Hamarosan elindul az új
tanév, a beszoktatás már sok bölcsődében és óvodában megkezdődött. Sok gyerek
nagy ellenállással fogadja ezt az óriási változást, ami hirtelen átszövi a
mindennapjaikat. Hiányzik nekik a szülő, sírnak, minden erejükkel szeretnék meggátolni
az elválást. Vannak olyan gyerekek, akik látszólag probléma nélkül
beilleszkedtek, szeretik a helyet, de ez nekik is nagy váltás, nekik is
szükségük van időre és szülői támogatásra. Fontos beszélgetni a gyerekekkel,
kialakítani egy búcsú rutint és szükség van az őszinteségre. A szülők és
pedagógusok egyaránt segíteni tudják a gyerekeket. Ebben a cikkben néhány
gyermekközpontú böcsibe szoktatási alapelvet osztok meg, ami megkönnyítheti az
elválást.
Már a beszoktatás előtt
beszéljünk vele a bölcsiről/oviról. Legyünk őszinték és részletesek
Akkor is, ha szerintünk
nem érti, amit mondunk. Valamennyit megért a mondandónkból és az is lehet, hogy
utólag, a helyszínen eszébe fog jutni, hogy beszéltünk neki a helyzetről, ez
biztonságérzetet ad neki.
Az is nyugalmat ad a
gyereknek, ha azt gondoljuk és mutatjuk felé, hogy ez menni fog neki és megbirkózik
a feladattal. Ha egy kicsit is kételkedünk, megérzi rajtunk és ő is
elbizonytalanodik.
Legyen a napi rutin része
Lehetőleg már reggeli
közben beszéljünk neki a napi teendőkről és lépésről lépésre mondjuk el neki mi
fog következni. Nálunk ez altatáskor is sokat segít, „Ha befejezted a
szopit, akkor lekapcsoljuk a lámpát, kicsit még ölelkezünk a kiságy mellett és
elénekelem neked a Bóbitát, utána leraklak a kiságyba és odaadom a
rongyit.”
„Reggeli után indulunk a
bölcsibe. Megnézzük a szökőkutat, utána csöngetünk, bemegyünk a kapun,
leparkoljuk a babakocsit és lerakjuk a cipőnket. Utána bekopogunk az ajtón és
ott lesz a sok játék. Lesznek gyerekek is, tudtok majd játszani. Egy kis idő
után el fogok köszönni és kimegyek az ajtón. Később jövök majd érted.”
Az is segíthet az
elválásra való felkészülésben, hogy ugyanazon az útvonalon visszük őket minden
nap. Útközben pedig párszor elismételhetjük nekik a megszokott szöveget. Ez
nekünk, szülőknek unalmas tud lenni és sokszor fölöslegesnek tűnhet, de a
gyerekeknek sokat számít. Ők lassabban dolgozzák fel az információkat, sok
időre van szükségük, amíg egyik helyzetből átbillennek a másikba és felfogják
mi is történt körülöttük, ezért hasznosak a fentihez hasonló mantrák.
Az elváláshoz számoljunk
sok idővel
Lesznek napok, amikor
könnyen megy az elválás és szinte köszönni is elfelejt a gyerek, más napokon
pedig megáll az ajtóban és be se akar menni. Ilyenkor nem jó stratégia
siettetni. Mi is furán éreznénk magunkat, ha sok ismeretlen ember közé kellene
besétálnunk egy szobába és gyorsan ki kellene találnunk valami elfoglaltságot,
miközben úgy érezzük, hogy mindenki minket néz.
Soha ne siettessük a
gyereket, inkább vegyük észre a jelzéseit. Mondjuk el neki, hogy látjuk,
halljuk, még egy kis időre van szüksége. Kérdezzük meg, hogy esetleg
segítsünk-e valami játékot keresni. Itt is fontos, hogy belehelyezzük magunkat
az ő helyzetébe és támogassuk.
Amikor látjuk, hogy
elkezdett feloldódni, akkor emlékeztessük, hogy hamarosan el fogunk köszönni,
de még maradunk pár percet, ha szeretné. Így érzi, hogy tényleg megértettük a
problémáját.
Azért is érdemes mindig
több idővel számolni, mert kisgyermekes szülőként gyorsan elszáll az idő. Ha
késésben vagyunk, az a mi hibánk (nem számoltunk elég idővel, nem voltunk elég
határozottak például az öltözködés kapcsán, stb.), ne a gyerek fizesse meg az
árát.
Mit tegyünk, ha sír?
Mindenfajta felkészítés,
mantrák, pár perc közös játék után is elkezdhet sírni a gyerek. Ez benne van a
pakliban, hiszen őket még az érzelmeik vezérlik és nem elég fejlettek az
önszabályozási készségeik ahhoz, hogy megálljt parancsoljanak a könnyeknek
és a hisztinek.
Ha sír, a legtöbb, amit
tehetünk, hogy megértőek leszünk az érzelmeivel kapcsolatban és
határozottak maradunk az elválást illetően.
Tudatosítsuk benne az
érzelmeit, vegyük észre és halljuk meg, mit szeretne kommunikálni. Ez
felnőttként néha nehezebb, mint elterelni a figyelmét egy játékkal és csendben
kiosonni, de hosszú távon a stabil, szoros szülő-gyerek kapcsolat kialakítása
érdekében megéri.
Ne kezdjük sorolni a
„De”-vel kezdődő mondatokat, ezzel azt sugalljuk neki, hogy elvárjuk, hogy jól
érezze magát. Mintha azt mondanánk: „Látom, hogy sírsz, de nézd, mennyi
játék van itt! Sírás helyett ezekkel kellene foglalkoznod”. Ha
beleképzeljünk magunkat a helyzetbe, valami ilyesmi lehet: a legjobb
barátunknak panaszkodunk arról, hogy valaki megkarcolta az autónkat. Erre ő azt
mondja, „Elképzelni is rossz, de nézd, itt egy kis tejszín, tehetsz belőle
a kávédba, finomabb lesz tőle”. Nem, hogy nem érezzük magunkat jobban, de még
össze is zavar a viselkedése.
Az elején több időbe
telhet, amíg a gyerek megnyugszik, hiszen nagyon sok feszültséget kell
kiengednie. A legjobb, ha hagyjuk, hogy addig sírjon, ameddig csak szüksége van
rá és közben végig támogassuk. Nagyon nehéz és szívszaggató végighallgatni és
támogatni őket ilyenkor és sokszor úgy tűnhet, hogy „csak azért csinálják, hogy
ott maradjunk velük”. Nem manipulálnak, egyik gyerek sem manipulál! Ők
őszintén, tényleg ennyire rosszul érzik magukat, hiszen a szülő, aki a
legbiztosabb pont az életükben, most el fog menni egy időre. Hiába tudják, hogy
vissza fog térni. Nekik az idő fogalma még nem teljesen tiszta, egy
örökkévalóságnak tűnik számukra néhány óra is. Ha ezt megértjük, sokkal
könnyebb lesz empátiát mutatnunk ezekben a helyzetekben.
A pedagógusokat is
biztassuk arra, hogy a gyerek kifejezhesse az érzelmeit
Sírni kezdhet, amikor már
nem vagyunk ott, mert néha eszébe jut a nehéz elválás vagy hiányzunk neki.
Ilyenkor a legjobb, ha az óvónéni ott van vele és ő is meghallja, amit a gyerek
mondani szeretne.
„Biztos hiányzik neked
anya/apa. Nagyon rossz most neked, hogy elment.”
„Rosszul érzed magad,
mert anyának el kellett mennie dolgozni.”
„Azt szeretnéd, ha anya
itt lenne most veled.”
Persze azt is lehet nekik
mondani, hogy a szülő vissza fog jönni. Az ilyen ész érvekkel való meggyőzésnél
általában hatásosabb, ha a kavargó érzelmeiket validáljuk, és azt mutatjuk,
hogy jogos így éreznie, megértjük, hogy rossz neki. Ha a gyerek érzi, hogy
megértik, akkor könnyebben kialakul a gondozóval való kötődés és ez is segíti
az egyre könnyebb elválást.
Soha ne osonjunk ki!
A fentiek alapján ez
egyértelmű lehet, de fontosnak tartom hangsúlyozni. Ha látszólag a gyerek
teljesen jól elvan, felhőtlenül játszik, akkor is fontos elköszönni és közölni,
hogy egy időre elmegyünk, de később visszamegyünk érte.
Ilyenkor megvan egy újabb
sírás vagy hiszti esélye, de az is lehet, hogy jól fogadja és megy tovább
játszani. A közös bizalom és biztonságos kötődés érdekében azonban vállalnunk
kell a negatív fogadtatást is.
Otthon beszéljünk róla!
A nehéz bölcsibe
szoktatás otthon is megmutatkozik. A gyerek furcsán viselkedhet fürdetés
közben, hirtelen agresszív lehet a testvéreivel vagy a játékokkal, dobálhatja
az ételt. A hasonló viselkedések, ami korábban nem volt jellemző a gyerekre,
mind abból fakadnak, hogy így próbálja meg feldolgozni a bölcsivel/ovival járó
stresszt. Azt gondolhatjuk, hogy más gyerekektől tanulta az „új szokásokat”, de
legtöbbször a háttérben fel nem dolgozott érzelmek, gondolatok és frusztráció
áll.
Egyelőre csak így tudják
kommunikálni az életükben bekövetkezett változásokat, a bennük kavargó
gondolatokat és érzelmeket.
Fürdetés közben vagy az
esti mese ideje körül ideális megbeszélni az aznapi nehézségeket. Kérdezzünk
rá, hogy nehéz volt-e az oviban. Hiányoztunk-e neki és mondjuk el, hogy rendben
van, ha így érez. Nekünk is hiányzott, amíg nem voltunk együtt, hiszen fura,
hogy addig mindig együtt voltunk, most meg oviban van. Tudassuk vele, hogy
minden elválással kapcsolatos érzését (ahogy minden mással kapcsolatos érzését
is) megértjük és elfogadjuk és teljesen normális, ha így érez. Mindenki érez
így időnként.
Útravaló
A gyerekeknek óriási
szükségük van a szülő támogatására az érzelmek feldolgozása, megértése terén.
Az agyunk akaratlagos kontrollért, racionalitásért felelős része évekig
fejlődik (a teljes érés a húszas éveink elejéig tart), nem csoda, hogy a
kisgyerekek nehézségbe ütköznek, amikor az érzelmek kimutatásáról és
szabályozásáról van szó. A szülő feladata az is, hogy megmutassa, megtanítsa
nekik, hogyan működik ez az egész rendszer (már amennyire mi képesek vagyunk
megérteni). Felnőttként is küzdünk, még a saját érzelmeink értelmezésével és
kontrolljával is. Néha legszívesebben üvöltenénk, amikor valaki meghúzta az
autónkat vagy lenézően beszélt velünk az ügyintéző az okmányirodában. Legyünk
empatikusak és próbáljuk elképzelni, milyen lehet az ő nézőpontjukból látni a
szituációkat. Rengeteget számít, ha érzik, megértjük őket, halljuk őket és
elfogadjuk az ijesztő, viharos érzelmeket is.
Forrás: www.miniszkop.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése