2023. március 16., csütörtök

Fürdőjátékok gyerekeknek életkorok szerint

Csecsemőkortól óvodáskorig összegyűjtöttük az életkor szerinti legjobb fürdőjátékokat. Bízunk benne, hogy az alábbi lista hasznos segítség lesz ahhoz, hogy vonzóbbá és szórakoztatóbbá tegyük az esti fürdési rutint a gyerekek számára.

Ahogy a gyerekek nőnek, úgy változik a fürdési rutin

Az első napokban-hetekben még mi is csak ismerkedünk a csecsemőfürdetés tudományával, a kicsi pedig velünk és a vízzel. Ilyenkor minden figyelmünkkel arra koncentrálunk, hogy a vizes apróság ki ne csússzon a kezeink közül, és lehetőleg minél kevesebb sírással megússzuk a vetkőztetés, fürdetés és öltöztetés procedúrát. Ahogy idővel egyre magabiztosabbá válunk, kialakul a fürdési rutin. Ez a program az est fénypontja lehet, mivel sok családban ebben az időpontban érkezik haza Apa.

Az esti fürdetést a férfiak többsége örömmel vállalja, hiszen hétköznaponként gyakran csak ekkor tud időt tölteni a kisbabával, Anyának pedig ez idő alatt van lehetősége egy kicsit kikapcsolódni, vagy behozni a napközbeni lemaradást. Jó, ha a közös program során több lehetőség is adott a gondtalan együttléthez, így ilyenkor érdemes néhány játékot is a kád mellé készíteni.  

Fürdőjátékok 6 hónapos korig

Az első néhány hónapban a csecsemő látása még homályos. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője elmondta, hogy a csecsemő nagyjából 2 hónapos kora után kezd fókuszálni a tárgyakra, az éleslátásuk azonban még ekkor sem tökéletes, és a színeket sem érzékelik teljes valójukban. A látásuk nagyjából 8 hónapos korukra lesz hasonló a felnőttekéhez.

  • Az első időszakban tehát a minél élénkebb színű, vagy erős kontrasztokkal rendelkező játékokkal hívhatjuk fel a figyelmüket.
  • Érdeklődve követik a hangot adó – sípoló vagy csörgő - fürdőjátékokat.
  • Fontos szempont még a rágható, érdes felület, a kicsik a játékokat a szájukba is veszik, szívesen megkóstolják.
  • Nagyméretű, a kezükbe illeszkedő, de nem lenyelhető nagyságú, törhetetlen játékot válasszunk.

Fürdőjátékok gyerekeknek 7 és 12 hónapos kor között

A gyerekek már stabilan ülnek ebben az életkorban, így a fürdésidő egyre hosszabbra nyúlhat. Ekkor teszik meg az első próbálkozásaikat a felállásra, kapaszkodva lépegetnek is. Ilyenkor nagy figyelmet igényel minden fürdetés, a kád szélébe kapaszkodva is előszeretettel állnak fel.

  • A kor jellegzetes játéka szárazon és vízen egyaránt az egymásra és egymásba rakható, majd szétszedhető játékok. E célból bármit bevethetünk, amit a háztartásban találunk: műanyag poharak, edények különböző méretben.
  • Szívesen öntögetnek, töltögetnek, poharakkal vagy akár a kiürült flakonokkal is sokáig játszanak.
  • Kedveltek a vízen úszó játékok és a felhúzható fürdőjátékok.
  • Vihetünk vízálló könyveket a fürdéshez, de a csempére vagy a kádra tapasztható fürdőjátékok is népszerűek.

Fürdőjátékok 1 éves gyerekeknek

Egyéves kora környékén a gyerekek többsége megteszi az első önálló lépéseit. Innentől kezdődik az igazán mozgalmas időszak a szülők életében. Különösen a fürdések válnak stresszessé, ahogy a csúszós kádban is az újonnan elsajátított képességet gyakorolják. A saját nyugalmunkat és gyermekünk biztonságát is segíthetnek megőrizni az olyan típusú játékok, amik egy helyben és lehetőleg ülve maradásra bírják.

  • A csempére ragasztható játékokkal továbbra is szívesen játszanak.
  • Ebben az életkorban már megjelenik a szerepjáték, mesehős figurák, műanyag állatok és babák is követik a gyerekeket a fürdőkádba, akár egész történeteket játszanak le velük fürdés közben.
  • A horgászat hosszabb időre leköti a gyerekeket, élvezettel ügyeskednek, míg egy hal, vagy épp gumikacsa horogra akad.
  • Hajók, tengeralattjárók és egyéb vízi járművek is népszerű fürdőjátékok ebben az időszakban.
  • Vízálló könyveket is érdemes beszerezni, a képekről ők is szívesen mesélnek, ahogy a szókincsük gyarapodik.

Fürdőjátékok 2-3 éves gyerekeknek

Az aktivitásuk nem csökken a fürdések alatt, sőt, ahogy ügyesednek, a gyerekek még inkább próbára akarják tenni magukat: már nemcsak felállnak, de szívesen ugrálnak, csúszkálnak is a vízben, ezért továbbra is minden figyelmünkre szükség lesz a fürdetések alatt.

  • Ebben az időszakban rengeteget kérdeznek ("Miért?"- korszak). A szókincsük tovább bővül, a fürdés idejét is érdemes ennek fejlesztésére fordítani. Rengeteg történet, kifejezés előfordulhat, ha történeteket mesélünk és játszunk a vízben a fürdőjátékokkal.
  • Igazi nagy titkok tudója a fürdőszoba. A beszélgetések során gyakran a napi eseményeket is itt mondják el a gyerekek, még lefekvés előtt „kibeszélik” magukból az örömüket, bánatukat, ami foglalkoztatja őket. Érdemes ezt az ellazult állapotot kihasználni és tanácsokat adni, vagy olykor csak bölcsen hallgatni.
  • A játékok hasonlóak az eddigiekhez, de egyre komplexebb, bonyolultabb változatokat is választhatunk, amelyek már kisebb darabokból is állhatnak.
  • A szerepjáték során is előszeretettel játsszák el a mindennapi életben látott dolgokat. Attól függően, hogy mennyi időt szánunk a fürdésre, akár búvárgyakorlatot is tarthatunk, ahol a kád mélyére süllyedt kincseket kell felhoznia úgy, hogy végig kell tapogatnia és megmondani, mi az – a habréteg alatt nem látszik. De berendezhetünk vízálló zöldségekkel és kupak „pénzekkel” egy kis boltot is, vagy a kád akár komoly építési vagy hajózási munkálatok színhelyévé is válhat.

Forrás: Játékliget- https://www.csaladinet.hu
Kép: galiazaharieva / pixabay

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése