2024. január 17., szerda

Mivel játszik egy három hónapos baba?

A gyerek minden életkorban nagyon szereti, ha játszanak vele. A játék által nem csak szórakozik, hanem tanul és így fejlődik is. Fejlődnek az érzékszervei, színesedik a "beszéde", koordináltabb lesz a mozgása, a közös játék pedig összekovácsolja az édesanyjával és az édesapjával.

Az első hónapokban a csecsemő a közös játékok közül az ismétlődő játékokat részesíti előnyben, hiszen a mozgássorozatokat így van alkalma kellően megfigyelni és rögzíteni. A mozgássorozat ne legyen túl hosszú, hiszen a rövid távú memória még csak most fejlődik.

Néhány közismert ismétlődő játék csecsemőknek:

Kukucs játék: A kisbabát kényelmesen fektesd le veled szemben az ágyra. A saját arcod elé lógass egy kendőt, és néha kukkants ki mögüle, s közben mondd neki, hogy kukucs. Ha már várja a kendő fölött, hogy kidugd a buksidat, akkor akár oldalt is kikukucskálhatsz, nagyon fog neki tetszeni.

Guri-guri játék: Ülj le a kismanó oldala mellé az ágyra, és amikor a fejét oldalra fordítja, a szemsíkja előtt guríts jobbra-balra egy színes - lehetőleg több színű - maroklabdát, s közben mondd hangosan, hogy guri-guri. A szemével követni fogja a labda mozgását. Figyelj arra, hogy ne guruljon ki a látóteréből a labda, mert akkor számára véget ér a játék.

Hoppá játék: Helyezkedj el kényelmesen a csöppséggel szemben és egy kislabdát - vagy tulajdonképpen akármilyen tárgyat - dobj magasra és aztán kapd el, és közben mondd neki, hogy hoppá. A feldobott tárgyak puhák legyenek, ha véletlenül rossz irányba repülne, akkor ne okozzon semmilyen sérülést.

Az ismétlődő játékokon kívül a csecsemők nagyon szeretik, ha a hangokkal játszunk nekik. Tetszik nekik, ha különös hangokat hallatsz, berregsz, csattogsz a nyelveddel. Nagyon jó elfoglaltság, ha már most elmeséled neki, hogy hogyan beszélnek az állatok. A cica mijááúúú-ja, a csacsi iá-ja, az egérke cin-cin-cincogása nevetésre bírja, de a mély hangrendű brummogástól, vagy ugatástól még lehet, hogy megijed.

Tapsolj neki, ingasd a fejed, borzold neki a hajad, bökd meg a pocakját az orrod hegyével, gyengéden harapdáld meg a lábfejét, lábujjacskáit, nyújtogasd neki a nyelved. Imádni fogja. Tarts elé mindenféle játékot, mondd el neki, hogy mi az, ő majd megpróbálja elkapni, ami nem sikerül azonnal, s ha meg is ragadta, néhány másodperc múlva arrébbdobja. Dicsérd meg minden mozdulatát! Az önbizalmát már most kezd el megalapozni ezzel. Figyelj arra, hogy az odatartott játékokat könnyű legyen megmarkolni, ne legyen éles vagy hegyes.

A testkontaktus még hosszú ideig fontos lesz neki. Meghitt, nyugodt közös játék lehet az összebújva sétálgatás, a ringatva énekelgetés. Nem baj, ha kicsit hamiskásan szól a dal, az édesanya hangja mindig, minden formában megnyugtató számára.

Játékok, amik neki valók

Igazi saját kis játékai lehetnek már a csörgők, fürdős könyvek, kislabdák, plüss állatok, a kistörölközője, vagy akár a textilpelenkája, de hatalmasat tud játszani egy egyszerű uzsonnás zacskóval is. Ideális lehet számára minden olyan játék, amit alakjánál fogva könnyű megfogni, súlyánál fogva könnyű megtartani, színes, zörög, zenél, vagy bármilyen hangot ad ki. Mindezeknél csak arra kell ügyelnünk, hogy tiszta legyen, ne kopjon róla a festék, és ne gyűrje a szájába, vagy ne húzza a fejére, mert megfulladhat. Legjobb, ha folyamatosan felügyeled, hogyan játszik.

Ne feledd, hogy 15-20 percnél tovább még nem tud figyelni a baba az életének első fél évében. Hamar elfárad. Adj neki időt a pihenésre, evésre, hogy aztán újult erővel kezdhessetek játszani ismét.

Forrás: https://picibaba.hu- Bátori Adrienn

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése