Régi igazság, hogy még egy üldözési mániás beteget is üldözhetnek, bár
ebben az esetben nehéz a képzelt tünetek mögött meglátni a valóságos
veszélyt.
Hasonló a helyzet azokkal a nem neurotipikus fejlődésű gyerekekkel,
akiknek tünetei között figyelemzavar, túlmozgás, impulzivitás vagy
dühkitörések szerepelnek, ám viselkedése láttán mégis felmerül a gyanú:
ha ez a gyermek nem tartja be az alapvető együttélési szabályokat sem,
akkor lehetséges, hogy egy papíros diagnózissal rendelkező és egyúttal
neveletlen gyerekkel van dolgunk?
Elmagányosodó szülők és nehezen kezelhető gyermekeik
Az eltérő fejlődésű gyerekek szüleinek óriási feladat jut osztályrészül, egyre kevesebb segítséggel folytatnak állandó küzdelmet gyermekük elfogadásáért, az egyenlő bánásmódért, a megértésért. Az állandó készenlét a hosszú évek alatt fáradtsághoz, kiégéshez vezethet.
Közösségi színtereken naponta előfordulhat a családdal, hogy a gyermek állapotára jellemző viselkedése láttán a szemtanúk először talán még megértően mosolyognak, azután mély sóhajok hallatszanak, összesúgnak az emberek, néhányan a szemüket forgatják, vagy hangos megjegyzéseket tesznek.
A szülők ebben az élethelyzetben gyakran elmagányosodnak, nem mernek a gyermekkel megjelenni a közösségben, kerülik a konfliktusra alkalmas helyszíneket, vagy bocsánat-kártyákat osztanak a résztvevők között. Sokan napraforgós szimbólumot hordanak, hogy az eltérő viselkedés okát szavak nélkül is kifejezhessék.
Nem könnyű egyik félnek sem, amikor az ADHD-val vagy autizmus spektrumzavarral küzdő gyermek viselkedése közösségi elveket sért. Sokszor a szemlélők nem is tudják, hogy a látott viselkedés hátterében idegrendszeri éretlenség húzódik meg, és a gyermek nem tehet arról, hogy elfáradt, túltelítődött, vagy valami kényszertevékenységbe menekül, esetleg kirobban. Nem érdemes ilyenkor elegánsan tovább sétálva azt a gondolatot melengetni, hogy a tomboló gyerek nyakleves helyett biztosan diagnózist kapott.
Azonban a nem neurotipikus fejlődésű gyermekek is lehetnek neveletlenek. A diagnózis lehet némi magyarázat, de semmiképpen nem elégséges mentség. Ha a valóban diagnosztizált gyermek vendégségben nem tiszteli a vendéglátó házát vagy a vendéglátókat, és visszaél a vendégjoggal, az olyan probléma, melyre a szülőnek megoldást kell kidolgoznia.
A diagnózis nem jogosít fel mindenre
A diagnózis nem bérlet arra, hogy a gyermek tolakodhasson, félrelökhessen más gyerekeket, hogy dobálja a másik gyerek vagy felnőtt becses tárgyait, rárontson a hűtőgépére, nekifutásból ugorjon neki a kanapénak. A nem tolerálható viselkedések közé tartozik, ha a gyermek vendégségben hozzányúl az elektronikus eszközökhöz, hívatlanul beleeszik az ételbe, lerámol a polcról, belenyúl a fiókokba. Nem elfogadható, ha a szindrómás gyerek felügyelet nélkül tombol a boltban, bemászik a pult mögé, vagy a lépte nyomán szanaszét gurulnak a májkrémkonzervek.
A „problémás” gyerek nem elrontott gyerek, de a problémás gyerek nevelését is el lehet rontani
Náluk a hagyományos nevelési elvek rendszerint csődöt mondanak, más eszközöket kell választani ahhoz, hogy be tudjanak illeszkedni a közösségbe. Az alternatív módszerek, mint például a vizuális megsegítés, kártyák, rajzos napirend használata, szociális történetek, vagy a PECS-kártyák bevetése hasznos lehet. Érdemes a konfliktusok elkerülése céljából egy-egy új helyzet előtt a jellemző problémákat még indulás előtt átismételni vele, vagy beváltható jutalompontokat adni a gyermeknek, ha a megbeszélt viselkedést sikerül elérnie.
A nem neurotipikus gyermek is fejleszthető, ő is tanul a helyzetekben és a helyzetekből, kézen lehet fogni, meg lehet vele értetni, hogy bizonyos viselkedésformák akkor sem megengedettek, ha számára nehézséget okoz a késleltetés vagy az önkontroll.
A szülő felelőssége, hogy kezelje a gyermekét, hogy megfelelő programokat válasszon számára, hogy rászóljon, nevelje, hogy komoly szabályokkal induljanak el otthonról. Tudnia kell, hogy mennyi a gyermek befogadóképessége, milyen helyszíneken boldogul el, és ahhoz mennyi támogatásra van szüksége. Tudatos szervezés és taktikák állnak egy-egy jól működő viselkedési problémás gyermek teljesítménye mögött, de ezek a technikák tanulhatóak.
Nagy küzdelem ez, ám a diagnózis nem lehet se előny, se játszmázás alapja. Sok, ebben a helyzetben lévő szülő „egy korall türelmével” csinálja végig a nevelés éveit, de nem adja föl, és egy türelemmel nevelt ADHD-s vagy autista gyermek végül különlegesen értékes emberként kerül ki a felnőtt életbe.
Indexkép: Depositphotos.com
Forrás: https://www.csaladinet.hu- Mezei Csongor Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése