2025. január 6., hétfő

Újévi fogadalmak gyerekeknek

Lassan többen vannak az újévi fogadalmak ellen, mint mellett, pedig megvan a maguk haszna. A nem túl szigorú és betartható fogadalom éppúgy a segítségünkre lehet újévkor és évközben.

Ugyanakkor a gyerekeknek fontos pont az újév, így esetükben a fogadalmakat érdemes ahhoz, születésnaphoz vagy tanévkezdéshez időzíteni. A gyerekkor a folyamatos változásról és alkalmazkodásról szól, így jó, ha az újévi fogadalmak még lágyabbak és kedvesebbek.

A gyerekeknek az újév egy remek buli, mikor áthághatják a kereteket, és felnőtteskedhetnek (sokáig fent maradhatnak, ihatnak kölyökpezsgőt, bulizhatnak). Ha ügyesen építjük be, az újévi fogadalom is remek felnőttködős szokás lehet.

A régi formájában, azaz, hogy megfogadnak egy nagy célt, és azt tartják legalább fél éven át, valóban nem éri meg újévi fogadalmat kötni. A gyerekek nem képesek ekkora időtávlatban gondolkodni. Lényegében a felnőttek sem, ráadásul állandó visszacsatolásra lenne szükség, hogy értelmét lássák a dolognak.

A gyerekek alacsonyabb monotóniatűrése és ingerkeresése se támogatja ezt, így egy perfekcionalista, maximalista tíz éves is nagy eséllyel hiába kezd el valamit napi rendszerességgel, nem valószínű, hogy tudja tartani hosszútávon, így előbb-utóbb kudarcélmény lesz belőle. Ugyanakkor van módja, hogy gyerekbarát módon emeljük át ezt a hagyományt az újév köszöntésére.

Hogy magyarázzuk el a gyerekeknek, mi az újévi fogadalom?

Az újévi fogadalom az…

…amit a jövőbeli énünkért teszünk meg. Tehát a jelenbeli Hanna nem biztos, hogy annyira odavan érte, de a jövőbeli Hanna nagyon örülni fog neki. Nagyobbaknak lehet azt mondani, a saját teste, lelke kedvéért is tehet dolgokat.

...amit mi akarunk megvalósítani. A gyerek tehát ne olyat akarjon megfogadni, amit a szülők szeretnének, hanem legyen az ő saját akarata.

...ami lehet akármilyen kicsi. Az is rendbenlévő fogadalom, hogy az új évben tízszer meg akarja csikizni a tesóját, ha ez a tesót nem idegesíti.

...ami megengedi a helyenkénti kilengést. Az új szokás akkor épül be, ha 10-ből 8-szor betartjuk. Azt jelenti ez, ha beteg, nyűgös, rossz dolog történt vele, nem baj, ha nem foglalkozik a fogadalmával.

Praktikus tippek

Iktassuk ki a siker-kudarc tengelyt

A gyerekek gyorsan elkezdenek ebben gondolkodni. Ha megfogadja, hogy egyetlen kettest sem gyűjt be, de egy becsúszik, akkor azonnal a negatív végletben gondolkodik, és onnan kezdve kevésbé fogja érdekelni az, betartsa a fogadalmát. Keressünk olyan célokat, amelyek nem ilyen fehér-feketék és könnyebben teljesíthetők. Ajánlhatunk neki 3-4 különféle lehetőséget, akár azokból választ, vagy kitalál sajátot.

Ne engedjünk túl tág fogadalmat

„Idén jó leszek.” Ez nem fogadalom, hanem olyan ígéret, amit a gyerekek is tudják, nem fognak betartani. Ahogy a Mikulással kapcsolatban is meg kell tanulniuk, az igyekvés (az utóbbi három hétben próbáltam nagyon jó lenni) is számít, nem csak az éves „teljesítmény”. Szóval ilyen globális cél helyett osszuk ezt fel például három kisebbre (segít a szülőnek heti egyszer a háztartásban, ő locsolja a növényeket, stb.)

Ne szerepeljenek benne az anyagiak

Az újévi fogadalmat gyerekkorban ne kössük össze anyagi dolgokkal. Egyrészt olyan fogadalmat kössön a gyerek, ami nem függ anyagi helyzetünktől, másrészt az nem újévi fogadalom, hogy minden héten takarít egy kicsit a gyerek, és ezért kap zsebpénzt. Az újévi fogadalom egy olyan dolog, amit önmagáért tesz meg, nem a pénzért.

Havi egyszeri rendszeresség

A gyerekek a heti rendszerességet még bírják, nagyobb fogadalmaknál jobb a havi egyszeri. Ha neki kell valamit megtennie, szabjunk tól-ig időpontot. Fontos, hogy ez egy szülői mankó, a szülő utána ne kérje ezt számon. Ha a gyerek megszegi, saját magával szúr ki, nem a szülővel.

Vizuális támogatás

Ha tehetjük, ízléses dekorációval segítsünk a gyereknek fogadalma haladásának jelölésében. Ha színeseket használhat és rajzolhat, firkálhat, nagyobb kedve lesz hozzá. Emellett a vizuális segítség igen látható formában mutatja meg, hol tart.

Az újévi fogadalom és a házimunka elválasztása

4 éves kor felett javaslom, hogy a gyereknek legyen ház körüli teendője. Határozzuk meg mindig pontosan, melyik korban mi az az 1-3 dolog, amit elvárunk tőle. Ezen felül vállalhat magára valamit. Igyekezzünk ezt kicsit szórakoztatóbban tálalni, például segítsen anyának a főzésben, az nem annyira kötelező-jellegű, inkább élményalapú teendő.

Családi fogadalom

Különösen, ha valamilyen életmódváltoztást szeretne a gyerek kipróbálni (fogyni szeretne, kevesebbet mobilozni, stb.), az egész család támogassa ebben, és mutassanak jó példát. Extrém nehéz az egyik szülőnek támogatnia a gyerek fogyási tervét, ha közben a másik szülő a gyerek előtt eszik mindenféle számára tiltott ételt.

Kisebb gyerekeknek jó olyan fogadalmat kitalálni, amit együtt csinál a család, például kéthetente egyszer telefon nélkül töltenek el egy délutánt. Így meg lehet ismertetni a rendszerességgel, a kitartással, ráadásul az élmény önmagában jutalmaz.

Családi kupaktanács

Remek példamutatás a gyerekeknek, ha mindenki összeül közösen. Meg lehet beszélni az új év terveit, céljait, ha nagyobb beruházás vagy a gyerekeknek érdekes dolog következik. Ha korán beavatjuk őket az efféle dolgokba, a család teljes jogú tagjainak érzik magukat nem csak érzelmileg, de felelősségben is. Természetesen arra figyeljünk, az életkoruknak megfelelően tegyük ezt.

Ilyenkor lehet mindenkinek egy rövid kérése, mondata a másikhoz. Semmiképpen ne kritikai alapon történjen, inkább „Nekem az jól esne tőled idén, ha…” mondatfolytatás legyen. A gyerekek is kérjenek valami (nem tárgyi dolgot) a szüleiktől. Át lehet azt is beszélni, ki milyen élménynek örülni a leginkább, legyen az egy kirándulás, stb.

Nem baj, ha belefáradt

Szabad tartani szünetet az újévi fogadalomban. Két hónapig felfüggesztené, mert nincs hozzá kedve? Utána próbálja újra.

Az újrapróbálkozás azért fontos, mert a gyerekeket egyre több impulzus éri, ami nem segíti elő kitartásuk izmosodását. Ezért van az, hogy több gyerek elkezd egy sportot, majd abbahagyja, majd elkezd egy másikat, azt is abbahagyja. Lehet megpihenni, és szabad újrakezdeni.

Kamasz fogadalmak

Készüljünk fel rá, hogy a kamasz vagy nem árulja el, mit fogad meg, vagy nem fogad meg semmit, vagy esetleg olyat talál ki, ami szerintünk nem annyira jó ötlet. Ettől még a családi fogadalom érdekelheti.

A kamaszok rendszerint teljesítmény-alapú fogadalmakat tesznek. A saját fogadalmakkal lehet nekik példát mutatni, ami a self-care, mindfullness felé mutat.

Bolond fogadalmak

Különösen az újévi bulin lehet remek bolond fogadalmakat tenni, amik a buli végéig vagy másnapig tartanak. Mindenki megfogadhat valami buggyant dolgot, vagy össze lehet írni egy párat, aztán egy kalapból kihozzák őket a résztvevők.

Pl.: Mindig ugatok egyet, mikor sütit látok. Mindenképp csevegek egyet a fallal. Úgy éneklek, hogy közben összekoccantom a könyököm valaki mással. Kitalálok egy új szót, és továbbadom még négy embernek.

A lényeg, hogy minél bolondabb illetve apró konvenciókat megszegő legyen, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ez kicsit lazítja az újévi fogadalmaktól való idegenkedést is.

Példák

ROSSZ PÉLDÁK

>> Nem kiabálok senkivel.

Mindenkivel előfordul, hogy kiabál. A gyereknek azt tanítani, hogy sose kiabáljon, nem egészséges. Ráadásul túl hosszú egy éves időtartam hasonló fogadalomra, senki nem tartaná be.

>> Minden este elpakolom a játékaimat.

Ha egy 4 évesnek azt mondjuk, legyen ez az újévi fogadalma és egyik este nem pakol el, nem igazán fogja érdekelni, nem tartja be a fogadalmát. Ha lehet, a mindennap, minden reggel, minden este fogadalmak helyett mást találjunk ki.

>> Kevesebbet mobilozok.

Mihez képest? Mennyi szerinte az ideális mobilozási idő, és mennyi a plafon-idő (ami még elviselhető)? Részletezzük a célt. Akkor van értelme hasonló fogadalomnak, ha pl. napi 6 órát mobilon játszik, és ezt érezhető, látható módon le lehet korlátozni 1-2 órára.

>> Megmosom a kezem vécézés után.

Ez egy egyszerű, beépítendő szokás, nem egy választható fogadalom. Kötelező jellegűen kell betartani az oviban, a suliban, otthon.

JÓ PÉLDÁK

>> Havi egyszer kipróbálok egy új ételt.

>> Kéthetente átmegyek a nagymamámhoz.

>> Kipróbálok három új tevékenységet, ami érdekel.

>> Heti kétszer suli után leülök a szüleimmel beszélgetni.

>> Csak kéthetente egyszer veszek valamit az iskolai büfében.

>> Megpróbálok három új barátot szerezni a játszótéren.

>> Havonta elolvasok egy könyvet.

>> Háromhavonta elmegyek a könyvtárba anyáékkal.

>> Az évben tíz alkalommal kérhet tőlem valamit a tesóm, és zokszó nélkül teljesítem.

>> Ha dühös vagyok, megpróbálok ugrálni vagy firkálni.

Forrás: www.gazdigdora.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése