A gyerek fejlődésére
pozitívan hat a nagyszülőkkel eltöltött idő.
Napjainkban sajnos számos
családnak kell nehezen áthidalható földrajzi távolságokkal megküzdenie, így a
nagyszülők sokszor több száz vagy akár több ezer kilométerre kerülnek felnőtt
gyerekeiktől, unokáiktól.
Pedig több kutatás arra
enged következtetni, hogy azok a gyerekek, akiknek mindennapjaiban nagyszüleik
örömmel és aktívan részt vesznek, minőségileg más életet élnek, mint kevésbé
szerencsés társaik.
A nagyszülőkkel töltött
idő hatása
Kevesebb érzelmi és
viselkedési probléma
Az Oxfordi Egyetem
kutatása szerint a nagyszülők jelenléte nagyban hozzájárul az unokák
jóllétéhez. Egy több mint 1500 gyermek bevonásával végzett vizsgálat kimutatta,
hogy azoknak a gyerekeknek, akik sok időt töltenek nagyszüleikkel, ezáltal több
felnőtthöz kötődnek, kevesebb érzelmi és viselkedési problémájuk van.
Jobb alkalmazkodási
képesség
Mivel kicsi koruk óta
megszokták, hogy nem csak a szüleik véleménye fontos, nem csak hozzájuk kell
igazodniuk, a nagyszülők mindennapokban való részvételének köszönhetően a
gyerekeknél jobb alkalmazkodási képességet mutattak ki a kutatók. Ez minden
családtípusban így volt, de különösen igaz volt az elvált családokból származó
kamasz gyerekek esetében.
A kutatás szerint a
nagypapák részvétele a család életében a nagymamáktól függetlenül pozitív
hatással van a gyerekek fejlődésére. A különbség annyi, hogy míg a nagymamák
jobban részt vesznek az ápolásban, gondozásban, addig a nagypapák inkább a
mentorálás terén és az aktívabb tevékenységek során tudnak összekapcsolódni az
unokákkal.
Szélesebb látókör,
praktikus ismeretek
A több generáció
együttműködése - még akkor is, ha nem egy fedél alatt élnek - a gyerekek
számára szélesebb látókört biztosít. A kicsik sok olyan történetet is
hallhatnak a nagyszülőktől, melyeket a szüleiktől nem. Az elmúlt évtizedek
eseményeit, akár történelmi összefüggéseket is jobban átláthatnak mindennek
köszönhetően. Ráadásul a több generáció életének megismerése a folytonosság
érzetét jelenti a gyerek számára, azt a megnyugtató érzést adja, hogy megvan a
helye a családban és a világban. Mindezeken túl pedig számos olyan praktikus
ismeret - a tésztagyúrástól kezdve a barkácsolásig - birtokába is juthatnak a
nagyszülőkkel együtt töltött órák, napok alatt, melyeket kevésbé ráérő
szüleiktől nem tudnának megtanulni.
Idősek tisztelete
Világunk
fiatalságkultuszban él, félünk az öregedéstől, és elutasítjuk a halált. Az a
gyerek, aki úgy nő fel, hogy nincs szorosabb kapcsolata idős emberekkel,
valószínűleg jóval kevesebbet tud arról, hogy életkorukból és tapasztalatukból
adódóan mekkora tudás birtokában vannak a 60 év feletti emberek. Aki azonban rendszeresen
minőségi időt tölt nagyszüleivel, sokat beszélget, sok közös programja van
velük, annak számára evidenssé válik, miért is kell tisztelni az időseket.
Harmonikusabb családi
légkör
A nagyszülők érett
személyiségükből adódóan - és mivel a mindennapos gyereknevelés terhe nem az ő
vállukat nyomja - általában türelmesebben állnak a hisztikhez és családi
konfliktushelyzetekhez. Amennyiben a főbb nevelési elveket illetően megvan
az egyetértés a nagyszülők és a szülők között, úgy a gyerekek harmonikusabb
családi légkörben nőhetnek fel. Nem beszélve arról, hogy ha a nagyszülők
jóvoltából a szülőknek rendszeresen jut egy szusszanásnyi idejük magukra is,
némi feltöltődésre, ők is kipihentebben, türelmesebben állnak majd a
gyerekneveléshez.
Fordítva is működik
A nagymamák és unokáik
között fennálló, erős érzelmi kapocs lehet az egyik magyarázat arra, hogy a nők
miért élnek tovább a férfiaknál. Az úgynevezett „nagymama-hipotézis”
szerint azok a nagymamák, akik tevékenyen részt vesznek az unokáik
életében, hosszabb életre számíthatnak. Aktív, támogató jelenlétük tehát
nemcsak az unokák - és ezáltal saját felnőtt gyerekeik életét - teszi
könnyebbé, hanem saját életükre is jó hatással van.
Az amerikai Emory
Egyetem kutatói pedig nemrégiben egy egészen különleges kapcsolatot
is kimutattak nagymamák és unokáik között. Kutatásaik során arra az eredményre
jutottak, hogy míg a nagyszülőkből a saját - már felnőtt - gyerekeik inkább
csak kognitív empátiát váltanak ki, addig unokáik felé erős érzelmi empátiával
fordulnak. Amikor a gyerek nevet, a nagymama is örül, ha pedig szomorú, vagy
sír, a nagymama nem csak érti, de valóban képes átérezni unokája fájdalmát.
Vicces nagyi
A fiatal férfi úgy
érezte, másokkal is meg kell osztania azt, hogy milyen szórakoztató és elragadó
is az ő nagyija, ezért úgy döntött, mókás képeket és videókat készít vele,
ezeket pedig az Instagramra posztolja majd.
Forrás: www.femina.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése