2021. június 21., hétfő

BABA NAPOZÁSI KISOKOS – 10 KÉRDÉS, AMELY MINDEN ANYUKÁBAN FELMERÜL

Baba napozási kisokos – 10 kérdés, amely minden anyukában felmerül

A napozás olyan téma, amelyről nem lehet eleget beszélni. Az anyukák joggal aggódnak, hogy nem árt-e a napsütés a baba bőrének. A leggyakrabban felmerülő kérdésekre válaszolunk most.

  1. Mikortól vihetem ki a picit a napra?

Azt gondolná az ember, hogy ez télen, hidegben okoz nagyobb problémát, de valójában éppen ellenkezőleg. Ha nincs extrém hideg, jól bebugyolálva már 1-2 hetes korban elmehetünk sétálni vagy kitehetjük a picit a teraszra. Persze más a helyzet nyáron, amikor tűz a nap. Az erős napfény nem csak az UV-sugárzás miatt rossz a babának, hanem azért is, mert a baba nem ismeri még az erős napfényt. Az a legjobb, ha az első 1 évben csak reggel 11 előtt és 15 óra után megyünk napra a picivel a napsugárzás erősségétől függően.

  1. Mennyi időre érheti nap a baba bőrét?

Az újszülött babák bőre a legvilágosabb bőrtípusnak minősül, tehát 3 percig lehetnek a tűző napon anélkül, hogy leégnének. Sajnos vannak időszakok, amikor a sugárzás még erősebb, így akkor még ennyi sem ajánlott. Figyeljük mindig a napsugárzás erejéről szóló híreket.

  1. Mikortól és milyen alkalmakkor kell/lehet naptejet használni?

Ha pl. a néhány hónapos babát felöltöztetve, babakocsiban tologatunk, és napernyőnk is van, be kell-e őt kenni naptejjel?

Az egész pici babáknál – kb. 1 éves korig – nem ajánlott a napvédő szerek használata. Őket árnyékolással és ruhával célszerű megvédeni a naptól. Ha teljesen árnyékoljuk őket, akkor nem kell fényvédő készítményt használnunk. Ha a baba valamelyik testrészét (kezét, lábát) nap éri, vagy már mászik/jár a pici, és nem tudjuk egy helyben tartani, akkor célszerűbb bekenni. A mindenkori legjobb választás azonban továbbra is az árnyékolás és a fedés, ameddig csak lehetséges.

  1. Kenjük-e be naptejjel a babát, ha valamelyik testrészét séta közben nap éri?

A fentiek szerint az árnyékolás és a ruhával fedés a legjobb megoldás. Viszont ha valamije kilóg a picinek és nem tudjuk elfedni, azt kenjük be bátran. Ami nagyon fontos, hogy lehetőleg káros anyagoktól mentes, fizikai fényvédőt tartalmazó készítményt használjunk, mert előfordulhat, hogy a pici lenyalja a kezéről (de akár a lábáról is).

  1. Ha nem süt a nap, de hőség van, akkor kivihetem-e a picit sétálni?

Lehetőleg ne. A babák ugyanis nem izzadnak, ezért nem tudják lehűteni a testüket, így nagyon könnyen hőgutát kaphatnak. Célszerűbb kora reggel vagy este sétálni az egészen pici babával, hogy igazán élvezetes legyen a dolog neki is.

  1. Ha kirándulunk és egész nap a szabadban vagyunk, hányszor kenjük be?

Nagyon fontos kérdés, mivel sokan elfelejtik, hogy nem csak a vízparton erős a sugárzás, hanem bárhol a szabadban. Így mindenképpen kenjük be a baba bőrét fényvédővel, illetve az 1 év alatti babákat árnyékolással, ruhával, takarással (pelenka) védjük meg a napsugárzástól. Az, hogy hányszor kell az adott naptejet használni, az SPF-től vagy a faktorszámtól függ.

  1. Mi az a rejtélyes SPF vagy faktorszám és mit jelent?

A fényvédő faktor, angolul SPF=Sun Protection Factor, azt adja meg, hogy az adott faktorszámú naptejjel mennyi idővel tovább lehetünk a napon leégés nélkül. Hogy a baba mennyi időt lehet a napon az adott naptejjel, azt a következőképp tudjuk kiszámolni:

Naptej nélkül napozással tölthető idő=babáknál 3 perc x a használt naptej faktorszáma. Így megkapjuk azt a maximális percmennyiséget, amelyet a napon tölthet leégés nélkül. Ha letelt az adott idő, kenjük be újra a babát.

  1. Mikortól vihetjük a picit strandra és ott hogyan védjük meg a napsugárzástól?

1 éves kor alatt inkább ne vigyük magunkkal strandra a kisbabát, ha nyáron napközben strandolunk. Ha nyaralni szeretnénk, jobb elő- vagy utószezonban menni, amikor még vagy már kisebb a sugárzás. Ha mégis strandolni megyünk, célszerű beszerezni egy strandsátrat, amely megvédi a picit az UV-sugárzástól. Ha már olyan korú a gyermek, hogy nem lehet egyhelyben tartani, akkor mindenképpen használjunk fényvédőkrémet.

A legnehezebb a gyerekünket a vízben megvédeni a naptól. Ha medencében fürdik, akkor árnyékoljuk napernyővel. Ha ezt nem tudjuk megoldani, ügyeljünk rá, hogy 11-15 óra között ne menjen vízbe.

Nagyon fontos, hogy mindig legyen a fején sapka, mert így nem kap majd napszúrást és az arca is kevésbé ég le. A fényvédők közül már vannak olyanok, amelyek elméletileg vízállók, de sajnos a gyakorlatban ezek sem védenek teljesen, mert hajlamosak a leázásra. A pofijánál, ha nem rakja vízbe, hasznos lehet a naptej, a többi testrész pedig maradjon a víz alatt a kritikus napszakban. De hangsúlyozzuk, inkább este vagy reggel pancsoljon.

  1. Milyen naptejet érdemes választani?

A napvédelmi megoldásoknak 3 típusa van: kémiai, fizikai és biológiai napvédelem.

  • A hagyományos, kémiai védelmet nyújtó naptejek felszívódnak a bőrünkbe és ott elnyelik a napsugarakat. Nagy előnyük, hogy mivel a bőrben felszívódva hatnak, nem mosódnak le a vízben sem és nagyon tartósak. Viszont kutatások szerint olyan káros anyagokat és nanorészecskéket tartalmaznak, amelyek hormonzavarokat és egyéb betegségeket okozhatnak.
  • A fizikai fényvédők olyan ásványi anyagokat tartalmaznak, amelyek a bőrön megtapadnak és visszaverik a káros napsugárzást. Kevésbé tartósak és fehéres felületet képeznek a bőrön, viszont nem szívódnak fel a bőrbe, így garantáltan nem károsítanak.
  • A biológiai napvédelem alapja az, hogy léteznek olyan növények, például a shea vaj, a kakaóvaj, a körömvirág stb., amelyek külsőleg, sőt olyanok is, amelyek magas karotintartalmuknál fogva belsőleg rendelkeznek valamennyi fényvédő hatással. Ilyen például a sütőtök, homoktövis, sárgarépa is. Ha olyan készítményt választunk, amelyben ezek jelen vannak, kiegészíthetik a hatást. Fontos azonban tudnunk, hogy ezek tényleg csak kiegészítésnek jók, önmagában a sárgarépa fogyasztása nem elég a napvédelemre. 

10. Mit tudunk tenni, ha mégis leégett a pici a napon?

Ha a baba mégis leégett, nagyon fontos, hogy minél jobb gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató anyagokkal ápoljuk a bőrét. Kerüljük az irritáló dolgokat, szereket (pl. illóolajak, színezékek)!

A házi megoldások közül egyszerű módszer a kamillateával dúsított langyos fürdővíz. Ugyanilyen remek hatása van a paradicsom-pakolásnak is, mivel a paradicsom a benne lévő sok likopin és E-vitamin miatt hidratálja és regenerálja a bőrt, ezzel is enyhítve a napégés tüneteit.

A legegyszerűbb módszer a felhasználásra, ha paradicsompakolást készítünk: Fogunk egy paradicsomot és aprítógépben pépesítjük. Felkenjük a bőrre és gézzel stabilizáljuk.

Forrás:https://www.herbarting.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése