1. A vörös a legritkább
természetes hajszín
A világ lakosságának
mindössze 2%-a születik vörös hajjal! Ha csak a számokat nézzük (hány fő),
Amerikában születik a legtöbb vörös hajú gyerkőc, azonban arányaiban Skócia (a
lakosság 13%-a) és Írország (10%) vezet. A kék szeműek pedig még a vörösek
között is ritkaságszámba mennek, hiszen a legtöbben barna szemmel
büszkélkedhetnek.
2. Bármilyen etnikumú
gyermek születhet vörös tincsekkel
Bár, ahogy fentebb
említettük, a legtöbb vörös hajú; amerikai, mégis elmondható, hogy származásától
függetlenül bármilyen családba érkezhet vörös pigmentű poronty.
3. A vörös hajúak között
sokkal gyakoribb a balkezes
Minthogy mind a vörös
pigmentek, mind a balkezesség úgynevezett recesszív (lappangó) gének eredménye, és ezek
a gének „párban járnak”, jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kicsi
balkezes lesz, ha a haja vörös.
4. A vörös hajat nagyon
nehéz festeni, színezni
Ami egyben azt is
jelenti, hogy soha nem fog fakóvá, élettelenné válni a benne lévő „makacs”
pigmentek miatt.
5. A vörös hajúak sosem
őszülnek „szürkésen”
Idős korban gyakran
elkezd szőkülni esetleg fehérré válik a vörös haj, ám sosem lesz belőle szürke,
mint a többi hajszín esetében.
6. A vörös hajkorona
dúsabbnak tűnik, mint a többi árnyalat
Bár egy átlagos barna
hajú nőnek 140.000 tincse van, míg egy vörösnek csupán 90.000, mégis sokkal
dúsabbnak tűnik ez utóbbi, mert vastagabb szálú és kevésbé lapul le.
7. A vöröseknek több
érzéstelenítésre lehet szükségük életük során
Hogy ez mit jelent? Az a
fehérje-mutáció, ami a vörös hajért és a fehér bőrért felelős, jóval
érzékenyebbé is teszi gazdáit a fájdalomra.
8. A vörösek sokkal
fogékonyabbak a hőmérséklet-változásokra
A hajuk színéért felelős
MC1R gén hajlamos túlzottan stimulálni a hőérzetért felelős gént, így a vörösek
szervezete szenzitívebben reagál mind a hidegre, mind a melegre.
9. A vörös hajúak
szervezete minimális napfény segítségével is képes előállítani a számukra
szükséges D-vitamin mennyiséget
Míg a legtöbb ember
számára viszonylag sok napfény és némi táplálékkiegészítő is szükségeltetik az
elegendő D-vitamin bevitelhez, addig a vörösek teste jóval nagyobb mennyiséget
képes előállítani belőle - szinte magától.
10. Rengeteg színes
történet, legenda kötődik a vörösökhöz
Az ókori görögök hittek
abban, hogy a vörös hajú emberek halálukkor vámpírrá válnak, az ókori Rómában pedig nagyobb esélye
volt egy vörösnek rabszolgává válni, mint a többi hajszín birtokosának. Mai
napig egy fajta misztikum övezi őket; valamiféle félelemmel vegyes csodálat.
Forrás: www.babanet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése