Ma már akár tinédzsernek
sem kell lennie egy lánynak, és megjelenik rajta a smink. Nem csoda, hiszen a
média és közösségi média igen sok sztár vagy „celeb” példát állít a gyerekek
elé.
A smink, különösen a
látványos, iskolai írott vagy íratlan szabályokba ütközhet. Ez konfliktusforrás
lehet diák és tanára között. Ezért a szülő jól teszi, ha már akkor tisztázza a
sminkkel kapcsolatos szabályokat, amikor lánya először kipróbálja az ő szemceruzáját.
Elég gyakori, hogy
tréfából a szülők használnak smink eszközöket a gyereken már egészen kis
korában. A felnőttek talán jót nevetnek egy kirúzsozott kislány arcán, de ezzel
ők maguk hágnak át olyan szabályokat, amelyeket pár évvel később szeretnének,
ha a gyerek betartana.
A pedagógusok elsősorban
erkölcsi okokból nem javasolják, hogy a diáklányok idő előtt sminkeljék
magukat. Túlságosan kihívó küllemet kölcsönözhet a gazdájának túl korán. Van
azonban további két probléma is ezzel. Az egyik nem gyereknevelési téma, de
érdemes megemlíteni, hogy a fiatal arcbőrnek különösen nem tesz jót, ha nem
szellőzik egész nap. Ez csak növeli a pattanásos bőr miatti szégyenkezést is.
Ezt a problémát azután még több sminkkel kell eltakarni.
Ami a gyerekek iskolai és
azon kívüli életében nagyobb gond, az a bullying, a zaklatás. Azok a
tinédzserek, akik kihívó küllemükkel felhívják magukra a figyelmet, nagyobb
mértékben vannak kitéve a zaklatás lehetőségének. Ez megtörténhet élőben és a
mai online közösségi környezetben is.
Az iskolán belül sok
gyötrelem forrása a diákoknak, hogy valamiben alulértékelik magukat vagy mások
őket. Ennek a küllem egy fontos része. „Túl kövér, túl vékony, milyen béna a
haja, ő buta, ez játssza az okosat…”, sorolhatnánk. Se vége, se hossza az olyan
kifejezéseknek, amivel egymást döngölik sárba a fiatalok.
Ha egy-két lány az
osztályban jelentős „előnyökre” tesz szert az öltözködésével, a sminkjével,
akkor ez elindít egy versenyt, amiben sok vesztes lesz. Az ilyen „verseny”
kiközösítéshez és klikkek kialakulásához vezethet. Néha fordítva sül el, és
pont azokat közösítik ki, akik annyira sztárolni akarják magukat.
A tanároknak nem nagyon
van ideje az ilyen problémák megelőzésére, és sokszor nincs elég hatáskörük
sem. Könnyen megkaphatják ugyanis a szülőtől, hogy „miért üti bele a dolgát
olyasmibe, ami nem az ő dolga”. Ezen kívül az a lányka, akinek szóvá teszi a
pedagógus, elég maradinak tűnhet a gyerekek szemében. A pedagógustól elvárható,
hogy barátságosan terelgesse egy jobb irányba diákjait. Ezt szerencsére sokan
meg is teszik.
Tanácsos, hogy maga a
szülő kezelje józanul a smink témát. Tájékoztassa a gyereket minden
problémáról, amelyek a túl korai vagy túl erőteljes smink használatból
adódhatnak. Ehhez persze hozzáteheti, hogy az iskola után biztosan örömére lesz
a környezetének, hogy szolid sminkjével kiemeli eredeti női szépségét.
Elég magamutogató
világban élünk. Az a menő, akit az Instagramon vagy más hasonló helyen sokan
követnek. A külső elsődlegessé vált az emberi értékekkel szemben. Ettől még nem
kell átesni a ló másik oldalára. A szépségipar termékei mértékkel használva
mégiscsak ennek a 21. századi kultúrának a részei. Ízléssel és mértékkel
történő használatuk növeli az esztétikát – leginkább felnőtt korban.
Forrás: www.praktikushaziasszonyok.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése