Július meséje egy kislány
meséje, akit Boglárkának hívnak. Boglárka kicsike kislány volt, barna szemű,
fürtös teremtés. Júliusban született, s ahogy megszületett, rögtön talpra is
állott, s azt mondta:
– Apám, anyám, adjanak egy rend ruhát, egy kosárba kalácsot és meggyitalt, hadd
menjek világgá, szerencsét próbálni.
– Eredj, lányom – mondta
az apja –, menj, ha úgy találod jónak. Hanem, ha bármi gondod van, itt ez az
elemlámpa, villants vele egyszer, kétszer, háromszor, s nyomban ott termek,
hogy megoltalmazzalak.
Az anyja sírt egy kicsikét, Boglárka azonban odahajolt hozzá, megpuszilta
jobbról, megpuszilta balról, megölelgette és letörölte könnyeit, s akkor indult
útra.
Ment felfelé a Csillagok Útján, ahol bizony meredek ösvények kanyarognak,
üstökösök szaladoznak, telihold cammog mogorván, s károg fenn a Hollókirály,
bizonyos Szörnyű Sötétlő. Ez a Szörnyű Sötétlő arról volt híres, hogy
elrejtőzött a nap mögött nappal, a csillagszikrák mögött éjjel, s akinek épp
rosszat akart, onnan fentről megdobálta fejet fájdító sugárral. Boglárka éppen
őhozzá indult, mert tudjátok meg, a gyerekek, mielőtt megszületnek, fenn élnek
az égben, ahol az Isten él, éppen ott. Jól látta még akkor, mielőtt világra
érkezett volna, micsoda ronda lélek az a Szörnyű Sötétlő, micsoda károkat okoz
az embereknek. Mert a szántóvetők földje bizony kisebesedett, termésük aszott,
elomolt, ha sugarát hajigálta Szörnyű Sötétlő. A pásztoroknak nyája is
elkóborolt, vissza nem tért. A doktor bácsik, tanító nénik meg csak
szaladgáltak, kapkodtak fűhöz-fához, semmire sem jutottak, mert ezeket a
sugarakat semmiféle műszer ki nem mutathatta. Hát éppen ehhez a sugárhajigáló
Szörnyű Sötétlőhöz indult Boglárka.
– Hú! – mondta a ronda lélek. Meg azt is: – Hahh!
Így akarta elrémíteni a kislányt. De ő nem ijedt meg tőle, azt mondta:
– Hát te nem tudtad, hogy jól kell viselkedni? Fogadj szót, mert jaj neked –
azzal előkapta a kalácsot, elő a meggyitalt, és a kalácsot Szörnyű Sötétlő bal
kezébe nyomta, a meggyitalt a jobb kezébe, hogy ne legyen, mivel dobálnia
azokat a fránya sugarakat.
Szörnyű Sötétlő úgy meglepődött ezen, hogy lecsüccsent. Még a csillagporos
szőnyeget is összegyűrte. Boglárka megbillent, s csúszni kezdett lefelé, mintha
valami hatalmas strandbéli csúszdán csúszna, amin aztán nem lehet megállni. Nem
ijedt ám meg, kapta a zseblámpát, villantott hármat. Ugrott az apja, megállt a
földön, széttárta karját, s úgy, hogy Boglárka épp odaérkezett. Az anyja
megcirógatta, az apja megölelgette, s éppen kérdezték volna, hol és merre járt,
amikor úgy elaludt a kislány, mintha mi sem történt volna.
Csak másnap ébredt fel, de akkor nem mondott mást, csak annyit, amit a kisbabák
szoktak:
– Oá! Oá! Oá!
Forrás: www.3szek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése