2023. március 9., csütörtök

A gyermek érzelmi szükségletei élete első éveiben

A pszichológusok és a nevelők/pedagógusok nem győzik hangoztatni, hogy a gyermek személyisége, élete első három évében a legképlékenyebb. Ezért lényeges, hogy a szülők a lehető legtöbb szeretetben, odafigyelésben részesítsék.

Tény az, hogy a gyermekre rendkívül erős hatást gyakorol a szülők attitűdje, személyisége és nevelési módja. Amennyiben a gyermeket, az ő gondját viselő szülők, nagyszülők és a legközelebbi hozzátartozók sok szeretettel, lelkesedéssel veszik körül, az fejlődése során valósággal szárnyakat kap.

Lényeges, hogy a szülők a gyermek első életéveiben mit nyújtanak számára. A megfelelő hozzáállás, törődés, gondoskodás, szerető érzelmi légkör mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek érzelmileg és értelmileg is magas szintre fejlődjön, ami a későbbiekben képessé teszi őt arra, hogy elmélyüljön az élet dolgaiban. Az első három életév azért is meghatározó, mert ekkor tapasztalja meg elsőként milyen az a családi légkör, amibe beleszületett, innen kapja a mintát.

Többek között ettől is függ, hogy a gyermek nyitottabb vagy zárkózottabb-, illetve optimistább vagy pesszimistább lesz-e a későbbiekben, képes lesz-e szeretetet adni, milyen lesz az emberekhez fűződő viszonya, a bizalmi készség is ekkor helyeződik alapokra stb. Egyszóval a gyermek egészére fontos hatást gyakorol a szülők személyisége. Nem véletlen, hogy azok a szülők, akik úgy bánnak gyermekükkel, mintha az nyűg lenne és ordítoznak vele, tele lesz bűntudattal és nem alakul ki az önmagába vetett bizalom. A közömbös, nemtörődöm szülő hatására a gyermek is kedvtelenné, elesetté válhat. Egyértelmű, hogy különösen az első életévekben a szülők, nagyszülők, nevelők ráérzésén és figyelmén múlik, hogy a gyermek megkapja-e mindazt a támaszt, amire személyisége és lelkivilága egészséges fejlődéséhez szüksége van.

Forrás: Polgár Infó- http://picibaba.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése