2023. augusztus 24., csütörtök

Ezért nem jó a háttérzaj: csendben sokkal jobban fejlődik a szókincs és a tanulási képességek

Minél csendesebb a környezet, annál hatékonyabban tudnak a gyerekek új szavakat tanulni - fedezték fel a kutatók. Kiderült: a tv, rádió és más elektronikus eszközök negatívan hatnak a tanulási képességre.  

Minél csendesebb a környezet, annál jobban fejlődik a szókincs

Az új szavakat a kicsik elsősorban a szüleiktől hallják, amikor beszélnek hozzájuk vagy felolvasnak nekik. A kutatók azt figyelték meg, hogy minél csendesebb környezetben hallják a gyerekek az új szavakat, annál jobban fejlődik a szókincsük. 

Az otthoni háttérzaj - legyen szó tv-ről, rádióról vagy más elektronikus eszközről - kifejezetten negatívan hat a gyerekek szókincsének bővülésére, fejlődésére és a tanulási képességeikre. Zavaró lehet továbbá az olyan háttérzaj is, mint a beszélgetés vagy a játék.

Child Development c. folyóiratban 2016-ban publikált tanulmány arra kereste a választ, hogy hogyan befolyásolja a háttérzaj az új kifejezések megismerését és memorizálását.

Egy sajtóközlemény részletes betekintést engedett a vizsgálatba, amely három kísérletből állt. Összesen 106 gyermek vett részt a kutatásban, életkoruk 22 és 30 hónap között volt.

Az első kísérlet

Először 40 - 22 és 24 hónapos kor közötti - gyermeknek tanítottak meg új szavakat, miközben a háttérben halkabb és hangosabb felvételek szóltak. Azt találták, hogy az új szavakat azok tanulták meg sikeresen, akiknél halkabb volt a háttérzaj. 

A második kísérlet

A második kísérletben 28 és 30 hónap közötti gyermekek vettek részt. Az új szavakat itt is hangos és halk felvételekkel a háttérben tanították. Az eredmény ugyanaz lett: azok tanulták meg sikeresen a szavakat, akik halkabb háttérzajt hallottak. 

A harmadik kísérlet

Ebben a kísérletben 26 idősebb gyermek vett részt. Két szót tanítottak meg nekik csendes környezetben, majd megtanították ezek jelentését zajos környezetben, ahol további két új szót is tanítani akartak a kicsiknek.

A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a gyerekek csak akkor tudták megtanulni az új szavakat és azok jelentését, ha azokat csendes környezetben hallották. 

Vagyis a háttérzaj egyértelműen akadályozó tényező. Ezért is nagyon fontos, hogy az új ismereteket csendes környezetben tanulhassák meg. 

Amit a gyerekek 8 éves korukig elsajátítanak, az teremt alapot számos jövőbeli tanulmányhoz - így a kisgyermekek életében különösen fontos lenne a nyugodt és halk környezet, hogy magabiztosan tanulhassák meg az alapokat.

Tippek a beszédtanuláshoz és a szókincs bővítéséhez

Ha tehetjük, kapcsoljuk ki a tv-t vagy más hangot adó eszközt, vagy legalább halkítsuk le azokat, hogy csökkentsük a háttérzajt. Ez nem jelenti azt, hogy egész nap néma csendben kell ülni, de a nyugodt környezet sokat segít abban, hogy fejlődhessen a szókincs. 

Érdemes kipróbálni, hogy amiikor a gyerekünkhöz beszélünk, forduljunk oda hozzá és nézzünk rá, hiszen így tudja figyelni a szánk mozgását, és utánozhatja az artikulációt is. A háttérzaj azért is zavaró, mert a gyermek nem biztos, hogy jól hallja az egyes hangokat. 

Amikor csak teheted, ülj le a kicsivel szemben és mondókázz vele, énekelj neki vagy olvass meséket! Ezzel sokat tehetsz annak érdekében, hogy fejlődjön a beszéde. 

Forrás: https://www.csaladinet.hu-Tóth Nikolett

Indexkép: 2081671 képe a Pixabay-en

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése