A nyári fesztiválszezon a kamaszoknak sokszor igazi kiszabadulás és engedd el hajam, szüleiknek viszont nagy valószínűséggel színtiszta gyomorgörcs és aggodalom. Hogyan navigáljon a szülő és találja meg a hangot fesztiválozni készülő gyermekével? El kell-e mesélni saját ifjúkori botlásainkat a bizalomépítéshez, és bajt jelez-e, ha a gyerek elszív pár cigit két koncert között? Vendégszerzőnk, Bojti Andrea írása.
Nem nagyon találkoztam
még olyan szülővel gyermekpszichológusként, akiben ne merült volna fel számos
kétely a gyermeke kamaszkori bulizásaival kapcsolatban. „Mi lesz vele, ha
ugyanazt csinálja majd, amit korábban én magam, de már egy sokkal veszélyesebb
világban? Ha lázadni fog és teljesen figyelmen kívül hagyja az
intelmeimet? Hány éves korától engedhetem el fesztiválozni úgy, hogy se túl
engedékeny, se túl szigorú szülő ne legyek?”
Teljesen jogos félelmed
az, ha veszélyesebbnek látod a mai világot. Generációk óta minden szülő így éli
meg. Hiszen anno kamaszként még nem hárult ránk a saját gyermekeink iránt
érzett felelősség, sokkal kevésbé éreztünk veszélyesnek bizonyos dolgokat, mint
most, felnőtt fejjel. Egészen biztosan találnánk is számos objektív tényt, ami
miatt valóban aggódhatunk. De ennek nem sok értelme van. A gyermekeink most
élnek, most kamaszok, ez az ő valóságuk. Nekünk szülőknek is ebben a jelenben
kell megtalálni azt a viszonyulást, ahogyan a legmegfelelőbben támogatni tudjuk
őket.
Arra a kérdésre, hogy
hány évesen és milyen feltételekkel engedheted el a gyermekedet egy
fesztiválra, nincs univerzális válasz. Sok mindentől függ, de talán a
legfontosabb a kettőtök közötti bizalom. Aminek a kialakulásához már egy
egészen más szülői attitűd szükséges. Könnyen belátható ugyanis, hogy a teljes
tiltás, fenyegetés és büntetés nem vezet semmi jóra, sokkal inkább csak
ellenkezést szül.
Kim John Payne amerikai
gyermekpszichológus az ún. Kalauz-elvében fogalmazta meg azt a szülői
szerepmintát, ahogyan a kamaszokkal a legideálisabb a kommunikáció.
A Kalauz-szülő ellátja a
kamaszt a megalapozott döntéshez szükséges ismeretekkel, de meghagyja számára a
döntés szabadságát.
Meghallgatja és segít
neki mérlegelni úgy, hogy nem erőlteti rá a saját akaratát. Viszont
egyértelműen közbelép, ha a kamasz veszélyhelyzetbe sodorja magát. Ennek az
elvnek a mentén érdemes végiggondolni a fesztiválozás kérdését is. Az
alábbiakban néhány konkrét tanácsot olvashatsz arról, hogyan beszéljétek meg
úgy a bulizást, hogy a lehető legnagyobb bizalommal engedhesd útjára gyermeked.
Tedd fel magadnak a
kérdést, merre tart a kamasz gyermeked
Ez egy fontos átfogó
kérdés és érdemes több oldalról megvizsgálni. Mi szeretne lenni? Milyen céljai
vannak? Hogyan tanul? Milyen erőfeszítéseket tesz ennek az érdekében? Kik a
barátai és milyen közösséget alkotnak ők együtt? Ha ezt a komplexebb képet
nézzük, könnyebben megérted annak a jelentőségét, miért fontos számára az a
fesztivál, amire szeretne elmenni? Szülőként azzal segíted a leginkább, ha
megérted ezeket a rövid és hosszútávú célokat.
A kérdezés az igazi jolly
joker
Sokszor nehéz megállni
felnőttként, hogy ne oktassuk, tanítsuk a gyermeket. Ugyanakkor ebben a korban
ez a hozzáállás váltja ki a legtöbb ellenállást „nehogy már anyám/apám mondja
meg, hogy mi a jó nekem!”- felkiáltással. Magyarázás helyett kérdezd meg
inkább, miért fontos számára a fesztivál? Mit ad neki? Hogyan képzeli el az
ottlétet, a felelősségvállalást? Szerinte mi az, ami téged megnyugtatna, ha
elmegy?
Egyszer egy 16 éves élsportoló kliensemmel beszélgettünk a fesztiválozásról.
Panaszkodott, hogy a szülei eleve mennyire elutasítóak a bulizással
kapcsolatban és hallani sem akarnak egy többnapos fesztiválozásról. Pedig a
csapatból is többen mennének, a megszokott baráti kör és ciki lenne kimaradni.
Megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért ilyen ellenállóak a szülei? Mire ő azt
válaszolta, hogy biztosan azért, mert az osztályban volt több balhé más
gyerekekkel. De azok a gyerekek lógósak, cigiznek, nem tanulnak és itt
elkezdett felsorolni egy csomó kritikát, amit a legtöbb szülő ha hallana, máris
sokkal jobban megbízna a gyermekében.
A kérdezés minden
életkorban egy igazi jolly joker a gyerekekkel való kommunikációban. Amíg a
gyermek válaszol, addig időt nyersz a gondolkodásra, tágul a perspektívád és
megismered a gondolatait.
Ez a fiú 16 éves korára
már saját meggyőződéséből eltávolodott a deviáns csoporttól. Élsportoló, jó
tanuló és a beszélgetésből kiderült, hogy egy fesztiválozás csak előbbre vinné
a céljaiban. Lehet, hogy berúg majd a buliban és elszív pár szál cigit, de igen
kevés az esélye annak, hogy ez a hosszú távú céljaitól eltérítse.
Ne hallgasd el a saját
buli élményeidet!
Kamaszkorban is sokat
jelent a hozott szülői minta. Ennek része az, ha tudtok beszélgetni a te saját
bulizási élményeidről. Hiteles dolog felvállalni a korábban elkövetett
hibáidat, de nem cél, hogy a te történeteid tanulási szándékkal szülői
prédikációvá váljanak. Jobban építi a bizalmat kettőtök között, ha rá tudsz
csatlakozni a saját példáddal az ő megéléseire. „Azt hiszem értem, miért olyan
fontos neked ez a fesztivál. Amikor ennyi idős voltam, én is szerettem volna
ott lenni egy koncerten, mert…”.
Támogasd akkor is, ha a
rendőrségről kell hazavinned
Tudjuk, hogy egy
fesztiválon könnyen rázós helyzetbe kerülhet a gyerek. Nagy valószínűséggel
azonban ő ezeknek a veszélyeit nem látja előre, nincs vészforgatókönyv a
fejében arról, hogy mit tenne bizonyos esetekben. Amikor bejelenti, márpedig ő
elmegy a fesztiválra, érdemes ezekről úgy beszélni, hogy egyben teret adsz neki
a cselekvésre. Hallgasd meg, hogyan képzeli el ezt a programot. Ebből látszik,
mennyire vannak elrugaszkodott tervei. Kérheted, hogy vázoljon fel egy
költségvetést, miből finanszírozza a fesztivált? Megegyezhettek abban, hogy egy
részét a zsebpénzéből fizesse.
Oktatási célú
rémtörténetek mesélése helyett vesd fel az esetleges veszély lehetőségét és
kérdezd meg, mit tenne egy ilyen esetben.
Például így: „biztos
vagyok benne, hogy megoldanád, ha ellopnák a pénztárcádat, de jobban örülnék
neki, ha megosztanád velem, mi a terved egy ilyen vészhelyzetben?” Ez egy
kellően nyitott és a kölcsönös bizalmat építő szülői hozzáállás, mely egyben
teret ad annak, hogy felhívd gyermeked figyelmét a különböző veszélyekre.
Megnyugtató lehet számodra, ha együtt találjátok ki, hol legyen dugipénz a
gyereknél, ha elhagyná a tárcáját. Milyen számon éred el, ha nem veszi fel a
saját telefonját? Könnyebb elengedni fesztiválozni, ha ismered a barátait,
akikkel megy. Esetleg a többiek családjával is felvehetitek a kapcsolatot egy
esetleges láncriadó esetére. Tudasd vele, hogy bármilyen nehéz szituációba is keveredik,
te mindig ott vagy neki és feltétel nélkül támogatod, az ő pártján állsz akkor
is, ha a rendőrségről kell hazavinned.
Még egy fontos dolog: adj
neki esélyt a bizonyításra!
Ne egy fesztivál legyen
az első alkalom a bulizásra. Ideális esetben mire odajuttok, hogy szeretne
elmenni egy többnapos bulizásra, már volt alkalmatok megtapasztalni, mennyire
érett, megbízható és szavahihető. Pánikolás helyett vedd sorra, milyen volt,
amikor először ment el egyedül moziba, jött haza késő este vagy maradt ki egy
éjszakára otthonról. Egészen biztosan találsz majd jó példákat, amikor
számíthattál rá.
Ezeket megerősítésképpen
el is mondhatod neki, mint a bizalmad alapját.
Összegezve szeretném, ha
tudnád, a kamaszok többnyire nem olyan nehéz esetek, mint amilyennek beállítják
őket a médiában. Ha a dolgok mélyére nézel, egészen biztosan te is meglátod
kamasz gyermekedben az irántad érzett szeretetet, a céljait, az erőfeszítéseit.
Még akkor is, ha sűrűn vannak viharok a kapcsolatotokban. Egy biztos. Önmagában
azért, mert el szeretne menni egy fesztiválra, nem lesz deviáns gyerek. A kulcs
hozzájuk a megfelelő szülői hozzáállás, ami neked is magabiztosságot ad.
Bojti Andrea, klinikai
gyermek- és ifjúságpszichológus
Forrás: www.forbes.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése