A csúnya, illetlen szavak
sok gyereknél igen korán megjelennek, és ez a legtöbb szülőt kisebb nevelési
válságba kergeti. A pszichológusok szerint jobb, ha nem csinálunk túl nagy
jelenetet az óvodáskor alatti “káromkodás” miatt, a gyerek ugyanis többnyire
nem tudja, mit jelentenek az illetlen szavak. Elég, ha azt tudatjuk a
gyerekkel, hogy nem szívesen halljuk tőle ezeket, a másokban rossz érzést keltő
szófordulatokat.
A csúnya beszéd, vagy
akár a káromkodás különböző életkorokban igen különböző okból és
szándékkal hangzik el a gyerek szájából, természetes tehát, hogy az erre való
reagálás is erősen életkorfüggő. Most csak a három évesnél kisebbekről beszélünk,
akik az esetek nagy részében nem vagy alig vannak tisztában ezeknek a szavaknak
a jelentésével, inkább csak ösztönösen és a környezet reagálásból érzik, hogy
olyasmire találtak, amivel fel tudják hívni magukra a figyelmet. Ez a
leggyakoribb oka, hogy a közmegítélés szerint bántó, illetlen, becsmérlő,
obszcén szavak keverednek a kisgyermek beszédébe.
A másik magyarázat, ez
inkább a kisebbekre vonatkozik, hogy a környezetében hallottakat
szivacsként felszívja és ismételgeti, ahogy a többi ismeretlen szót és
kifejezést is. Az eseteknek csak kisebbik részében van szó arról, hogy a három
évnél fiatalabb gyerek tudatosan és szándékosan akarja megbántani, megalázni
játszótársát, testvérét, szüleit vagy akár egy idegent.
Ebben az életkorban a
csúnya beszéd részben az obszcén szavakra, részben a többiek bántó minősítésére
terjed ki, igazán súlyos, például rasszista, gyűlöletkeltő, komolyan fenyegető
fordulatokat szerencsére kevés gyerek használ. Persze az, aki az otthoni
környezetben esetleg egyenesen a szülőktől hallja a durvaságokat, az úgymond az
anyatejjel szívja magába őket, ilyenkor legfeljebb a külvilág előtti
kozmetikázás az, ha tiltják, büntetik a gyereket a csúnya szavakért.
Az a gyerek, aki otthonról hozza a verbális durvaságot az esetek legnagyobb
részében felnőttként is így fog beszélni.
A kérdés tehát, hogy mit
tegyünk a csúnya szavak hallatán, csak akkor tekinthető valódi nevelési
problémának, ha a szülőkre a trágár beszéd nem jellemző. Mielőtt bármiféle
minősítésbe vagy megrovásba fognánk, a legfontosabb annak a tisztázása,
hogy miért mondta a gyerek azt, amit mondott. Figyelmet akart kelteni, másokat
akart megbántani, vagy egyszerűen a dühét fejezte ki ilyen módon? Lehet, hogy
nem fogunk teljesen egyértelmű választ kapni, de nagyjából tisztázni lehet a
helyzetet.
Ha arról van szó, hogy
így akarja felhívni magára a figyelmünket vagy esetleg másokét, bánjunk nagyon
óvatosan reakcióinkkal. Meglehet, akkor érünk el leginkább eredményt, ha úgy
teszünk, mintha egyszerűen nem is hallanánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy
jóvá is hagytuk, amit hallunk, csupán azt érzékeltettük, hogy ez az eszköz nem
alkalmas a figyelmünk felkeltésére. Ilyenkor egy bizonyos idő elteltével
térjünk vissza a történtekre, higgadt, de határozott formában. Fontos,
hogy a gyerek tudja, vannak olyan szavak, amelyekkel másokat meg lehet sérteni,
fájdalmat lehet nekik okozni, és mi nem szeretnénk, ha ő ezt tenné.
A “csúnya” szavak
között meg kell különböztetni a nemi szervek megnevezésére és a szexuális
funkciókra vonatkozó kifejezéseket. Minden társadalomban mások az ilyen
szavakkal kapcsolatos illemszabályok, és ezek elsajátítása bizony nem könnyű
feladat egy két-hároméves gyerek számára. Mivel a nemi élettel kapcsolatos
mindenféle megnyilvánulás, az erről való beszéd is sokféle
elhallgatástól, tabutól terhelt, mindez a normákat átadó szülőknek is
kínos perceket okoz.
Ilyenkor azzal is
szembesülni kell, hogy a gyerekünk sokkal őszintébb, “romlatlanabb”, mint mi
vagyunk, hiszen a nemi szervekkel és a szaporodással kapcsolatos kérdéseket
általában előítélet nélkül tudja feltenni. Igaz, aztán igen gyorsan a gyerek is
megtanulja, hogy miként lehet ezeket az önmagában természetes fogalmakat és
funkciókat sértő provokatív vagy obszcén módon alkalmazni.
Összességében azt
mondhatjuk, hogy a csúnya beszéd, az illetlen szavak használata a legtöbb
kisgyerekes szülőből a szükségesnél erőteljesebb reakciókat vált ki, ami inkább
ront, mint javít a helyzeten. Ha a szülő mindenáron fenn akarja tartani a
külvilág előtt annak a látszatát, hogy az ő gyereke semmilyen illetlenséget sem
követ el, például nem beszél csúnyán, akkor a gyerek, legalábbis, ha az
élelmesebbek közé tartozik, rögtön “fogást” talál a szülőn, és csak azért is
használja a tiltott szavakat. Valószínűleg ennél lényegesen súlyosabb
következményekkel járó nevelési problémák is adódnak ebben az
életkorban, célszerű erőnket és kitartásunkat ezekre tartalékolni.
Forrás:
www.gyerekszoba.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése