A gyermekkorban
jelentkező félelmek, szorongásos élmények a normál fejlődés velejárói. Sokszor
nehéz pontosan kideríteni, mitől és miért félnek a kisgyermekek, mivel nem,
vagy nagyon nehezen tudják megfogalmazni érzéseiket, gondolataikat.
Mitől félnek a gyermekek?
A veleszületett
félelmek – mint például a hangos zajokra, fájdalomra, hirtelen zuhanásra,
váratlan mozgásra jelentkező félelmek – a születést követően azonnal
jelentkeznek, és az eseménnyel egy időben lépnek fel.
Az idegenektől való
félelem hat hónapos kor körül jelentkezik, amikor a csecsemő már képes az
ismerős és az idegen arcok megkülönböztetésére. A számára ismeretleneket
óvatosan szemléli, és heves érzelmi reakciókkal (például sírással) válaszol, ha
az édesanyja idegen helyen vagy idegen emberekkel hagyja. A gyermek számára a
ritkán látott nagyszülők is idegennek tűnhetnek, akik általában értetlenül
fogadják unokájuk félelmi reakcióját.
Ezzel az idegenfélelemmel
szorosan együtt jár a nyolc hónapos kor körül megjelenő szeparációs
szorongás, az elválástól való félelem. Intenzitása 10 és 18 hónapos kor között
a legkifejezettebb, és kétévesen általában megszűnik; ekkor ugyanis a gyermekek
már vissza tudnak emlékezni arra, hogy az édesanyjuk időnként elmegy ugyan, de
vissza is tér. Amikor közösségbe kerülnek, az édesanyához való kötődés
biztonsága teszi lehetővé, hogy nyissanak a külvilágra. Azt, hogy mennyire
könnyen és hogy meg tudnak-e nyílni egyáltalán az adott közösségben, vagy
inkább a háttérbe húzódnak, ezt a gyermekek alapszemélyisége nagyban befolyásolja.
Az óvodáskorban
fokozatosan csökken a veleszületett félelmek szerepe, de a fájdalomtól való
félelem megmarad. A félelmek elveszítik szituációfüggőségüket, és a gyermeknél
a szocializáció részeként megjelenik a megelőlegezett (anticipált) félelem,
melynek kialakulásában és fennmaradásában jelentős szerepük van a szülőknek,
illetve a saját tapasztalatoknak. Ha a gyermeknek kellemetlen élményei vannak
az orvosi vizsgálatokkal kapcsolatban, elképzelhető, hogy már otthon sír, fél
elmenni a rendelőbe.
A sötétség keltette
félelem a harmadik életévtől szinte minden gyermeknél megjelenik. Jól
tetten érhető ez a folyamat, amikor a kisgyermek bújócskát játszik. Azzal, hogy
eltakarja a szemét, úgy véli, hogy őt sem látja senki. Ilyenkor természetesen
nem fél, hiszen a jelenséget ő idézte elő, és bármikor megszüntetheti. Ha
azonban a sötétséget nem a gyermek idézi elő, szeparációs félelem alakulhat ki.
A sötétség a szülőtől való elszakadás szimbólumaként jelenik meg.
A gondolkodás
fejlődésével párhuzamosan, hároméves kor körül figyelhető meg először a szimbólumoktól
való félelem. Ebben az időszakban a gyermek a mesék és a saját fantáziája által
alkotott dolgoktól, képzeletbeli szörnyektől (például vasorrú bábától,
sárkánytól, ördögtől) is fél. Előfordul, hogy a képzeletében tovább élő
mesealakokat kivetíti a környezet különböző tárgyaira, személyeire. Fontos
tudni, hogy a gyermekek fantáziájában mindig csak annyira félelmetesek ezek a
figurák, amennyire képes is ezekkel megbirkózni. A televízióban látott mesékkel,
történetekkel azonban általában más a helyzet. Azok zömmel nem igazodnak a
gyermek belső világához, ezért előfordulhat, hogy velük kapcsolatban a
felnőttek számára irreálisnak tűnő félelmet él át.
Miként nyugtassuk meg,
hogyan tudunk segíteni abban, hogy ne féljen?
A félelem önmagában nem
rossz dolog, a veszélyérzet kialakulásához elengedhetetlen. Biológiai
rendeltetése az, hogy a gyermek ismerje a veszélyforrásokat, tudja, hogy melyek
azok a tárgyak, helyzetek, amelyektől tartania kell. További fontos tudnivaló,
hogy a gyermek környezetében élő felnőttek a viselkedésükkel mintát adnak
a gyermeknek, tehát ha az anya egy béka láttán sikoltozni kezd, akkor ez a
gyermekben is kialakíthat egyfajta tartózkodást, függetlenül attól, hogy neki
semmilyen közvetlen tapasztalata sincs erről az állatról.
A szülők általában már
előre látják a veszélyforrásokat, de a folyamatos figyelmeztetésekkel egyrészt
irracionális félelmeket kelthetnek a kicsiben, másrészt elbátortalaníthatják
őt. Ha a szülők szorongók, ha túlféltik gyermeküket, akkor nagy valószínűséggel
ő maga is félősebbé, szorongóbbá válik.
Csecsemő- és kisdedkorban
elsősorban a testközelség, a biztonságérzet megteremtésével lehet
megnyugtatni a gyermeket. A legfontosabb, hogy soha nem szabad kinevetni és lekicsinyíteni
a félelmét, hiszen ő komolyan fél például az idegenektől, a szülő
elvesztésétől, a hangos zajoktól, a sötéttől. Minden esetben biztosítani kell
őt arról, hogy a felnőttek megvédik vészhelyzetekben, és soha nem hagyják
egyedül félelmeivel, szorongásaival.
A bölcsőde és óvoda
öltözőjében gyakran hallható, hogy a szülők a gyermek otthagyásával
fenyegetőznek. Mivel a gyermekek ebben az életkorban még mindent elhisznek,
amit a felnőttek mondanak, ezek a mondatok akár alapjául szolgálhatnak egy
felerősödő szeparációs szorongásnak.
Az óvodáskorúak még nem
képesek elkülöníteni a valóságot a képzelettől, ezért a racionális magyarázat
nem nyugtatja meg őket. A szülők órákig bizonygathatják, hogy a képzeletbeli
szörnyek nem léteznek, ő mégis félni fog. A gyermekkel közösen kitalált
megoldások hatékonyan csökkenthetik a félelmeit. Érdemes a számára ijesztő
helyzetekben olyan körülményeket teremteni, amelyeket a gyermek saját maga
befolyásolhat, például az éjszakai sötéttől való félelmét megoldhatja egy éjjeli
lámpa, amit akkor kapcsol fel, amikor szeretne.
Mikor forduljak
segítségért? Ki tud segíteni?
Amennyiben nem tudják
kezelni gyermekük félelmeit, és azt érzik, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló,
és ezek a mindennapok nyugalmát zavarják, akkor forduljanak szakemberhez,
gyermekpszichológushoz, súlyosabb esetekben gyermekpszichiáterhez.
Forrás: www.gyermekut.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése