hajlékot, ahol jól érzi magát a családjával, kellemes, kedves apa és nagypapa lehet belőle, imádják a gyerekek és az unokák. Ez egy sikertelen élet volna? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha, kivéve, ha az az öngyilkosság? Ennyire megőrjített bennünket a celebszemlélet?”
Forrás: anyajajj.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése