A balesetek elkerülése érdekében a lakásban, házban lévő összes konnektorba helyezzünk vakdugót, amely az illetéktelen "behatolók" ellen véd. Többféle létezik:
- Drogériában kapható öntapadós, amelyet használva a villásdugó villájával kell elforgatni egy védőreteszt, hogy az elektromos dolgokat a hálózathoz csatlakoztassuk,
- háztartási boltokban kapható villás dugó, amit kicsit nehézkesebb használni, mert minden alkalommal ki kell vadászni a konnektorból,
- és léteznek már olyan dugaszoló aljzatok, illetve hosszabbítók, amelyek eleve érintésvédelemmel vannak ellátva.
Lakástervezésnél figyelembe vehetjük, hogy kisgyerek is fog élni a lakásban, és aszerint tervezzük a konnektorok helyét. Mi pl. az összes konnektort - kivéve a fürdőszobait - 20 cm távolságra helyeztük a padlótól. Ez ugyan szabványtalan, de a következő gondolatmenetet követve döntöttünk így: Amikor csak fekszik, még nincs baj. Amikor mászik, akkor még folyton figyelek úgyis - és ez az időszak úgyis csak maximum 5-6 hónap. Amikor totyogni kezd, az a beszélyes időszak, és akkor a szabványos magasság pont kézre esik neki. Ha az alá teszem, hogy hajolnia kelljen, az úgysem lesz kényelmes számára, hamar megunja majd. És így is lett. A második gyermeknél is bejött ez a gondolatmenet.
Ha már tudsz kommunikálni a kíváncsiskodó totyogóval, és még mindig érdekli a dugasz, akkor szépen mondd el neki, hogy az áram megráz, meleg, forró, fáj! Ha ezt még nem érti, akkor mondd csak, hogy tilos, vagy mondj valami elrettentőt. Emlékszem, kiskoromban nekem mindig azt mondták, hogy "zsizsa". Lövésem sincs, hogy mit jelenthet, de az biztos, hogy nem jót. A barátnőméket pl. erkélyre kimenetel ellen ezzel rémisztgették: "Vigyázz, mert jön a mínusz!" - ennek legalább van értelme.
Forrás: https://picibaba.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése