"Kis gyerek, kis
gond, nagy gyerek, nagy gond." Kisgyerekes szülők nem nagyon hiszik
ezt még, de akiknél már beköszöntött a kiskamaszkor, azok pontosan tudják, hogy
a dackorszak, az óvodás hiszti, vagy akár még az iskoláskor kezdete is könnyed
játék volt ahhoz képest, ami ilyenkor éri a szülőt.
Kiskamaszt nevelni komoly
kihívás, és egyben jó lehetőség is, például arra, hogy szembenézzünk azzal,
milyenek voltunk mi magunk kamaszkorunkban. A kiskamasz már nem
mindig feltétlen rajongást közvetít a szülő felé, hanem bizony kritikával is
illeti, ez pedig tükröt mutat saját magunknak is. Ráadásul ez a
kiskamaszkor már lassan 8-9 éves kor körül elkezdődik, és kitart a középiskola
kezdetéig.
„Az idősebbek gyakran mondogatják, hogy „ezek a mai fiatalok” mennyivel másabbak, mint ők voltak. De az az igazság, hogy tényleg nagyon mások” – kezdi Dombi Annamária, a Mindwell Pszichológiai Központ tanácsadó szakpszichológusa. – „A mai gyerekeknek tízezerszer több információt kell feldolgozniuk, mint például a saját nagyszüleiknek, s ez az információözön alaposan próbára teszi az idegrendszerüket is. Amúgy is jellemző az, hogy képekben látják már a világot, intuitív módon tanulnak, hálózatszerűen szerzik információikat. És nagyon sok dolgot képesek egyszerre párhuzamosan csinálni: ez az úgynevezett „multi tasking” a lételemük.”
A szülőnek tehát nem nagyon van más lehetősége, mint felvenni a ritmust, lépést
tartani a gyerekkel, ha nem szeretne idejekorán eltávolodni a gyermekétől.
Tudomásul kell venni, hogy ők már egy másik közeget tartanak természetesnek, az
internet világába beleszülető gyerekek egyszerűen nagyon sok dologról másképp
gondolkodnak, másképp élik meg azokat.
„Kiskamasznak lenni egyébként nyilván nem könnyű” – mondja Dombi
Annamária. –„Két életszakasz határán van a gyerek, és ilyenkor kell
megalapoznia az úgynevezett „én-erejét”. Ilyenkor feszegeti a kérdést, hogy
egyáltalán ki ő és miben lehet értékes a világ számára, azaz identitás és
kompetencia keresés zajlik nagy erőkkel. Ez már igazából a későbbi leválás,
elszakadás kezdete: lassan a szemünk előtt alakul egy későbbi, saját identitású
felnőtt.”
Hogy kezelheti ezt a szülő minél jobban?
Nagyon sok humorral - ezt ajánlja a pszichológus. Érdeklődjünk akkor,
amikor a gyerek szeretné, legyünk nyitottak az őt érdeklő témák
iránt, ne kényszerítsünk rá számára unalmas beszélgetéseket, hanem
mi próbáljunk meg minél jobban kapcsolódni. Ne tegyünk fel „mi volt ma a
suliban?” típusú unalmas kérdéseket, helyette ötletesebben kanyarodjunk rá azokra
a témákra, amelyekkel kapcsolatban beszélgetni szeretnénk vele. Érzelmeit sose
vegyük félvállról, inkább segítsük abban, hogy visszatükrözzük ezeket, és
ezáltal az érzelemszabályozást is meg tudjuk tanítani neki.
„Amire nagyon figyeljünk: ne prédikáljunk, ne adjunk direkt tanácsokat, ne
oktassuk ki, és ne is bagatellizáljuk el a gyerek problémáját” –
tanácsolja Dombi Annamária. –„Alkossunk közösen szabályokat, olyat, ami a
kiskamaszunk számára is elfogadható. Sose nyomozzunk utána, várjuk meg, amíg magától
van kedve elmondani, hogy éppen mi bántja. Ha vannak úgynevezett „necces
témák”, kössünk akár családi szerződést. Kezeljük egyre inkább partnerként a
gyereket, így könnyebben átvészeljük ezt a mindkét fél számára nehéz, átmeneti
időszakot. Ha jól csináljuk most, a nagykamaszkorra sokkal jobban rá tudunk
majd kanyarodni, kevesebb konfliktussal és veszekedéssel.”
Forrás: www.szuloklapja.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése